Keresés

Részletes keresés

HeuReQ Creative Commons License 2020.09.17 0 0 2193

Rendben. Ment a mail. :)

Előzmény: plüss (2183)
dobcsab66 Creative Commons License 2020.09.17 0 0 2192

Sajnos nem láttam, de Coralles statisztikája mindent elmond, bár a nyilatkozatában a védelmet is dícsérte. Ti is így látjátok, vagy csak azért dícsérte a védelmet, mert magát nem illik? 

schanc Creative Commons License 2020.09.17 0 0 2191

Igen, Davis addig keverte a lapokat, amíg megtalálta a jól működő felállást (meg fizikailag is jobban bírtuk így, mint a Nantes), és igazából a csapatjáték hozta meg a sikert.

Persze voltak, akik inkább húzták a csapatot - érdekes az élet, a felkészülési meccsek alapján egy fabatkát sem adtam volna arra, hogy Lékai Máté ennyire jó teljesítményt nyújt majd az első BL-meccsen. Manaszkovot is mindenképpen dicséret illeti, és Yahia is remekül lehozta a második félidőt. Corralesre pedig szavak nincsenek, kimagasló játékot produkált.

Előzmény: videkiman (2190)
videkiman Creative Commons License 2020.09.17 0 0 2190

A 2. félidőben kijött a két csapat közti különbség, Davis megtalálta a jól működő felállást.

Az eddig általam látott kemény két meccs alapján Corrales elég nagy erősítésnek tűnik.

Gozo Creative Commons License 2020.09.16 0 0 2189

Szép győzelem!

Kezdésnek kiváló

Gozo Creative Commons License 2020.09.16 0 0 2188

Mondom hogy vakon van ez a 2 játékvezető...

Előzmény: Gozo (2187)
Gozo Creative Commons License 2020.09.16 0 0 2187

Ezt a két német játékvezetőt sokat láttam már a Bundásban vezetni mit ne mondjak voltak érdekes meccseik.

schanc Creative Commons License 2020.09.16 0 0 2186

Corrales döbbenetesen véd, óriási tartást ad a Veszprémnek.

Gozo Creative Commons License 2020.09.16 0 0 2185

Szoros meccs sok hibával eddig. Bármi lehet.

Fradista Utazó Creative Commons License 2020.09.16 0 0 2184

>mert most már kötelező visszaküldeni, nem pedig lehetőség!

Ez nem igaz, nem kötelező. Elteheted emlékbe, ha gondolod ;-)

Az viszont igaz, hogy a megvásárolt jegyek semmilyen rendezvényre nem lesznek érvényesek, és ez már biztos. 

Előzmény: plüss (2183)
plüss Creative Commons License 2020.09.16 0 0 2183

Köszi, a mail címem publikus, arra lehet. Kíváncsi vagyok, mit írtak......

Az EHFCL oldalon ott van és teljesen érthető. Nekem, mivel ott vettem a jegyeket az "Arena Management GmbH"- nak kell küldeni, egy nyomtatványon 4 jegyet lehet.....

Ugyanakkor tudom, hogy van(nak) akik félreértettek valamit, mert most már kötelező visszaküldeni, nem pedig lehetőség!

Előzmény: HeuReQ (2180)
HeuReQ Creative Commons License 2020.09.16 0 0 2182

Persze, ezért kérdeztem, hogy ma én keltem-e két ballábbal vagy más is így látja... :D El tudok fogadni bármit, a bezzegelést viszont nem szeretem.

 

(Szerintem) kevés kárörvendező van ebben a szituban. 

Előzmény: videkiman (2181)
videkiman Creative Commons License 2020.09.16 0 0 2181

Szerintem sok Veszprém, de Szeged drukker is kettős mércét érzékel ott, ahol nincs. :)

Mégis mit kéne írnia a Szegedről? Ha-ha, lesérült a Stepancic, miért nem tartanak ők is 10 embert 3 posztra? Tényleg elég szar helyzetben vannak. 

Előzmény: HeuReQ (2179)
HeuReQ Creative Commons License 2020.09.16 0 0 2180

Ha gondolod és segít, szívesen elküldöm Neked a levelet, mit hogyan kérnek!

Előzmény: plüss (2176)
HeuReQ Creative Commons License 2020.09.16 0 0 2179

Értelek és értettelek, de mivel nem az EHF koordinálja ezt (és nem ők árulták a jegyeket sem, hanem egy erre (is) szakosodott cég), így mindenképp a DERTICKETSERVICE/Kölnticket.de -vel kellett volna kapcsolatba lépni és nem Bécsbe küldeni a jegyeket. Persze mindez az ötleted/mondandód lényegén nem változtat meg sajnos a hozzáálláson sem.

 

http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/ferfi-kezi-bl-a-szeged-rogton-hatranybol-indul-veszpremben-a-vegso-gyozelem-a-cel-2783967

 

Nem akarom reklámozni, de sokan belefuttok biztos. Csak én érzem a kettős mércét? Nem tudom, a Szegedet miért kell évtizedek óta sajnálni, minket meg... Na de mindegy, a stílus maga az ember, elengedem. 

A játékos igazolási politikáról, az év közbeni szokásos sérüléshullámokról, a csillagok állásáról is nyilván csak mindenki más tehet. A vírushelyzet pedig sajnos ilyen, ma ők, holnap meg ki tudja. Ezzel kár takarózni, nem csak nekik nem kedvez. A legfontosabb az lenne az ilyen mesterséges feszkógenerálás helyett, hogy lehetőleg mindenki ép bőrrel megússza. Persze ehhez nem elég akkor tesztelni, amikor már az ikszedik csapattag is tünetes.

 

Jó lenne, ha a döntéshozók belátnák, hogy esetleg több kára lesz így az egész szezonnak, mint haszna. Bízom benn, hogy mindenki, akit elér a kórság, gyorsan és szövődménymentesen felépül! (Persze annak örülnék a legjobban, ha mezszíntől függetlenül mindenkit elkerülne...)

Előzmény: plüss (2176)
videkiman Creative Commons License 2020.09.16 0 0 2178

Az ellenfélnél viszont nem látom Nyokast és Balaguert. Kötelező győzelem?

Előzmény: videkiman (2177)
videkiman Creative Commons License 2020.09.16 0 0 2177

Az első BL meccsen Ligetvári, Székely, Tönnesen és Mahé kimaradók.

Engem Markussen kerettagsága eléggé meglepett, mondjuk a leigazolása is. :) 

Hármasvédőben mintha kicsit kevesen lennének, talán ezen a poszton lenne Ligetvárinak esélye bekerülni, de ezzel egyelőre várni kell. SEHA f4-ban játszott valamennyit? Én a döntőt néztem, ott ha jól emlékszem nem került pályára. De legalább keretben volt.

Székely szerintem már ezerszer megbánta, hogy aláírt Veszprémbe. :(

plüss Creative Commons License 2020.09.15 0 0 2176

Köszi, hogy reagáltál!

Mi kint vettük meg a jegyeket, ezért semmilyen értesítést sem kaptunk, de ez nem is izgat.

Csak arra gondoltam, hogy ha mindenki eljuttatná egy lezárt borítékban a jegyeket és a kitöltött nyomtatványokat a klubhoz, akkor csak annyi lenne a segítség, hogy a borítékokat egyben eljuttatják az EHF központjába (Bécs). 

De nagy fiúk vagyunk, megoldjuk! 

Előzmény: HeuReQ (2171)
lincoln osiris Creative Commons License 2020.09.15 0 0 2175

Így van, szokás szerint megették Bánhidi színésznő mozdulatait. Másrészt a Szöged lenézte a fiatalokat, akik csodásan játszottak. Ha több rutin lett volna (majd lesz) akkor bizony döntetlen de inkább vendégsiker a vége. Az eddigiek alapján izgalmasabb lesz az alsóház, mint a korábbi szezonokban, de a tülekedésből szerintem Élesék kimaradnak.

Előzmény: Kyra** (2170)
Gozo Creative Commons License 2020.09.15 0 0 2174

Ma elmentem az új gigacsarnok építkezése mellett Bp-en a Népligetnél. Egész jól áll, de nem gondolnám hogy decemberig befejeznék... :)

Előzmény: dobcsab66 (2173)
dobcsab66 Creative Commons License 2020.09.15 0 0 2173

Egyértelmű, hogy nincs. 

A jelenlegi fertőzés számokat megnézte Európában, valymi kevés esélyt látok a BL lebonyolítására. 

Szerintem jól tetted, hogy visszaváltod a jegyet mert nem lesz itt semmilyen F4, sajnos, főleg nem nézőkkel. 

De ez csak az én véleményem, lehet Viktorunk közbelép, és megmenti az F4 et, mint ahogy mást is szokott. 

Előzmény: HeuReQ (2172)
HeuReQ Creative Commons License 2020.09.15 0 0 2172

Közben azért érdekelne, mi az EHF protokoll tömeges fertőzés esetén? Mert az oké, hogy ma még elnapolják pl. a Szeged meccsét. Nem hinném, hogy kuriózum lesz az esetük (sajnos), és azt se hinném, hogy majd a végtelenségig lehet tologatni és átszervezni...

 

Plusz nincs garancia arra sem, hogy mondjuk a FF előtt 2 nappal nem jár így egy csapat. Van ennek így értelme? 

HeuReQ Creative Commons License 2020.09.15 0 0 2171

Nekem van jegyem, így leírom, érintettként hogy látom a helyzetet.

 

Folyamatosan figyeltem a hivatalos oldalt, sokáig csak az szerepelt fenn, hogy először aug. 31-ig utána pedig okt. 31-ig nem tartanak semmit a Lanxessben.  Visszaváltási lehetőséget nem láttam se ott, se értesítést nem kaptam róla.

Ahogy olvastam a hírt, hogy visszavásárolják a jegyeket, rá 5 percre jött a mail a vásárláskor regisztrált e-mail címemre, hogy mi a további teendő (világosan angol és német nyelven megfogalmazva). Szerintem ez eddig rendben is van, majd meglátjuk, hogy a tranzakció milyen gyorsan megy végbe, ha gondoljátok, szívesen megírom, milyen átfutási idővel dolgoztak.

Azt mondjuk kicsit furcsálltam, hogy a 21. században digitális azonosítással (nem egy számsor, vásárlási kód és egyéb azonosító van a jegyekhez) nem lehet a refund-ot megoldani, de nálam hozzáértőbbek biztos tudják, miért kell visszapostázni mindent. Mivel postafiók címre megy, így bízni kell a Magyar Postában (is), nekem ez okozta a legnagyobb gondot... Az értéknyilvánítottként való feladáson addig gondolkodtam, amíg ki nem számoltam, hogy 4 jegy esetén mennyit kell ráfizetni... 

 

A Klub, ha akart volna, reagálhatott volna, ez nem történt meg egy hét alatt.  Plusz ennyi ember esetében összekoordinálni, összevárni a jegyeket, melyik jegyhez milyen formanyomtatvány stb. elég nehéz és sok hibalehetőséggel járó történet. Ha probléma adódik, kié lesz a felelősség? Itt nem csak jegyár visszafizetésről van szó, hanem arról, hogy a következő FF-ra felajánlanak elővásárlási jogot a visszaváltott helyedre is, erről is nyilatkozhatsz, hogy igényt tartasz-e rá.

Nyilván gesztus szintjén szép lett volna, de tekintve, hogy az elmúlt években mennyire lehetett a FF-s jegymizériák során a Klubra számítani  (akár nyílt kommunikáció szintjén, hogy az irodán meg se igényeld, mert hiába voltál az elsők közt, jársz ezer éve, keresztül-kasul a világon értük, nem az fog számítani -le van már osztva-, max. akkor kapsz, ha valakire rádöntöd az asztalt)... Sajnálom az irodán dolgozókat, mert ezeket a döntéseket nem ők hozzák meg, de nekik kell tartani a hátukat. Aki meg tudta venni a jegyét/jegyeit külföldi oldalon keresztül, az valószínűleg el tudja intézni ezt a procedúrát is, ráadásul gyorsabb és egyszerűbb, mint még egy köztes állomást beiktatni.

(Szerintem az 1000-2000-rel alálőttél:))

Előzmény: plüss (2169)
Kyra** Creative Commons License 2020.09.14 0 0 2170

Mi van talán lefagytunk? :-)

A KisVeszprémet a Szeged csak a bírók hathatós segítségével tudta legyőzni az utolsó 5 percben.

Tegnap Lauge ismét játszott, a meccs jelentős részében pedig Mahé irányított.

Még nem világbajnoki szinten játszottak, de jó volt nézni őket.

 

 

plüss Creative Commons License 2020.09.10 0 0 2169

Lehet, hogy egyedi a véleményem, de mivel szerintem több, mint 1000 (lehet 2000) jegy van Veszprém szurkolóknál, alighanem mindenki szívesen fogadná, ha a klub, amelyik sokszor elmondja, hogy milyen sokat jelentenek nekik a szurkolók, ezúttal besegítene, koordinálná ezt a "küld vissza a nyomtatványt és a jegyet" dolgot!

Lehet, hogy ezt csak a kényelem mondatja velem, de érdekelne, hogy akiknek jegyük van, azok mit gondolnának erről!

lincoln osiris Creative Commons License 2020.09.09 0 0 2168

Engem annyiban nem érint, hogy nekem eleve nem volt :P de az a 3% valami csókos lehetett, mert én sem találkoztam olyan hírrel, hogy a halasztást követően lett volna mód visszaváltani. Vagy csak nagyon apró betűs... 

 

Sok reményt nem fűzök hozzá, hogy beengednek nézőket, max. akkor ha a foci Bundás kilobbizza és az magával ránthatja a többi sportot is. 

 

A ma esti kezdési időpont valóban nem túl barátságos, de a BL miatt hozzá kell szoknunk sajna.

plüss Creative Commons License 2020.09.08 0 0 2167

"Az érdeklődést jelzi, hogy az előzetesen megvásárolt jegyek mindössze három százalékát váltották vissza.*

Ennek ellenére a már belépővel rendelkezőknek is újból jelentkezniük kell az elővételi szakaszra, ugyanis a korábban megváltott jegyek árát visszatérítik, és  a beengedhető nézők számának függvényében  később újraértékesítik."

 

Ez innen Mo-ról egy kicsit bonyi lesz!

 

* ezek szerint volt visszaváltási lehetőség!  Ki tudott erről??

 

 

 

 

Előzmény: HeuReQ (2164)
Kyra** Creative Commons License 2020.09.08 0 0 2166

Csak ne lenne ilyen idétlen (20.15) időpontban.

Aki megengedheti magának, vehetne erre is bérletet. 19.000 Ft/db.

Előzmény: lincoln osiris (2165)
lincoln osiris Creative Commons License 2020.09.08 0 0 2165

Holnap este Veszprém v Veszprém meccs az arénában, menjünk ki minél többen! 

HeuReQ Creative Commons License 2020.09.08 0 0 2164

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!