Engem annyiban nem érint, hogy nekem eleve nem volt :P de az a 3% valami csókos lehetett, mert én sem találkoztam olyan hírrel, hogy a halasztást követően lett volna mód visszaváltani. Vagy csak nagyon apró betűs...
Sok reményt nem fűzök hozzá, hogy beengednek nézőket, max. akkor ha a foci Bundás kilobbizza és az magával ránthatja a többi sportot is.
A ma esti kezdési időpont valóban nem túl barátságos, de a BL miatt hozzá kell szoknunk sajna.
"Az érdeklődést jelzi, hogy az előzetesen megvásárolt jegyek mindössze három százalékát váltották vissza.*
Ennek ellenére a már belépővel rendelkezőknek is újból jelentkezniük kell az elővételi szakaszra, ugyanis a korábban megváltott jegyek árát visszatérítik, és – a beengedhető nézők számának függvényében – később újraértékesítik."
Ez innen Mo-ról egy kicsit bonyi lesz!
* ezek szerint volt visszaváltási lehetőség! Ki tudott erről??
Van egy olyan érzésem, hogy Tönnesen nem fog sok lehetőséget kapni igazi tétmeccsen, bár sérülés esetén ismét nagy szükség lehet rá, mint ahogy NL sérüléseinél is volt.
Mahé ra pedig egyszerűen szükség van, a játéka nekem Chema t idézi, persze mikor jól játszik.
"......Reméljük, hogy legalább csökkentett létszámban lehetnek szurkolók a final fouron. .... Az EHF vezetősége a héten ülésezik, utána további információkkal szolgálunk, de az biztos, hogy a 2020-as férfi négyes döntőt még az idén megrendezzük, további halasztás nem jöhet szóba!” (cikk NSO)
Nos, valami ilyesmi irányt kellene vennie a támadójátéknak, mint amit tegnap láthattunk. Nyilván a helyén kell kezelni a dolgot, mert szerintem ez az utóbbi évek leggyengébb Csurgója volt az idény eleji formát tekintve. Mahé elképesztő volt, főleg abból a szempontból, hogy a tavalyi formájához képest nem volt hiszti, nem volt felesleges betörés csak ragyogó passzok és felszabadult mozgás. A Brest komoly menet lesz, mint ahogy a korábbi szezonok FF-jaiban mindig. Ugyanakkor ilyen játékkal nem lehetnek akadály.
Nagyon hallgatnak Kölnről. Nem hinném, hogy nézők előtt rendeznék(,ha lenne), tekintve, hogy a jegyek nagy részét rég eladták, így nem működhetne az a rendszer, hogy kevés jeggyel kevés ember. Zárt kapuval pedig pont a lényeg veszik el...
Nagy Laci a cspathoz tartozó nem játékos és nem stáb tag akinek az első tesztje pozitív lett.
Ez valahol igaz is meg nem is. Hisz ha nem a Kiel elleni meccsről beszélünk akkor nem kerettag nem stábtag, ha viszont erről a róla is szóló gálameccsről, akkor meg kerettag, hisz ott lett volna a pályán még ha csak percekre is. Szerencsére tünetmentes, maradjon is így ez.
Tegyük hozzá: "külföldről hazatérő magyar sportoló" és magyar lakcímmel bíró légiós is csak akkor kerül karanténba ha a határátlépésnél a hatóságok "fertőzés gyanúját" állapítják meg nála. Ellenkező esetben persze minden további nélkül visszajöhet az országba.
Szeptember 1.-től ezek a szabályok érvényesek sportolókra:
Azok a külföldi sportolók, akik hazai sportrendezvényre jönnek, akkor léphetnek be, ha az azt megelőző 5 napból két, legfeljebb 48 óra eltéréssel készült negatív tesztet magyarul vagy angolul be tudnak mutatni.
Ám a rendelet szerint mindemellett az UEFA protokolljára való tekintettel az is működik, ha valaki csak egy darab, legfeljebb 3 napos negatív teszttel érkezik. (Vélhetően ők a nemzetközi kupaszereplő focisták.)
A külföldről visszatérő magyar sportolónak két teszt kell, hogy kikerüljön a karanténból, ezek között 24 órának kell eltelnie, és egyébként ő a hatósági házi karantén alatt is a lakásuk és a sporttevékenység helye között "a sportszervezet által biztosított formában közlekedhet".
Mivel nincs olyan megkötés, hogy kizárólag egyéni sportolókra vonatkozna ez a szabály, a fentiek alapján egy igazolt negatív teszttel még nem rendelkező csapatsportoló is eljárhat edzésre.