Én a kilónyi péphez kipróbáltam 40 deka cukorral, mert úgy éreztem azon a határon van, hogy édesebben már nem ízlene. Teljesen finom ennyivel is. Viszont tény, hogy ahol a pirított dió megpirult(ha-ha, feketedett) bőre nem jött le, ott megfeketítette maga körül a birsalmasajtot is.
Én kivagdosás nélkül egyben főztem kuktában, lekapargattam a húst a magházról, és keményen maradó kukacfészkekről, aztán én is mikróban sűrítettem, s mikor kivettem kavargatni, akkor a ventilátor előtt kavartam, hogy jó sok gőz menjen ki. DE már olyan sokat csináltam, hogy félek, nem fog elfogyni, pedig szeretjük. Pláne, ha kevés van, de mindennel így járunk, ha sok, csakazértse kell annyira…
,,Rengeteg magyar iszik mérgezett vizet Sat, 2012/10/20 - 11:31 Kategóriák: Belföld
Magyarország több mint háromszáz településén több mint 800 ezer ember iszik, főz és öntöz a megengedett határértéknél magasabb arzéntartalmú csapvízzel, és közel 550 településen vannak egyéb minőségi kifogások, amiknek egészségkárosító hatása lehet.
Az arzénos víz azért probléma, mert ennek a hosszú távú fogyasztása növelheti bizonyos daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát. Az érintettek közel nyolcvan százaléka nem is tud a problémáról, írja a lap a Vöröskereszt és BWT idén nyáron készített online felmérésére hivatkozva.
A kormányzati tervek szerint az ivóvízminőség-javító program keretében néhány éven belül mindenhol megcsinálják a szükséges víztisztító beruházásokat. Az Európai Bizottság december 25-ig adott haladékot Magyarországnak, hogy biztosítsa az ivóvizek európai uniós határérték alatti arzén, bór fluorid tartalmát. Az előírt értékeknek 365 magyar településen nem felel meg a vízminőség.
Ugyanakkor az ivóvízminőség-javító program jelentős csúszásban van, a belügy adatai szerint idén december végéig mindössze 92 településen lesz csak az uniós elvárásoknak megfelelő minőségű ivóvíz. A többi településen meg kell oldani az átmeneti vízellátást - erre a Honvédelmi Minisztérium kapott megbízást. Karácsony második napjától tehát honvédségi lajtos kocsik biztosítják majd az egészséges ivóvizet csaknem háromszáz magyar településen.
Bár az ország egyes részein komoly problémák vannak a vezetékes víz minőségével, Budapesten nem kell aggódni a csapvíz miatt. A fővárosi csapvíz ugyanis olcsó és egészséges, írja a lap az Együtt Európáért Alapítvány megrendelésére készített vízminőség-vizsgálat alapján.
Tegnap nézem az időjárás jelentést, mit mondanak? "holnap derült, száraz, ködös idő várható" Na gondoltam ez fasza. Istenverte tehetségek ezek a meteorológusok.
Maximum, 800 W, fél óra. Közben kb. 4x keverem meg, eleinte ritkábban, aztán egyre gyakrabban.
Az az érdekes, hogy ha ezt a masszát akármilyen kis lángon teszem a tűzre, iszonyatosan elkezd pöfögni, beteríti a konyhát és égési sérüléseket okoz a karomon. A mikrót viszont nem fröcsköli tele, csak egészen kicsi, könnyen letörölhető cseppecskék lesznek benne. Úgyhogy kerül, amibe kerül.
Kivágom a magházat és a kukacfészkeket. Kuktában megfőzöm, villával kihalászom (csak fél bögre vizet szoktam aláönteni, de ereszt is) és átpaszírozom. Egy főzetből 2,5 kiló birsalmapépet lehet csinálni. A péphez kilónként 70-80 dkg cukrot teszek, és kb. 1,2 kilós adagokban mikróban besűrítem. Kb. fél óra alatt egészen sűrű lesz, közben néha megkeverem. Így mire kihűl, gyakorlatilag kész sajtok lesznek, soha nem penészedik meg.
Az energiaköltsége elég nagy, de az eredmény biztos, és alig van vele munka. Nem kell mellette állni, lehet közben mást csinálni.
Nagyban űzte az ipart házi körülmények között és természetesen nem adózott. Nem adózni manapság főben járó bűn és jó pénzbeszedési lehetőség az örökké lyukas büdzsének.
Saját használatra azt és úgy csinálsz, ahogyan Te akarod a zöldségeiddel.
Meg ha van benne dió, az meg tud avasodni, anélkül viszont gyakorlatilag korlátlan ideig eláll a birsalmasajt.
Tavalyelőtt sok birsünk termett, rengeteg sajtot főztem. Tavaly csak pár szem birs volt, de a tavalyelőtti sajtból még mindig van egy kevés. Főzök most is, hátha jövőre megint nem lesz birs.
No és micsinyász a sok birssel? Mert már én se győzöm összeszedni, már elkészült egy csomó birsalmasajt,(így se jutott a felébe dió sajna, végül két gerincbe már mandulapelyhet szórtam kínomban), most aszalódik 6 tálcányi szelet a körtepálinka ágyához, azazhogy azzal lesz majd felöntve. DE igen sok birs lett az idén, pedig csak 4 bokrocska van. Vagy 5. Tán.
Egyébként nem tudom, jól tudom-e, de csak mi magyarok iszunk ilyen erős, 50 fok körüli páleszt, a bulgároknál, lengyeleknél, szerbeknél is gyengébbekkel találkoztam. És állítólag 40 fok körül jobban ki is jönnek az ízek... Persze egyáltalán nem értek hozzá, ti biztos jobban tudjátok.
Azt hiszem, azon nyomban meg kell semmisítenem az összes zöldségemet, gyümölcsömet, de még a nyárikonyhában feldolgozott és felhalmozott aszalt, savanyított, kifőzött üvegeseket is.
SE egészségügyi könyvem nem volt elkészítés közben, és még macskák is előfordulhattak a helyiségben. Akár 4 is, minthogy annyi van. Épp most mondja a híradó, hogy másfél tonna(szerintem amúgy makulátlan) zöldséget kell azonnal megsemmisíteniük, fenti okok miatt, egy illegális zöldségcsomagoló üzemben. Tudom, hogy vannak szabályok, törvények, de nem tudok az ilyeneken nem kiakadni… Akkor mondják ki pacekba, hogy túltermelési válság van, az legalább valós indok. Úgy de úgy úúúútálom a pazarlást!
Én nem tudom hogy a polisztirol gyártás mennyi környezetszennyezéssel jár, de hogy a házam károsanyag kibosájtását legalább 50%-al csökkentette, az biztos.
Azt sem tudom hogy mennyir egészségtelen egy jól szigetelt házban élni, de hogy reggel 12 fok helytt 20-ra ébredni nagyon jó, az biztos.
Az igazság valahol félúton van. Biztosan ismersz olyanokat akik a mobilját/TV-jét/kocsiját aállandóan cserélgeti a legújabbra (mert megteheti), függetlenül attól, hogy a meglévő még használható/bevált. A házát/lakását nemigen cserélgeti ilyen gyakorisággal senki sem. Viszont tudok olyanról aki nem hajlandó mobiltelefont használni, mert fél a sugárzástól, vagy nincs bankszámlája-kártyája, mert fél, hogy lekövethető az élete (és még adót sem csal!).
Ha valamit nem ismerek, akkor nem azt mondom rá, hogy nem jó, hanem inkább azt, hogy nem érdekel, vagy nem tudom megfizetni.
Ajánlom figyelmedbe:
http://mekk-elek.blog.hu/ A humor mellett a saját ház felújitásának-bővitésének tapasztalatait irja le.
Hedo: Ha még jársz erre, akkor szeretnék kérdezni. A szalmaházban hogyan kell megoldani, hogy a rágcsálók, rovarok ne költözzenek be? A szalmával mit kell csinálni, hogy ne maradjanak benne magok, vagy lényegtelen? Minden szalma jó (búza, árpa, rozs, zab, stb.), vagy csak bizonyos fajtájú/tulajdonságú növényeké?
Jót mosolyogtam ezen a hsz-en. Egy szóval nem mondtam, hogy rossz de nekem nem szimpatikus, kétlem, hogy azt hozná a valóságban is, amit hírdetnek.
A puding próbája az evés és a gyilkos galócáé mi? Nem kell mindent kipróbálni, hogy véleményt alkothass. Sokszor elég gondolkodni.
Ja, azért mosolyogtam mert felsorolsz pár tárgyi , mondjuk így tévedést. A szellőztető gép ezt mind tudja, csak te fizeted a számlát. A pollen és egyéb szűrők időnkénti cseréje stb. stb. A több száz m3 levegő mozgatása, azért nem piskóta!A gázkazán többszöri cseréje vagy tervezői hiba, vagy tanulópénz, mert kispórólták a hozzáértő tervezőt. Az allergia meg nem betegség, hanem tünet, ha valaki nekilát és hajlandó az alap problémával foglalkozni, még az is előfordulhat, hogy rendbe jön. Én szerencsére nem vagyok érintett, de több ismerősöm is váltott az elmúlt években és ma már nem allergiásak! Hm! Az ablak természetesen nyitható, de szinte sosem fogod kinyitni, mert bejön a szúnyog, a por, a pollen és a hideg vagy a meleg. Márpedig egy olyan házban amelynek az energia igényét úgy számolták ki, hogy még a bent tartózkodók hőtermelésével is kalkuláltak, ott nem nyitogatnak ablakot! Minden ablaknyitásnál elindul hátul valahol 1-2 - pár elektromos ketyere és jó pénzért megpróbálja kompenzálni a te ablaknyitásodat. Mindennek ára van. Egy ilyen házban, ahhoz, hogy legalább megközelítőleg hozza a papírformát, meghatározott szabályok szerint kell élni. Persze ez nem biztos, hogy rossz vagy betarthatatlan, de így van. Manapság nagyon vásári szemfényvesztés sok tájékoztató. Csak egy példa: követhetetlen tempóban telepítik a különböző hőszivattyúkat és a szakmai berkeken kívül alig hallani a buktatókról és hogy mennyien átkozzák a napot, mikor belevágtak. Okos szakemberek közt olyan hatásfok számítási elveken folyik a vita és próbálják egyesek feltalálni a spanyol viaszt, illetve félrevezetni az embereket, amit a német energetikai hivatal már az 1930-as években szabályozott. Igen, a hőszivattyúkra vonatkozóan, mert ezt sem ma találták fel. Ott előírták a rendszer hatásfok számítását, most nálunk néhányan a készülék hatásfokkal dobálóznak. Azt hiszem nem kell ragozni lehet/van különbség a kettő között. De kertészeti példát is mondok. Pár éve "feltalálták" a szudáni füvet, mint viszonylag strapabíró takarmány növényt. Magyarországon a szudánifű termesztésének bevezetése és propagálása nyomtatott szakirodalommal támogatva az 1920-as években (meg)történt!
Remélem nem sértettelek meg, én szívesen elmélkedek ezekről a dolgokról és azt is belátom, ha rosszul vélekedtem valamiről, de nem vagyok egy könnyű eset, az tény! :-)
Lehet hogy jó, de ez egy makacs ország, makacs emberekkel.
Jó nekik a húsz centi tégla is, szép nagy összegű sárga csekkekkel...
Évek óta próbálom magam rávenni a bankváltásra, mert az otp nem a legolcsóbb... valahogy eddig még nem sikerült...
Lehet jó az eladói oldalon a hozzáállás, a vevőknek nem fog kelleni, mert drága meg mert milyen már meg mert csak azért és kész... és arról nem szóltam, amikor a ,,könnyen megtérülő'' 600 ezer forintos napelemeket feltették a tető árnyékos részére, de olyanokat, hogy 200 ezret nem ért az egész rendszer, hát persze hogy semmire sem volt jó...