Mivel nincs igaz narratíva ezért nincs képviselhetetlen sem (legalábbis nagyon ritka eseteket kivéve), így az átjárás ezek közt nem ilyen feszes, ahogy te állítod, hanem megteremthető a te sajátos naratívád és felajánlhatod elfogadásra
Igaz narratíva valóban nincs, de ebből a megítélésem szerint egyáltalában nem következik, hogy ne lenne képviselhetetlen narratíva sem. Ellenkezőleg. Mivel a narratívák csak látszólag írják le tárgyukat (persze nem árt, ha egyébként a nyilvánvaló tényekkel és összefüggésekkel minél kevésébé ütköznek), valójában célokat és érdekeket, életérzéseket és világképeket jelenítenek meg. Mindezek pedig kiváltképpeni tárgyai a morális értékelésnek, azaz nagyonis alkalmazható rájuk az a vizsgálati módszer, amely a nyilvánvaló céljaik és következményeik felől közelíti meg őket, ennélfogva eminensen ítélhetők kívántaosnak vagy elutasítandónak, egy adott erkölcsi minimum szempontjából képviselhetetlennek.
Minél erősebb ez a narratívaképzési düh egy adott helyzet kapcsán, annál nyilvánvalóbb, hogy az adott, moráléisan és praktikusan elutasítandó narratívába vágó eseményt nem szabad a maga konkextusából kiemelve, elszigetelt és önmegában morális megítélésre felkínált jelenségként leírni.
A gázai senyvedő gyermek képe kiválóan kiaknázható mindenféle áldozati narratívában, és a senyvedés önmagában valóban szívfacsaró, de ha elfeledkezünk arról, hogy valójában egy iráni érdekeket kiszolgáló fundamentalista terrorista csoport lökte oda a senyvedőt a senyvedésre, és a valódi viszonyok nem a könnyek letörléséről, hanem végső soron egy impotens, sajátjait béklyózó, nyomorító mullahdiktatúra hatalmi játszmájáról szólnak, akkor állítjuk megfelelő kontextusba az emberi szenvedést, s nem ülünk fel a fegyverszállítást megnehezítő blokádot áttörni készülő hajóra az új török külpolitikai orientációt alátaámasztandó kiküldött, handzsárt lóbáló dzsihadista békeaktivisták közé.
A miniszterelnök a magyar közjogi rendszerben egy nagyon komoly és nagyfokú önállósággal bíró közjogi centrum, messze nem függ olyan nagyon a frakciójától, mint azt misztifikálni szokták. Ennek alapja az a pindiy mester által sokszor és sokoldalúan taglalt KBI, amelynek folytán a miniszterelnök politikai mozgástere szinte korlátlan. Nem kell feltétlenül megfelelnie sem a pártjának, sem a képviselőcsoportjának, éppen ellenkezőleg, azoknak kell igazodnia hozzá, máskülönben kezelhetetlen helyzetbe sodorják saját magukat.
Akinek ugyanis nem tetszik a politikája, az elég rövid úton a politikai partvonalon kívül találja magát, kockáztatva, hogy hülyének nézik, amiért nem ismerte a miniszterelnök céljait, valamint azt, hogy nem választják meg újra, ha kenyértörésre viszik a dolgot, vagy ami a legrosszabb: hozzájárul az ellenzék kormányra kerüléséhez, amikor is senki nem fogja neki díjazni a lázadást.
A frakciónak nincs "politikai akarata". A frakció egy vegyesfelvágott, egy fradikolbász, ahogy népiesen mondják: szar, szappan, szalámi, és akinek őrült nehéz akár még csak a gondolatát is felvetni, hogy szembe menjen a miniszterelnök akaratával, megszervezni pedig még nehezebb. Tájékoztatni őket az irányváltásról lehet, de az engedélyüket nem kell kérni, csak a támogatásukat, ez pedig hatalmas különbség.
Mint láthattad, eEszter erőltette be ezt a rubiconos vonalat, magam kezdettől tagadtam, hogy nálunk léteznek ilyenek. De ha már mindenáron Rubicon, akkor Őszöd.
Én, amikor meghallottam, biztosra vettem a bekövetkező katasztrófát, éppen a másik postomban leírt feltételek miatt (ki, hol, mikor, kinek). A legfőbb baj így utólag nézve leginkább az, hogy GyF így egycsapásra elintézte az értelmiségnek és a politikai közönségnek azt a jobb sorsra érdemes csoportját is, akik nem hazudoztak, nem trükköztek, nem nagyzoltak, stb, hanem csupán csak őszintén hittek, tényleg hittek bizonyos értékekben, és abban, hogy ezek túl komoly dolgok ahhoz, hogy handabandázó nagyképűséggel lehessen kezelni őket.
Mivel zsarot és milyen célt kívánt elérni az értelmezésed szerint? Azaz mi volt a kilátásba helyezett hátrány és mi volt a megkövetelt tevékenység, amelyet a kilátásba helyezett hátránnyal erőszakolt volna ki ( ezek a zsarolás tényállásának feltételei)?
És ha találtál ilyet, milyen erkölcsi minősítést adnál a követelésnek?
Szerintem ez a "miért nem a nyilvánosságban mondta el", egy megalapozatlan közéleti toposz, egyebek mellett Babarczy Eszter is terjesztette, és nem volt ellene ellenszerük, holott lehetett volna.
Meg léehetett volna értetni, hogy a miniszterelnök nem független a frakciójától, hanem a frakciójának felel és egyebek mellett az ő politikai akaratukat jeleníti meg, és hogy ezért elkerülhetetlen és tisztességes dolog volt, hogy az ő hozzájárulásukat kérje az irányváltáshoz.
Különben, emlékszem, amikor én meghallottam, kifejezetten egy pozitív, szabad, ködösítés nélküli, jópofa dolognak gondoltam, reménytkeltőnek és valószínűsítettem, hogy megfelelően felépítve a rá építhető offenzívát, valójában sikeres fordulatot hoz. Egyedül a kiszes szubkulturális mozzanatok, a mozgalmi íz idegenített el, na de hát, gondoltam, nem én ülök a frakciójukban, még csak nem is szavazok rájuk, úgyhogy ez belügy.
Én meg emlékszem, amikor hallottam, más akkor is arra gondoltam, hogy gátlástalan zsarolás.
Annyiban látom másképpen, hogy nem a kikerülés volt a baj, hanem a képtelenségük arra, hogy megfelelő kommunikációs kontextusba helyezzék. A többiben egyetértek veled.
Miként a könyveknek, a szónoklatoknak is megvan a saját sorsuk.
Egy beszéd esetében döntően befolyásoló szerepük van az olyan körülményeknek, mint hogy:
- ki mondja el
- kiknek
- hol
- mikor
Ezek a feltételek Őszöd kapcsán egytől-egyig kedvezőtlenek, sőt, kilátástalanok voltak, a beszéd mégis elhangzott: tőle, nekik, ott és akkor. Az adott helyzetben bármelyik tényező önmagában is súlyos, együtt már pusztító. Ezáltal a beszéd tartalma szinte mellékes is.
A túlélhető, vagy akár sikeres beszéd feltételei ezek lettek volna:
- ő
- az egész országnak
- a köztévében
- a választás előestéjén
Ez esetben, ha így is nyer, senkinek egy szava sem lehetett volna.
Ha bizonyíték, és nem önmagában valami döntő minőségi különbséget hozó esemény, akkor nem Rubicon...
De nem is ez a rubiconság a lényeg, hanem, szerintem, az, hogy az igazmondásnak egy ismert szabályok szerint működő kommunikációs közegben megvannak a feltételei, és ezek nélkül a feltételek nélkül a kommunikációs cél nem érhető el. A frakcióban azért nem érte el a célját, mert abban a társaságban egyszerűen nem voltak valódi készségek és modellek a helyes és felelős működésre, azaz sokkot okozott nekik, de nem volt út, amelyre a sokkhatás nyomán ráléphettek volna. Hiába csördítesz a disznók nyakába a karikás ostorral, miközben menetelnek a vágóhíd bejárata felé, nem fognak szárnyat növeszteni, de még a méteres kerítést sem ugorják át.
A nyilvánosságban meg azért nem, mert nem voltak képesek professzionális módon kezelni a következményeit, nem voltak képesek vonzó narratívát köríteni hozzá, elnyomni a valóban gátlástalanul hazug ellennarratívát, fölébe kerekedni és legyőzni a sápadt és átlátszó képmutatást. Pedig lehetett volna.
Na mindegy. Különben, emlékszem, amikor én meghallottam, kifejezetten egy pozitív, szabad, ködösítés nélküli, jópofa dolognak gondoltam, reménytkeltőnek és valószínűsítettem, hogy megfelelően felépítve a rá építhető offenzívát, valójában sikeres fordulatot hoz. Egyedül a kiszes szubkulturális mozzanatok, a mozgalmi íz idegenített el, na de hát, gondoltam, nem én ülök a frakciójukban, még csak nem is szavazok rájuk, úgyhogy ez belügy.
Öszöddel nem az a fő baj, ami ott elhangzott, ilyen értelemben nem Rubicon, az viszont igen, hogy nyilvánosságra került.
Aki balesetet okoz, az vonja le a következtetést és fogadja el az itéletet, ez esetben, hogy le kell mondania.
Mivel ez nem történt meg, Gy. a pártját kivédhetetlen helyzetbe hozta, amihez hozzájárult, hogy nem akadt senki, aki képes lett volna arra, hogy lemondassa.
Ha akkor lemond és elmegy mondjuk egy világkörüli körútra, ahol tekintélyes helyeken tart előadásokat, találkozik neves szeméyliségekkel és osztja az észt, akkor már áprilisban visszajöhetett volna és lehetne akár min. elnök. De képtelen volt a felismerésre.
Nem változás volt Őszöd, hanem annak ékes bizonyítéka, hogy a magyar közéletben nem csak fölösleges, de káros is igazat mondani, bárhol, bárkinek, akár kiszivárogtatva, akár nem.
Bús bejegyzésem nem aktuálpillanatnyi dolgokra vonatkozott, hanem általánmosságban jegyeztem.
Függetlennek egyszerűen nem lehet lenni. Az embernek van tapasztalata, véleménye, vannak a dolgokról ismeretei, és ezek meghatározzák, miképpen vélekedjék a külvilágról és a saját, benne elfoglalt helyéről. Ez a dolgok értékoldali része. Ezt módosítja az, hogy merről remél hasznot, előnyt, illetve hogy valamelyik irányba meddig mehet el úgy, hogy a véleménye kifejtése és az emiatt várható retorziók ár/érték aránya még megfeleljen neki.
Az az ember, aki kizárólag az értékei szerinti megszólalásokkal (és viselkedéssel) áll a nyilvánosság elé, az független. Aki az értékei (kinyilvánításának) érdekében vállalja a golyót is, na az a független.
Mi volt Öszöd? Mondatok sokasága, amiben sok-sok igazság volt. Amire viszont csak túl későn döbbentünk rá, az az hogy addig nem volt szokás egy ország gazdaságát tönkeverni csak azért, hogy a mondvacsinált másik oldali főgonosz hatalomba jusson. És így járt el Medgyessy is 2002-ben mert egy gatyájába beszart D-209-es mindent megcsinált, csakhogy szeressék még 5-6 hónapig az emberek.
Ebben nem érek egyet. Ha valaki a rendőri túlkapások értelmetlenségéről akar írni publit, mert mondjuk átélte stb, annak nem kell állandóan ilyen nagy összefüggésekkel köríteni érzéseit, mert akkor az már nem publi és úgy általában a 3. mondat után már a kutya sem olvassa el. Nincs olyan imperatívusz, hogy mindig csak a teljes igazat kell mondani, és hogy ne lehetne elidőzni részgazságoknál, sőt épp a másk oldal optikájának fényében válik a dolog jobban érthetővé. Ha valaki azt mondja, hogy személyes jó barátját térdeltették órákig, miközben folyamatosan alázták, akkor nem fogok neki előadást tartani arról, hogy minek ment oda, amikor várható volt egyfajta balhé stb, hanem kifejezem együttérzésem.
Mivel nincs igaz narratíva ezért nincs képviselhetetlen sem (legalábbis nagyon ritka eseteket kivéve), így az átjárás ezek közt nem ilyen feszes, ahogy te állítod, hanem megteremthető a te sajátos naratívád és felajánlhatod elfogadásra, ha épp arra van kedved. Épp ott kezdődik a gond, amikor mások megpróbálják felállítani ezt a képviselhetetlen mércét és elhallgatnak igazságot akkor, ha úgy itélik meg ez a másik tábort erősítené.
Az lehet hogy sokan hivatkoznak rá, de hogy a szakemberek belé fektetett energiája egyelőre nem térült meg az bizonyos, mivel nem is történit semmi érdemleges ezen ügyekben. Végülis az kimondható persze, hogy a te munkád viszont így ért valamit, hiszen legalább belekerült a közbeszédbe stb, de hát ez és az általam vízionált think thank dolog azért elég távol van egymástól.
Én csak azokat a határokat nem látom tisztán, amikor egy értelmiségi Rubicont kiállt egyszer miközben másszor meg nem, de közben ő maga is látja hogy ez a másik is elég sáros volt úgy egyébként. Azért higgyek neki, mert ő is hinni akart, vagy tényleg fundamentális okai vannak a mostani felkiálltásának?
Valójában szerinted mi változott meg az őszödi beszéddel? Úgy értem, magával az aktussal, és nem a gátlástalan médiatálalásával?
Egy politikus egy túlfűtött beszédben a frakciója támogatását kérte ahhoz, hogy szakítson a politika és főleg a kampányok általános hipokrízisével és hazudozásaival, és megkérte őket, hogy vállaljanak és támogassanak népszerűtlen intézkedéseket is, még akkor is, ha azok gazdasági kimenetele nem igazán számítható előre, míg a politikai következményük bizonyosan negatív.
Teljesen biztos vagyok benne, hogy abból a beszédből helyes kommunikációval jól lehetett volna kijönni, persze leválasztva a trágár vonatkozásokat, azokat meg döntetlenre lehett volna kihozni, amoolyan monicalewinskisztorisan.
Meg lehetett volna mutatni, sok más mellett, közérthetően, micsoda ostobaság, hogy emberek azért vonulnak az utcára, mert azt követelik, hogy a politikusok továbbra is hazudjanak nekik.
Ha már ragaszkodunk ehhez a Rubiconhoz, akkor nekem Őszöd volt az. Sokféle értelemben, sokféle hatással - ott változott meg valami örökre, visszafordíthatatlanul.
De nem baj, most már transrubiconi állapotban vagyunk és ezt kell szívnunk.
A köztársasági elnöki hivatal fizetett tanácsadójaként Török ugyan látszódhatott középen állónak vagy semlegesnek, de nem lehetett az. (Bizarr mozzanat volt valamelyik választási műsorban, ahol élőben derült ki Baló György számára, hogy Török nem teljesen a maga ura, kicsit meghökkent, de nem küldte ki a stúdióból.)
A függetlenséget támogató források hiánya viszont tényleg feltűnő és pusztító. Ennek oka szerintem az a médiatörvény, amelyet annak idején egymás keblére borulva fogadtak el a pártok, mert látták, hogy mindenki megkapja belőle a maga szeletkéjét. Létrehoztak egy olyan rendszer így, amelyben a közszolgálatnak nem szabad, a magánszférának pedig nem kifizetődő a független politizálás.
Független média csak ott lehetséges, ahol egyben üzlet is a független vélemény bemutatása. Ez alól némiképp az net hozott kivételt és ez örvendetes, fejlesztendő, támogatandó. Hatásfoka még gyönge, de fokról-fokra erősödik.
Továbbá engedj meg egy pici korrekciót! Én nem kiköpöm, nem leköpöm, hanem Én bemutatom őket. Leköpik, leköpetik ők ennen magukat. Egymással köpetik le magukat. (Ez a posztmodern fórumozás.)
Ha van szabad sajtó, és nem teljesen hülye az ellenzék, akkor fel lehet hívni rá a figyelmet, hogy aki most 18 éves, az -- ha marad ez az irány -- 10 év múlva irtózatosan szívni fog.
20 év múlva még jobban.
Mire nyugdíjas lesz, nyugdíjat nem fog kapni. De nem is fogja megérni egyébként, mert közben valaki kénytelen lesz 95 évre emelni a korhatárt, viszont az egészségügy marad ugyanaz a szar.
Nos, az efféle tudósmonyásra mondja Tamás Gáspár Miklós: fordított Cassandra. Én pedig azt mondom, még szellemesebben, hogy Bukfenc-Cassandra. Mindent tud. Előre. Hogy mi lesz majd. És mi nem lesz majd. 120 év múlva. Azt, hogy mi volt, mi történt a sajtóban 15 évvel ezelőtt, nos, azt a sajtóval foglalkozó „társadalomtudós” nem tudja. De majd megkérdezi – „még egyszer” – a Bányai Gábortól. Csak azt tudja, hogy mi lesz. Majd. Amikor eljő a szebb jövő. Vagy nem jő el a szebb jövő. Mert az „egészségügy marad ugyanaz a szar”.
Na most, a tulajdonképpeni röhej az, hogy tudós Babarczy ócska second hand szövegeit Békesi László már többször, több helyütt előénekelte, ráadásul jóval kompetensebben, értelmesebben. Noha Békesi sem érti: abszolút igazságok vannak, sőt tökéletesen megkonstruált tantételek is vannak, ám ez utóbbiak nem abszolút érvényűek. A történelem nem az ökonomikus emberi agy doktriner számításai szerint működik. Ezt pl. Soros György már pontosan tudja, Békesi, Róna Péter, Bauer Tamás (még?) nem tudja. A Drábikokról, Bognárokról nem is beszélve.
Almási Miklós Babarczyt „koros guru”-vá ütötte a Mozgó Világban. Merthogy gurura van szüksége a jámbor léleknek, Cassandrára, simára, fordítottra, egy sima, egy fordítottra, mindegy, csak guru legyen!
Tudjuk, anno Marxéktól is cassandraságot, guruságot vártak el a lelkes tovarisok (kivétel nélkül mind!!!), s ezért írta Marx Engelsnek: „Nagyon tetszik nekem ez a nyilvános, autentikus elszigeteltség, amelyben mi ketten, te meg én, most vagyunk”. Marx „szamarak bandájának”, „korlátolt állatoknak” nevezte azokat, akik az egészből csak annyit értettek, hogy így lesz meg úgy lesz a „szebb jövőben”, meg hogy jaj, de jó lesz, vagy épp ellenkezőleg: nagyon rossz lesz, ha úgy lesz.
Marx szerint az okos ember autentikus és tökéletes elszigeteltségben él, ám az „autentikus elszigeteltség” nem ezt jelenti:
Ami az én szép lelkemet illeti, a következőt tapasztalom. A nevem (bármi, ami a nevemhez kapcsolódik) veszélytényező lett, mindenki retteg attól, hogy egy Babarczy Eszter nevű egyént alkalmazzon, mert akkor majd jól lecsap rá a KEHI. Vagy az APEH.
Infantilizmus. Vagy átlátszóság. Mert például a föntebb említett Békesi Lászlónál száz Babarczy sem kúrta keményebben Gyurcsányt és Orbánt, méghozzá egyszerre a kettőt, ám – érdekes módon – soha, senki nem hallotta Békesit arról panaszkodni, hogy „lecsapott rá” (vagy a munkáltatójára) az APEH. Tudniillik, aki ért valamihez, az általában boldogul. Vagy önállóan, vállalkozóként él meg (mint Manci Kevesen), vagy pedig kapkodnak utána a különféle munkáltatók. Tudjuk, Tamás Gáspár Miklós is vidáman elvolt, több mit tíz éven át (kvázi) marxistaként, méghozzá durvábbnál durvább tőkés rezsimek alatt. Miért? Mert, én ugyan nem sokat adok az ő általánosan rajongott eszéért, ám a szaktudása, műveltsége a Babarczyéval nem, hogy egy lapon, de még egy füzetben sem említendő. Ezért! Papp Zsolt (Gombár barátjával ellentétben) semminő politikai szerepet nem vállalt (rokonszenves sztoicizmusa okán), miközben kemény kritikusa volt minden marhaságnak, s miközben térden állva könyörögtek néki tekintélyesebbnél tekintélyesebb rektorok, hogy az ő egyetemükön legyen tanszékvezető professzor. És még sorolhatnám a példákat. Melyekkel szemben Babarczy azon nyüszít, hogy gyün reá az APEK! És miért is gyün most az a csúnya APEK? Megmondom. Azért, mert Babarczynak nincs keresletképes szellemi kínálata. Ez ugyanis nem az:
Továbbá. Ha egyetemi rektor volnék, magam sem foglalkoztatnék olyan nődolgozót, aki IRL-nicken rágódik virtuális hímtársak elképzelt bránerén. Egyáltalán nem árt, ha egy pedagógusnak van emberi tartása, emberi tekintélye. Akár gyün az APEK, akár nem.
Egyébként arra is kíváncsi volnék, hogy például ez az intellektuális kapacitás mire elegendő megélhetésileg:
Szidhatod most már az MSZP-t meg Gyurcsányt, későn váltottál, tragikusan későn. Mindenesetre mikor felmosol a váchartyáni kisegítő iskolában, gondolj arra, hogy azt a helyzetet saját magadnak, a középen állásodnak, a mindenkinek megfelelni vágyásodnak, a permanens jókislányságodnak is köszönheted, nem pusztán a rohattkomcsiknak.
Tehát az a „társadalomtudós”, az a „sajtóval tudományosan” foglalkozó tudományos tudós, aki nem tudja például, hogy megjelent-e a sajtóban Bányaiék „megbilincselése”, vagy sem (egyébként ezt Pixy sem tudja), Pixy szerint két dolognak „köszönheti” a fenyegetettségét: „jókislányságának” és a „rohattkomcsiknak”.
Zsák a foltján fórumozik.
Pixy hónapok óta azon tépi itt a saját lelkét is meg a Babarczyét is, hogy a hatalomváltással, ajjaj, szegény-szegény Eszterkének most milyen rossz lesz „a váchartyáni kisegítő iskolában”. És hogy ez most mindenkinek milyen rossz lesz ugyebár! Elvi emberek. Nem langyosak, mert, lám, milyen forrón szeretik a stallumaikat. Még egymásért is mily hevesen rinyálnak.
De csodálkozhatunk ezen, ha ilyenek? Mint például:
Nyugodj meg, az a sajtó, amelyik nem hajlandó a saját torkának az elvágására, se veled, se Török Gáborral nem fog szóba állni - valahogy se a MaNcsnál, se az ÉS-nél nem szeretik azokat, akik bármikor megmagyarázzák Bayer Zsoltot.
Lehet, hogy nem „fog”, miközben sajtótörténeti tény, hogy „fogott” szóba állni! Babarczy hírhedt, az „anti-antiszemitizmusról” egybeharákolt igen-igen ostoba okoskodása („jókislánykodása”), bizony, az Élet és Irodalomban jelent meg annakidején. Tehát elképzelhető, hogy Pixynek igaza van: „se a MaNcsnál, se az ÉS-nél nem szeretik azokat, akik bármikor megmagyarázzák Bayer Zsoltot”, lehet, hogy így van, lehet, hogy nem szeretik Babarczyt az ÉS-nél (nem látok a lelkükbe), ámde akkor is közlik Babarczyt! Ha szeretik a Babarczyt, akkor is közlik a Babarczyt, ha nem a Babarczyt, akkor is közlik a Babarczyt. Már amennyiben elvszerű úri kedvük úgy diktálja.
Babarczy szó szerint ezt a kérdést exponálta az Élet és Irodalomban: „Miért tüntetem fel szimmetrikusnak az antiszemitizmus és az anti-antiszemitizmus helyzetét a mai közbeszédben?” Igen, és ezután „érvelhetett” „szimmetrikus” „jókislánysága” mellett. Az Élet és Irodalomban. Szerették érte? Fasz tudja. Illetve a főszerkesztő tudja. Aki nem fasz, hanem főszerkesztő. Ő tudja, szereti-e vagy sem a „jókislányt”, azt pedig, hogy közli (ha szereti, ha nem) én tudom. Illetve igaza van (ebben is igaza van) Gördülő Kőnek: Én tudom. De fogalmazzunk szerényebben: Pixy nem tudja! Ezt sem tudja. Mint ahogy azt sem tudja, mi áll Vas István könyvében. Csak azt tudja, hogy a kedves Eszter, jajjaj, elveszítheti az állását, mehet Váchartyánba habot legyezni.
Sőt, akár Gombóc Artúrként is fogalmazhatunk (nem szégyen az!); vannak langyos hülyék, vannak redvásozó hülyék, sajnálkozó hülyék, „vitatkozó” hülyék, vannak lapító hülyék, okosnőző hülyék, guruzó hülyék, bocsánatkérő hülyék… és ha le nem is köpjük őket, ámde megállapítjuk időnként: ezek, bizony, meglehetősen hülyék.
Ezzel elméletileg sem tudok egyetérteni és magad is írod hogy miért.
Azért mert, hogy ki hol áll, az csak egy mai koordináta rendszerben értelmezhető, az pedig dinamikusan változik.
Lehet, hogy ahol xy áll, az ma középnek és függetlennek minősül, de holnap ott már akár egy párt állhat és akkor az már erősen párt-elkötelezett álláspont lesz. Az LMP pont ilyen jelenség, erre alapozták a belépésüket a párt-piacra, az más hogy lassan kiderül, hogy nem igen tudják, hogy hol is állnak, lehet hogy ott nincs is hely.
De a független gondolkodásnak lehet más értelmezése is és erre most éppen a jobboldalon találhatunk pozotív példákat. Zlinszky professzor például bizonyosan jobbra elkötelezett, mégsem átallotta a Fidesz kormány intézkedéseit az alkotmány és az AB kiherélése kapcsán - akár némi túlzással -- a hitleri és rákosista időkhöz hasonlítani. És nem keresett rá mentségeket, mint ahogy látjuk Eszter teszi, aki baloldalinak vallja magát.
Ennek nyílván része az alkotmányismereti felkészültségükben és történelmi tapasztalataikban meglévő különbség, de látjuk, hogy fejtegetéseid a "ki hol áll" meghatározottságáról mennyire képlékenyek. A valóság, szerencsére, sokkal változatosabb.
Az persze lehet, hogy BE-t tarthatja a jobboldal, míg a fent említett ZJ-t tarthatja a baloldal a maga hasznos idiótájának.
Amiből levonhatjuk azt a következtetést is, hogy aki közepebbre áll, az "hülye"....pedig valószinüleg ennek az ellenkezője az igaz....:-)
Figyeld csak meg, most milyen sokan hivatkoznak a Kerekasztalok anyagaira. A jobboldalon is. Ugyan hogy férnének hozzá, ha nem létezne az az internetes felület? Azt se tudják, honnan jön: de folyamatosan idézik, mind az Oktatási, mind a Nyugdíj-Kerekasztal érveit.
A civil felület működtetéséhez hiányzott a politikai akarat; mire kész lett, már nem volt kormány (csak a kétségbeesett kapálódzás). Ettől függetlenül maga a felület, ha volna olyan politikai akarat, amilyen Nagy-Britanniában, ahonnan a mintákat vettük, volt, akkor működne. Önmagában, politikai akarat nélkül, haszontalan.
