Izrael röplapokat dobott le a Gázai övezetre, amikben információt kér a Hamász túszairól
Az izraeli hadsereg röplapokat dobott le Gázában, hogy információkat kérjen a Hamász által fogva tartott túszokról.
Az IDF egy közleményben azt írta, különféle eszközökkel fordult a Gázai övezet lakóihoz, hogy megalapozott és használható információkat áruljanak el az elraboltakról.
Ígérik, hogy azok, akik együttműködnek, biztosítékot és anyagi kártérítést kapnak a cserébe.
Én magam már azon gondolkodom, hogy a művelt Nyugat a sok felsorolt woke-féle baromság után, irigyelni fogja Izraelt még akkor is, ha ott harcok vannak, lesznek. Izraelnek van elég vér a"tökében", hogy fegyvert fogjon. Nem pofáznak bele fél, vagy teljesen hülye alkalmatlan idióták, hogy "de hát, nekik is két kezük, meg két lábuk van. Olyanok mint mi". Csak éppen, dzsihádot hirdetnek, amibe meg minden belefér.
Nyugaton, meg összeszarják magukat a politikusok "Mit szól hozzá a woke-lobbi, a muszlim," és persze a maradék hasznos idióta, ha nem engedem tüntetni őket!" Holnap, meg levágják a fejét ennek hülyének a dédelgetett kedvencei.
"nagy baj lesz." Már van. Londonban dzsihádot követeltek. Volt rá valami reakció az állam részéről? Én nem tudok róla.
(+ cselesen arrébb tolta Lengyelországot így vitt belőlük egy Szilézia nagyságú területet Lettország alatt, és Sziléziát meg odaadta a lengyeleknek nyugaton)
Pontosan. A nyugatnak meg nincs más lehetősége mint Izraelt támogotni és végre erőm mutatni az arabok felé, csak hát ugye az elhülyitett WOKE/LMBTQ+/Libtard agymosottaknak elég nehéz lesz megmagyarázni hogy a refúzsdi velkám, meg a vikomenszkúltúr után, ki kell az eddig simogatott pakirabnigger megszálló hordákat ki kell rövid úton ebrudalni a kontinenszről vagy nagy baj lesz.
Betettem a neokohnból egy cikket alább. Amúgy, nem mindegy neked, hogy mitől gyarapszik egy ország? Izrael azért jött létre, hogy a zsidóknak ne kelljen még egy holokausztot elszenvedniük. Ezért, ahol a zsidók úgy érzik, veszélyben vannak, hát fogják magukat, és irány Izrael. Most ráébresztette őket a Hamász, hogy ez aktuálisabb, mint valaha. Mindezek után osztani az észt, hogy mi lenne a humánus és mi nem lenne, október 07 után, megjátszott humanista stílus. Izraelnek nincs választása. Ha az arabok lenyomják őket, úgy járnak mint a déli kibucok lakói.