Tímár írhatja a lopós kecskét, mert én már használtam a reggel/seggel-t (rőt seggel/sőt reggel)!
Igen, Tímár nagy király volt, az én két kedvencem tőle:
hogyha nem lesz tortapapír
Nem hoz sütőport a tapír!
ill.
Mindíg korán kel fel Nietsche,
Hogy kávéját felmelgítse.
bár ez utóbbi nem igazán kecske.
Ami a rejtvényedet illeti:
Ismert nyugati sportszermárkáért nem lehet keleti pénzzel fizetni, ez az oka sokak, szemmel jól látható bosszúságának. Sajnos nem ér lejem Nike-t
I don't - mondja nejem - like it!
Dunaparti városunkban annyira drága a csapolt sör, hogy ha azt innám, akkor olcsó főzelékre futná csak élelem gyanánt Amilyen drága egy korsó Baján
Élhetnék évekig borsó-kaján.
Nomeg egy sima sörös:
Az egykori román diktátor, és az egyik aradi vértanú ugyanarra a sörmárkára esküdt Mindennél jobb egy csapolt Paulaner
soha másról sem papolt Csau, Lahner
Hím juh szobrát faragja idős férfi a levélhordó autó mellett Postakocsinál
kost apó csinál.
és sörös is:
Fényképünkön látható babonás célú állóvíz, és egy férfi egyenruha nélkül, aki egy dobozból söröz Fotónkon kabala-tó, civil Ágost,
ki iszik kocka Balatoni Világost.
Közlöm barátommal, hogy a strandon napozok az ő italát szopogatva, és juszt sem önkielégítek Iszogatom - míg a parton heverek - serét,
És istenuccse, csakazért se verek herét!
Ez a lány biztosan tudja, miképpen menthetjük lemezre az összetömörített Barbie-s képeinket Kérdezzük meg Barbarát,
Hogy másoljunk rar babát?
Tévétulajdonos nő egyik alámondóját elbocsátják, minek mövetkeztében a hölgy szálankénttépkedi ki saját haját Kirúgták a narrátorát,
Ezzel téve tarrá Nórát
A bowlingpályán egy Köveskáli néger is kubikol, amiből arra következtetek, hogy előbb-utóbb leszarja a bábokat Mert árkot a fekete káli ás,
Lesz egyszer a teke fekáliás.
kocsmában mulató úttörőcsapatot igen kellemetlenül érintette, hogy nedűjükbe rovar hullott Belepistult az méh örs abba,
Hogy légy került finom a sörhabba.
Veszekedős ember nekemvágott egy Ászokos üveget, amiért bosszúból kohómellékterméket tömtem belé Hozzámvágott egy söröspalackot,
Így nyelt aztán később a pörös salackot.
(bocs)
Új hét, új téma. Én ezúttal egy rövid ornitológiai szekcióval nyitok:
Egy kislány kőkemény karateedzéseket tartott madarának, és most apja előtt demonstrálja az eredményt, a szárnyas kiforrott töréstechnikáját Kisebb csodát láthat Olga papája:
a falon is áthatol papagája!
Az angyalföldi bicskabajnokot egy őserdei madár alaposan helybenhagyja Mint egy vászon tornacsukán tőre,
úgy hatolt át rajt’ a tukán csőre.
Mi van, bajtárs, te hány négert foglalkoztatsz, hogy ilyen mennyiségben termelsz???
Igazat mondok: csupán akkor verem át a lejárt szavatosságú pékárúval ügyfeleimet, ha jó indokom van rá Hidd el, ha én csalák, okkal!
A száraz penészes kalácsokkal.
Sörhét? OK, legyen, bár a hétből már csupán pár óra van hátra...
A kelleténél több sört ittam, és ennek folyékony eredménye lett... Túl sok volt a malátalé
Tán így került alám a lé.
Barátopm pedig holland sörét búcsúztatta "hangosan" Felhajtotta Amstelét
S máris szagoltam szelét.
Maradhattok kedvenc német barnasörötöknél, én akkor is bikavért iszom Igyátok csak Köstritzeretek
Én meg iszom a vöröst, kit szeretek.
Annyira megbotránkoztat párizsi étterem sörkínálatot tartalmazó itallapja, hogy készítőjének a halálát kívánom Miféle serlap ez?
Irány a Per Lachaise!
Na, egyelőre ennyi így hirtelen, jöjjenek a többiek!
Ürülékből jövendőt mondó emberük hangoztatta, hogy édes süteményben nincs folytonossági hiány Megmondta a kakajósuk,
kalácsban nincs kakaós lyuk.
Hogy vértezettnek nézzél ki, ahhoz az a minimum, hogy védőlapod diószínre legyen kenve Nem nyerhetsz te páncélkülsőt,
míg fapajzsod pác nélkül, sőt.
Híres vidéken halláskárosultak élnek Süket a fél Hegyalja,
tíz emberből egy hallja.
Hiába foglalkoztat Ferenc egy kanálgörbítőt, ő sem tudja gyorsan lefékezett lovait újra mozgásba hozni Hirtelen most megtorpan a Feró ménese,
s nem indítja el a parafenoméne se.
Leszakadhat az erkély Veszélyes a balkon,
nézzél ki ablakon!
Festés előtti simításhoz hiába hívta Pál utcai barátait, én gyorsabban szereztem segítséget Nem sokra ment a gittegylettel ő
én havernak szóltam, s itt egy glettelő.
Fehérorosz diktátor Nagy zsarnok ez a belorusz,
jobb, ha előtte leborúsz.
(bocs...)
Tudod-e ezt a szót magyarul? Money:
na, mi?
Jól hegedül az orosz zenszerző, ne is akadályozza ebben semmi! Ügyes ez a Hacsaturján,
sose legyen csat a húrján!
Szakbarbár haditengerész Rám nem hat a csaj, ó,
csak a csatahajó!
Két rím sporttársnak a fociról, sajnos, nem túl szalonképesek, de korrekt rímek, 2 variáció ugyanarra a szóra...
Nagycsapatban játszó női futballista termfociban leizzad Nem bírja a kicsi pályát,
veríték veri ki picsáját.
Álmos szurkolók sikertelensége Mire szemüket kicsipázták,
csaapatukat már kipicsázták.
A répa után a sörtéma fogott meg:
A magyarok nem francia borokat isznak Ez itten nem Bordeaux, Simon,
láthatod a Borsodimon.
Nincs a túl szálkás víziállat nedvében egészséges szilárdanyag, ezért ahelyett sört fogyassz Nem tartalmaz tűshal-lé rostot,
inkább igyál hűs Tallérost ott.
Másnaposság Törött esernyő, kába inak:
köszönhető a sok Kőbányainak...
Fiatal lányt ha nem érdekli a szeszüzem működése, széllovagoljon alkonyatkor Unalmas, Eszti, sörfőzés?
Menj, vár az esti szörfözés!
Lehetne most sörrím-hét is, nem?
Itt látható két zenei művem közül egyik sikerültebb, mivel sokat számít, hogy hol végzem tudományos munkám Jobb lett a bal oratórium,
ezt teszi a laboratórium.
Természetesen van pár betárazott lopósom íme a soros:
Az egyik Beatle az erre szolgáló eszközzel talált nemes nedűt a tárolóban, és annak hatásától megvadult A hordóban régi, finom borra - alá lopótök - lelt,
S mindenkit fel a magát berúgató Paul öklelt.
A Piri-csel / csiripel sajnos már volt (442), és épp nálam; te egészen nagy formátumú újrafelfedező vagy mostanában! Gondolom, előre készültél a lopós rímekkel, jöhet a következő ;-)
Itt egy "saját", amíg esetleg rólam is kiderül valami:
A Káma-Szútra gyakorlatai nem pezsdítik fel az ügyetlenül próbálkozó páros hangulatát Amíg Józsi Katin forog,
amaz unottan fintorog.
Hello, pekes szaki, végre valami új szellem itt! nem, mintha az eddigiekkel baj lett volna, de nyomd csak tovább!!
Nem vezetett eredményre a lány trükkje, amivel azt akarta megtudni, nem néma-e a madár. Sajna, nem jött be Piri csele,
amivel megnézte, a pintye csiripel-e?
Az apostolok nem szeretik egyik társukat, mert nem mindig zsidó, így csomagjába egy ritka madarat raknak Utálják, mert Péter hébe-hóba goj,
ezért aztán kerül terhébe hóbagoly!
Üdw mindenkinek, bocs, festés meg miegymás, érettségi, sok meló, döglött server és jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, hogy mi minden gátolt a héten. S ide nem lehet hevenyészve írni, e topikra.
Üdw Abrand, remélem, ez még nem viszlát.
Háj pekes, jó a portfóliód.
A legutóbbim óta átbogarásztam, sok tetszett, közülük csak párat:
ses: kárpit, Miatyánk, fakard, bordásfal
GZ: Ráró, répagatya, harcsavaj
pekes: hájmentes
A répákat köszi, ugye megmondjátok őszintén, ha túl hülye ötletekkel rukkolok elő?
Azért beküldöm nekik a termést... Igen kedvelem a topikközi kommunikációt, a GZ-féle dögöset is mindjárt megnézem...
És a lényeg:
Fűszernövény szerencsétlenség esetén eldől Most áll, de ha balsors
eléri, hasal bors.
Északi harcos ha viharba keveredik, neje azt déligyümölcs taposásával próbálja elcsendesíteni Ha esőn, te viking, ázol
feleséged kiwin gázol.
Tilos a laktanyával szomszédos egyházi telken déligyümölcsöt szüretelni Kiadom a napiparancsot,
nem szedhettek papi narancsot.
Ne a színt nézd, hanem, azt hogy ne legyen szennyezett, ahová ülsz Jobb itt e zöld karosszék,
mint amott a szaros kék.
Csinos, de nincs alapműveltsége E lánynál igen bájrontó,
hogy nem ismeri Byront, ó!
(ez kín, bocs...)
Munkásnő éhségsztrájkol, mert nem dolgozhat Nincs itt egy ép esztergapad?
Míg rossz a gép, Eszter apad!
Toalettben, a dolog végén Papér-
ra pép.
(bocs)
Még jön ám a pót-ikon,
leszek itt a topikon! - vurugya
Nemrég egy hosszú vonatozás alatt kiötlöttem pár kecskéhez megtévesztésig hasonló rímet, ezeket szeretném megosztani veletek. Remélem, nem lesznek túl fárasztóak.
Amikor a kocsmát Saroknak hívják:
Nem kell nekem marok saláta, hé!
Jobb a Sarok, ott van malátalé!
Nem az időjárási viszonyoknak megfelelő a fűtés:
Berakta papa a katlant,
Leveszi Kata a paplant.
Időjárási viszonyok:
Nem mindegy, hogy hó takarja a tölgyet,
Vagy tó takarja a hölgyet.
Egy vízszerelő, aki rossz helyen akar dolgozni:
Újvidéken szerelőnek felcsap,
Pedig Felvidéken kellene új csap.
Nem mindegy, hogy sajtos hangár,
Vagy hangos sajtár.
Amikor Beles Jenő a tanár neve:
Ha jókedvű a Beles Jenő,
Akkor így szól: jeles, Benő!
Nemzetközi gyűjtés a román higiéniai viszonyok javítására:
Csupa mocsok, tejben is légy,
Adományt lejben is tégy!
Kispórolják az anyagot az élelmiszerből:
Kolbászodban nincs máj, hentes!
Lenne inkább hájmentes...
Ausztrálok fogadják a magyar parasztasszonyokat:
Megérkeztek a vendégek, a főgurun kendő,
Félig kész az ebéd, rajt a kengurun a födő.
Terület- és kerületszámítási kérdés:
Ad -e keret területet,
vagy teret a kerületed?
Másik, egykori tárcavezetőt vádolok fajtalansággal, aki a fizetéséből rövid ruhát vett, és emiatt még én szégyenkezem Mondok pedofil minisztert: Kónya
Pénzéből – fed, ó, pír – miniszoknya telt
Alacsony igényszintű parasztember erőszakkal elfoglalja a testvére által lakott disznólakhelyet Ez itt amúgy Tibor ólja,
csak most János bitorolja.
A jó ideig elveszettnek hitt csaptelepet a spejzban kutatva találják meg Sikeres volt a kamra-túra:
megkerült az armatúra.
A velszi énekes szétlövi az összes agyagedényt, és ezért, számára furcsa módon, kidobják a fogadóból Célbalőtt a rengeteg köcsögre bárd, aki
nem érti, miért tiltja a bögrecsárda ki…
A zsoldosok bevették az újvidéki várost, és rengeteget zsákmányoltak Véget ért a novi sadi harc:
nyolc vagont megtölt a hadisarc!
Dícsérjük egymást, ez tetszik. Dögben semmi újság?
Az ismert angol komikust tévedése után (ezt hitte, hogy amerikai palacsintaként tanúskodtam) rávezetem a helyes megoldásra: egy finn városban elutasítóan viselkedtem Bean! Goffri voltam perében?
Bingo! Frivol, Tamperében!
egyre jobb módú ember a híres turistaparadicsomba érkezvén azon morfondírozik, hogy előző évben még mennyire más helyen kellett eltöltenie szabadságát Idén itt nyaralok, tavaly hol?
Hát igen, milyen messze is Hawaiitól...
felasználó rácsodálkozása, hogy az új, állati eredetű zsiradékkal történő hajkezelési eljárás feleslegessé teszi a haj rögzítését szárításkor Nem kell többé hajcsavaró,
Mindent megold a harcsavaj, ó!