Véleményem szerint az is segítség lenne,ha valakinek van ilyen és lerajzolná,vagy ha más is újít fel ilyet elhívna és leméreteznédpl. a dugattyú alakját vagy megnézni mivel lehet helyettesíteni az adagolót,porlasztót.Ma már szinte mindent lelehet gyártatni,csak minta legyen ,meg ugye nagy farzseb a nagykabáton.
Ilyen aran-rijeka tipusú motorhoz lenne szükségem néhány alkatrészre,azt hiszem ez a motor a deutz Mah 914-es diesel kiköpött másolata.Dugattyú,hajtókar olajpumpa kellene.Ha tud valaki, írjon ide, vagy a másik fórumba!
Ez a gond, hogy aminek homorúnak kellene leni, az nekem is teljesen sík lemez. Valószínű ez cseszhetett ki a csapággyal meg az, hogy kevés olaj volt a kartelban és a lemez el sem érte. Ha elérte volna, akkor biztos adott volna a csapágynak valamennyi olajat, mert szétszedés elött is ezzel a csapággyal és lemezzel ment. Vajon hézagoló lemezt csapágyboltban betudok szerezni?
Dr Hentz Károly igazgató úr vissza igazolta kérdésemet Gödöllőről,aminek az a lényege,hogy nem bizonyított (levéltári és korabeli szakirodalmak tanulmányozása ellenére sem) a három nagybetű pontos megszületésének körülményei.
E-hó 31-én Veresegyházán tartandó találkozó védnöke is Ő.Köszönet neki ezuton is mindenért.
Mint-bizonyára -értesültetek róla a szomszéd topikba felvetettem a MIA és a MIB motorok nevének-keletkezésének kérdését.Mondanom sem kell,hogy mindezideig nem sikerült kideríteni a legelfogadhatóbb valóságot.
Számtalan idősebb szakembert megkérdeztem,de a válasz elmaradt.Telefonon,IWIW-en,faxon már elég sok lehetőséget megmozgattam.Egy pár példa ami hírtelen eszembejut:Közlekedési múzeum,Mezőgazdasági múzeum Bp.,Mezőgazdasági múzeum Mezőkövesd,Gépfejlődéstörténeti múzeum Gödöllő,Mezőgazdasági Technika olvasó szerkesztője,Ipari iskolai géptan tanár,Jó pár korabeli szak és tankönyv,és a mai napig még nincs megfejtés!E-topikot olvasó társaimat is megszeretném kérni,hogy ha valamit tudtok segítsetek ebben a témában.
Isten ments,dehogy vágok alá!!Már örülök ,hogy ide is bejutottam,hogy idetaláltam! Ezentúl is mindig be-be nézek hozzátok aztán,ha véletlenűl valamiben tudok segíteni szívesen megteszem.Bocs.,ha így jött volna le amit írtam,de a világ semmi kincséért nem akarok megsérteni senkit.
Én is felhozok egy stabilmotor megismerési -megnézési lehetőséget,akit érdekel és megteheti menjen el Mezőkövesdre a gépmuzeumba.Ott lehet aztán kedvetekre csemegézni,vagy menjen el a minden évbe megrendezésre kerülő Gépésztalálkozóra ugyan oda.Jó alkalom a Bokor is de az idén úgy néz ki elmarad.
Kérdésedre válaszolva elmondom neked,hogy a MIB motor méreteiben különbözik a MIA motortól.(no meg persze ezáltal a teljesítményével is)MiB a nagyobb.
Pl.MIA Van 4-5-6-Le -rős 95-ös furattal12o -as lökettel , 8oo-95o-115o-es fordulattal míg a MIB 7-9-1o Le -rős 115-ös furattal 14o-es lökettel, 75o-95o- 11oo-as fordulattal.Persze aztán még vannak a BL-7-es és BL-12-es motorok is 1oo-as ill. 12o -as furattal 9oo-1o5o- 12oo fordulattal mindkettő.az egyik 245 kg míg a másik 35o kg.Ha valakit még érdekel valami és tudok rá válaszolni szivesen megteszem.( Még voltak az NDK-ás 6,5 Le-ős 1.H.65 tip kis stabil motorok ezeket a Vízügyek használták a Diósgyőri gépgyár által gyártott " Pajtás 1-es "-szivattyús gépcsoportba- 15oo-as fordulat mellett,de megállták helyüket a mg.-ban is).
Más topikból irányítottak ide,hozzátok.Nem tudtam eddig a létezéséről,ha megengeditek én is föl-föl bukkanok majd néha.
KedvesS-L-V írásodhoz annyit szeretnék hozzátenni-korabeli szakirodalmakat tanulmányozva-,hogy nyugodtan mondhatod ,hogy MIA és MIB mert minden általam olvasott 195o-es évekből származó irodalom így emlegeti.A nevek származásáról viszont semmiféle információm nincs.Bízom benne ,hogy majd valaki megválaszolja nekünk.Ezuton szeretnélek benneteket meghívni a -Veterán traktorok munkagépek -nevű topikba,ha esetleg nem tudnátok a létezéséről.az valamivel mozgalmasabb és nagyon nagyon hasonlóak a témáink.