"- a vonalnak szerintem is hétvégén lenne inkább szerepe, jól látszik, hogy olyan döntött (vagy tett döntési javaslatot), akinek fogalma sincs a vonal utasforgalmáról, de még a környezetéről sem."
Dehogy nincs fogalmuk, pontosan tudták. Csak az volt a célja az RKI-knak, hogy a buszközlekedés részére átjátsszák a maradék utasokat.
- aki úgy gondolja, hogy napi 2-3 vonatpár használható közszolgáltatás, az vagy dilettáns, vagy hazudik,
- ha nem tudjuk (akarjuk) a napközbeni kétórás ütemet fenntartartani (különösen hétvégén), akkor az így előálló bohóckodás legfeljebb a vagyonvédelem szempontjából lehet hasznos, utasszállítás szempontjából nulla értékű,
- a vonalnak szerintem is hétvégén lenne inkább szerepe, jól látszik, hogy olyan döntött (vagy tett döntési javaslatot), akinek fogalma sincs a vonal utasforgalmáról, de még a környezetéről sem.
Tragikusnak tartom, hogy még ma is ilyen döntések születhetnek ebben az országban, és van aki ehhez a nevét adja.
És tragikus az is, hogy ebben az országban egy egyszerű megállóhely létesítése mindenféle értelmetlen bürokratikus akadályokon bukik meg, miközben tényleg csak egy egyszerű peron építésére lenne szükség.
Elvileg megtehették volna. Van (volt) rá példa, hogy a vonat megállóhelyen forduljon. De gondolom egyszerűbb volt az egészet lezárni. Nagyvisnyón lehetett volna építeni egy kis peront a falu közepén, de sajnos arra is olyan előírások vannak, mint a fővonalon (akadálymentesség, térvilágítás), vagyis nem lett volna olcsó. És ha lenne pénz egy megállóhelyre, akkor azt inkább a Tesco háta mögött kellene megépíteni. Tíz éve még talán adott volna bele a Tesco is, ma már nem valószínű.
Mivel politikus és párt társai folyamatosan b@gatják Völnert, hogy csak az Ő vicijük maradjon meg, csak az Ő vicijükön ne két pár hanem négy pár maradjon, vagy Őnáluk ne három pár maradjon hanem minden maradjon a régiben, ezért a START (elméletileg) mára készített egy "C" változatot is.
Völnernek és szűk stábjának nincs sok ideje.
A 15-i változást törvény szerint 14 nappal ELŐBB be kell jelenteni.
Ahhoz, hogy 1-én bejelenthessék még van 7 munkanapjuk.
Ebbe a 7 munkanapba még a nyomdai munkáknak is bele kell férniük.
Tehát Völnernek döntenie kell.
Kinek, mit enged ?
------------------
S akkor még számolhat a szagszervezetek jogos* pampogásával.
* 7 Nem a ritkitás miatt (azért is) hanem mert a különböző vezénylések nem készülhetnek el időhiány miatt a törvényben biztosított időre.
A nagy-nagy újranyitási igyekezetben nem volt senki, aki azt mondta volna: amíg a földcsuszamlás nincs eltakarítva, járjon vonat addig ameddig tud. Pl. Eger-Sáta. De ha minimalisták akarunk lenni, forduljunk Nagyvisnyón, az is több mint a semmi.
És már Putnok polgármesterét sem érdekli, pedig érdemes lenne megkérdezni, felidézve szavait:
Tamás Barnabás, Putnok polgármestereként is azért harcolt, hogy megmentse az ország legszebb fekvésű szárnyvonalát. A térség országgyűlési képviselőjeként többet tehet az ügy érdekében. – Mindig is azt mondtuk, hogy nem szabad megszüntetni a Putnok–Szilvásvárad vasútvonalat – jelentette ki Tamás Barnabás. Minél előbb vissza kell állítani, hogy a nyári szezonban bekapcsolódhasson e régió is az idegenforgalomba. Nemcsak a személyszállítás miatt van szükség erre a szakaszra. A foglalkoztatás szempontjából is fontos ez a szárnyvonal, mert az alépítmény felújításához az unió biztosít forrásokat, csak pályázni kell. Itt sok szakképzetlen munkaerő tevékenységét is igénybe lehetne venni. Az sem mellékes tényező, ha így maradna a pályaszakasz, akkor szétlopnák az egészet.
(boon.hu 2010.05.03.)
Tamás Barnabás fideszes országgyűlési képviselő Putnok város polgármestereként is fontosnak tartja a gömöri térséget és Egert összekötő vasút működtetését. Szerinte az egyik gond, hogy a tavalyi esőzések miatt több helyen jelentős mennyiségű föld csúszott a sínekre, és dolgoznak a rongálók is, ezért úgy véli, minél rövidebb időn belül be kellene indítani a vonatközlekedést, hogy a helyzet ne romoljon tovább. Szeptemberben ebben az ügyben tárgyal majd Völner Pál államtitkárral, és reméli, sikerrel jár. (hvg.hu 2011.07.27.)
Tehát van föld a pályán, nem is kevés. Kár, hogy a MÁV-nál a gabionról nem hallottak, amit itt is lehetett volna alkalmazni... mert az egyszerű lapátolás, ami történt, csak szélmalomharc és fölösleges pénzkidobás volt.
MÁV-os becslés volt, mi más? Ha valójában kijönne 100 millióból, ennek a pénznek itt lenne a legjobb helye? Ha valaki akarná, járhatna egy kis turistavonat Szilvás és Csokvaomány között, ennyi pénzből oda lehetne tenni egy jópofa BC-t, többet érnél vele. De ki a franc jönne Putnok felől turistáskodni vonattal?
olcsóbb megoldás lenne ha a hegyoldról kb 1 métert lehúznának és alul megdöngölnék,így egy kis gát lenne a pálya és a hegyoldal közt amire nem egy hajmeresztő költségvetés kéne,igaz évente rá kellene nézni
A földet letakarították, de a hegyoldal újra megcsúszott. Az újranyitás ezért nem volt lehetséges. A végleges megoldás a szakértők szerint egy támfal, aminek a költségére 600 millió és 1,2 milliárd körül hallottam becsléseket. Talán egyetérthetünk, hogy egy ilyen forgalmú vasútvonalra nálunk gazdagabb államok sem áldozhatnak ekkora összeget.
Engem érdekel, és téged is, de ez kevés. Nem érdekli a helyi lakosokat (van épp elég gondjuk), nem érdekli a helyi vállalkozókat (a vendég autóval érkezik), és nem érdekli a MÁV-ot sem (neki is van épp elég gondja). Még a Szilvásvárad Maratonra sem sikerült összehozni egy különvonatot, pedig elég lett volna, ha a 3000 kerékpárosból 300 vonattal jön, de inkább jöttek saját autóval, bringák a tetőcsomagtartón.
Ez a vonal a hivatásforgalomra nem alkalmas, és ha a hivatásforgalmat erőltetik, akkor meg az idegenforgalomra nem lesz az. Addig örüljünk, amíg a napi három pár vonat megy.