Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Én teljesen biztos vagyok abban, hogy az igazság egyszerű, de bonyolult. A te fajtád teszi bonyolultá. De ettől még hallani fogod. Azzal is tisztában vagyok, hogy a hazugság meg bonyolult, de egyszerű. A te fajtád teszi egyszerűvé azt, ami több ezer papír oldalon bonyolítva van.
Nem, nem. Itt egészen egyszerűen arról van szó, hogy az igazság kontraproduktív. Láthattuk a mai beszélgetésből is. Nem az az őrült, aki őrült állításokat tesz, hanem az, aki erre felhívja a figyelmet. Ez teljesen egyértelmű a mai beszélgetésből. Teljesen nyilvánvaló, hogy az előbbi hozzászólás is át van értelmezve.
Javasoltam a bekussolást, úgy tűnik hiába. Figyelj. De most tényleg egész komolyan. Te gondolhatod azt, hogy a bibliából meg egyéb gnosztikus kijelentésekből fakadó ismereted az igazságról szól. Nyugodtan. De valamivel azért legyél egészen tisztában, és szoktasd magad a gondolathoz: nem csak a ti közösségetek tudása létezik. Most még úgy tűnik, hogy ti az igazság bajnokai és letéteményesei vagytok, és nektek áll jelenleg a zászló, ez teljesen egyértelmű, de nem lesz ez mindig így. De tényleg. Nem fenyegetés, vagy ilyesmi, egyszerű tényközlés. Nyilvánvalóvá és teljesen érthetővé fog válni egyszer a számodra is, hogy mi a következménye annak a hitnek, amire senki a világon nem kényszerített, de te mégis a magadévá tetted, és minden jószándék ellenére ragaszkodsz is hozzá. Én megmondom neked őszintén, hogy ezt az időt rendkívül várom, és tenni is fogok azért, hogy ez mielőbb itt legyen.
Rossz tapasztalataid vannak. Van ilyen. Ez azonban az igazságot aligha érinti... és hát az igazat megvallva, ostobaság is volna azt hinni és feltételezni a részedről, hogy a rossz tapasztalatok és az igazság egymás alternatívái volnának. Így aztán csupa csupa feltételezés, amit írsz, ráadásul bizonyítékok nélkül (...)
Nem hiszek a bűnben. A bűnbeesésben "hiszek", hiszen másképpen ez az életnek nevezett őrület, nem volna lehetséges; vagy ha lehetséges is volna, nem így.
De, ez a helyzet. Tudod mi az abszurd? Hogy beszélgetek egy olyan emberrel, aki a hite miatt önmagát is megtagadja. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy kivel is beszélgetek. Csak hazudozást hallok, semmi mást.
Miért kellene nekem megváltozni? Egy másik, a piros hóeséshez hasonló premissza (az eredendő bűn) miatt? Ezt is magaddal tárgyald meg, te hiszel benne:-)
Nem a hó színének kellene megváltoznia... Hanem neked. De ha te nem fogadtad el a premisszát, akkor nincs, ami megváltoztasson. Ezért számodra, nincs Isten.