Már ki van találva.:-) Csak drága, meg nem tökéletes még a technológiája, de érik a dolog, úgyhogy légy még kicsit türelemmel! Egyébként biztos zselatin? Mert van már forgalomban szerintem a cellulóz alapúból is. Látod régen csinált volna neked a gyógyszerész szépen ostyakapszulában, most meg eheted amit a gyógyszergyár eléd tol (csakhogy megidézzük TT szellemét).
Szerintem igazából mi egyetértünk, csak elbeszélgetünk itt egymás mellett.
(Különben sem vitatkozom gyógyszerészekkel, mert titokban még megmérgezel egyszer. De ez persze vicc volt. Ami nem vicc: találjon már ki valami gyógyszerész zselatinmentes kapszulát! Éppen nem vagyok hajlandó beszedni a torokgyulladás elleni gyógyszeremet, mert zselatin-kapszulában van.)
Semmit, elég jól betonozott az egóm ahhoz, hogy ilyesmi ne okozzon benne különösebb károkat. Itt pedig inkább a túlzott mértékű húsevésről szól a dolog, nem pedig magáról a húsevésről. Sehol sem mondja, hogy végleg abba kellene hagyni, csak arra int, hogy esetleg több zöldség, gyümölcs fogyasztás egészségesebb lehet, de ezt azok akik odafigyelnek (és módjukban áll) a táplálkozásukra valószínűleg eddig is így csinálták. A gyors életmódváltások pedig ritkán szoktak csak úgy minden szükség nélkül rátörni az emberre. Sokkal inkább áll a hátterükben valamilyen betegség, vagy pszichés probléma.
Te mit szólnál hozzá, ha valaki megpróbálná elhitetni veled, hogy te rosszabb ember vagy azért, mert húst eszel, és ha lassacskán legyőzöd magadban ezt a bűnös szenvedélyt, akkor jobb ember leszel. Ugyanez a jóakaró persze feltételezné rólad, hogy olyan gyenge és hitvány vagy, hogy csak apránként tudsz lemondani szörnyű eltévelyedésedről. De talán lassacskán sikerülni fog. Az én olvasatomban ez a cikk valami ilyesmiről szólt.
Nemes cselekedetként felfogni csak adalék az egészséges mellé. Ha nekem meg kellene ölnöm egy állatot ahhoz, hogy megegyem, bizony rögtön vegetáriánus lennék. A készen kapható dolgok megkímélnek ettől a gondtól, és sokszor meg is feledkezem arról, hogy valaha futkározott amit eszem. Biztos nem én vagyok az egyetlen.
Feltételezem, a "mindenevő" emberek jó része amúgy is fogyaszt "vegetariánus" fogásokat. Az, hogy erre, mint "nemes cselekedetre" buzdítjuk őket, szerintem felesleges szócséplés. Mitől lesz jobb vagy több az az ember, aki friss zöldségekkel készült csirkesaláta helyett lekváros kenyeret eszik? Lehet húsevőként is egészségesen táplálkozni, és húsmentesen is egészségtelenül.
Szerintem az még senkinek nem ártott ha kicsit bővült a látóköre. Akár a konyhaművészet terén, akár máshol. Nem a húsevésről akar lenevelni, hanem felhívja a figyelmet, hogy lehet másképp is. Amikor a húgom először csinált rántott karalábét krumplipürével, apu csak nézett, hogy tök krumplival??, mert ő csak hússal bírta elképzelni, és láss csodát nagyon ízlett neki. Itt is valami ilyesmiről van szó:-)
Arról beszéltem, hogy ne akarjuk semmilyen "szent cél" érdekében megváltoztatni egymást. Ne akarjuk pl. a húst evőket szépen, lassanként "lenevelni" a húsevésről a "saját érdekükben". Mindenkit fogadjunk el olyannak, amilyen.
Igazából egyáltalán nem értem ezt a hozzászólást. Olyan mintha a saját gondolataiddal hadakoznál. Ki gúnyolódott? És kin gúnyolódott? Egyáltalán nem tűnt vega ellenesnek.
Pont úgy hangzik, mint amikor azzal akarnak jótékonyságra buzdítani, hogy igyál naponta egy üveg sörrel kevesebbet vagy szívjál fél doboz cigarettával kevesebbet, az árát pedig add a szegényeknek, így magadnak is használsz és a rászorulókat is támogatod.
Csak az élet nem így működik.
Akinek hiányzik, igenis egyen nyugodtan húst, ahányszor akar, és ahányszor módja van rá. Persze ha módja és igénye van rá: válogassa meg, hogy milyen húst eszik. Évezredek óta esznek húst az emberek, és egészen jól átvették közben a hatalmat ezen az egész bolygón. Persze közben elvárom, hogy az illető "húst is evő" embertársaim tartsák tiszteletben azt, hogy pármillióan azért vagyunk olyanok is a Földön, akik valamilyen okból mellőzzük a húsevést. Nem azért, mert jobb emberek vagyunk, mint ők. De nem vagyunk rosszabbak sem. Butaság, sőt nagyon csúnya dolog gúnyolódni rajtunk, ahogyan ostobaság bármilyen különbözőség megvetése, kicsúfolása.
Nem emlékszem pontosan csak nagyjából a szövegére, de volt valaha régen egy "A gömb" című vers, amit Sztankay István mondott a V'Moto-Rock "Gyertyák" című lemezén, úgy rémlik. Valami olyasmi volt, hogy:
Kezdetben volt egy nagy korong Lenn a föld lapos, fenn a csillagok Alattunk lenn az ördögök Felettünk fenn az angyalok Így játszadoztak az emberek Éltek és álmodtak mi mást lehet De néhány kíváncsi ezek felett Valami újat keresgetett S mert nem hitte el, hogy nem lehet A korong széléig merészkedett Hátukon egy-egy nagy hátizsák S csak gyűlt bele lassan az igazság Mely súly alatt a korong szélei Elkezdtek lassan gömbbé hajlani Így egy helyre került a sok kíváncsi Most együtt kell valami jót csinálni S mert az angyalok fáztak az űrben fenn És az ördögök unták a pokolban lenn Hát összegyűltünk a felszínen És békésen megférhetnénk ennyien
Én valahogy így gondolom.
(Ha valaki tudja a hiteles szöveget, kérem, juttassa el hozzám!)
Miért szerinted van aki készpénznek veszi, amit tomi irogatott? Ha itt van olyan valaki, akkor szerintem az megérdemel egy tomi-féle kávébeöntést, de minden nap.
Engem is szórakoztattak, kb. mint a bohóc a cikruszban, de megvolt
annak a veszélye, hogy valaki komolyan veszi a paprikaevéses-beöntéses tisztítókúrák mellett az orvostudomány szapulását, és azért nem megy el orvoshoz, mert "azok úgysem tudnak gyógyítani!", inkább a természetgyógyász-sarlatánhoz fordul.
Sajnos jó pár ilyan esettel találkoztam.
Ebben van az ilyen tigristomi-félék "kockázata és mellékhatása".
Mivel úgy látom, hogy határidő nélkül történt a kitiltás, ez szerintem végleges. Nem tudom, hogy ki volt a kezdeményező (én mindenesetre topicolónak tartom), de én nem tartom tisztességesnek. Na ja, most lehet, hogy ezért engem is kizáratnak.
Meg is érdemli, hogy a cikk teljes terjedelmében itt szerepeljen, nem olyan hosszú:
A vegetáriánus számára nemcsak a „mindent vagy semmit” létezik
InforMed Hírek 2005;3 InforMed
Sokan vannak, akik életük folyamán valamikor felvetik annak a gondolatát, hogy vegetáriánusok lesznek. Vannak, akik azért akarnak húsmentesen étkezni, mert sajnálják az állatokat, mások szerint ez a táplálkozási forma jót tesz az egészségüknek.
Ezek közül a jó szándékú emberek közül azonban csak igen kevesen következetesek, és változtatják meg étkezési szokásaikat. A legtöbbjüknek túl nagy problémát jelent a hús teljes elhagyása.
Nem tudni miért, de ha a vegetáriánus ételek elkészítéséről van szó, a legtöbben csak szélsőségekben tudnak gondolkodni, – azaz vagy teljesen elhagyni a húst, vagy akár minden étkezéskor fogyasztani egy keveset. Ezt a „mindent vagy semmit” gondolkodás olyan mentális akadály, ami sokakat visszatart attól, hogy több vega fogást illesszenek az étrendjükbe.
Mi lenne, ha megtalálnánk az arany középutat? A drasztikus étrendi változtatások ugyanis általában nem tartósak. Ne ostorozzuk magunkat, amiért húst eszünk. Nem kell teljesen feladni, mindössze próbáljunk meg egy kicsivel kevesebb húst fogyasztani.
Kezdjük rögtön azzal, hogy minden héten egy alkalommal hústalan vacsorát készítünk. Semmi máson ne változtassunk. Hetente egy vegetáriánus fogás beiktatása az étrendbe egészen biztosan könnyen kivitelezhető. Nem megfosztva fogjuk magunkat érezni, hanem még élvezni is fogjuk a változást.
Ha valaki azt hiszi, hogy egyetlen hústalan fogástól még nem történik semmi változás, gondoljon bele az alábbiakba: ha mindenki csak heti egy napon fogyasztana hústalan ételt, hét állat közül egy megmenekülne. Az Egyesült Államokban évente elfogyasztott 92 millió állatból ez 13 milliót jelent. Ez nem kis változás!
Azon túl, hogy bolygónkkal valami jót teszünk, a saját egészségünknek is a hasznára van, ha több gyümölcsöt se zöldséget fogyasztunk. A gyümölcs és a zöldség vitaminokban, tápanyagokban, antioxidánsokban és rostokban gazdag – ez mind-mind igen előnyös számunkra. Segít lefogyni és a betegségeket megelőzni. Számos tanulmány bizonyítja, hogy a magas gyümölcs- és zöldségtartalmú étrenddel csökkenthető az olyan halálos betegségek, mint a rák, a szívinfarktus vagy a stroke kockázata.
További előny még, hogy a rutinszerű étrend megváltoztatásával új, ízletes ételek és étel-összeállítások receptjeit fedezhetjük fel. Igazán kellemes dolog néha egy kis változatosság!
Csodákat tehet, ha elfelejtjük a „mindent vagy semmit” elvét, és az arany középútét követjük. A vegetáriánus étkezés nem szabad, hogy áldozatot, küszködést, az elérhetetlen tökély keresését jelentse. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy egy kicsit kevesebb húst fogyasszunk, próbáljunk ki új, vegetáriánus recepteket, és élvezzük az ezekkel járó előnyöket.