"A sumo küzdelmek során az egyes rikishik szó szerint "csúnyán pofára esnek". Hogy nézne az ki,
ha ők is mentegetőznének - magyarázgatnák súlyos baklövésüket? Pont elég "ha ég a bőr a -...on"
az arcukon."
Helytálló megállapítás. Valóban, még sohase láttam összefoglalókban, hogy vitás helyzetben (monoii), amikor a székbírók és a gioyi, időről - időre összegyűlnek és hoznak zsákszámra olyan bírói ítéleteket, amelyekről valahogy messze süt az, hogy egységes ítélkezési gyakorlat hiányában "ha akarom akkor vemhes, ha úgy tetszik, akkor nem vemhes" eredményre jutnak és - legalábbis belőlem - elég komoly visszatetszést vált ki. Tipikusan ilyen helyzet az, amikor a "holt ember" effektus" játszik közre az adott helyzetből származó vita eldöntéséhez. Azután éppen a legutóbbi alkalmakkor jött elő ez a "hajhúzás"- jelenség és annak megítélése. Vagy hivatkozhatnék épp, a legutóbbi, júliusi tornán, Ura produkciójával szemben hozott ítéletre. Az is éppen hairpull ítéleten alapult. Valami módon ilyenkor úgy érzem, hogy közrejátszik ezekben az esetekben az is, hogy - más sportágakban is érzékelhető módon, ahol emberi produkciót ember vizsgál és ítél meg, a bíró kissé kiesik a szerepéből és igyekszik maga is a figyelem középpontjába kerülni, ahelyett, hogy - mint a "játéktér tartozéka" - a lehető leginkább arra törekedne,
hogy a legkisebb feltűnés nélkül végezze munkáját. Ez igaz a székbírók, de időnként sajnálatos módon
még a gioyi esetére is. Természetesen láthatni ilyet akár egy futballmeccsen is, ahol egy bíró is képes
úgy szét - fütyülni (sok esetben teljesen indokolatlanul) egy meccset, hogy az már arcpirító és ebben óhatatlanul az is benne van, hogy vágyik valami kis elismerésre ő is, mert valami módon derogál neki
a pálya tartozékának lenni. Nagyon sok esetben tapasztalható ez például a legtöbb egyéb labdajáték - sportágban (kézilabda, kosárlabda, vizilabda, stb.). Sajnos minden olyan küzdő sportágban így van ez, amelynek kimenetele szempontjából egyáltalán nm mindegy az, hogy az az ember, azok az emberek,
akik arra hivatottak, hogy másik fél, mások produkcióját megítéljék, éppen milyen ihletett, vagy éppen dekoncentrált mentális állapotban vannak. Sajnos ez egy olyan adottság, amivel minden olyan sport
küzdelmei során is együtt kell élni, ahol nincs semmiféle objektív értékmérő az ember teljesítménye megítélése céljára. Ez van, ezt kell szeretni (sajnos). Vagy nem.
Talán OFF ? Talán nem? A tanulmány következő pontja: 2.rész: A Judo nemzetközivé válása és a Kendo tengerentúli népszerűsítése
A sumo, mint a judo és a kendo, a hagyományos harcos Bushido szellemiségből származik. A judo és kendo társaságok eltérő módszereket választottak a harcművészetek külföldön történő megismertetéséhez-népszerűsitéséhez. Tapasztalataiknak fontos tanulsággal kell szolgálniuk az Ozumo jövője szempontjából. ….
A judo nemzetközivé válása meglehetősen korán kezdődött Nemzetközi Judo Szövetséget (IJF) 1951 -ben (Showa 26) avatták fel 17 európai ország kezdeményezésére. Ma az IJF -nek több mint 200 tagországa és területe van. A judo esetében olyan stratégiát fogadtak el, hogy a japán harcművészetet olyan sportággá tegyék, amely a világon minél több néző számára vonzóbb, dinamikusabb, érdekesebb.
….
Az elért sikerek ellenére a judo nemzetközivé válása visszahatott és megváltoztatta azt, ami korábban csak japán harcművészet volt. …. a judo növekvő népszerűségének az lett a ára, hogy nemigen van túl sok köze az eredeti japán kultúra és szellem (bushido) megtestesítéséhez.
Ez részemről nagyon durva és kivonatos forditás. Az eredeti szöveg sokkal visszafogottabb, - és fárasztóan terjedelmes, talán unalmas - de lényegében erről szólt.
Ezzel szemben a japán Kendo társadalom a judótól eltérő megközelítést alkalmazott. A Kendo külföldön történő terjesztésére irányuló erőfeszítések legfontosabb része az volt, hogy elfogadtak egy szabálykönyvet a Kendo mérkőzések játékvezetésére, a Kendo szellemiség fenntartására, amely hangsúlyozza a helyes testtartás fontosságát, a mentális felkészültséget és állapotot, a lelki hozzáállást, hogyan kell megütni az érvényes célpontot, milyen az ütés utáni helyes testtartás, amit a győztes kardforgatónak is fenn kell tartania, hogy felkészüljön az ellenfél lehetséges ellentámadására, ….stb.
Nekem nehéz leforditani helyesen az idevonatkozó részeket, – lehet hogy hibák vannak benne - de a tanulmány azt sugallja, hogy míg a Judo világszerte történő elterjedése a japán Judo szellem rovására történt, addig a Kendo sikeresebb volt, és a kétféle megközelitésnek tanulságul kell szolgálnia a Sumo számára.
"Bámulatos, ahogy egyesek ügyesen magyarázgatják rossz teljesitményüket. Attól jó egy lovas, ha kiismeri lova gyengéit és korrigálja azokat. Öttusa esetén ez kicsit másként van. …
-...megfelelően, a záró mondatod teljesen igaz lehet. A megelőző kettő - legalábbis nálam - véleményes. „
Az első mondatom irónikus, és mint az irónia: olyan-amilyen.
Ha mellőzöm ezt az "ártó-gúnyolódó-csúnya szándékot", akkor a ló-sporttól függetlenül is, azt tartom
leghelyesebbnek, hogyha valamilyen helyzetben rosszul teljesitünk, akkor nem kezdünk el siránkozni,
nem panaszkodunk, nem kezdjük el sajnáltatni magunkat, nem kezdünk el mindenféle egyéb okokra
hivatkozni.
Rosszul szereplünk ? Sajnáltatjuk magunkat? Külső körülményekre hivatkozunk? SIRALMAS !!!!
A sumo küzdelmek során az egyes rikishik szó szerint "csúnyán pofára esnek". Hogy nézne az ki,
ha ők is mentegetőznének - magyarázgatnák súlyos baklövésüket? Pont elég "ha ég a bőr a -...on"
Nem tudom, ki hogy van ezzel, de amikor nyilvánosságra kerül, hogy egy adott nyári olimpia rendezési
jogát ki / mi kapja, rögvest eszembe jut az, hogy az öttusázók számára vajon képes lesz - e az az adott
ország 50 - 60 megfelelő kondícióban lévő és megfelelő felkészítettséggel bíró ugró - lovat biztosítani.
Mert ellenkező esetben lehet valaki kiváló adottságú öttusázó, lehet kiváló mentális-fizikai állapotban,
sőt még kiváló / jó kvalitású lovas is lehet, ám egy alkalmatlan, felkészítetlen ló az egész versenyét is alaposan tönkre is teheti. Egész pontosan, így esett ez most is, Tokyo - ban is, és az olimpiai játékok esetében nem is első alkalommal. Egy világverseny (például szakági öttusa világbajnokság, kontinens bajnokság esetében) ezt könnyen el lehet kerülni, már csupán azzal, hogy eleve, és csakis egy olyan rendezésre pályázó országot tüntetnek ki a rendezés jogával, amelyikről teljes joggal feltételezhető,
hogy az indulók számára egy ilyen alapvető feltétel tekintetében képes az összes résztvevő számára legalábbis megközelítőleg egyező feltételeket biztosítani. Egy nyári olimpia esetében ennek teljesítése (sajnálatosan) teljesen más eset. Japánban legfeljebb a korábbi történelmi kor szamuráj - korszakában lehetett érdemi lótenyésztés - gazdálkodás, azaz, azok, akik a játékok rendezési jogát ide adták, már
akkor (nagyjában-egészében) tisztában lehettek azzal a körülménnyel, hogy ennek a feltételnek ezen országban, legalábbis finoman szólva, kisebb eséllyel fogják tudni megfelelni. És ez az előfeltételezés
teljes mértékben be is igazolódott.
"A frászt hozza egy szumós szobra a díjugrató lovakra a tokiói olimpián"
"Bámulatos, ahogy egyesek ügyesen magyarázgatják rossz teljesitményüket. Attól jó egy
lovas, ha kiismeri lova gyengéit és korrigálja azokat. Öttusa esetén ez kicsit másként van."
Abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy két unokám is rendszeresen lovagol. Nagy sűrűséggel
fordul elő, hogy a lovas edzéseikre - foglalkozásaikra én cipelem (viszem - hozom) őket a lovardába és
viszont. És, ha egyszer már ott vagyok, általában végig is nézem, hogy mit produkálnak a lovak hátán.
Egyikük sem öttusázó és kizárólag olyan lovakon végzik a gyakorlataikat, amelyekkel már elég régóta
és összeszokottan gyakorolnak. Az öttusát kivéve, szinte minden lovassport-ágban, ló és lovasa kisebb nagyobb mértékben, de általában jól megismeri, legalábbis megismerheti egymást, még a felkészülési
- felkészítési időszakban. A díjugrató szakágban ez az összeszokás, ló és lovasa között - mondhatni 95 -
100 %-os. Ilyen esetben szinte elő sem fordulhatnának olyan hihetetlen anomáliák, amelyek Tokyo-ban
szinte halmazatilag fordultak elő. És ez pontosan azért van így, mert ott Tokyo-ban a lovak és lovasaik
szinte első ízben találkozhattak, kóstolgathatták egymást. Ilyen körülmények között tudatos kiismerést,
ebből fakadó tudatos korrigáló képességet még-csak feltételezni is képtelenség. Épp emiatt gondolom,
hogy a probléma (így ellenszegülés és egyebek) gyökerei máshol is keresendők, mint ott, hogy csak a
gyenge lovassal ez szükségképpen megesik. De még az is felettébb sántít, hogy egy ló mitől, minek a látványától, és milyen mértékben válhat kezelhetetlenné, vagy legalábbis ellenszegülővé. Így, ennek megfelelően, a záró mondatod teljesen igaz lehet. A megelőző kettő - legalábbis nálam - véleményes.
A Nihon Sumo Kyokkai 2021.10.08-án megjelentetett egy „tanulmányt” aminek a cime:
For the Tradition and Future of Ozumo
A következő tornáig terjedő „uborkaszezonban”, a fenti tanulmányból 1-1 napon, 1-1 érdekesnek tűnő kisebb részlet forditását közlésre bocsájtom. Talán akad, aki szivesen olvassa, érdekességet, pontositást talál benne.
ELŐSZÓ:
Japánban a professzionális szumót „Grand Sumo”-nak, Ozumo-nak hívják, hogy megkülönböztessék a Sumo amatőr változatától, amelyben a versenyzők férfiak vagy nők, diákok, egyéb felnőttek lehetnek. Az Ozumóban és az amatőr Sumo -ban sok közös vonás van, pl a sumo gyűrűk mérete, a dohyo , a Sumodo szelleme, de a továbbiakban az „Ozumo” szót akkor használjuk, amikor, a Japán Sumo Szövetség (JASA) által szervezett sumo tornákra utalunk.
E sorozat célja, hogy a „Szumót” - általánosan a harcművészetre utaló általános névként – elkülönitse-megkülönböztesse az Ozumo specifikusabb és történelmileg gyökerező világától. A világ különböző országaiban hasonló harcművészetek is vannak. Ezek mindegyike büszke saját hagyományos harcművészetére, amit mi - az Ozumo megőrzésével és fejlesztésével foglalkozó szakértői testület tagjai- és a JSA teljes mértékben tiszteletben tartunk.
A JASA-hoz tartozó Rikishik között sokan külföldön születettek, közülük egyesek rendelkeznek,
- mások nem - japán állampolgársággal. Ezek Rikishik nem kénytelenek lemondani korábbi állampolgárságukról és népük kultúrájukhoz való ragaszkodásról. Az Ozumo világába való beilleszkedésük saját akaratából történik, oly módon, hogy fokozatosan „belépnek” az Ozumo -val kapcsolatos kultúrába, hagyományokba és szokásokba. Meg kell érteniük Japán kultúráját, hagyományait ám ezek a szokások nemcsak csak a külföldön születettekre korlátozódnak.
Iródott egy Szerencsés napon 2021 júniusában
Yamauchi Masayuki, a szakértői testület képviselője
…
1. Az Ozumo nemezetköziesedése
1964 -ben (Showa-korszak), Tokió adott otthont a nyári olimpiai játékoknak, és egy fiatal hawaii őslakos, Jesse James Wailani Kuhaulua - érkezett Japánba, hogy tanítvány legyen az Ozumóban. A fiatal rikishi - ismertebb nevén Takamiyama-, olyan jól teljesített, hogy feljutott a sekiwake rangba. Eredménye az Ozumo nemzetközivé válásának kezdetét jelentette.
…
A JASA régóta sok mindenre kötelezi magát, pl. fenntartja, kezeli és üzemelteti a megfelelő létesítményeket, előmozdítja a sumo kultúrát, segíti fejleszteni a japán emberek mentális és fizikai jólétét. Az Ozumo nemzetközisesedése nincs ellentmondásban Sumodóval. A japán Showa-korszak második világháború utáni évtizedeiben (1926-1989) Takamiyama és négymásik külföldön született rikishi lett szekitori, ami azt jelenti, hogy érdemessé váltak a makunouchi (makuuchi) nevű Ozumo-divízióban való versenyzésre.
A Heisei-korszakban (1989–2019) a külföldön született sekitorik száma 62-re ugrott. A külföldön született rikishik, beleértve azokat is, akik nem jutottak el a sekitori státuszhoz, eddig 192 volt a háború utáni évektől a jelenlegi Reiwa-korszakig, ami 2019 -ben kezdődött.
Összesen 24 országból érkeztek Japánonba. Közülük 65 Mongóliából, 37 az Egyesült Államokból és 17 Brazíliából érkezett. Hat külföldön született rikishi lett yokozuna (nagybajnok), további öt pedig az ozeki (bajnok) második legmagasabb rangjára emelkedett.
Eddig összesen 14 külföldön született rikishi nyerte meg a Császár Kupát. 117 alkalommal szerezték meg a Grand Sumo Tournament győzelmét. A JASA 2021 februári adatai szerint a mongol születésű yokozuna Hakuho 44 alkalommal nyerte meg a császári kupát a 2020. júliusi Grand Sumo Tournament kezdetéig.
Az Ozumo rikishi „populációja” a 600 -as és 800 -as szám között mozgott a Showa -korszak második fele óta. A külföldön született rikishik száma évről évre változott. Például 2008-ban elérte a mindenkori csúcsot, 61-et (Heisei 20), ez a rikishi létszám 8,7% -át teszi ki. Ez azzóta csökkent, az utóbbi években körülbelül 30-40 -ig terjed, évente 4-5% -ot tesz ki. Nyolc külföldön született rikishi kapta meg a „nyugdíjba vonulás” az utáni oyakata (sumo mester) státuszt. Közülük hat lett shisho istállómester, más néven heya-mochi toshiyori (istállótulajdonos). E hat közül Takamiyama kivételével-aki a kötelező nyugdíjkorhatár elérésekor befejezte sumóéletét, és felvette az Azumazeki visszavonulás utáni sumo nevét-még mindig shisho-ként tevékenykedik. A külföldön született rikishik száma, akik japán állampolgárságot szereznek és oyakatákká válnak, feltehetően növekedni fog a jelenlegi Reiwa-korszakban.
Amint fentebb láttuk, a nemzetköziesedés tekintetében az Ozumo várhatóan ugyanazon az úton halad, mint eddig. A testület azonban azt javasolja, hogy a következőkben megmagyarázandó okok miatt, a JASA kerülje a külföldön született rikishik jelenlétének korlátlan növekedését abból a szempontból, hogy megőrizhesse a sumodo hagyományokat.
A rikishivé válni szándékozó japánok számának csökkenését ellensúlyozta a külföldön született rikishik számának növekedése, és tevékenységük segít javítani a sumogyűrűben történő küzdelmek minőségén. Másrészt azonban, ámbár több külföldön született rikishi sajátította el szépenl a Sumodo hagyományát, néhány rikishi időnként úgy viselkedett, hogy azt az elkötelezett és alkalmi sumo rajongók furcsának és kellemetlennek találják. Bizonyos esetekben kritikát is kaptunk, miért engedtünk magunk közé ilyen rikishit.
Eszerint félreérthető voltam, avagy éppenséggel nem pontosítottam, hogy valójában mit is értek ezen a
nem túlságosan hízelgő "megélhetési" minősítésen.
Nos a megélhetési sumo versenyző, esetükben úgy értendő, hogy a japán állampolgárság igénylésének
nem feltétlenül csupán az a szerepe, hogy iskolát nyithassanak, és hogy az legyen az egzisztenciájuk, a megélhetésük további alapja. Ebben az esetben ugyanis, sokkal inkább arról szól (szerintem) a történet,
hogy épp ők úgy ítélik meg, hogy a végleges Japánban maradásnak, a letelepedésnek ilyen módon való megalapozásával az a szándékuk, hogy aktív pályafutásuk lezárásával mindenképpen, teljesen kizárják
a Mongóliába visszavezető utat, és immár végérvényesen deklarálják, hogy innentől Japánban képzelik
el a további létüket. Ez már - csak amiatt is egy nagyon megfontolandó döntés eredménye (még ilyen világhíres sportolók, és eredeti hazájukban is felettébb népszerű (így pl. Hakuho esetében majd-hogy-nem istenített) egyéniség esetében, mert-hogy úgy érzem, hogy otthon, Mongoliában is - legalábbis az ottani átlaghoz képest kiemelt módon "tengethetnék" hátralévő napjaikat-éveiket. Ahogy kiderült már,
korábban, maga Hakuho is tett már erre utaló lépéseket a mongol, nemzetközi sportdiplomácia terén.
"Terunofuji feladta mongol állampolgárságát és megszerezte a japánt"
Na ez a döntés sem most kezdődhetett, sőt még - csak nem is a közelmúltban pattanhatott ki a fejéből.
Ugyan semmi közöm az iyen ügyekhez (miért is lenne), csak éppen az jutott eszembe, hogy már eddig
is létezett Magyarországon (másfelé alkalmazásról nem tudok) az un. "megélhetési" foglalkozás - jelző.
Nos, akkor most itt van, megjelent az un. "megélhetési állampolgárság", mint egy speciális lét - forma.
Roppantul sajnálom, hogy ilyesmit írok, csak éppen erről, akármelyikükről is szól a történet ötük közül,
végső soron, valami módon ez kerül felül a fazékban fortyogó levesből. A két amerikai esetén végképp
nem tudom megérteni, mert egyfelől, nekik azért több esélyük is lehetett volna a visszavonulás utáni megélhetés biztosítására (mint - ahogy Akebono is megpróbálkozott, kissé kifacsarodott módon, kevés sikerrel). Ám a mongolok esetében a lépés oka sokkal nyilvánvalóbb és épp emiatt rájuk (sajnálatosan) valahogy jobban illik ez az egyébként meglehetős gusztustalannak tűnő minősítő jelző. Hangsúlyozom,
hogy mindemellett meg tudom érteni az ő hármuk speciális szempontjait is. Annál inkább, mert tanult kollégánk mintha már említette (is) volna az éppen a feltörekvés korszakát élő, fiatal Hokuseiho nevét.
Ebben a névsorban, az Ő esetében még igazán korainak tűnik egy ilyen lépés. Végül is ő a tudója, mit
tehet, mit is kell tennie. Vagy talán mégsem ? Az idő (vasfoga) majd eldönti, választ adhat még erre is.
TOKYO (Kyodo) - Az újonnan kinevezett sumo nagybajnok Terunofuji feladta mongol állampolgárságát és megszerezte a japánt - közölte egy hivatalos kormányzati kiadvány szerdán.
Azáltal, hogy japán állampolgárságot nyert, és az Isegahama istállóhoz tartozik, lehetővé teszi számára, hogy a jövőben saját birkózói istállót működtessen.
Terunofuji az ötödik külföldön született yokozuna, aki japán állampolgárságra váltott, az USA-ban született Akebono és Musashimaru, majd a még aktiv Hakuho és a visszavonult mongol Kakuryu után.
Érteném is az érveléssel együtt járó szándékodat. Csak éppen ennek, amit róla leírtál, nincs érdembeli ráhatása arra, hogy ettől még sport-vezetőként akár jól is teljesíthet Shibatayama oyakata. Egyáltalán
nincs semmiféle olyan pontos és tisztázott képzeletem se, hogy valójában, Japánban mit is jelenthet a "Yokozunához méltó életmód", ám, mindazonáltal, el tudom képzelni és éppen japán emberekről, hogy
ami számunkra szóra sem méltó, az náluk egy ponton túl becsületbeli üggyé válhat. Részemről, ezért egyáltalán nem tartom ilyen rendkívüli eseménynek azt, ami következhet, figyelembe véve azt a fajta felfogásbeli különbséget, ami végső soron, például az eddig visszavonult (Kakuryu-t beleértve) három
mongol születésű Yokozuna közül kettő, Asashoryu és Harumafuji (mindkettőjük igen kiváló versenyző-ként volt ismeretes) esetében már be is következett. Mert-hogy - ahogy tudom - egyikük esetében sem
az élemedett életkor volt a vissza-vonultatás valós előzménye, hanem valami, úgymond "Yokozuna-hoz
nem méltó életmód,- avagy magatartás - beli esemény". Én ezt nem veszíteném szem elől, amikor erre
a most felsejlő baljós eseményre csupán-csak gondolok.
Lehet, hogy "egyszerűen csak" készíti elő a visszavonul(tat)ását. Valamin csak meg kéne orrolnia. Jól jön
majd ehhez előbb egy Szövetségi "Ejmye - Bejnye", azután az ebből származó konfliktus. Persze ez csak
vicc. Szerintem ő még joggal érezhetné azt, hogy mindenekelőtt a heya-jában lévő, általa is támogatott feltörekvő fiataloknak jól jöhetne még a személyes támogatás. Vagy esetleg már készülne valami olyan
"tréfa"-ra, hogy saját "istálló" alapításán fáradozna. Gondolom, hogy nem-igen lenne problémája a nála jelentkezők létszámával, amilyen hírneve és becsülete van a szakmai körökben. Az viszont bizonyosnak
tűnik, hogy maga a sportág is alaposan megsínylené egy ilyenfajta, "tisztázatlan körülmény"- ek között végbemenő vissza - vonul(tat)ását és gondolom, hogy ezzel minden érintett tökéletesen tisztában van.
"Hakuho a közösségi médiában látható volt a Budokanban, ahol az olimpiai dzsúdómérkőzéseket nézte. "Ez egy hatalmas probléma" - mondta Shibatayama Oyakata. "Ez nem félreértés. Ez a józan ész hiánya. Nem tartja be a vírusszabályokat. Ez a szabályok teljes figyelmen kívül hagyása. A vírus pusztítást végez, és úgy tűnik, nem érti. Ez nem olyan apróság, mint egy félreértés. Elvégre ez egy nemzeti döntés..." - tette hozzá. Hakuhut július 28-án szúrták ki a Nemzetközi Judószövetség elnökének Twitter-fiókján. Volt róla egy kép, amin a japán érmes Ono és az elnök Vizel, vagy hogy is hívják, között ült. Hakuhou tehát mégiscsak részt vesz az olimpián..."
"A kormány úgy döntött, hogy nem lesznek nézők. Hakuho képét nézőként látni nagyon rossz,. Ha el akart menni, hivatalosan be kellett volna mutatnia nekünk egy írásos kérelmet a tanácskozásra. Ha ez egy hivatalos kérés lenne a kormánytól, az egy dolog, de a mongol bizottság kérése nem lenne elég. Ismer valakit a szervezőbizottságból? A JOC-tól? Furcsa, hogy ott van. Minden nézőt kitiltottak a helyszínekről, miért lenne ő más? Kíváncsi vagyok, hogy felfogta-e a hibája súlyosságát. Ha nem érti, akkor nem kellene Yokozunának lennie! Épp most szidta meg a YDC a 14. napi, Yokozuna-szerűtlen cselekedetei miatt, és rögtön utána megy és ezt csinálja? Nem lenne vicces, ha bárki megkérdőjelezné, hogy méltó-e arra, hogy Yokozuna legyen, vagy egyáltalán méltó-e arra, hogy Kyokai tag legyen! Most már nem mondhatjuk, hogy a top srác türelmes, szóval nektek is türelmesnek kellene lennetek!" - tette hozzá Shibatayama. Hakuho képét július 28-án szúrták ki a Nemzetközi Judószövetség elnökének Twitter-fiókján. Egy képen a japán érmes Ono és az elnök Vizel, vagy hogy is hívják, között ült. Hakuho tehát mégiscsak részt vesz az olimpián... A közösségi médiában rengeteg kérdést tettek fel, a legtöbbet a "Ki a %^^&^^% -nak képzeli magát?" vonalon.
Hakuho a mongol olimpiai nagykövet, és jelen volt a két ország olimpiai bizottsága közötti partnerség aláírásakor 2015 szeptemberében. Valószínűleg ebben a minőségében volt ott. Egy telefonhívás Miyagino beyának, hogy az Oyakata engedélyezte-e ezt, Miyagino Oyakata azt válaszolta, hogy ezt nem tudja kommentálni.
Nem tudom, hogy ennek is Asashoryu-szerű vége lesz, de jól látszik, hogy a JSA-nak már kezd teher lenni, hogy Hakuho egyre több jelét adja, hogy nem igazán érdekli, hogy mit és hogyan gondolnak felőle.
A júliusi tornáról már „mindent tudunk”, néhány utózönge „laza” forditásban Hakuho-ról, Terunofuji-ról, Kotonowaka-ról, Hoshoryu-ról, Takakeisho-ról. (NHK WORLD – JAPAN, júl.26)
Hakuho 45.-ik koronás győzelmét aratta, ami az első, 2020. márciusa óta. Ez a 16.-ik alkalom, amikor a tornát tökéletes eredménnyel zárta.
Hakuho régóta emlegette, hogy szeretné a legendás Chiyonofuji-t utolérni vagy meghaladni, aki még 35 és fél évesen is nyert bajnoki cimet. Ez most 36 évesen és 4 hónaposan sikerült neki. Az eredmény habár mérföldkő, de nem rekord. Kyokutenho /még 2012-ben/ a császári kupát 37 éves és 8 hónaposan emelte a feje fölé.
Van-e még Hakuho-ban elegendő „üzemanyag-töltés” ?
36 évesen a „szumo-létra tetejéről” indulhatott a tornán, de nem ő volt a favorit a legtöbb ember számára. Méghogy 15-0 val győzzön? Valószinűtlen. Elmondása szerint, legfőbb célja - 12 győzelem megszerzésének reményével- , a torna korrekt befejezése.
Az első napon „nagyon körömrágós” küzdelemben volt része, de az önbizalmát mégis helyrehozta. A 4.-ik napon, a közönség kedvenc Takanosho-val került szembe, és utána kezdte érezni, hogy Nagoyában akár veretlenül is teljesithet. Megszerezvén a 45.ik tornagyőzelmét, eltörölheti a belső kétséget, és önbizalommal tekinthet a jövőbe. Idősödő teste kiállta a sérüléseket és fájdalmakat. Meddig tarthat mindez? A belső motivációtól függ minden és hogy mennyire szeretne a jövőben nyerni.
Terunofuji előléptetése
Alighogy Yokozuna spiránsként felbukkant, teljesitménye máris elég volt ahhoz, hogy megszerezze azt az előléptetést, amiről álmodott. Három nappal a bajnokság után a Japán Sumo Szövetség közölte vele az örömhirt. Ahogyan az újdonsült Yokozunák nyilatkozni szoktak, ő is hasonlókat mondott. Büszkén fogadom, és rendithetetlen lélekke próbálom megtartani a yokozuna méltóságát, és kemény munlával kivánom megerősiteni és fejleszteni képességeimet.
Az előléptetésnek viharos előzményei voltak. Sérülések következtében Terunofuji egészen az 5.ik jonidan osztályig csúszott vissza. De ez elmúlt évben visszakerült a (makuuchi) rangsorba, és onnan a szumo-történelem 73. yokozunája lett.
Különdijasok …
A Fighting Spirit díjat Nagojában a 23 éves Kotonowaka kapta, aki 12 győzelemmel és három vereséggel fejezte be a versenyt. A birkózó, aki első különdíját veszi át, családilag komoly történeti múltú háttérrel rendelkezik: nagyapja Kotozakura yokozuna volt, apja pedig a harmadik legmagasabb rangú sekiwake rangig jutott, mielőtt visszavonult, hogy stabil mesterré váljon.
A mongol Hoshoryu vitte el a Technika díjat. 10 mérkőzést nyert Nagoyában, bemutatva egy olyan mozdulati arzenált, amely erős hónaljdobásokat, toló támadást, valamint egy külső lábtúrát tett, amely valamiféle őreá jellemző technikává vált. Hoshoryunak is szumóvér folyik az ereiben: nagybátyja a volt yokozuna nagybajnok Asashoryu volt.
Tartsa szemmel ezeket a fiatal birkózókat. Valószínűleg feljebb lépnek a rangsorban, és olyan erőkké válnak, amelyekkel számolni kell.
Szeptemberi kitekintés
A következő kirándulás szeptemberben, Tokióban lesz, Terunofuji yokozunaként debütál. Meglátjuk, hogyan teljesíti yokozuna dohyoiri-jét (gyűrűs belépési ceremónia), és természetesen nyerési esélyét, amikor ismét Hakuhóval találkozik. Riválisa megpróbálja majd bebizonyítani, hogy továbbra is ő dohyo királya, aminek nincs jobb módja, mint az újonnan megkoronázott yokozuna legyőzése.
Terunofuji a következő bajnokságban 900. győzelmét akarja elérni. Ez nem lehet nehéz: ugyanis már 899 van belőle.
Az Ozeki-bajnok Takakeisho idegesen várja, hogy megtudja, részt vehet-e a tornán legközelebb. Gerinc sérülést szenvedett a júliusi versenyen, és bár az első diagnózis szerint körülbelül egy hónap alatt felépülhet, ez nem jelenti azt, hogy ugyanolyan intenzitással tud edzeni vagy harcolni.
Takakeisho robbanásveszélyes kezdeti indulásáról ismert, és mindig kemény érintkezésbe kerül a fejével. A sérülés arra kényszerítheti, hogy megváltoztassa ezt a stílust. Egyelőre csak reméljük, hogy a sérülés nem olyan súlyos, mint amitől egyesek félnek.
Miután már teljesen off (a topik témájától tökidegen) területen tartózkodunk, így szeretném a magam részéről lezárni ezt a témát. Így csupáncsak két dologra reagálnék az utolsó hsz.- oddal kapcsolatban.
1./ Az számomra sem valami fényes ügy, ha valakinek már életében valamiféle emlékművet állítanak.
Ez szinte majd-megesett két ma is élő, sőt továbbmegyek, még aktív sport-pályafutását töltő (igaz már
talán a vége felé járó) tenisz ikonnal, a svájci Roger Federer-rel és a spanyol Rafael Nadal-lal. A maguk
módján (tudomásom szerint) mindketten egy - egy szelíd csuklással elhárították ezt a megtiszteltetést
és egész más módon állítottak / állítanak maguknak, még aktív életükben emlékművet. Mindkettőjük a megoldást abban találta meg, hogy sok - sok pénzt áldoznak a szűk pátriájukban arra, hogy tehetséges gyerekeket gondozzanak és egyengessék a tenisz-pályafutásukat, a kezdetek kezdetétől fogva, ki - ki a
maga módján. Ezzel egyszer-s mind mintát is teremtenek és példát adnak más - "hasonló cipőben járó
és gondolkodók számára. Azt viszont el kell ismerni, hogy mind - kettejük erre a nemes célra fordítható
lehetősége sokszorosan meghaladja a példádban említett közösségék mértékét.
2./ A másik véglet ugyancsak Spanyolországból származik és alapvetően csakis ott, illetve rokonnak tekinthető, közép,- és dél-Amerikai országokban honos, sportnak csak felettébb komoly fantáziával képzelhető bikaviadallal kapcsolatos. Ott is előfordult, hogy legendás emlékezetű bika-viadoroknak, pályafutásuk, amely sajnálatos módon, több / sok esetben végződött tragikus módon), állítottak így emléket leginkább ugyancsak a szülővárosukban. Ez a szokás / hagyomány (ugyancsak tudomásom szerint) egészen a múlt század első negyedéig "működött", amikor is egy olyan "vadhajtás" nőtt ki
belőle, amely éppen elrettentő volta következtében egyszersmind véget is vetett ennek az egészen különleges népszokásnak. Ez pediglen nem volt más, mint az, hogy Valencia városában, egy onnan elszármazott és nem igazán tiszteletreméltó pályafutás okán kedvezőtlen emléket maga után hagyó bikaviador emlékére a város tekintélyes testülete és polgárai úgy döntöttek, hogy egy férficélt szolgáló speciális utcai létesítményt, egy utcai vizeldét építenek és neveznek el az illetőről. Így létesült Valencia városában az "Urinario el Chaves" speciális létesítmény, aminek azért annyi haszna volt, hogy ezzel eygszer-s-mind meg is szűnt ez a fajta tisztelkedés a bikaviadal egykorvolt idoljai előtt. Ez is valami.
Azt gondolom , eléggé lerágtam ezt a csontot, és se újat se pontositást nem tudok már mondani. Talán
annyit, hogy vannak sportok, amelyek a TV, a reklám, ... stb nélkül is megvannak-voltak. Pl. a foci .
Amikor még nem voltak TV-közvetitések, már akkor is, az NB-III-as meccsekre ezrével, tömegek jártak.
Ellenpéldaként emlitem a pl."tájfutást" : vannak rá próbálkozások, de közvetithetetlenek, nézhetetlenek,
Vagy nézzük a vívást. Leszámitva az olimpiát, VB-t, esetleg EB-t, a versenyzőkön, edzőkön kivül "a kutya
se nézi", úgyhogy a fennmaradáshoz ennek a sportágnak szüksége van pl. az olimpiára. Az már más kérdés,
hogy aki jó szinten viv, annak ez egy kiváló és csodás sport és mozgás.
Mire akarok kilyukadni? Arra, hogy a szumo egy különleges sport, nincs szüksége olimpiára, az csak
rontana a szinvonalán.
A Dohyo egy szentély. A jelképek az elmúlt sok-sok évszázad történelmi lenyomatát őrzik. A különböző beya-k
versenyzői, egy-egy provincia lakosságát képviselik, akiknek ŐK a hőseik. Ezek a hősök képviselik őket a
császár, a világ és az egész nép előtt továbbá javára.
Nem túl régen vonult vissza KAIO az "ózeki". A ceremónia után, szülő-városának lakói, egy kiemelt jelentőségű
főtéren, önkéntes adakozásból /350 Kg-os/, életnagyságnál nagyobb bronz szobrot állitottak tiszteletére, pedig
Kaio még él.
Sőt ! Olyan annyi pénz gyűlt össze, ami messze meghaladta a szobor-állitás költségeit. A fő probléma az lett, hogy a többletet hogyan forditsák egyéb nemes célra. Más sportágakban kevés ilyet látni. Igaz: van Papp
László arénánk, Puskás Ferenc stadionunk, de ezek NEM közadakozásból épültek, és nem az emlitett versenyzők
"Mi nézhető, mi nem, mennyire ? Ezt NEM én döntöm el, hanem a TV-társaságok, az üzleti
szféra a reklám, a sportszergyártók, a fogadóirodák, ... stb világa, és csak utána a nézők, akik
bekapják a horgot."
Ez az álíítás (a boldított) még ebben az összefüggésben sem igazán állja meg teljes mértékben a
helyét. Lett - légyen az bármiféle sport - műsorszolgáltató, nagyon is érzékenyen figyel mindazon
kutatásra - véleményre, ami a legkisebb mértékben is hiteles és pontosnak tekinthető tájékoztatással szolgálhat abban a tekintetben, hogy a nézőik elsősorban milyen sportágak műsoraira - közvetitéseire kíváncsiak és reagálnak leginkább. Ez nagyon is elfér amellett, hogy egyébként szinte mindegyik sport - specifikus műsor-szolgálatónak megvan a maga saját, jól bejáratott, megszokott sportági struktúrája, amelynek a fontos eseményeiről rendszeresen ad élő.- és egyaránt felvételről össze-manipulált (nem
negatív módon értendő) közvetítéseket-összefoglalókat. És ennek megfelelően - igaz kissé lassacskán
követve a megszületett felmérések adatait - eredményeit, a műsor-politikában láthatóak ennek a jelei.
Olyan nagy, tömegszerű rendezvények idején, mint példásul akár a nyári és egyaránt a téli olimpiai
játékok időszaka, vagy éppen egy atlétikai, vagy úszó, vagy mondjuk egy foci VB - EB, ráadásul még
teljes mértékben fel is borul ez a fajta rend. Nyilvánvaló, hogy minél több jogdíjat kell le-perkálnia a
műsor-szolgáltatóknak, annál inkább érdekük a kimerítő - sokoldalú tájékoztatás-legalábbis szerintem.
"En akkor meg tovabb provokalnek: szerintem az egesz olimpia egy meghaladott, elavult, jelentoseget
vesztett sportesemeny. Pontosabban, csak olyan sportagakban szamit az olimpia, amelyeket egyebkent
a kutya sem nez."
Anélkül, hogy ezen okfejtésnek a kapcsán állást foglalnék, azért hozzátennék egy-két olyan szempontot, amelyet azért megfontolandónak tekintenék. Eszerint egy egész sor olyan sportág létezik, amelyik egy-
felől, jelenleg is olimpiai sportág, másrészt meg nálunk valami okból eddig nem honosodott meg, vagy
ha már űzik is, mifelénk is, még nem tartunk ott, hogy olyan szinten tegyük azt, hogy a Földkerekség
azon országai közé számítsunk, akik ezt világszínvonalon teszik. Ebben a tekintetben tehát legfeljebb
csak egyéni véleményként tudnám ezt elfogadni, mindazonáltal azt is mellé kellene tegyem, hogy az is
egy lényeges szempont lehet, hogy az ezen tekintetben mértékadó országokban mit gondolnak efelől.
Másrészt pedig, ha ez az előbbi állítás általában véve igaz, akkor mégis mi az oka annak, hogy egy nagy
rakás ország (így például a Földkerekség talán leg-népesebb országai (mint Kína, India, Oroszország (!),
USA, Japán satöbbi), amelyik több / sok sportágban igazi világhatalomnak számítanak, valahogy mégis-csak a négy évente megrendezésre kerülő ötkarikás játékokon elért eredményeket tekintik valójában mértékadónak a legtöbb sportágban (kivételek persze léteznek, így például ilyen a foci is, de, amint azt
jól tudjuk, a kivételek is csak erősítik a szabályt.
A gondolat második mondatával kapcsolatban pedig :
Erre legelső sorban felsorolnék egy-néhány olyan sportágat, amelyet - tudomásom szerint - a kutya is
néz, sőt még Magyarországra nézve is igaz ez. Eszerint a nyári játékok tekintetében ide tartoznának :
az atlétika, az úszás - vízilabda, a kosár,- kézi,- és a röplabda, az ökölvívás, a tenisz, a kerékpár, a torna,
a kajak - kenu a nyári játékokon, de ha vesszük a télieket, a jégkorong, a különféle (északi és alpesi síversenyek, a műkorcsolyázás, a gyorskorcsolyázás, a szánkó,- és bob, például (ez már 16 sportág
kapásból, amelyiket nem csupán önmagáért, hanem azért is nézzük mert még látványos is, előbbiek
mellett). Tehát és nem tenném le ilyen egyértelműen a voksomat egy ilyen sommás ítélet mellett.
Azt viszont tényleg lehet érzékelni, hogy - eltérően a múlttól - ma már nincs olyan tolongás a játékok rendezési jogáért, mint teszem azt volt akárcsak 20 - 25 évvel ezelőtt. Ennek nyilvánvalóan messziről
jövő és messzire előremutató okai és következményei is egyaránt vannak. Egy országra nézve ez igen
nagy anyagi terhet rak, még - ha olyan fejlett és gazdaságilag is annyira erős, mint teszem azt Japán,
avagy Franciaország, vagy Brazília. Például, a legutolsó Athén - i olimpia igen komoly gazdasági bukta
volt és jelentős mértékben járult hozzá a mindmáig feldolgozatlan, máig tartó görög vesszőfutáshoz.
Ez tagadhatatlan. Tanulságul is szolgálhatott akár ez a Foci EB rendezéséhez az UEFA számára.
Torkomon akadt az alábbi, nekem odadobott gumicsont ! (velőscsont ???)
"En akkor meg tovabb provokalnek: szerintem az egesz olimpia egy meghaladott, elavult, jelentoseget vesztett sportesemeny. Pontosabban, csak olyan sportagakban szamit az olimpia, amelyeket egyebkent a kutya sem nez."
A második mondat sokkal mélyebb/értelmesebb állitás, mint korábban gondoltam. Most tanultam belőle.
"En akkor meg tovabb provokalnek: szerintem az egesz olimpia egy meghaladott, elavult, jelentoseget vesztett sportesemeny. Pontosabban, csak olyan sportagakban szamit az olimpia, amelyeket egyebkent a kutya sem nez."
Most úgy érzem, a korábbi válaszommal "elértettelek", ezért másfelől közelitem meg a dolgot. MAJDNEM teljesen
IGAZAD VAN ABBAN, amit irsz, HA arra gondolok, hogy a legtöbb ember számára teljesen érdektelen. Sőt, a legtöbb általam sport kedvelő ember számára is az.
Legfeljebb az éremtáblázatra és a dicsőségre gondolnak, ami majdhogynem nevetséges. Megnézik azt, elmondják hogy a 6.-ik ... 12.-ikek stb vagyunk a nemzetek rangsorában, miközben erre csak MI vagyunk büszkék. A többi nemzet le se offolja azt, amiről azt hisszük, hogy máshol elismerik, dicső - jogos büszkeség. Lényegében véve az ilyen megközelités, önbecsapás, amibe az emberek 99%- a beleesik.
/no lehet, hogy a % mértékében tévedek/
Sok más érvet is fel lehet sorolni amellé, amit irtál, viszont amit a közösség-teremtő erőről és hatásról irtam
korábban, fenntartom, azért abban időnként van valami. Visszatérve a szumóra: továbbra sem értem a
japánokat, hogy szumóst nem tettek a megnyitóra. Számukra a szumós testalkata maga a férfi szépségideál,
a tekintélyt árasztó elegancia.
Bátyáim jártak Japánban, és akkor egyikük kb 140 Kg -os volt. A konferencia végén közös fényképezést
tartottak, és tesóm a zakóját összehúzva próbálta takargatni, hogy nagy a hasa. A szervezők nagy
kedvességgel és különleges tisztelettel kérték, NE tegyen ilyet. Düllessze ki nyugotan a mellkasát és hasát
mert az úgy sokkal tekintélyesebb, és emeli majd a közös fénykép fényét.
Na látod, én is belefutottam most a te bejegyzésedbe a Modellvasút, Virtuális Vasút topikban, ahol már
elég régóta irpgatok-olvasgatok, tekintve, hogy két oldalról is érintett vagyok. Egyrészt a sumo-val, (és emellett a haditengerészettel - hadihajókkal is) kapcsolatos személyes őrületem okán máshol is érintett
volnék, másfelől viszont a munkám is a vasút felé terelgetett - legalábbis részben, nagyrészben. A Ganz
- MÁVAG-al csakis a tervező intézeti kollégáim okán volt (sajnos csak volt) kapcsolatom, ámde, amióta
a Kőbányai úton valami merőben más folyik, mint nagyvasúti, városi közlekedési járművek gyártása, na
azóta még - csak a tájékára sem megyek annak a környéknek. legutoljára akkor jártam arra, amikor a cégcsoport feloszlása tájékán tájékoztattak minket arról, hogy a jó régi, munkatársi kapcsolatok miatt,
ha szeretnénk valamit jutányos áron megvásárolni a felbecsülhetetlen értékű terv,- könyv és irattárból,
hát fáradjunk el oda és próbálkozzunk. Szerencsém volt, még akadt ott olyasmi is, ami joggal tarthatott
számot az érdeklődésemre. Meg aztán éppen a legutóbbi időkben elég sok szinvonalas kiadvány, konyv
jelent meg ebben a műfajban, amelyet elsősorban az Indóház Kiadó gondozásából lehetett megszerezni
és amelyek nagyon is szoros kapcsolatban voltak az egykori Ganz - gyár járműgyártó tevékenységével.
