Ugyan miért nem bírna? Lényegében stúdióminőségben énekel minden bulin, ami régen viszont egyáltalán nem volt így. Akkoriban persze sokkal feszítettebbek és hosszabbak voltak a turnék.
na jó,vannak kihagyhatatlan számok és nem is azt mondom, hogy már nem tud énekelni, de ezek mellé már nem bírna szerintem pl egy infinite dreams-t egy egész turnén át.
Mondjuk a Final Frontiersből meg még többet kihagyhattak volna.
Igazából inkább a history DVD folytatására lennék kiváncsi, az eredeti arcukkal és koncertrészekkel, nem arra hogy az idősödő tagok, hogyan is játszák el ma régmúltjukat(jelen esetben 86-88-at).
Igen, de azért van benne valami. Szerintem, ha leszarnák a közönséget akkor ők sem ezeket nyomatnák vég nélkül, de a fan-ok kikövetelik a jussukat és a Harris vezette pénzgyüjtő automata kiszolgálja az igényeket, újra és újra.
Talán az ilyen érzések ellen, nálam úgy van a Maidennel, hogy évekig se nem hallgatom, se nem megyek koncertre. Aztán jön valamilyen megkerülhetetlen esemény, mondjuk egy új album, hazai fellépés amire azért muszáj mozdulni, de ott általában az új albumot nyomják. Majd kiderül, hogy hát jójó, de már nem olyan mint a régiek és akkor előveszi az ember a klasszikus lemezeket és csak kimazsolázza a nagyon bejövő dolgokat magának, hogy ez aztán igen ! Ezt az érzést elraktározom, majd évekig megint nem kell hallgatni, nehogy pontosan ugyanaz üssön be, mint nálad. :)
Nekem úgy tűnik mintha utálnád a zenekar életművét:D
Képzeld magad Harrisék helyzetébe, olyan emberekkel van tele a stadion akik ezeket a számokat ismerik leginkább, valszeg a To Tame A Land vagy a Sea of Madness semmit sem mondd nekik. Ha hangulatot akarnak csinálni akkor ezeket kell nyomni, különben nézelődés és hümmögés lesz egész este.
Én egyébként kiegyeznék egy Innocent Exile-Infinite Dreams-Genghis-Khan-Montségur vonalon mozgó koncerttel is, sőt. De tudom hogy a nagy többség nem ilyen.
hát igen. ha megnézzük a mai maident nekem mindig az jut eszembe amit Slash írt a könyvében amikor 88ban együtt turnéztak. " a maiden egy gépezet. ugyanazon embereik vannak ezer éve és mindig ugyanaz történik" namost ez 88ban volt...
most meg főleg. az új lemezeken bealszom, a számok bár lehet h instrumentálisak meg stb de alszom rajtuk. az új "gyors" nóták meg rosszak.
a koncertek meg profi haknik. mit nem adnék egy "Road To Hell" -ért vagy vmi a dickinson életműből. semmi nincs csak a Beast ezredszerre.
vmi izgalom könyörgöm! jó nekem a Hallowed és a Fear jó ezredszerre is de a többi kn így néz ki:
01. Moonchild -elmegy 02. Can I Play With Madness -már 87ben gyülőltem! 03. The Prisoner (performed for first time since September 21, 1991) háát..legyen 04. 2 Minutes To Midnight - utálom és unom 25 éve! 05. Afraid To Shoot Strangers (performed for first time since December 12, 1998) elmegy 06. The Trooper utálom és unom 25 éve! 07. The Number Of The Beast utálom és unom 25 éve! 08. Phantom Of The Opera jó. alapmű. 09. Run To The Hills utálom és unom 25 éve! 10. Wasted Years szeretem, de... 11. Seventh Son Of A Seventh Son (performed for first time since December 12, 1988) jó 12. The Clairvoyant jó, elmegy 13. Fear Of The Dark a rutin, ugyebár 14. Iron Maiden szívás. unom de nagyon
Encore:
15. Aces High utálom és unom 25 éve! 16. The Evil That Men Do jó. szeressük 17. Running Free utálom és unom 25 éve!
mikor a rock in rio dvd-t dts-en betoltam a házimoziba, az ott újraértelmezte azzal a hangulattal azt a nótát, a közönségéneklés óriási
azóta a feart nem is igazán kedvelem, csak ha a rio koncertet betolom
megértem hogy sokan imádják, de agyonjátszották, 20 éve sztem folyamatosan programon tartják
nem akarok töfiéknek benyalni :) de az ő koncertjeiken sokkal jobban tetszik a setlist, mint a maiden-én, amikor az első x lemezt eltolták fullosan, az egy tripla dvd-s kiadást megért volna :)
Hasonlóan gondolom én is. Az első early years turné remek volt, sok ritkán hallott dallal, de nekem már a somewhere back in time tour setlistje sem tetszett, az a szigetes koncert pedig rettenetesen pocsék volt. Tavaly láttam Őket a final frontiers turnén, az nem volt ilyen speciális nosztalgia cucc, mégis 7 dal egyezés van a programban. A Fear of the darkot és a troopert simán ki lehetne szedni és helyette betenni pár tényleg régen játszott dalt.