Ebbe a topikba többségében betegek és hozzátartozóik írnak. Sajnos előfordul, hogy a betegeket gátlástalanul kihasználni akaró fórumtagok (csalók) privát levélben különböző hatástalan csodaszereket ajánlanak a topikban megjelenő új betegeknek.
"Egy magamfajta laikus nem tehet többet, mint hogy kiírja magából a keserűséget és a dühöt, mielőtt az megbetegíti, s reménykedik, hogy írása talán jelzésként szolgál a bajba jutottak számára: az alternatív gyógyászat legfeljebb az orvosi kezelés kiegészítésére lehet alkalmas."
Puzsér Róberttől azért elvártam volna, hogy mielőtt leírja ezt a mondatot, megnézi egy értelmező szótárban vagy egy idegen szavak szótárában az "alternatív" szó jelentését. :(
Hát igen. Az a legnagyobb baj, hogy amíg nem érint, nem olvasom el az ilyen cikkeket, mert miért érdekelnének. Amikor érintett leszek, még nem ismerem a körülményeket, még csak próbálkozom, hátha nekem sikerül. Először mindent elfogadok. Aztán tapasztaltabb leszek és már nem hiszek a csodákban. És tudom, a sárkányfű árusok mennyit érnek. De amíg ezt meg nem tapasztalom, őket gazdagítom. És ez a legborzasztóbb. Kihasználnak minket. Én is vásároltam Culevitet, szerencsére csak egy dobozzal (32ezer). Ez azért történt meg, mert nem olvastam ilyen és ehhez hasonló cikkeket. És csak azért nem vettem még gyógygombát, avemart, stb-t, mert az onkológusunk bebizonyította, mennyit ártanak.
Nagyobb nyilvánosság kellene ezeknek a cikkeknek. Köszi Eti, hogy betetted legalább ide.
Elmész egy fizetős natív mellkas+has mri-re, ahhoz kontraszt anyag sem kell, így labor nélkül is megcsinálják. Jórészt pesten vannak, de egyes vidéki nagyvárosokban is. radiológus kiértékeli és a leleten látod ha gond van.
Pár hónapja a jobb oldalamra feküdve éles szúrást éreztem jobb középen a bordák alatt. Nem maradhattam így.
A tüdőmben hörgők, mellkas középső táján olyan érzésem van mintha hideg levegőt szívnék be, vagy tüdőgyulladáskor. Ez egy általános (égő) fájdalommal jár együtt. Kicsit feszít, nyomás érzet is van gyomorszájban.
2 hónapja kezdődött először gyengébben, néha. Most már állandó a fájdalom, van amikor erős. Elalvásban néha akadályoz, vagy felébredek rá.
A vállaim, kar alkar folyamatosan fáj. A nyakam baloldalt fáj, meg van dagadva kulcscsontnál.
Most már a hónom alatt a is fáj, főleg levegővételre.
A háziorvosnál voltam kétszer. EKG vizsgálat és vizelethajtót írt. Elküldött belgyógyászatra a bokám dagadásával. A belgyógyászatra is 1 hónapot várok.
Most néztem a tüdőrák tüneteit. A településen közelmútban többen meghaltak tüdőrákban a diagnózis után 2 hónapra.
Örölök, hogy egyenesbe kerültél. Látlak a " történeteidnél", jó kajákat prezentáltál. Hogy alakult családi állapotod? ( csávódra gondolok) :-)))). És végül okést az automonságod"
Látod, itt alább hagyott az érdeklődés, az oldal szereplői nem igen szaporodott, ez lehet hogy jó. Viszont, gondolom tudod, volt sajnos csökkenés.
Rég írtam már, jó ideje inkább csak olvasok, de azért bejelentkezek most egy kicsit.
Új szakot kezdtem tavaly szeptemberben, gyógypedagógiát. A mai nappal sikeresen befejeztem a vizsgaidőszakot, jó jegyeim lettek, bár egyet még nem tudok. Sokkal jobban tetszik ez a szak, normálisan állnak hozzánk a tanárok, és nem azt nézik, hogy mit nem tudunk, inkább azt, hogy mit tudunk. Na ez a másik egyetemen nem így volt, ott a szivatásra mentek, itt sokkal jobban látom azt, hogy jó szakembert akarnak képezni belőlünk, aki szereti a munkáját.
Már két hónapja dolgozom HR gyakornokként, tetszik a munka, szeretem, rendesek a kollégák, a szakma is jó. Egyetemre elmehetek, érdekesek a feladatok is :)
Remélem mindenki jól van, aki szeretne, bármikor írhat facen :)
El is felejtettem megírni Nektek, hogy egy idő óta jobb oldali mellkasom kellemetlenül hasogat és baloldalon a hátam erősen fáj. Picit megjött a zabszem effektus, azonnal december 11-én felkerestem tüdögyuszit. Beutalás nélkül is fogadtak.
Szép idő volt de., elsétáltam a leletér.
A vizsgálat eredménye: Negatív.
Megnyugodtam, bár fájdalom jelen van. A tüdősök azt javasolták, hogy esetleg kerekedjek a ráumánál. Na, azt kihagyom, mert állítólag a doki egy vaddisznó.
70 után akinek nem fáj semmilye az nem is él. - mondotta jó apám.
Már nagyon vártam, hogy előkerülj, sokszor gondoltam rád, mi lehet veled. Remélem a kontrollod jó lesz. Nekem február végére van időpontom CT-re a Kékgolyóba. A nyáron voltam bent majdnem két hetet, stereotaxiás sugáron, azóta nem voltam kontrollon. Az onkológusom elment a golyóból, elég sokára tudtak újabb dokihoz beosztani.
Ha addig nem is, de ha meglesz a kontrollod eredménye, jelentkezz légyszíves.
Ha van otthon betadined, zoviraxod, vagy valami erre való, akár övsömörös szemkenőcs, azonnal kend be, hogy ne tudjon kifakadni, terjedni. Mennyi idő alatt gyógyultál meg teljesen? Férjemet azért nem engedtem a bőrklinikára, mert tavasszal, amikor bent volt gyógyszerallergia miatt, elkapott valamit, amiről ma sem tudjuk, hogy mi, hónapokig jártunk orvosokhoz, infektológiára stb. Szóval inkább én kezelem 3-4 óránként.
Írd majd meg, mi lett a hólyagokkal! Remélem nem az.