Én pl., mint jó 30-as, vettem jegyet a 3. sorba (bal oldal), majd pillanatok alatt elkpatam az ívet, és a széken ülve tomboltam (közben beszélgetés Alanis anyukájával, aki mögöttem ült), annyira jó volt a koncert, majd egy idő után kénytelen voltam felállni, mert már nem bírtam volna tovább. ;-)
Igen ez azt hiszem tény Alanis az Isten. Amikor a fejgép először világította meg, és az aranyszínű fölsője csillogott, na akkor voltam kész először, aztán a koncert folyamán folyamatosan, még ha drótosfülűk folyamatosan bemászkáltak is. Vera meg szerzett nállam egy jó pontot, gondolom a trévé kettő mint támogató oda nyomta Alanisnek a tokasztárok listáját, azt mondták ők nagyon menők itthon mindenki ezt hallgatja, ő meg választott egyet, Vera meg mit tudott csinálni, kijött és próbálta minél előbb letudni, ez nem az ő napja volt, és ezzel ő is tisztában volt. Ezért kap egy jó pontot, még ha ratyisztáros is.
Na most már azt is tudom, hogy Schmitt Verának hívják aki a koncert előtt görcsölt (ha már ő nem mutatkozott be). Szerencsétlen csaj ha jól hallottam majdnem bocsánatot kért, hogy fellépett... (igaz nem hallottam egyébként se túl jól az előadását, a dalaiban nem volt kb. egy sor se, amit érthetően énekelt volna, max. szófoszlányok).
Alanis meg egy ISTENNŐ, na. Nekem a Joining You, a Sister Blister, a The Couch és az I Was Hoping hiányzott még, de így is nagyon rendben volt a koncert.
Kevés előadónak fekszik igazán ez a helyszín, Omara Portuondo-nak telitalálat volt (nagyon-nagy bulit rendezett az öreglány), Cesaria Evorának túl nagy volt (nem is sikerült igazán kontaktusba kerülnie a közönséggel), Alanisnek meg egyrészt kicsi volt (már a műfajból adódóan is), meg heterogén (fura lehetett látni, hogy egyszerre van egy tomboló oldal a jobbszárnyon, egy lelkes a bal szárnyon, az ülőhelyen a fele mozog, a fele meg nem...) Eleinte nem is igazán tudott mit kezdeni a dologgal, aztán a "Hands Clean"-től már nagyon korrekt volt a koncert, a "Head over feet"-től pedig végképp minden rendben volt.
Utólag már csodálkozom, hogy hozzám nem jöttek oda a fogdmegek, hogy ne tomboljak már annyira a székükben a "You oughta know" alatt... Amúgy ha a székeket valahogy ki lehetett volna üríteni, és csak rajongók vagy legalább félrajongók (mint én) vannak a teremben, ez lett volna az év bulija. Az ilyen létesítmények szinte fel tudnak robbanni az energiától. A közönségénekeltetés egész jól ment: ez Budapesten ritkán jön össze ilyen jól (az akusztika is a kezünkre játszott).
Schmitt Vera jó ötlet volt, az 1 és 1/4 órás csúszás nem annyira...
Én is így értettem a dolgot csak én asszittem, nagyi kint van és túl lerobbant már ahhoz, hogy idejöjjön. Budapesti lenne? És egyszer se jött ide a család????????
Nagyi nem budapesti?..... Tudtommal eddig csak telón kommunikáltak és nagyi amúgyis disabled, úgyhogy ő nem hiszem, hogy várost néz. Szerintem pont ezért kellett a videoüzenet. Az anyukája utazott vele meg a nagynéni - én vmi ilyesmit értettem abból, amit mondott. De lehet, hogy rosszul.... :)....
8 easy steps All i really want Hands clean Spineless Perfect Head over feet Excuses Hand in my pocket So pure A man or (GOULASH BLUES ) You learn Everything You oughta know Wake up
Ez megvolt már?
1. 8 Easy Steps
2. All I Really Want
3. Hands Clean
4. Spineless
5. Perfect
6. Head Over Feet
7. Excuses
8. Hand in My Pocket
9. So Pure
10. A Man
11. You Learn
12. Everything
13. You Oughta Know
14. Wake Up
Ráadas1:
15. Your House
16. Uninvited
Ráadas2:
17. Ironic
18. Thank You
http://index.hu/kultur/showbiz/alanis/
www.danubius.hu/vetitoszoba/88299
A "Szeretünk nagyi" szerintem is jó geg volt, de sajnáltam, hogy Alanis visszafogott volt (vagy megilletődött) és nem kommunikált többet a közönséggel (azaz velünk). Amúgy a Nagyi is vele tartott Bp-re, ma egész nap várost néznek...:-)
Keresgéltem a neten, de még a hivatalos Alanis oldalakon sem találtam semmit: tudja esetleg valaki, hogy a bandáról hol lehet infóhoz jutni? Persze ha valakinek a zenészek nevei megvannak, nekem az is jó! :))
A helyszínnel kapcsolatban: még egy-két ilyen rockkoncert, és a berendezés állapotából maguk is rá fognak jönni, hogy ez nem ide való műfaj... :)))