Én is favorizálnám azt, hogy az elmúlt szezonból megismert légiósokat igazoljunk, de az való igaz, hogy Govensen meg talán még egy-két játékoson kívül az elmúlt 10-15 évben az igazi klasszisok (Doyne, Csirics, Kazlauskas, Frazier, Curry, Bruinsma, Reddic stb.) előtte nem játszottak még hazánkban. Persze azt nem értem ez miért van így, mert a legerősebb bajnokságok top csapatai is igazolnak ugyanabból a pontvadászatból ott bevált játékosokat a mögöttük végzett csapatokból. Ebből egyébként az is látszik, hogy egyáltalán nem biztos, hogy drágább légiósok játszanak nálunk, mint más komolyabb célokért küzdő magyar csapatokban. A költségvetés különbséget főleg a magyar játékosok közötti értékek teszik ki.
Egy kicsit írnék arról, hogy milyen véleménnyel vagyok egy magyar játékos külföldi karrierjéről. Szerintem szakmailag messze nem akkora előrelépés, mint sokan azt gondolják. Nyilván ez most egy olyan csapat esetében érvényes, mint a Falco, hiszen a bajnokról beszélünk, aminek folytán a csapat elindulhat (fix csoportkörösként) a Bajnokok Ligájában. Először is szeretném azt kijelenteni, hogy az elmúlt évek Falcoja szinte minden európai top bajnokságban (talán ez alól kivétel lehet a spanyol és a VTB) jó eséllyel harcolna a rájátszásért ! Egy játékos , aki külföldre igazol (tegyük fel , hogy olasz, francia vagy német bajnokságba) nyilván több nívósabb meccset játszhat, mint itthon tenné a magyar bajnokságban. Viszont mivel többnyire olyan csapatokba van esély igazolni, amelyek nemzetközi kupában nem indulnak, ezért a helyzet már egészen mást mutat. Ugyanis a Bajnokok Ligájában 14 meccs vár a Falcora (amennyiben 8 fős csoportok lesznek) és annak nagy része olyan nívót képvisel, mint a legerősebb bajnokságok mondjuk 4-10. helyezettjei ellen játszana egy csapat. A 14 meccsből legyen mondjuk 10 ilyen kaliberű összecsapás, és azért a magyar bajnokságban is van még pár olyan csapat, amely ezen top bajnokságokban is megállná a helyét az ottani 10-16. helyezett csapatok ellen. Szóval összességében úgy érzem, hogy nagyjából annyival tudnak magasabb szakmai szinten kosarazni, amennyi meccset Euroligás+Eurocupos csapatok ellen játszanak (ez kb. évi 4-6 meccs). Ha például a Bundesliga olyan erős lenne, akkor nehezen hiszem, hogy Hooker - akit amúgy nagyon jó játékosnak tartok - ilyen számokat tudott volna hozni ott, vagy Anderson az ottani ismert számaiva itt fél lábbal is meg tudott volna felelni. Persze nyilván ezzel nem fog mindenki egyetérteni, ami nem is baj, de még egyszer mondom az én véleményem az, hogy a Magyar bajnokság+Bajnokok Ligája nem hinném , hogy sokkal gyengébb lenne, mint kosarazni a Pesaro színeiben az olasz bajnokságban vagy a Roanne együttesében a francia pontvadászatban. Az persze igaz, hogy ha ott már képben vannak, akkor egy újabb szakmai ugrásra jóval nagyobb esély van az ottani bajnokságokon belül (lásd. Hooker). De például az, hogy Golomán elmegy Belgiumba az szakmailag kizárt, hogy magasabb szint , mint a Falcoban játszani.
Govens meg pont az ellenkező eset. Mindkettőre lehet példákat hozni, nem az határozza meg elsősorban a légiósválasztás sikerességét, hogy nb1-ből, vagy külföldről érkezik valaki.
Nekem az idei bajnokságból senki nem kellene másik magyar csapat legiosai közül. Meglatjuk majd mi lesz Benivel és Benkevel, utána okosabbak leszünk, könnyebb lesz a hiány posztokat azonositani és ennek tükrében keresni kulfoldieket.
Nagyon jól beszélsz…nálam is benne voltak ezek a nevek.Drenovacot sajnálom hogy nem jön.Badzimra érdemes lenne jobban ráfeküdni,mert szerintem beleillene a csapatunkba,plusz imponáló lehet neki a BL miatt is.
Nálam 3 légiós név van, akit szívesen látnék a legutóbbi honi pontvadászatból! Egy el is kelt, vagyis maradt ahol volt, ő Drenovac. Másik ilyen a szegedi Brown és a harmadik pedig Badzim!
Persze értem amit mondasz,viszont ha nagyobb célokat akarunk elérni a BL-ben,nem nagyon lesz idő játékosokát nálunk felépíteni stb..ide már felkészült játékra kész játékosok kellenének,persze a pénz nagy kérdés lesz….
Barac leigazolasa nem elhibazott dontes,hanem nagyon jo dontes!sok oka van,hogy ezt mondom!Jo jatekos,tobb poszton bevetheto,ismerjuk,nem zsakbamacska,nincs labdaigenye,jol vedekezik,okos,lat a palyan,nem draga,Kellert tudja helyettesiteni,tud vele egyutt is jatszani,stb!Ugyis lesz meg egy legios magas posztra,vagy 4-es vagy 4-5 combo es meg is vagyunk ott!szerintem nem realis cel a bl tovabbjutas!en a “szokasos“ nagyon tisztes helytallassal elegedett lennek iden is!tovabbjutashoz 5 nagyon jo es draga legios kellene,amire nincs keret (es garancia sem) es a fiatal szabaly sem teszi lehetove ezt!(vagyis nem sok ertelme lenne a magyar bajnoksagra).Szerintem 3 legiosunk lesz ha marad a Beni es Szili!ha nem nyilvan 4 vagy 5.Abban sem vagyok egyaltalan biztos,hogy Kovacs lesz az a fiatal aki a legtobb percet fogja kapni!Magas poszton amugy is kesobb ernek a jatekosok,meg az eddigi teljesitmenye sem gyozott meg egyaltalan!Talan jon Somogyi,ha nem meg eloszlanak majd a percek a fiatalok kozott!ez a szabaly sajnos komolytalanna teszi a bajnoksagunkat!
Rajtam mulna mar csak Bruisma es Curry jonne legios posztra es Somogyi meg is lennenk!(Benivel es Szilivel termeszetesen)Govenset meg nagyon elbirnank es o sem lenne draga de azert nem irtam ot 4.legiosnak mert Gasper maradt es o ugysem akarja!Milos mar mas kerdes lenne,ha egyedul dontene!
Szrecsko es Gasper vonalat hogy tudna onalloan otvozni!Pedig ha nem menne a tamadasunk atlendithetne minket a holtponton!Amit irtam keretet draga sem lenne es mukodhetne a vedekezes es a tamadas is!
Ez egy jó ötlet lenne, de a piaci értékek változnak. Ha így össze tudnánk szedni a jó légiósokat akkor már nem lenne sok kérdés.
Egy sérülésből ideérkező játékosnak alternatíva lehetünk felépíteni magát. Egy jobb bajnokság játékosának hasonló fizetés, de több játék perc miatt alternatíva lehetünk. Aki itthon jó csapat jó játékosa az vagy szintet lép, vagy sok pénzt kér.
Gasper era óta egy légióst sem igazoltunk másik magyar csapattól. Ennek az az egyszerű oka, hogy akik nekünk erősítést jelentenenek, ok biztosan nem fognak két evet az NB1-ben játszani, hanem mennek magasabban jegyzett bajnokságba, csapatba vagy csak szimplán jóval pénzt keresni máshova.
Én még most is azt mondom,hogy inkább a magyar bajnokságban kellene szétnézni,akiknek már nagyjából ismerjük a mentalitását,rutinját,elszántságát…pl Badzim,Dzeletovic,Dickey,Govens..ezeket mondjuk megnézném a nálunk.Most megint külföldi bajnokságokban keresgélni hónapokig,hogy aztán megint hozzunk egy zsákbamacskát lásd Anderson,aki vagy bejön vagy nem,nagy bátorság lesz….Nyilván nem lehet mindenkit innen elhozni de én inkább ide fókuszálnév inkább.
Ha Keller esetleg kidolne mondjuk másfél-két hónapra november-december körül, a BL és a bajnokság legdurvább időszaka alatt, ne adja Isten a PO-ra, akkor ott vagyunk, hogy nincs meg egy kimondott ötös játékosunk.
Bajnokságban ideig-óráig lehet center nélkül menni, na de a BL-ben komoly pofonokba futnank bele így. Plusz akkor maradna Kovács Beni, negyes légiós, Boris magas sorod. Ez nem elég szerintem. Persze idén azért valamivel kevesebb pénz is lesz, ezt tegyük hozza, nekünk nem a BL továbbjutásért kell idén harcolni a nemzetközi kupában. Főleg egy kezdő vezetoedzovel.
Arrol nem beszélve, hogy Barac futhat akar egy olyan szezont is mint anno PusTajvan, mikor túl korán megtartottuk Zigeranoviccal együtt. Más stílusú játékos, de ot is hasonló okok miatt tartottuk itt, mégis a második szezonja botrányosra sikeredett.
Szerintem egyszerűbb a helyzet, mint azt sokan itt gondolják. 4-es poszt Bruinsma vagy új légiós+Kovács Benedek, 5-ös poszt Keller+Barac. Azt a felvetést sem értem, hogy ha Keller bármikor megsérülne, akkor Barac kevés a center posztra. Miért, ha Keller mögött más lenne ő elég lenne? Barac magassága, védekezése, rutinja szerintem megnyugtató. Ha viszont úgy gondolkodtok, hogy jó lenne három játékost is játszatni 5-ös poszton, akkor el kell fogadni azt, hogy Boris kezdö 4-be jött. Egy dologban ne gondolkodjatok , ez pedig az, hogy Borist csere 4-re szerződtetük. Ez kizárt, ha így lenne, akkor túl jók lennének az anyagi lehetőségek...
A magyar játékosaink döntése kizárólag a légiós igazolásokat befolyásolja. Ha érkezik Somogyi (esetleg kölcsönbe Spanyolországból) vagy Pongó Marcell, akkor ők nem Váradi helyett érkeznének, hanem mögé. Ha Beni távozna a helyére úgyis légiós érkezik.
Nyilván Kovács B. percei azon is múlnak majd, hogy Somogyi jön e, de szerintem így is, úgy is lesz szerepe a következö szezon Falcojában.
A tegnapelőtti hozzászólásomban a 4B elnevezés alatt a Badzim-Brown-Bruinsma-Barac kvartettre gondoltam. Nyilván , ha Beni nem marad, akkor kell egy irányító légiós is.
Nálam a jövő Falcoja -nagyon optimista verzióban- a következőképpen nézne ki.
Váradi-Somogyi (vagy Pongó Marcell)-Dancsecs
Badzim-Perl (azért ilyen sorrendben írom, mert Zoli a padról szokott beszállni)
Leginkabb akkor lesz Barac igazolása elhibazott döntés, ha Beni és Szili is távozik. Helyettük mindenképp kell hasonló szintű légiós, ugye Baraccal együtt ez már 3 lenne, emellett várunk egy kezdő négyest és akkor ott vagyunk, hogy vagy Kellernek nem lesz center cseréje vagy mezőnyben leszünk nagyon rövidek ( Zoli, Beni/légiós, Szili/legios, fiatal magyar). Az indokokat pedig már leírtuk.
Meg kell várnunk, amíg kialakul a teljes keret, de ez meg később lesz. Penzugyileg sem mindegy, hogy mikor történik ez meg, mert ha Benivel tudunk hosszabbítani akkor jóval többet fog keresni, így kell majd a fizetési keretet beosztani.
Helyén kell kezelni a dolgokat, de voltak már információk, amik viszont bejöttek. Egyelőre én se hallok megbízható információt, és ez főleg az általad vázoltak miatt van. Nagy mozgolódás nem lesz,amig Beni és Szili esete nem válik világossá.
Falco Man,Spility: Teljesen reális, amit írtok,csupán én az idei szezonból és Barac játékstílusából ítélve fogalmaztam meg az irásomat. 206 méter, ilyen magassággal ebben a bajnokságban centerként szerintem bőven meg lehet élni.
Szolnokon példának gyanánt Cakarun 204 cm, és centerposzton számottevő cseréje nem volt, Taiwo nem tekintendő annak. Mégis meddig eljutottak. Bőven hozhatunk olyan négyest, aki Barachoz hasonlóan fel tud játszani 5ösbe, Ha Ákos kidőlne, kiló,magasság meg van hozzá.(Lásd Subotic) Mondjuk azt teljes mértékben aláíróm, hogy a két játékos skilleszköztárában(Cakarun-Boris) azért némi szignifikáns különbség azért van, de én elsősorban nem is elsőszámú centernek gondolom őt.
Aztán az igazság igazából,valahol ott lehet, amit írtatok. 4es cserének hoztuk, bár Barac szerepéről, jó lenne ha valaki adna egy interjút,és máris érthetőbbé válna számunkra. Ha Barac egy jó erőcsatár cseréjeként marad, akkor viszont sajnos Kovács perem/percemberré fog avanzsálódni megint. Számomra nem világos mennyi van benne, de a szabály miatt is ez lenne a logikus lépés,hogy ez kiderüljön.
Doktor Peti ugye már kiesett a körből, kell egy fő fiatal, akit mer Konakov játszatni. Ha ez nem Somogyi lesz(szerintem de, ha Barac igazolásának a ti logikátok mentén építjük fel), akkor Kovácsnak kéne. Dancsecshez nagy reményeim voltak évekkel ezelőtt, de az idei év megmutatta,hogy megrekedt egy szinten. Esetleg még lehet Sövegjártó az akire főleg építünk, mert az ifiszámai jók voltak, bejött ez a sérülés, így nem tudjuk valójában mire is képes.
Csak ha ez mind igaz, Kovács leigazolását ráadásul Franciaországból kidobott pénznek gondolom, annak tekintetében főleg, hogy sok esélyt nem is kapott. Szerintem ő is fejlődni akarna.
Akkor várok igazi mozgást az igazolások terén, ha Beni és Szili helyzete tisztázódik, annyira meghatározza az ő helyzetük a többi döntést is. A pletykákat illetően az a véleményem, hogy kb arra jók, hogy ebben a pár hónap üresjáratban tudjunk miről beszélni :) Sok esetben beigazolódtak már, hogy mennyire tévesek, ld. Evan nem szeretett Szhelyen lenni, Barac egyetemre megy, Szili az Albába, stb. Én meglepődnék, ha magyar, ráadásul U23-as játékost vetélytárs csapattól meg tudnánk szerezni, szóval Somogyi leigazolása, bármennyire is beszélnek róla, szerintem erősen irreális. Tökéletesen elégedett lennék, ha maradna a jelenlegi magyar sorunk, Boris mellé hoznánk 3, de inkább 4 minőségi rookie-t és használnánk a már ittlévő fiatalokat.
Akárhogy is alakul, a lenti BL mezőnyt látva fel kell kötnünk a gatyánkat, első blikkre is 7 csapat van az összeurópai top20-as mezőnyből és akik selejtezőn jutnak be sem lesznek gyenge csapatok. Nagyon várom ezt a szezont.
Somogyi ahogy hallani külföld. Nem igazán van mozdítható fiatal, de nem is feltétlenül kell. A magyarjainkkal kapcsolatban pedig elvileg az egyiküknél van jelenleg jó esélyünk a maradásra. Persze ezek csak pletykák, nem tudom mennyi alapja van.
Barac pedig nagy harcos, de az ő leigazolása után még kell egy nagyágyú a palánk alá. Reméljük innentől beindulnak az események. :)
Jelen pillanat Kovacs, Dancsecs es Sovegjarto felel meg az u23-as szabalynak. Kovacs 4-es poszton van tehat onnan az uj szabaly szerint minimum 10-15 percet el kell hogy vigyen meccsenkent. Ott van Barac es ugye jo lenne egy extra 4-es legios. Kellene Keller melle es igy magas ember mert ahogy irtam egy esetleges Akos serulesnel igazi center nelkul maradnank.
Ha nem tudunk hozni egy Somogyi szintu u23-ast akkor erdekes igazolas Barac.
En is azt mondom tavaly a legjobb igazolasunk volt ar ertek aranyban es sokat koszonhetunk neki de szerkezetileg ha mar csak legiosok varhatoak akkor lehet elhamarkodott volt.
Ugyanezt mondtam én is, itt nalam nem Barac teljesítményével vagy emberi tulajdonságaival van problémám, mert óriási igazolás volt szezon közben, de neki abszolút nem látom meg mindig a helyét. Espada elgondolása egyébként tényleg jól hangzik, nekem is szimpatikus, de Splity jo dologra világított ra, mégpedig mi lesz ha Keller kidol hosszabb időre ? Azért mondjuk 5-8 meccset lejátszani Baraccal centerben több, mint érdekes lenne.
Egyébként szerintem meg mindig az a legelkepzelhetobb, hogy fog jönni elé egy magasabb polcrol légiós, de ezzel gyakorlatilag nulla perce lesz Kovács Beninek, valamint mezőnyben az első félidőben nem fog összeállni a bajnokságban és a kupában egyszer sem a legerősebb mezőnysörünk, nézzen az majd bárhogy ki.
Kezdő négyesbe viszont szintén jó lenne egy extrább kvalitású játékos, mert a 4-es poszt vele és Kováccsal szintén nagyon karcsú! Bízok a vezetőkben, biztos tudják mit akarnak, csak egyelőre nekem(nekünk) még nem áll össze a kép, várom a további új neveket/maradókat!
Utólag is szeretnék gratulálni a csapatnak a harmadik sikerhez. Bár ez nekem most sajnos kimaradt az életemből, élőben nem is voltam meccsen és tv-n sem tudtam mindegyiket követni, de szakmailag és minden más körülményt figyelembe véve is véleményem szerint ez volt az eddigi legértékesebb bajnoki címünk. Az, hogy a keretünk a legerősebb volt az erősen túl volt misztifikálva. Szeptemberben valóban így tűnt, mivel a legerősebb magyar mag mellett vissza hoztuk a 2019-es döntő MVP-jét, igazoltunk egy Bundesligában is top játékosnak tartott irányítót, Lake-t illetően bíztunk, hogy a nem rossz első szezonja után még előrébb lép, Milot illetően pedig a rutinban és a vezérszerepben hittünk. Na most ezekből nem igazán valósult meg semmi sem, így később ez a "bitang erős" keret már messze nem emelkedett annyira ki a mezőnyből, mint korábban érezte mindenki. Nagyszerű támadójátékot mutatott be a csapat, amikor pedig igazán kellett, akkor Gasper meghúzta a gyeplőt és bemutatták a fiúk a BL-szintű védekezésüket (kupa elődöntő 63, kupa döntő 64, bajnoki döntő ötödik meccs 53 kapott pont). Az egész szezonban - bajnokság és BL -, ha jól emlékszem egyetlen egyszer kaptunk ki két számjegyű különbséggel (Pakstól idehaza 13 ponttal). Meg lehet nézni az európai top csapatok eredményeit, szinte mindegyiknél voltak ennél sokkal nagyobb zakók is. A Szolnok elleni 8 meccsre pedig érdemes egy pillantást vetni az eredményeket illetően. Bár ebből 6 meccsnél nem volt jelentősége a különbségnek, de a Szolnok a 4 győzelmét 5-2-3-4 ponttal nyerte meg (összesen 14), a Falco pedig a 4 győzelmet 21-26-6-21 ponttal abszolválta (összesen 74 ponttal), és azért ez alapján is bőven megérdemelt volt a bajnoki címünk. Bár a kosárlabda keményen csapatsportág, és ezt a fiúk meg is mutatták, de azért rendkívüli előny egy Perl Zoltán klasszis a csapatban, aki egyénileg is el tud dönteni meccseket. És , hogy ez magasabb szinten is így van elég említeni az idei Euroliga döntőt, és aki látta az tudja mire gondolok (Micic és Larkin, de főleg előbbi, aki Zozóhoz hasonlóan egy-egy elleni párharcokban verte meg folyamatosan az ellenfelét).
Következő szezon:
Mielőtt bejelentették, hogy Gasper "távozik" úgy gondolkodtam, hogy teljesen egyértelműen csak őt tudom elképzelni továbbra is vezetőedzőnek. Viszont az is felötlött bennem, hogy vajon milyen motivációk járhatnak a fejében, amikor három szezon alatt a négy döntőből hármat megnyert és a Bajnokok Ligájában 9/20-as, majdnem 50%-os mérleggel rendelkezik. Egyetlen egy dolog jutott az eszembe, mégpedig az, ha sikerülne a BL-csoportkörből való továbbjutás. Ez azonban nagyon nehéz munka, még erős magyar maggal -és légiósorral is, és ugye a következő szezon költségvetési lehetőségeit nem ismerjük, azt sem egyelőre hogyan dönt a két válogatott játékosunk, szóval azért ennek a célnak a teljesítése bár nagy kihívás lett volna számára, de nagyon bizonytalan is. Eszembe jutott az is nehogy Reddic-szindrómába essen, hátha a BL után már nem lenne olyan nagy motiváció a magyar bajnokság. Persze nem igazán érdekeltek ezeknek a dolgoknak a logikai szempontjai, mert akkor is csak Gasperben tudtam gondolkodni. A jó értelemben vett fanatizmusában, a szenvedélyességében, és a szakmai tudásában, ami véleményem szerint minden idők legmagasabb szintje a magyar férfi kosárlabdában.
Milos Konakov:
Amikor korábban szó volt róla, hogy egyszer majd átveheti a csapat irányítását nem igazán tudtam eldönteni, hogy ez jó ötlet e? Nyilván erre konkrét válasz most sincsen, erre majd ő maga fogja tudni megadni a választ a szezon során, hiszen úgyis az eredmények döntik el ennek az értékelését. Így , hogy Gasper azért ott lesz a háttérben nyilván sokkal nyugodtabb érzése van az embernek (persze azért azt nem tudom, hogy ez a háttérmunka mennyi ideig fog tartani, meddig lesz ez elég Okornnak, és ha az életében megoldódnak vagy túl lesz bizonyos dolgokon, akkor nem fog e vágyni újra az "ugrálós" szerepre), és azt gondolom ezt Milos is így gondolhatja , mert így azért talán nem lesz rajta akkora a nyomás. Így sem egyszerű neki, hiszen az elődjének az eredményei után a bukás esélye óriási, és csak a BL-ben tudná túlszárnyalni Gaspert. Én azt gondolom, hogy számára ebben a helyzetben az lenne a legkézenfekvőbb - és talán számunkra szurkolóknak is ez lenne a legmegnyugtatóbb dolog -, ha teljes egészében követné az Okorn-szisztémát, és minden hiúságot félretéve nem próbálna újítani, vagy ha igen, az csak amolyan finomhangolás szinten történne.
Boris Barac:
Még a mai hír előtt a következőt gondoltam róla. Egy játékos, aki a bajnoki döntő utolsó öt negyedében olyan produkciót nyújtott, mint amit láttunk Boristól az kétség kívül klasszis játékos. Viszont az is megfordult a fejemben, hogy ha maradna, akkor milyen szerepet szánunk neki. Először is nekünk szurkolóknak közös nevezőre kellene jutnunk abban, hogy a következő szezonban mik a célok? Mert , ha csak a bajnokság , akkor Boris leigazolása tökéletes, ugyanis én kizárólag (legalábbis többnyire) 5-ös poszton számolok vele. Kellerrel együtt ehhez tökéletes, hiszen két különböző stílust képviselnek (nekem vesszőparipám, hogy egy poszton belül két játékos ne ugyanazzal a stílussal rendelkezzen, mert akkor a variációs lehetőségek nem olyan szélesek), viszont ugyanez a páros a BL-re már nem valószínű, hogy elég lesz. Azért azt láttuk, hogy egy Reddic szintű center mennyire kell ahhoz a szinthez. Nyilván ez anyagiak függvénye lenne. Ha érkezne mégis egy ilyen, akkor Barac viszont 4-es posztra lett igazolva. Ennek a felállásnak is lenne előnye a BL-ben (tehát egy top centerrel), de mivel nekem a 4-es poszt az egyik legfontosabb oda viszont más típusú játékost képzelnék el, mint Boris. Mindentől függetlenül összességében örülök, hogy itt tudtuk tartani, mert rendkívül jó játékos.
4-es poszt:
Ahogy írtam nekem ez a kedvenc posztom, ami talán a legsokrétűbb játékelemeket hozhatja ki egy játékosból. Nekem az általunk utóbbi időből (főleg idei szezonból) ismert játékosok közül a következő volt a sorrendem a jelöltjeimet illetően: Bruinsma, Subotic, Varnado, Davis. Közülük kettő már elkelt, de a másik kettő még nem. Kicsit meglepődöm, hogy többen lemondanának Bruinsmáról (persze nekik is lehet igazuk, hiszen Evan valóban azt a szintet nem hozta, mint két évvel ezelőtt, de hát most mások léptek elő olyan teljesítménnyel), és az is igaz, hogy nála is felmerülhet a további motiváció hiánya Falco mezben. Bár én továbbra is őt favorizálnám, de valójában akkor sem kell megijedni, ha egy új (számunkra akár eddig ismeretlen) névvel kell majd megismerkednünk.
A következő szezon légiósai:
Az elmúlt években mi szurkolók fejlődtünk már annyit, hogy nagyjából tudjuk milyen légiósokra lenne szükségünk, és milyenekre nem. Előbbit illetően olyanra, aki erősebb bajnokság erős csapatából érkezik, de ott mondjuk kiegészítő szerep jutott neki. Vagy aki sérülés után szeretné magát felépíteni, de tudni lehet, hogy komoly képességekkel rendelkezik (ebben persze mindig lehet rizikó). Utóbbit illetően (vagyis, hogy milyen légiós ne jöjjön) két dolog jut eszembe. Erősebb bajnokságban komoly számokat hozó, mert csak a BL-re ne igazoljunk senkit, és olyan se, aki bőven 30 felett van, és "szép karriert" futott már be, mert ebbe a csapatba sikeréhes légiósok kellenek. Tudjuk, hogy nem könnyű egy edzőnek kiválasztani a légiósokat, Gaspernek sem sikerült mindig, viszont emberi vonatkozásban nagyon sikeres volt ebben. Persze minőség is kell, de az emberi tényezők, a hozzáállás, és a védekezés szerintem első számú fontossági szempontok kellenek , hogy legyenek. Bár még nem tudjuk, hogyan alakul a két magyar játékosunk sorsa, de én azért nem lennék szomorú egy 4B elnevezésű légiós kvartett esetén. Ne feledjük, hogy az eddigi kettő helyett most már három szakember fog közreműködni a kiválasztásban, és én bízom bennük.