Az új igazolásunkkal kapcsolatos bb1 cikknél feldobtak néhány érdekes információt.
Az egyik, hogy szerintük a magyarjaink nem maradnak, viszont magyar válogatott magasember érkezhet külföldről.
A tényleges távozás esetén ez lenne az egyetlen épkézláb megoldás.
1-3 poszton Zoli, a maradék három légiós helyből amennyit felhasználunk, Kovács és Marvin. 4-5: Marvin és Kovács feljátszik ha kell, fix négyes játékos, Keller, Barac.
Szerkezetileg is egy jó csapatot össze lehetne rakni így.
Pongó a kosarshow infói szerint előrehaladott tárgyalásokat folytat az albával. Somogyinak pedig szerződése van a deaccal, csak egy spanyol csapat általi kivásárlást pletykálnak.
Ez nem az én műsorom. Azzal indult, hogy valaki elkezdett itt politizálni a bunkó stílusával (olyan valaki aki korábban már a játékosokat is elküldte a fenébe), majd egy másik egyetértett vele. Mivel mindketten a B-közép tagjai ezért terelődött rájuk a fókusz ( amit én még megtoldottam azzal, amit elmeséltem velük kapcsolatban ). Szerencsére nagyon elítélték itt őket, és ebből látszik, hogy az emberek nagyobbik része intelligensen tud gondolkodni.
Nekem nem az a bajom, hogy közülük páran buták, mint a segg, hanem az, hogy erre fittyet hányva olyan gátlástalan önbizalommal járnak-kelnek az Arénában, a városban, hogy észre nem veszik, hogy nekik azért halkabban kellene "közlekedniük" az életben.
Könyörgöm srácok ne menjünk el megint ebbe az irányba! Circo utálja a b-közepeseket, ezt eddig is tudtuk. Szíve joga, az ő dolga. Szerintem ezzel mindenki együtt tud élni, ne legyen itt megint ebből műsor!
Ilyen az, amikor valaki fél információkból okoskodik, és ilyen az, amikor valaki nincs azon a szinten , hogy értelmezze a másik írását.
1. Ha megjegyzéseket teszek egyesekre, akkor ők is tegyenek megjegyzéseket. Ha én próbáltam volna betartani valakinek a munkájával kapcsolatban, akkor biztos vagyok abban, hogy rögtön elterjedve én lettem volna a nagy szemét. Fordítva persze ez nem így van, hiszen mindent ki lehet magyarázni, ugye?
2. 3357-es hozzászólásom második mondata úgy kezdődik "Persze nem lehet általánosítani..." , de azért kérd ki magadnak. Nem sikerül az értelmezés? És csodálkozol , hogy nehezen viselem az alacsony intellektust?
3. Sz. az életben nem lett említve addig, amiről írsz, mégpedig azért, mert azt sem tudtam addig a pillanatig ki ő. Azóta már valóban említettem, de pont azért mert olyat tett, ami megint a munkahelyemmel kapcsolatos. Kíváncsi vagyok, ha orvos lennék, akkor is bejött volna egy műtét közben? Az a baj ezek a suttyók nem tudják meddig mehetnek el, nem ismerik az illemet. És azt sem érzik hol a helyük a társadalomban. Erre írtam, hogy túl nagy az önbizalmuk, mert abban a körben ahol vannak ott megtehetik, de azon kívül nem látják, és nem is akarják elfogadni az életben létező hierarchiát.
4. Nem ő ült a kocsimban, de ezt vagy megint nem tudtad értelmezni, vagy hülyén fogalmaztad meg.
Elképesztő, hogy ilyen fazonok egyáltalán hozzám mernek szólni.
A történeti hűség kedvéért azért tedd hozzá,hogy miből indult az egész. Emlékeim szerint a hajrá Falco válaszolgatós rigmusra akadtál ki,tetted a megjegyzéseket szokásod szerint a nyugatos topikban,erre fel kapott az üzleted 7-8 egycsillagos értékelést. Gyerekes szint mindkét fél részéről.
Az a legnagyobb gond,hogy a sokat hangoztatott az intellektusod ellenére nem tudsz továbblépni ezen,de a sok éves forumozásod alapján nem is akarsz. Ez éltet. Szembetűnően keresed a konfliktusokat az online térben,hogy aztán felsőbbrendűnek tüntethesd fel magad mindenkivel szemben. Ha elszabadulnak az indulatok,akkor meg mész ügyvédhez,a klubhoz,a rendőrséghez. Ennyi év után már kicsit unalmas.
A b-közepes általánosításodat meg akkor én kérem ki magamnak,én is ott szurkolok és a kirekesztés minden formáját elítélem.
És végezetül:ha problémád van bárkivel,esetleg keresd fel személyesen. Sz tudtommal volt bent nálad,miután többször sikerült emlegetned (micsoda véletlen) hozzászólásokban. De biztos vicsorgott rád a kocsidban ülve,életszerű.
Két éve, 2019 szeptemberében összefogva 7-8-an (köztük volt két nő is) megpróbáltak ártani szegény Édesapám cégének, amit aztán én a klubnak és a rendőrségnek is azonnal jeleztem. A B-középhez köthető emberekről volt szó. Bármikor fel is tudom ide írni a nevüket azoknak, akik a város legnagyobb múlttal rendelkező üzletének akartak ártani. Ezt nagyon sokan tudják már a szurkolók közül is, akik azóta még jobban utálják őket. Szegények nem tudják, hogy ők nagyon kevesen vannak azokhoz képest, mint akik mögöttem állnak.
Az általam említett két monogram közül az egyikük kb. egy éve a Király utcában - amikor szegény Édesapámmal együtt voltam - úgy nézett ránk, mint aki megakar ölni minket. Két hete pedig a másikuk , amikor az egyetem előtti zebra előtt az autómmal megálltam, hogy át tudjanak menni a biciklivel - amin rajta ült a pici gyermeke ! - vélhetően felismert, és - még egyszer mondom a gyermeke jelenlétében - vicsorgott rám, és megjegyzéseket is tett. És azt mondod, hogy nem vadsághoz köthető? Dehogynem, az ilyen gondolkodással bíró emberek vadak is. Abban igazad van, hogy ezeknél az intelligencia (amit az ilyenek szoktak egy l-lel írni) teljes mértékben hiányzik. Persze ez a kisebbik gond, mert esetleg nem tehetnek róla, csak ne lennének olyan kibaszottul magabiztosak.
Nagyon remélem, hogy ilyet nem kell kosármeccsen tapasztalnom. Kosármeccsre kicsit azért is szeretek jobban járni, mert az embernek az a benyomása, hogy a szurkolás kultúráltabb keretek között zajlik, mint egy foci meccsen. Ahol a rasszizmus és a homofóbia egybeolvadt a foci ultrasággal. Én mondjuk annak se voltam, soha híve, hogy az ellenfél csapatát vagy játékosait szidjuk. Biztos csak én vagyok ilyen mimóza lelkű. Meg gondolom egy játékos is jobban tud koncentrál, ha nem azt hallja, hogy "mocskos buzik", hanem hogy "hajrá fiúk". Szóval remélem nem fogok az Arénában ilyeneket hallani, mert azzal a B-közép magáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Vagy az ilyenek bele se gondolnak, hogy miközben épp mocskos buziznak, lehet a mellettük álló szurkoló, vagy valaki a csapatból meleg?
Ezt én nem is vadsághoz,egységhez kötném Circo. CrazyBasketet nem ismerem,de a világ dolgait, az ország helyzetéből kiindulva az ilyen dolgokhoz némi intelligencia, akár érzelmi intelligencia(EQ) szükségeltetik.
Nagyon lenéző és beképzeltnek hangozhat amit gondolok, de úgy látom az ilyen álláspontokat az intellektuálisan sokkalta egyszerűbb társadalmi rétegek képviselik.
Aztán majd magyarázd meg, hogy tök véletlen , hogy egy B-közepes (független attól, hogy Falco - vagy más csapat szurkolója) gondolkodik így. Persze nem lehet általánosítani, de a sportban a B-középben vannak leginkább az ilyen gondolkodású figurák. A vad gondolkodás egységbe verődik, ahol a vadság viselkedés szintjén is megmutatkozik időnként (a szurkolás mellett).
Üzenem neked meg a két fő prosztónak (MSZ, MT), hogy ha a Falco meccseken bármi ilyen gondolkodás felüti a fejét, akkor nektek végetek. Alig várom már, hogy hibázzatok, szóval nagyon figyeljetek magatokra!
Én mostantól beoffoltam ezt a fórumot, nem akarom ezt olvasgatni, sem vitába szállni senkive, mert ez olyan téma, aminek sosincs vége, mivel a két nézet sosem fog egyezni, sem közeledni! Neharagudjatok, és mindenkinek a legjobbakat! Személyesen meg bárki megtalál, aki akar!
Kiváncsi lennék, hogy akkor szerintük a magyar nemzeti Himnusz szerzője, Kölcsey Ferenc sem magyar? Én nem azt mondom senkinek, hogy szeretnie kell a melegeket. De az viszont rohadtul zavar, mikor komplett csoportokat kirekesztenek az egész magyarságból, és aki más mint ők az nem is igazi magyar. Egy meleg is lehet pont annyira magyar, mint bárki más.Meccseken is szerintem sok minden belefér. De mint, mikor mondjuk a német-magyar EB meccsen kórusban szól a "mocskos buzik", az már nekem kellemetlen. Meg persze a képmutatás. Mikor Gulácsi kiállt a melegek mellett, akkor elárasztotta az oldalát a sok homofób és mindennek el mondták. Aztán mikor brillírozott az EB-n akkor meg mindeki tapsol meg éljenezik...
Amúgy az én álomcsoportom így nézne ki(nem azt vettem alapul, hogy mi lenne a legegyszerűbb, hanem ha lehetséges hova követném a csapatot és kiket néznék az Arénában is!):
AEK Athén
Besiktas
Falco
Unicaja Malaga
(Treviso ha bejut, Nymburk, Ludwigsburg, Bamberg, Jerusalem, Burgos, Tenerife, Paok is teljesen jók lennének az én szemszögemből!)
Csak a Novgorod ne!
Ja és a 8db mínusz lájkra inkább nem írok semmit, mert eddig sem érdekeltek a lájkok, csak megakadt most rajt a szemem!🤮
Szerintem itt inkább ne politizáljunk. Csak magyarkodásból pedig nem fogunk tovább jutni. Ahhoz olyan játékosok kellenek, akik küzdenek a végsőkig, tartozzanak akádmelyik rasszhoz és legyen akármilyen a szexuális preferenciájuk is. Ha majd egy "szivárványos" játékos segít a továbbjutásban akkor őt is ugyanúgy kedvelni fogom, mint bárki mást. Nem is értem, minek kellett ezt most felhoznod...
Ma teljesen átvariáltak mindent a BL kapcsán. Elég sok érdekesség van. A Zaragoza idén például nem fog indulni a sorozatban Mondjuk ők a spanyol bajnokságban nagyon harmatosan szerepeltek és először szabadkártyásnak, majd selejtezős csapatnak tüntették fel őket. Ezt követően el tudom képzelni, hogy a Zaragoza nem vállalta a selejtezős indulást. Egy másik spanyol csapat az Unicaja Malaga elméletileg meghívott csapat, kérdés, hogy őket melyik kalapba sorolják be. Pontszámuk nincsen, így eleve az utolsó kalapba kellene őket tenni, viszont a játékerejük alapján jöhetnének előbbre igen ám, de pl. a Baxi Manresa a 19. pontjával még éppen 3. kalapos viszont a bajnokságban ők megelőzték pl. a Malagát. Lehet, hogy ők ezt nem vállalták.
Amiről már volt szó, hogy idén is 4-es csoportok lesznek. Nekem abból ez következik, hogy a 32 csapatot 4 kalapba fogják besorolni. A FALCO majdnem bizonyosan a 3. kalap legelején lesz besorolva, de nagyon szerencsés alakulás folytán még a 2. kalapba történő besorolás sem elképzelhetetlen, de erre én most kb. 20%-os sanszot adnék csak. Vastaggal a fixen csoportkörben induló csapatokat írom, balról jobbra erősorrendben feltüntetve. Dőlt betűvel a kvalira kényszerülő csapatokat jelzem.
Nézzük a kalapokat, ha 4 kalapban helyezik el majd a csapatokat a sorsolás előtt:
Első kalap:
Tenerife, AEK Athén, San Pablo Burgos, Nizny Novgorod, ERA Nymburk,Brose Bamberg (német), Hapoel Jerusalem, SIG Strasbourg
Érdekesség, hogy a Bambergnek selejteznie kell, mert az automatikus német indulóhelyeket a Ludwigsburg és az Oldenburg a jobb német bajnoki helyezésének köszönhetően elvitte előle. Ha bejut a Bamberg, akkor biztosan első kalapos lesz, ha viszont nem akkor tolódik a mezőny. A Bambergnek játékereje alapján be kell jutnia a selejtezőből.
Én innen a Tenerife, vagy a Nymburk csapatának örülnék a legjobban, de egy AEK Athén elleni páros meccs is igen szépen szólna. A Novgorodot nagyon nem szeretném és egy jeruzsálemi zarándokútnak sem örülnék annyira. A Nymburk tökéletes lenne szurkolói szempontból, hiszen Prága minden szempontból jó opció, közel van, ha lehet menni, utazni, akkor szurkolói szempontból tökéletes választás. Szóval innen nekem a Nymburk lenne a leginkább kívánt csapat.
A Dijon holnap kora délután francia bajnoki döntőt játszik, de úgy tűnik, hogy az eredménytől függetlenül ő a BL indulást premizálja, ezért én is azzal számolok, hogy ők itt fognak indulni. A kupamúlt miatt egy Oostende, esetleg egy Sassari vagy egy Besiktas pikáns lehet, illetve a balhé miatt a Brindisi is elég harcos mérkőzéseket eredményezhetne. A Dijon esetén ismét egy francia TOP csapat jöhetne Szombathelyre. Kíváncsi lennék, hogy egy izraeli dobogós csapat ellen mire mennénk, de ha kívánni kellene innen, akkor én egy jó PAOK Szalonikit kérnék. Velük kapcsolatban abszolút pozitívak az érzéseim. Oda-vissza vertük őket az első BL idényünkben, ráadásul Szaloniki is viszonylag elérhető távolságban van és nagyon jó a klímája a városnak.
Harmadik kalap:
Peristeri (görög), FALCO-Vulcano Energia KC Szombathely, VEF Riga, Igokea, TOFAS Bursa, Le Mans, Baxi Manresa, Bakken Bears (dán)
A harmadik kalapban lévő csapatok helye már nem minden esetben fix, ez jól látható. Itt kaphat helyt a görög Peristeri, ha bejut a sorozatba, illetve, ha bejut a selejtezőből, akkor még 2. kalapos is lehet a német Bamberg kiesése esetén, illetve, ha a Malaga csapatát nem sorolják 1-2. kalapba. Én egyébként a 3. kalap végére tenném a Malagát, a Manresa mögé. A Le Mans csapatán van a legnagyobb sansza, hogy bejusson a főtáblára, a Peristerinél kisebb esélyt érzek és a Bakken csapatának adnám a legkisebb sanszot. Persze mindegyikük bejuthat, de a rangsor nálam ez.
Ebből az utolsó kalapból szerintem a Ludwigsburg jó eséllyel átkerül a harmadik kalapba. Ha a távolságot nézem, akkor a Ludwigsburg jó választás lenne, de a lenegyel Ostrow Wielkopolski is elérhető, ráadásul ott lehet mi lennék a favoritok. A Galatasaray ellen nagy meccsek lehetnének. Egy Malaga elleni jó értékmérő lehetne és egy spanyol túra sem lenne rossz mondjuk.
Akik még kvaliból jó eséllyel bejuthatnak:
De Longhi Treviso, Parma (orosz), Fribourg Olympic (svájci), Mornar Bar (montenegrói), Tsmoki-Minszk (fehérorosz)
Ha én tippelnék a bejutó négyre, akkor azt mondanám: De Longhi Treviso, Brose Bamberg, Le Mans, Parma
Ez csak egy játék, de azért most már több bizonyosságot tudunk. Hajrá FALCO!
Ennek én sem. A 14 meccses csoportkörnek van meg igazán a hangulata. Meg aztán nem mindegy, hogy 7 vagy csak 3 meccsre tudunk menni ezen a színvonalon. Annyiban viszont szerencsére változott a szabály tavalyhoz képest, hogy a 3.helyezettek is tovább tudnak még jutni, egy másik csoport 2. helyezettje ellen oda-visszavágós mérkőzésen. Tehát , ha nem csoport utolsók leszünk, akkor még lesz biztosan egy 4.meccsünk is itthon. Viszont azt nehéz elképzelni, hogy újra összekerüljünk egy Lublin "erősségű" csapattal, szóval azt a harmadik helyet sem lesz könnyű megszerezni, de hát gondolom azért minimum az lesz a célkitűzés.
Egyes híradások szerint mi is kerestük, de az Albának kevesebb válogatottat kell megfizetni,így feltételezem a Falco ésszerű keretek között kínált (gondolva Beni, Szili esetleges hosszabbítására), amire rálicitáltak.
Ami nem probléma, Somogyival jobban járnánk, ő még befuthat.
Marci a német Pro A utolsó előtti helyezettnél játszott, 9 pontos, és 5.55 gólpassz átlaggal 25 perc alatt. Gólpassz nagyon rendben van, 23%-os tripla, 64%-os büntető egy irányítótól kevésbé.
De az Albának mindenképp erősítést nyújthat a kisebb magyar mag miatt.