http://biciciclismo.com/cas/site/noticias-ficha.asp?id=18401
Contador úgy nyilatkozott, hogy számára csak egy nyitott kérdés maradt, nem tudja, hogy ki lesz a csapat sportvezetője. Amennyiben ez a kérdés is rendeződik, akkor nem látja akadályát annak, hogy kitöltse az idejét a csapatnál.
Vinonak ez a csapat az életműve. Ő ezzel akar hozzájárulni a népe jövőjéhez, hogy létrehozott és minden körülmények között fenntart egy kerékpárcsapatot, amelyik a hazája színeiben versenyez. Kazahsztánban nagyon népszerű a kerékpársport, és egyértelműen ez az ország legsikeresebb sportága. Az a két ember, aki a kazah kerékpársportot elhelyezte a világ térképén, Kiviljev és Vinokurov. Vinokurovot szerény véleményem szerint már sokkal jobban érdekli maga a csapat, amelynek vezetőjeként hosszú évtizedekig meg tud élni, mint a személyes versenyzői ambíciói. Azt is tudja, hogy egyetlen esélye van arra, hogy a csapatot meghívják a tourra, ha az idei győztest a soraikban tudják. Contador pedig tudja, hogy cserében bármit kérhet. Azt, hogy ő válogassa ki a csapat tagjait, hogy ő legyen az egyetlen csapatkapitány, és ezek szerint még azt is, hogy ő jelölje a sportigazgatót. Mindezt Vinokurov garantálta neki, kijelentette, hogy egyértelműen a spanyol lesz a főnök, és ő segíteni fogja. Ezt a hatalmas szabadságot a kazah állami vagyonkezelő holding még egy tekintélyes fizetési csekkel is megfejelhette. Ezek után ölég nagy hülye lenne Contador, ha nem maradna.
Miért olyan sürgős, hogy Contadorból Valverde hadnagya legyen?
Mielőtt leharapod a fejem, két hónapja még valóban kapitánynak szerződtették volna, de azóta történt egy s más. Contador most már csak akkor mehet kapitánynak a Caisse-be, ha Valverdét eltiltják. A Garmin hasonló szitu, oda csak akkor, ha Wigginst elviszi a Sky. Marad a Quick Step, de náluk is mindig fontosabb lesz Boonen zöldje, mint bármi más.
Nem tudom minek kapar annyira Vino meg a többi kazah, jó lenne ha elengednék Albertót ha az menni akar. A körülményeket elnézve úgyis csak idő kérdése, hogy már idén kinyírják az Astanát vagy esetleg csak jövőre...
Beloki úgy nyilatkozott, hogy nem akar versenyezni, mert soha nem épült fel a sérüléséből, a két lába nem egyformán terhelhető, nem tudja egyforma erővel hajtani a két pedált. Viszont nagyon szívesen lenne edző:-)
Herasról sose tudni mit akar. Mindenesetre ritka szép látvány lenne, ha 11 év után ismét lenyomná szerencsétlen Simonit az apricai befutónál. A szokás hatalma:-)
Naaa... csak nem teccik képzelni hogy a volán mögött lustálkodni reaktiválnám a csúcszergéket? Nemúgyvana! Specializálódni, oszt irány felhúzni il veterano scalatore-t a Zoncolanra. Aztán meg Vuelta. :-))
Ez minimum, bár nem tudom, miért kell egy csapatnak két hegyimenő tréner egyszerre, de az biztos, hogy csapat zergéi úgy föl lesznek készítve, mint senki más a mezőnyben:-)
A Pletykák szerint visszatér az élvonalba Ruben Pláza, és a Rock Racing pro kontinentális minősítésért folyamodik. Amiből azt a következtetést vontam le, hogy lassan letelik az OP ügy érintettjeinek szokásjogon alapuló, soha ki nem mondott büntetése. Vissza kell hívni a torrelavegai szállodája recepciós pultja mögül Manolo Saiz Balbast. :-)
A történet lényege, hogy az UCI addig nem tudja beregisztrálni a Shacket, míg Johannak és 4 versenyzőjének (Klöden, Popovics, Rast és Zubeldia) élő szerződése van az Astanával. De az Astanát se tudják elfogadni, mert egyrészt két millió Euró hibádzik az idei pénzből, másrészt nincs menedzser.
Monacoban volt egy egyeztetés, ami inkább egy alapos veszekedés lehetett. Mindenesetre Johan azzal szakította félbe, hogy mindenki menjen haza és gondolja át. A L’Equipe tudni véli, hogy az Astana úgy engedné el Bruyneelt, ha prezentál egy utódot maga helyett (azért a sztyeppi fijjugnak is van humoruk. :-) )
Kazah barátaink némi háttérrel is szolgálnak a történet mögé:
A kazahok Vinokurovot szerették volna Johan helyére, de az UCI hallani sem akart róla, aztán valaki kitalálták Theo de Rooijt, de ő meg a kazahoknak nem tetszett, valahogy így tartunk most Martinellinél. :-)
Ebből nagyon csúnya összeveszés lesz, ráadásul könnyen mindkét csapat PT státuszába kerülhet az ügy. Az mondjuk más kérdés, hogy ki veszítene ezze többet, szerintem az Astana, mert a Shack még a kvartett nélkül is épp elég neves.
Milyen egy gyanús injekciós tű? A sötétben settenkedik és nem néz a rendőr szemébe? :-) Netalán színes bőrű vagy arabnak néz ki? :-)
Bruyneel csapatai nem az amatőritásukról voltak híresek, a kompromittáló cuccot egész biztos nem dobálják ki a szemétbe. Ennyi esze a frank ügyészségnek is lehetne, mielőtt megint blamálni kezdik magukat. De van aki a saját kárán se tanul...
13 kazah. Meg Contador és a három testőr (Hernandez-Navarro-Noval) Ha jól emlékszem ez elég is az első audithoz, melyet október 15-ig kell benyújtani.
Plusz szerintem az UCIval ás Armstronggal kapcsolatos balhé az lehet, hogy a Shack olyan versenyzőket is be szeretne regisztrálni az UCInál, akik érvényesen be vannak regisztrálva 2010-re az Astanánál is. Feltehetően arra matekozva, hogy nem fogják tudni megtartani a csapatot a Kazahok. Azaz könnyen lehet, hogy az "elrabolt" Astanások egy része mégse lesz elrabolva.
De ha úgy alakul, Martinelli elkurjantja magát és nem hiszem, hogy a szavára ne tódulna tizenegynéhány versenyző a csapathoz. :-)
Jelen állás szerint az Astanával hírbe hozott versenyzők:
Leonardo Bertagnolli Enrico Gasparotto Marco Marzano Vladimir Miholjevic Jose Rujano Gilberto Simoni Paolo Tiralongo Xavier Tondo Volpini