Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
"egész addig míg véletlen:-) meg nem bölcsülünk azaz veszünk fel egy olyan nézőpontot ahonnan a kt szélsőség között nem látunk lényegi különbséget, különösen hogy minden! nézőpont kérdése, így az is hogy kinek mi szubjektív és mi objektív."
Aztán a nagy világosságban felvennénk a pókerarcot és oltári közömbösséget, közönyt mutatnánk kifelé. Vagy teljesen megfordítanánk a nézőpontot, és a boldogság, volna a szenvedés, és a szenvedés volna a boldogság. Neem. Azért mindennek van határa, még a szubjektivitásnak is. Más az arányok, fogalmak bizonyos közelítése egymáshoz, (az ésszerű határokon belül) és más, amikor ellentétes fogalmak jelentésének a felcserélésével próbálkozunk. Vannak általánosságban, globálisan elfogadott, erkölcsi, mentális értékrendi normák, mércék, amelyek alkalmazása evidens, fel sem merül, hogy másként volna a helyes megítélésük. Persze a szadista számára nézőpont kérdése, hogy a boldogság mások szenvedése, vagy a mazochista számára boldogság a saját szenvedése. A normális többség nézőpontja nem ez. Az, hogy létezik másik nézőpont, ahogy lehetséges megközelíteni valamit, az nem azt jelenti, hogy a lehetséges nézőpontok közül mindegyik helyes.
Vagy valami kvantumfizikás. Benn az atommagban némelyeknek nagyon szűk a hely, de azért elkezdenek filozófálni. A neutron elkezdi hangoztatni, hogy őt nem érdekli a protonok és elektronok civakodása, hogy a számszerű többségtől függ a nézőpont pozitív, vagy negatív volta. Hanyag eleganciával közli nekik, hogy ő ebbe a civakodásba nem szól bele, mert semleges. Se nem boldog, se nem boldogtalan, közömbös. Mindenki ossza be magának a teret és az atomokat, ha kell menjen át egy másik atomhoz, vagy kérjen onnan egy pár elektront és akkor, mivel ők is egyenlő számban lesznek, ugy tudnak tenni kifelé, mintha ők is neutronok volnának. Még szerencse, hogy nem a neutron mondja meg, hogy miként legyen a világ, így legalább nekünk is szerencsénk van, mert megmaradnak a színes lehetőségek.
És itt lépnék át a tao-hoz, de csak röviden. A múltkor valaki a szürkeséget nehezményezte, meg azt, hogy csak fekete és fehér van. Én úgy gondolom, hogy nem így van, a tao alapján is vannak/lehetnek színek, csak arról van szó, hogy mindezek eredője mindenkor helyes arányban legyen. A szürke csak egy példázat, és erről az is eszembe jut, hogy a Biblia is mond hasonlókat. Tudniillik a mértékletesség pont azt fogalmazza meg, hogy életünk minden területén a helyes arányokat, a helyes egyensúlyt tartsuk be.
Máté 5:45 Felhozza az ő napját gonoszokra és jókra is és ( ADDIG a napig) ad esőt az igazaknak és a hamisaknak is.
De csak addig! A Biblia azt a napot Armageddonnak hívja. Azon a napon el fog dőlni, ki az aki tényleg megvilágosult, újjászületett, és ki az aki csak hiszi magáról. Ki az, aki cselekszi Isten akaratát, és ki az, aki semmibe veszi, kigúnyolja.
"Akkor sokan fogják mondani, Uram, Uram, nem a te nevedben cselekedtünk, űztünk ördögöt, tettünk csodákat? Az Úr pedig így szól nekik:Távozzatok, nem ismerlek benneteket ti gonosztevők!"
egész addig míg véletlen:-) meg nem bölcsülünk azaz veszünk fel egy olyan nézőpontot ahonnan a kt szélsőség között nem látunk lényegi különbséget, különösen hogy minden! nézőpont kérdése, így az is hogy kinek mi szubjektív és mi objektív.
de ez így nagyon tao-s ami nekünk kínai:-))) tehát nem gyere be
pedig pl ebből is kiokumulálható:
Mt 5,45
Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.
Most úgy jártam, mint Mindenszentek, a "Nincsen rózsa tövis nélkül" példával. Ő is neked akart segíteni, a jobb megértésed okán, és ennek ellenére úgy fogalmaztál, hogy igaz, a többi virágon nincs tövis, de a többi virág is, virág. Csakhogy ő nem azt mondta, hogy azért, mert a rózsán van tövis, akkor a többi virág nem virág. Nem botanikai kiselőadást tartott, hanem egy közmondással próbált segíteni. Én sem azt próbáltam neked bizonyítani, hogy a virág úgy hibás, hogy nem a rendeltetésének megfelelő, ha szépsége mellé büdös. hiszen ererdetileg ultraviola tartományban volnának színei is, mert a rovarok ebben látnak jobban. Csakis szubjektíven, ami számunkra kellemes és kellemetlen tulajdonsága, együtt, ahogy van, szép és büdös, mint a rózsa és a tövise. A rózsa sem tökéletlen, mert tövise van, hanem illata és szépsége számunkra kellemes, míg tövise kellemetlen tud lenni. Persze, hogy csak a számunkra, hiba, hogy a rózsának tövise van és a virág büdös.
Azt mondjuk, milyen jó volna, ha a rózsa tövis nélkül volna és a szép virágnak kellemes illata volna. De ez erősen szubjektív, attól még nagyon jól tudjuk, hogy a saját életterükben így a lehető legtökéletesebbek.
Az alapgondolat az volna, hogy egyik sincs a másik nélkül, mint ahogy boldogság sincs szenvedés nélkül, és öröm sem bánat nélkül. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk a boldogságot és az örömet, át kell élnünk a szenvedést, és a bánatot is.
Sorozatos példákat írtál a dolgok szubjektív megítélésének és értékelésének folyamatáról. Attól, hogy egy virág büdös, csak neked jelent tökéletlenséget, a virág attól még tökéletesebb mint gondolnád.
Akkor gondolkodunk rossz hasonlítgatásban, ha olyan dolgot kérünk számon valamin vagy valakin, ami annak nem tulajdonsága, vagy nem képessége. A büdös virág akkor tökéletes és teljesíti saját lényegét, ha nem illatos. A baj a hasonlítgatással emberek között is rosszul működik. Egy kovács például nem attól tökéletlen hogy a főzte ténylegesen ehetetlen, hanem attól tökéletes, amilyen kardot vagy kerítést kovácsol.
Állandó baja az embereknek, hogy mások akarnak lenni, mint amilyenek. Egy alma soha nem tud boldog lenni körteként. A körte ugyan boldog, mert ő nem akart alma lenni, és körte lett belőle, a féreg sem rágja. Az alma azonban más akar lenni mint ami a lényege, mert megkívánta a körte boldogságát, ezért meg akart változni. Pont ez a folyamat teszi azonban boldogtalanná. A körte tápanyagait eszi, a körte napfény mennyiségét igényli, még ha mindazokat meg is kapja, boldogtalan marad. Miért? Mert a lényege az alma. Ha azonban észreveszi, hogy boldogtalansága oka nem a körteség hiánya, hanem mert egészségtelen és féreg rágja, akkor a féreg eltávolításával valóban boldog lehetne tartósan.
Nem olyan, sőt mint ahogy a halál sem ellentéte az életnek, hanem eredetileg annak befejeződését hivatott a maga idejében elrendezni. Tehát a halál nem kíséri párhuzamosan az életet - mint annak negatív része, hogy legalább akkora rangja, munkája, folyamata lenne, hogy ellentétként minősítsük, csak a legvégén befejezésképp jelentkezik. Hogy valakinek egész életét nem a halál, de a haláltól való félelem végigkíséri, az már nem valós folyamat, hanem a képzelet által létrehozott aggodalom, amely célja a döntéseink és cselekedeteink befolyásolása.
A boldogságról tehát azt gondolom, hogy az nem cél, hanem a teljes élet velejárója. A boldogságot nem elérni, hanem élni kell. Ha azonban életünk korlátozásai és terhei olyan erősek, hogy miattuk a boldogság átélése ellehetetlenül, törekedni kezdünk utána, célnak tűzzük ki a boldogság elérését, a hozzávezető utakat kijelöljük, és akik azokat megfogalmazzák számunkra tekitélyként kezeljük.
Mint mondtam a szenvedés, a fájdalom, a bánat nem az élet tevékenységének kifejeződése, hanem pontosan annak az akadályozása. Fájdalmat és bánatot teremtünk azzal, ha valakinek az életét, testi épségét, lelki és szellemi kibontakozását akadályozzuk vagy egyenest lehetetlenné tesszük, ha szabadságától megfosszuk, és élettevékenységeinek üzemszerű elvégzését megbénítjuk.
Jól mondom. A szenvedés nem a sors, a karma vagy valamilyen spirituális büntetés vagy nevelés része, hanem jórészt saját tudatlanságunk, figyelmetlenségünk és félreértéseink eredménye, amely folyamatos összeütközést és konfliktust teremt a környezetünkben, sérelmeket, fájdalmat és bánatot teremtve magunk és mások életében.
Aminek okai tehát nem a csillagokban vagy az előző életünkben, hanem saját magunkban rejlik. Nem egyedül önmagunkban van minden probléma oka és a megoldás kulcsa, hanem mindannyian részesei vagyunk annak a folyamatnak, amely a megértés hiánya miatt inkább csak egymás életét korlátozó falak és nehézségek megteremtését eredményezi. Saját megértésre vonatkozó lépéseink elutasítása a saját lapátunkkal való hozzájárulást jelenti a közös terhek létrrehozásában, konfliktusaink növelésének.
"na és mi van a rózsa tövisével ami már Takarítótól is kérdeztem vala:-)?"
Pont azért írtam a mondatot úgy, mert én értettem, (szerintem :-)), hogy te mire gondolsz. Rögtön kontrázott, és a 3795-ben válaszolt rá, mondván, ez egy szubjektiv dolog, vélemény.
Hát persze, hogy az! Sőt nemcsak szubjektiv, hanem relativ is. Ad egy, kinek, hogy? Ad kettő, mihez képest? Sőt, ha megkaparjuk az egészet, akkor hiába írja, hogy csak a rózsának van tövise, a többi virágnak nincs. Nincs egyetlen virág sem, amely hibátlan és tökéletes volna. Valamilyen szempontból mind hibás, néhány példa. Ha szép, akkor lehet büdös, ha kellemes illatú, akkor lehet ronda is. Mindegyiknek van olyan tulajdonsága, amely ellenpontozza a virág "erényeit".
Erre irányult a példád, ugyanígy a boldogság is csak akkor létezik, ha van ellentéte, mondjuk a szenvedés. Vagy az örömnek a bánat. Hogy szubjektiv-e? Persze, hogy az! Miért, melyik érzelem nem szubjektív, ha már takaritó így felvetette? De teljesen mindegy, hogy szubjektív és hogy milyen mértékben az, a reláció akkor is létezik, mert az különbözteti meg mástól. Kell hogy legyen ellentéte. Egyszerűen, ahonnan, ahová tartunk. Elérendő, és elkerülendő.
Nem ragaszkodom a szo szerinti verziohoz. Arra akartam celozni, hogy a boldogsag az elet teljessegehez es nem a toviseihez tartozik. Persze jo kerdes, kinek mi az elet teljessege, van akit a Bahaman egy honap boldogga tenne.
na és mi van a rózsa tövisével ami már Takarítótól is kérdeztem vala:-)?
pontosan a boldogság hajszolása és a boldogtalanság vagy mi előli menekülés az egyik legnagyobb tévedés ami megejthető ez a földi siralomvölgyön:-) amihez csak azért msolygok mert már volt aki szó szerint vette
De az eléje épített falakról azt állítani hogy azt saját maga építette, mikor nem ő építette, már nem biztos hogy 3 percnél korábbra vissza tud menni elméjében az időben.
???
nem biztos.
látszólag nem ő építi. hanem a sors, meg a stb,
na mos ha Te aszondod nem ő építette ez kimeríti a factum kategóriáját
Nincs rózsa tövis nélkül, viszont az összes többi virágnak nincs tövise. Azok akkor nem virágok?
A boldogság és a szenvedés aránya nem egy matematikai képlettel megfogalmazható formula, mint a egyenesarányosság vagy a fordítottarányosság. Ha már közmondásokban gondolkodunk ismerek olyat, hogy ki mit vet úgy arat. Vet igazságot, arat békességet. Vet gonoszságot, arat szenvedést. Az arány reformálása az emberek saját kezében van.
Természetesen nem személyeskedni akartam. Másképp fogalmazok. AZ egy dolog, hogy az embernek kívülről akadályozhatják az életét. De az eléje épített falakról azt állítani hogy azt saját maga építette, mikor nem ő építette, már nem biztos hogy 3 percnél korábbra vissza tud menni elméjében az időben.
aztán y ideig szenvedés van. ha te még nem szenvedtél fogsz.
Téged az tesz boldoggá, ha akadályozzák az életed?
Téged az tesz boldoggá ha megszemélyesítés nélkül nem beszélsz egy kérdésről?
nekem nem akadályozzák az életemet, mert mint említettem én vagyok az út meg a stb. ha akadály merül fel azt is én rakom oda. ahogy mindenki ezt csinálja a különbség a tudatosságot illetően van semmi másban...
Hogyne lenne boldogság szenvedés nélkül? Kivéve ha összekavarod valamivel. A boldogság az élet megélése, a szenvedés pedig az élet akadályozása.- Téged az tesz boldoggá, ha akadályozzák az életed?
Az önzéssel mkapcsolatban nem ott kezdődnek a bajok, amikor valaki fontosnak érzi önmagát és tudatos a szükségleteiben, kívánságaiban és céljaiban, vagy abban mi JÓ neki és mi ROSSZ.. Az önzés ott kezdődik, amikor mindezeket a másik rovására, annak eltiprásával, figyelembevétele nélkül a saját érdekeink miatt teljesítjük. AZ sem baj, és nem is kell azon változtatni, hogy az ember TUDJA, hogy akit választott, az önmagának JÓ. Ez NEM önzés. Az önzés a másik fölébe helyezésével (a másik semmibevevésével) kezdődik, és az ebben az esetben még fel sem merült.
Elsősorban azt szeretném feszegetni, hogy rossz iránynak tartom a fájdalom és szenvedés összekapcsolását az élet és a szeretet megnyilatkozásával, vagy az Isteni gondoskodás befogadásával. Az élet nem a szenvedéssel összekapcsolandó dolog, hanem az örömmel, a békességgel és a szükségletek teljesítésével megvalósuló dolog, amelynek ellenében a korlátozását illetve terhelését jelzik a fájdalmak, a bánatok és a szenvedések. Nem a fájdalom szükségességét kell elfogadni, hanem a boldogság szükségességét kell elfogadni. Hol tartunk már, hogy vannak akik a fájdalom szükségességét normális dolognak és az életünk velejárójának tartják? Talán a pokol tornácát kell valóságnak hinnünk?
Nem. Tehát változásról van szó, amelyben megértjük először azokat a folyamatokat, amely pontosan ilyen bánatos, szenvedést igazoló gondolatok elfogadását alapozzák meg elménkben aminek következtében belenyugvó módon azt híreszteljük, hogy mindez Isten ránkmért terhe az életünkben, azaz továbblépésünkhez vezető szenvedésteli út, azután az egészet elvetjük. Változás csak abban az esetben jöhet számításba, ha nem fogadjuk el ezeknek a tehetetlenséget és életképtelenséget igazoló elméletek és hitek cselekedeteinket szabályozó mechanizmusait.
Az egyház esetében nem megátalkodott rosszindulatról beszélek elsősorban. Azonban az evangélium lényegének megértése, és annak továbbítása nem merül ki azoknak a lelki segélyeknek juttatásában, esküvők szertartásainak bonyolításában és öregek hitének ébrentartásában, amelyet tulajdonképpen csinál. Az evangélium lényege az egészség, a boldogság, a közösség élete igazságban és békességben, hol birtokolná az egyház azt a tudományt, amely ezt hivatott megvalósítani?
Miközben lelki mankót nyújt a boldogtalanoknak és elveszetteknek, azok csak annyira kerülnek ki a vízből, hogy éppen meg ne fulladjanak.
Sok mindent összekavarsz, amikor az igazság és a szeretet szétválaszthatatlanságáról, a feltétel nélküli bizalom kialakulásáról beszélsz. Emberi mértékeken belül általában a megvesztegetés és részrehajlás látszik rögtön szembetűnőnek, ha a szeretetet és az igazságot nem választja szét a döntést hozó fél. Akit kedvel az ember és már régóta bízik benne sokkal inkább juttatja előnyösebb helyzetbe és különböző járulékokhoz, mint az idegen, és még megbízhatatlannak tartott embert, ha a szeretet megjelenik a döntés befolyásolásában, holot igazság szerint pont az idegen és ismeretlen ember lehetne a döntésre valóban méltó.
Másik zavaró tényező, hogy az igazságosság semmibevételével a szeretet eltörpülése mellet valójában az igazságtalanság figyelembevétele, elsődlegessége vagy fontossága mellet húzod ki a kardod. Van igazság szeretet nélkül és nem is szabad azt lebecsülni, mert éppen nem áll mögötte a szeretet. Ezzel nem a szeretet lebecsülését akarom kifejezni, hanem éppen az igazság fontosságát akarom emelni. Például egy munkahelyen akár szeretik egymást a főnökök és a beosztottak akár nem, nem mindegy hogy a munkaviszony és a bérezés szabályai mennyire igazságos vagy igazságtalan elveken alapulnak.
Harmadik zavar, hogy ha valakinek ígéreteiben meg tanulsz bízni, az csak annyot jelent, hogy számíthatsz rá. Azonban a tanácsaira való számítást akkor is felül kellene vizsgálnod, hiszen a saját életében az ember csak a saját értelmének segítségével tud igazán előrébb jutni. Nem a tanácsadókra kell rászokni, hanem a gondolkodásra. A gondolkodásra való lustaságot már gyerekkortól kialakítják az emberben, és egyéb mechanikus elmesajátosságokat kényszerítenek ki belőle, mégis alapvetően fontosnak tartom, hogy ezt a lustaságot tudatosan figyelembe vegyük. Nem megvetendő senkinek az elméje, még ha annyira le is van merülve az aksija, hogy már csak külső tápellátással tud funkcionálni, akkor is van lehetőség annak a pici aksinak az újraélesztésére. Az evangélium erről szól. Az elme és s zív korlátozásainak ledöntése annak a teljes feléledéséhez és friss működésre való megújulására fog vezetni.
Azért ha valaki a szeretet kimutatta irányodban még nem jelent megigazulást, hanem az csak a szeretetének kinyilatkoztatását, tehát számíthatsz rá vagy bízhatsz benne. A megigazuláshoz azért több kell. Ez az amiben a keresztény írástudók is tévednek, ők például már annak nyomán megigazultnak tekintik magukat, és tekintetik a híveiket, hogy azt ők feltétel nélkül elhiszik, és még a szeretetről nem is beszéltek.
A 2. bekezdésben van valami...
javaslom.-) kipróbálni .-) a nyújtsuk oda a másik orcánkat v minket is mint gimnasztikai gyakorlatot...
nagyon érdekes...amikor sikerül
"Renounce and enjoy" (mondj le ...és örülj)
Gandhi
a látszólagos önbecsülésről nehezebb lemondani mint egy fagyi tortáról...
abban az értelemben a tudalatti sem rossz hely...mert mindenhol van ezért ott is..
ha azonban csak tudatalattiról és felettiről beszélünk annak az az előny, hogy nem cizelláljuk túl....7. menyországig legalább...
Ez jó, amit mondasz, nagy szerepe van a tapasztalatnak és az élményeknek a pillanatnyi viselkedés meghatározásában. De hát mi más is lehetne a tudattalan, ösztönös cselekvések mozgatója? Én azért szeretném hinni, hogy Isten is ott van valahol :)))
De most már nem zavarok, bocs, hogy beledumáltam. (Egyébként úgy látszik, ez a mécses-dolog nagyon bennem volt, kösz, hogy itt elmondhattam :))))
