Hogyan tehetjük jobbá a világot? Fenntartható technikai fejlődés, egyensúlyra törekvés, környezetvédelem, egészség, jobb és tartalmasabb, hasznosabb élet
"Mitchell szerint bár a Holdon is jártunk, de mégis a Földön nincsösszefogott bolygószintű, céltudatos, értelmes gondolkodás. Az atomkorszak utáni nagyhatalmi politikai harcokat még mindig nem váltotta fel aközös tudományos űrkorszak. Ezt folytatva viszont ez csak a földi emberiség teljes kiirtásához vezethet. A jobb földi lét érdekében meg kell változtatni az emberi tudatot."
Létezik a 2. verzió, bár a világuralomra törekvő üzleti szféra mindent megtesz, h az emberek ne gondoljanak erre, átlátszó az igyekezetük és értelmetlen is.
Természetesem minden értelmesen gondolkodó ember a 2. változatot szeretné - mert amit el tudunk képzelni, az bizony megvalósítható! :)
"A birodalmak bukását az okozta, hogy túl nagyra növekedtek a kormányozáshoz. "
Ez úgy hangzik, mintha ma már nem lennének birodalmak. Ez így is van?
Amúgy a birodalmak bukásának egyik oka szerintem az szokott lenni, hogy az uralkodókhoz nem jut el kellő gyorsan minden olyan információ, amelyre uralmuk fenntartásához szükség volna.
A birodalmak bukását az okozta, hogy túl nagyra növekedtek a kormányozáshoz. Egy globális földi kormány ma már működőképes lenne, ha a kormánytagok nem a nemzetállamok delegáltjai lennének, hanem marslakók.
Globális kormány egymást legyőzni és elpusztítani kívánó beteg, boldogtalan lényekkel egy kizsákmányolt, tönkretett és elpusztított bolgyón
vs.
globális kormány tudós, szuperképességű önfejlesztő, egymást kölcsönösen segítő egészséges és boldog lényekkel egy fenntartható fejlődésű, egészségesen működő és tudatosan óvott bolygón, amelyet unokáinktól kaptunk kölcsön.
Ember nem tanul a hibáiból. Minél többen vagyunk, annál jobban ártunk egymásnak.
„Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod…”
Kövesd az ősi, rengeteg év tapasztalatán kialakult törvényeket, követendő példákat.
A jobb élethez vagy tudatossá kell tenni a tudatlanokat (tanítás) , vagy csökkenteni a tudatlanok számát, és növelni a tudatosokét (gyermekek megfelelő környezetben felnőve).
"Én gondoskodok arról, hogy munkám legyen. Ha nem teljesítettem volna a szükséges követelményeket, nem lehetne jelenlegi munkahelyemen dolgoznom."
ez igaz a rabszolgára is, az is lehetett olyan gladiátor is aki ott ül a császár mellett meg olyan is aki húzza az evezőt a gályán. Nyilván rajta IS múlott, hogy a kettő közt hol találja meg a helyét.
Az ősközösség akkor működik amikor korlátlan természeti erőforrások állnak rendelkezésre. Mármint az adott technológiával elérhető, tehát majd lesz olyan, az ürállomások társadalma az lehet, hogy az lesz, ősközösség.
Már az első két Ember bűnt követett el, fiai közül az egyik megölte a másikat. Minden figyelmeztetés, ígéret ellenére az Ember nem tanul a hibáiból. Minél többen vagyunk, annál jobban ártunk egymásnak.
„Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod…” Majd, ha teljesíti a kívánságot, akkor jobb lesz a világ. Addig, viszont küzdj és bízzál!
"Sokkal inkább azt kéne kitalálni, hogy milyen legyen helyette."
Ősközösség? ;)
Civilizált, modernizált, fejlett technológiával átlátható, erőszak szervezet nélküli, teljesítmény (a társadalom felé!) alapú, humánus hasznossági értékrendszer. Szvsz pénz v ahhoz hasonlatos "fizetőeszköz" mellőzésével megoldható lenne napjainkban egy teljesítmény orientált pontrendszer, chipkártya, mágneskártya, v akármilyen azonosító segítségével hozzáférhető, fizetésre használható, központi rendszerben tartott adatbázis.
X ledolgozott napjai, v Y sikeres alkotásai, Z megfelelő tervei, számításai, stb. Ki mennyit tett a TÖBBIEKÉRT(!) annyit igényelhet. A létszükségleti alapok (lakás, közművek, komfort) mindenkinek automatikusan kellene már most is, h járjon(ha nem lenne profit orientált energia kartell az egész világon) - folyamatos megélhetési alap polgárjogon havonta, a plusz igényeket plusz teljesítménnyel lehet elérni, nemcsak "versenyképes" szakmákban, területeken, de akár utcaseprőknek is .... a lényege, h ne magánban, magában gondolkodjon a polgár, hanem az egész közösségben, a többiek körülményeinek javításában. A mai "piac orientált" profitversennyel pontosan ellenkezőleg! Mert az csakis nyertesek-vesztesek, jobban járók mások rovására, elégedetlenek, bosszúállók, nélkülözők, mérgesek, haragosak, erőszakosak /terroristák világát gyárthatja és gyártja is. Ennek nincs értelme. (ill. egy maroknyi q gazdag és "világvezető" illúziójában tántorgó őrült számára van csupán)
Az új rendszer első változása az a szemlélet váltás szükségessége, h az egészben, másokban, a többiekben gondolkozzanak az emberek, amikor tesznek valamit a "pontjaikért" a jobb megélhetésükért - akinek családja, gyermeke, sok rokona, barátja van, annak ez nem olyan idegen gondolkodás, és amint elkezdődik a visszakapott értékek felismerése, már értelmesen működő rendszerről, megfelelően motivált társadalomról beszélhetünk.
Úgy élek, hogy mindenki számára a legjobbat, vagy a legkevésbé rosszat tudjam biztosítani a tudásért és fejlődésért vívott küzdelemben, és a bolygót megmentsem unokáink számára.
"Vagy rá kell venni az autósokat, hogy tényleg állják el az utakat és ne csak ilyen felülről szervezett álságos, látszat és idegesítő forgalom lassításokat végezzenek."
Nem zárhatják le büntetlenül az utakat teljesen. Nincs hozzá joguk!
"Rá kell venni a benzinkutast, hogy csak okosnak mérjen benzint, butának ne."
Vagy rá kell venni az autósokat, hogy tényleg állják el az utakat és ne csak ilyen felülről szervezett álságos, látszat és idegesítő forgalom lassításokat végezzenek.
Vagy rá kell venni az embereket, hogy tiltakozásul a fennálló korrupt, lopós, élősködő, gyarmati rendszer, világrendszer ellen, otthonról vívjanak csendes forradalmat, kapcsolják fel az összes fogyasztójukat megadott időpontban. Azzal biztos elérik a céljukat.