Így viszont számomra úgy tűnik hogy Dancsecs és Doktor nem marad. Elsősorban ők ketten azok a fiatalok, akik maradnak a tavalyi keretből és hosszabítottunk velük.
Doktorral amúgysem számoltam jövőre, Andris esete lepett meg kissé, munkamorálját nem ismerem, de Gasper sem bízott meg benne nagyon.
Szerintem mindenkeppen kell Akos melle egy cserecenter mert a szezonnak nem lehet ugy nekifutni, hogy Barac tud jatszani ha kell 5-osben is. Ha Akos leserul Barac egyedul kell hogy megoldja a centerposztot? Ha Beni es Szili sem marad akkor leszunk igazan bajban mert harom kisembert kell hozni. Ha viszont egyik marad es tudunk hozni egy csercentert akkor azt mondom jo igazolas volt Barac. 3 het mulva mar okasabbak leszunk!
A fiatalszabály nyilván felnyomta az árakat, de egy Kovács - Dancsecs(?) duo csak nem kerül kategóriákkal több pénzbe mint az akkori Krivacevic-Bíró Olivér duo. Doktor más tészta, ő akár a legdrágább fiatal is lehetett az előző évben. Főleg, hogy mellettük is akkor 4 válogatott és 5 jó légiós volt.
Azt ne felejtsd el, hogy a ket évvel ezelőtti szezonban meg nem volt fiatal szabály, ami ugye borít minden komoly tervet egy nemzetközi szereplésnél.
Circo: Nem olyan rég kifejtettem ebben a kérdésben az álláspontomat, ajánlom azt az írást. Klasszis négyes már biztosan nem fog jönni, ha esetleg lesz lehetőség meg magas posztra igazolni, akkor az Keller melle/mögé fog megtortenni.
Azt is számításba kell venni, hogyha nem Kovács Benivel számolunk kezdő fiatalként 15 percekre meccsenként, akkor mezőnyben fog valaki 15-20 körül játszani végig a magyar meccseken, legyen az alapszakasz, kupa, döntő, playoff vagy kozepszakasz. Ez ugye azt jelenti, hogy a Beni/légiós, Zoli, Benke/legios, mezőny légiós négyesből valaki csak 15-17 perces peremjatekos lesz. Az egész bajnokság során. Erre a feladatra pedig nem fog idejönni olyan játékos, aki nekünk érdemben tud segíteni, főleg, hogy valószínűleg Clark is fog bőven játszani hármasban.
Nem véletlenül mondta Konakov, hogy élete legnehezebb két hónapja lesz és ebben maximálisan egyetértek.
A valaha volt talán legerősebb Falco valahogy így nézett ki:
Kezdő négyes Washington. Erre a szerepre Barac minőségi csere.
Négyesbe feljátszott Filipovity aki alapvetően hármas, de atletikusságával megoldotta a dolgot. Ezt a szerepet egy az egyben át tudja venni Marvin. Márkónál kevesebb pontot, de fizikálisabb játékot és a Lake zsákolások átvételét várom tőle.
Kezdő center Reddick, mellette Lake. Jelenleg itt van Ákos, aki annyi pontot nem hoz mint Reddick, de Lakenél mérföldekkel jobb játékos.
Ha nem kell teljes mértékben az alacsony posztok megerősítésére koncentrálni, akkor egy center még jól jönne.
A tied is jó meglátás. Én kicsit elfogult vagyok, mert nem titok, hogy a 4-es pozíciót lényegesen jobban szeretem, mint a centert. Igaz, hogy egy Reddic vagy Keller féle alley up-nál nehéz látványosabb megmozdulást elképzelni. Viszont ha 4-es játékosban gondolkodunk még akkor egyértelműen ajánlatot kell tenni Evan-nek.
Nekem Clark leigazolása ingatta meg a korábbi "magabiztosságomat", mert ugye én váltig állítottam, hogy Barac lesz Keller mellett a center pozícióban. Viszont felötlött bennem egy olyan teória is, miszerint Clark érkezésével Barac lesz a 4-es kezdő, és így, hogy ketten is tudnak játszani - plusz Kovács B. - ezen a poszton ezért Baracon nem lesz akkora teher. Azért látok esélyt erre a verzióra, mert Okorn azt nyilatkozta, hogy a BL-ben ismét tényező akar lenni a Falco, márpedig ők pontosan tudják, hogy ott a center poszt nagyon komoly fontossággal bír. Ha viszont kizárólag a bajnokságot vesszük alapul, akkor szerintem is mindenképpen jobb verzió , ha 4-es poszton marad Bruinsma/érkezik egy minőségi légiós, mert itthoni szinten Barac tökéletesen megoldja a magas posztot is. Kíváncsi leszek majd a valós megoldásra, és persze várom a további ötleteléseteket ezzel kapcsolatban.
Szerintem a Barac-Keller duot kellene center posztban játszani. A 4-es posztot pedig Bruinsma vagy egy hasonló kvalitású játékos és Kovács Beni vinni. Baracot ezért tartom nagy fegyverténynek, mert 3-4-5-ös poszton bármit megjátszik. Szóval ha minőségi center és 4-es között vacilálunk akkor én inkább 4-est hoznék.
Köszönöm, hogy emlékeztél erre, és hogy meg is jegyezted.
Szerencsére a magyar bajnokságból valóban most már nem az olasz -és francia B-be, hanem az A-ligákba szerződnek a játékosok. Emlékezzünk 2008-ra, miután először lettünk bajnokok azon a nyáron Kazlauskas még csak az olasz B-ligába tudott szerződni. Most már erősebb a bajnokságunk, és ezt szerencsére el is ismerik Európában, hiszen ennek a jele az, hogy jó helyekre tudnak menni hazánkból a játékosok. Ehhez nyilván kellett a válogatott masszív szereplése, a Szolnok azon évei, amikor nemzetközileg ismertté váltak, és nyilván a Falco elmúlt két szezonja a Bajnokok Ligájában, ami minket büszkeséggel tölt el.
Lenne egy-két kérdésem felétek, és kíváncsian várnám a válaszokat, hogy vajon nagy többségben ugyan úgy gondolkodtok, vagy pedig nagyon megoszlanak majd a vélemények?
1. Melyik verziónak örülnétek jobban? Ha Barac lenne a 4-es, és Keller mellé érkezne egy lehetőleg minőségi center vagy pedig 4-es posztra jöjjön egy komoly játékos, és így Barac legyen Keller "párja"?
2. Bár ez a kérdés nyilván függhet a magyar játékosaink sorsától és az anyagi helyzettől is, de azért megkérdezem. Mi lenne számotokra a következő szezonban a prioritás? Kizárólag a magyar bajnokság, a BL-ben pedig lesz, ami lesz , vagy pedig komolyan menjünk neki a BL-nek, és ahhoz igazodva történjenek a még hátralévő játékos igazolások (aminek ugye lehetnek akár buktatói is, persze semmi nem törvényszerű) ?
Közben Brown a Hamburg Towershez igazolt a Bundesligaba, míg Hooker ma lett hivatalosan Ludwigsburg játékos. Elobbire sokan igényt tartottak volna a fórumról, hat gyakorlatilag egy percig sem
volt ra esélyünk.
Annyiban ez mindenképp jó hír, hogy az utóbbi időben elég sok játékos kerül Magyarorszagrol egy joval
magasabb polcra, így könnyebb a jelöltekkel tárgyalni. Ezert is gondolom azt, hogy a mi piacunk az a Clark, Barac, Hooker, Reddic féle igazolasok, ahogy Circo ezt nagyon jól meglátta és levezette. Persze ezt annak tükrében írom, hogy 3-4 válogatott jatekoshoz kellett az előző években csapatot építeni, ami idén meg nem biztos, hogy így lesz.
Viszont úgy érzem, hogyha Beniek a távozás mellett döntenek, akkor sem Anderson és Evan polcáról kell nekünk brutális pénzekért légióst igazolni, mégpedig azért mert láttuk Reddic masodik éves teljesítményét és Anderson szerencsétlen szezonját. Több pénzt kockaztatunk és a buktató is több lehet.
Egyébként mire alapozza mindenki, hogy Kovács Benedek és Dancsecs is marad? A fiatalokat szinte már minden csapatnál bejelentették, nálunk még semmi sem történt. Sőt én amit hallottam pletykát, a szerint Andris helyére egy másik Falco nevelés fog visszatérni.
Zozo, Beni, Bognár Kristóf, Kornél, Szöszi, Will azért jatszottak 18-20 evesen sokat mert akkor az volt a cel hogy ne essünk ki vagy jussunk max 8-ba. Hódi Patrik az egyik legnagyobb tehetség volt 16-17 éves korában aztán játszott 200 percet kb 23 éves koráig és most játszik Pápán...
18-20 evesen minél több perc kell, kell egy ilyen adminisztratív szabály mert a top csapatok sosem fognak kockáztatni, de pl Benke is padot koptatott egy fel szezont.
Benedeknek sok, Zozonak kevesebb szar meccse volt 20-21 éves korában de akkoriban ez belefért, most ha bajnokságot akarsz nyerni nem fér bele egy sem
A szabály hülyeség ebben a formában inkabb MLSZ módra kellene támogatni a fiatalok jatszatasat...
Ez az u23-as szabaly nagyon megszivat minket a bl indulas miatt. Ha megnezzuk sehol europaban nincs ilyen barom szabaly csak nalunk. Ezzel nem lesz jobb a magyar utanpotlas. Zozo es Beni nem azert jatszott anno mert kotelezoen a palyan kellett lenniuk egy hulye szabaly vegett.
Sajna ezzel hendikeppel indul minden magyar csapat a nemzetkozi kupakban es azert anyagilag is plusz koltsegekkel jar egy indulas. Regen azert sirtak mert sokan nem vallaltak most meg szivatjak azokat akik penzt aldoznak ra.
Ez a hülye szabály valóban felnyomja az árakat, de a kivásárlási ár gondolom nem csak a magyar csapatoknak szól, szóval ez esetben nem biztos, hogy köze van a "fiatal" szabályhoz. Meg aztán kérdés, hogy annak a 15M-nak mekkora a valóság alapja, mert ugye erről is csak a fórum felületeken olvashattunk.