Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Köszönöm, hogy látsz értéket is a hozzászólásaimban. Hétvégén nélküled, (és persze hozzászólásaid nélkül) sokkal szürkébb volt a topik. Nem szürke, "csak" szürkébb. Pörgött rendesen, de néhány üde szín, mint például a te hozzászólásaid, hiányoztak.
Nem vettem kioktatásnak, kérlek ne fedezz föl bántást a szavaimban, eszem ágában sincs, inkább pajkosságot... Egyébként takarítóval értek egyet abban, hogy a telljes élet velejárója a boldogság.
Nem kell a fájdalomtól annyira félni. Életünk első pillanata, a születés is fájdalommal kezdődik. Szükségszerű.
Megszenvedni egymásért; a kötődést erősíti. Úgy tudom, hogy kimutatták már, hogy a fájdalommentes császármetszés sokkal ártalmasabb a baba-mama kapcsolatra, mint a természetes szülés. A fájdalmat lehet enyhíteni, de teljesen megszüntetni, a természete, a funkciója miatt lehetetlen. Ha belegondolsz, Isten így teremtette az embert azaz az asszonyt.
Erről ennyit, ha nem érted azt, hogy ebben a folyamatban hogyan születik a fájdalomból a szerető, féltő gondoskodás, és a szerető kapcsolat, akkor erről tényleg nincs további beszélgetni valónk.
Nem is a fájdalommal, vagy a szenvedéssel van a gond, hanem az attól tartó félelemmel.
Másrészt nem fogadom el tőled, hogy megélt életemet megértésed híján másként kívánod a számomra értelmezni.
Egyet fogadok el ebből a gondolatodból, amivel magam is azonosulni tudok, az, hogy a boldogság a vágyott, természetes állapota az embernek és minden szenvedés ellenére elérhető. A te életed sem volt habostorta, nem tagadhatod meg azt a részét, amit inspiratíve átéltél az utad egyik szakaszán. Amiből minden ember menekülni szeretne, és amikor beköszönt a boldogság, nem is érti, mire volt előtte a szenvedés.
A szenvedést nem úgy KELL elfogadni, hogy behívom az életembe, és önként vállalok egy aszkéta, önmegtagadó életet; természetesen a boldogságra, az örömre, a fájdalommentes életre kell törekedni, de nem szabad tagadni a szenvedés létét, és egyedüli kártékony hatását. Amikor az ember fájdalomba kerül, azt nem önként választja, hanem sokszor döntéseinek előre nem látott eredményének éli meg. Más emberek, akikkel kapcsolatban van, vagy élete során kapcsolatba kerül, szintén okozhatnak fájdalmat, bánatot, ami az embert megértő, elfogadó, békességre törekvése tűrésre készteti, abban a reményben, hogyha megdobnak kővel, visszadobja kenyérrel Ez is kikerülhetetlen. Minden fájdalom, veszteség, amibe nem halunk bele, az építi lelkünket.
Teljesen egyetértek veled a változással, és mindazzal, amit írtál róla. Saját gondolataimat látom benne vissza. Ha szenvedéseink állandósulnak és egy kialakult rossz helyzet, vagy az élethez való rossz viszonyulásunk okozza a szenvedéseinket, akkor ki kell belőle lépni. És pontosan azzal a felismeréssel és megértéssel, amit végigjártam és te is olyan nagy szeretettel hirdetsz.
Van igazság szeretet nélkül is, de számomra csak az az igazság létezik, ami eljut a szívemig, ahhoz pedig kevés a megértés, szerintem szeretet is kell.
Ha csupán a megértésre korlátozod az igazságot, akkor észt osztasz. Az igazság pedig a szívből jön elő .
Az ego-ész olyan leleményes, hogy mindent meg tud magyarázni, ami szív nélkül rideg eszme marad csupán.
Gondolkodás szív nélkül???
Számomra a szeretet nem annak kimutatására korlátozódik, hanem a megigazulást jelenti, számítani, bízni benne? Ez nekem kevés. Az életét látom, és benne őt.
Apró tévedések, pontatlanságok nem számítanak, csakis az önigazult szeretete, amiben egy a fontos, a törekvés, az útirány, a részletek nem érdekelnek, mert a szavak csak szétválasztanak, így megérzéseimben, az igazulásokban maradok nálad is, szeretetben.
Szia.
Igen, ezt úgy fogalmaztam meg, hogy észnélkül sokkal okosabb vagyok, ha érted, mire gondolok. Isteni énünk sokkal bölcsebb, mint az ego-énje. Könnyű ezt kimondani, de nehezebb ebben az állapotban megmaradni. Számomra ezért olyan fontos a szeretet, mert az nem mérlegel. Szeretek ebben az állapotban maradni, mert oldja a félelmet, a görcsöket, rossz beidegződéseket és közelebb visz az igazsághoz. Nem ahhoz, amit az emberiség évezredeken át olyan sok tudománnyal, törvényekkel, elvekkel megalkotott.
Szerintem, amikor az ember elkezd gondolkodni, miért is teszem ezt?, akkor esik ki az isteni igazságból. Tekintélyeket gyárt, az igazát erőlteti a másikra...
A tudattalan elfojtások igazi rombolást tudnak az emberben végezni. Ami a katasztrófa, hogy sokszor nincsen tudatában tetteinek mozgatórugójával. Ezeket a belső elfojtásokat nem tudom, hogy mennyire lehet, vagy inkább szabad belső önuralommal korlátozni, hiszen, ezek mély belső indulati szinten működnek, és az embert iszonyatos erővel feszítik.
Az önzetlen magatartás erőltetése önmagunk ellenére... ilyet nem szabad tenni.
Ezt írod: "A múlandóság gondolata sejteti a vágy pillanatnyi, ezért testi voltát. A szeretet az nem pillanatnyi dolog, ezért a vele kapcsolatos boldogság tartós."
Én pedig ezt írtam:"Valamint ha megszereztük, ám valami folytán mindörökre elveszítjük."
Nézzük sorjában. A gondolatmeneteidet túlnyomó többségben jól fel tudod építeni, jó a logikai lánc is. Akkor hol hibázol rendszeresen? Ott, hogy sok esetben, amira épül, maga az alap hibás. Ilyen például több esetben az egysíkú gondolkodásmód. Figyeld meg Mindenszentek válaszait! Ha úgy érzi totálisan igaza van, akkor kiáll érte, még egy kicsit keményebben is reagál, ha vitatják, (jó, mondjuk ez lényéből is fakad, hölgyek előnyben). Ha úgy látja, neked van igazad, akkor felül tud emelkedni önmagán és ki tudja jelenteni, hogy igazad van. Ha érzi, hogy neki is igaza van, de látja, hogy másképp is lehetséges az igazság, akkor erre sem rest, hogy így feleljen, "Lehet éppen így is".
Én most is hasonló hiányosságot látok a két mondatodban. Biztos létezik olyan is, amit megemlítesz, (és nem felemlegetsz, mert ez pejoratív és magában hordozza a döfit). Szóval ilyen is lehet, de nem erre gondoltunk a boldogság meghatározásánál. A plátói szerelem sem testi vágy, és a boldogság, mint lelki állapot is lehet múlandó, csak egykét példa. Ha elveszik tőled, tönkreteszik, vagy a te hibádból veszíted el a magatartásod folytán. Az értékével kapcsolatban is, nagyon emberi tulajdonságra gondoltam, sokszor akkor becsülnénk meg igazán, amikor elveszítettük. A hiánya tud fájni a legjobban, úgy ha már birtokunkban volt, de már nincs többé, visszavonhatatlanul végetért.
Jó. Akkor, az olyan szilárd hitű igazakat, mint amilyen te vagy, nem fojtja meg a konkoly az aratásig, hanem szilárdan kitart. A nagy búzatáblákon eddig sem volt ismeretlen a konkoly és ott is megvárták az aratást, nem gyalogoltak be gyomlálni a búzába. Egyrészt amúgy is szaporátlan munka mindenbe belekapni, másrészt mindennek rendelt ideje van. Isten pedig a rend, és nem pedig a káosz istene.
Máté 24:36 - "Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül."
Ez is, az előzőeket támasztja alá. Egyébként is, ha van magvetés, lesz aratás is.
Nem az evangélium tévedésére gondoltam. Arra, hogy ha megértjük az evangéliumot és ezért használunk idézetet belőle, vélhetően ilyen kérdésekre is felelni kell tudni.
Testi vágyakról én sehol sem beszéltem, sejtetni engeded, mintha ilyesmiről lenne szó. Ha így értetted, akkor rosszul értetted.
Ha sötétben eszed az almát, akkor az íze alapján azonosítod, mert előzőleg már ettél valahol. Ha körtét adok a sötétben, akkor, ha előzőleg nem ettél sehol, semmikor, akkor csak annyit tudsz róla, hogy nem alma. Egyik esetben sem a neve a fontos, hanem az íze. (Átélés) Ha előzőleg nem ettél sem almát, sem körtét, akkor ha manfót adok arra is ráfoghatom neked, hogy alma. El fogod fogadni, mert nincs előzetes tapasztalatod az almáról.
"A boldogság akkor a legértékesebb, ha teljesen egyedi, pótolhatatlan, egyszeri, és legnagyobb, legmélyebb vágyunkat testesíti meg. Valamint ha megszereztük, ám valami folytán mindörökre elveszítjük."
ezt mondtam:
"Az egy dolog, hogy nem feltétlen azonosítom a boldogságot az ember legmélyebb vágyának kielégítésével. Ha ez a legmélyebb vágy valójában testi indulat vagy kívánság, vagy azoknak egy összetett kombinációja, még a leghatékonyabb teljesítésük sem feltétlen a boldogságot jelenti. A vágyaink kielégítése inkább elégedettséget jelent, mivel a boldogság inkább egy lelki és szellemi összhangnak a jele. Azért látni sok olyan pozícióval és javak bőségével rendelkező illetőt,. akinek mégis hiányzik a boldogság az életéből, mert a boldogság nem a vágyak teljesülésével azonos hőfokú dolog."
Ebből következik az a fajta múlandósága a boldogságnak amit éppen felemlegettél, mert a test kívánságai teljesülésükkor megszünnek és a hozzá kapcsolt boldogságot "ám valami folytán mindörökre elveszítjük"
A továbbiakban inkább más boldogságra akartam utalni mint a test vágyainak kielégítéséből adódó boldogság érzete.
Annak örökös hajtogatásával hogy a boldogság nincsen szenvedés nélkül, mi egyebet szeretnél kifejteni azon kívül, mint hogy a szenvedés a boldogság sajátja, és hozzá vezető útja? Vagy tán mégis látsz boldogsághoz vezető utat a szenvedésen kívül?
Ha te a koromsötétben az alma nevére és nem az ízére vagy kíváncsi akkor persze előtte azt meg kell ismerni. Amiről azonban beszéltem, az az, hogy alma íze sötétben is olyan mint világosban, függetlenül attól, hogy tuod-e a nevét.
Hova teszi Jézus? Nem én mondtam, őt idéztem. Ha lehet idézni a Máté 5:45-öt Jézustól, akkor lehet idézni a Máté 13:25-40-et is. Olyan már pedig nincs, hogy ha te hivatkozol rá, akkor Jézus helyesen beszél, igazat mond, ha én hivatkozok rá, akkor már ő is téved, nemcsak Pál. Legalább ennyi közös alapunk legyen!
"Én pedig azt állítottam, hogy nem csak a boldogság átélése, tapasztalása szükséges ahhoz, hogy tudjuk, boldogok vagyunk, de valamikor előzetesen meg kellett tapasztalnunk a szenvedést is. Mármint azért, hogy a boldogságot kellőképpen értékelni tudjuk, és hogy egyáltalán be tudjuk azonosítani, hogy az, ami."
"A boldogság akkor a legértékesebb, ha teljesen egyedi, pótolhatatlan, egyszeri, és legnagyobb, legmélyebb vágyunkat testesíti meg. Valamint ha megszereztük, ám valami folytán mindörökre elveszítjük."
A hozzászólásom lényege ez volt. Most nézd meg megint, te mit írtál rá válaszul. Biztos, hogy nekem válaszolsz?
Mert te ezt írod: "Éppen ezért rossz irány a szenvedés megtapasztalásának kérdése mert a szenvedés sem a boldogsághoz vezető út sajátja, hanem éppen az attól elszakító folyamat jele. Számomra nem világos, hogy miért akarod a szenvedést a boldogság osztályrészévé tenni, mert a te képleted alapján minél inkább kínlódik valaki annál inikább képes a boldogság értékelésére"
Én sehol nem írtam, hogy a szenvedés a boldogsághoz vezető út sajátja, és azt sem, hogy a szenvedés a boldogság osztályrésze. Azt írtam, hogy ahhoz, hogy a boldogságot kellőképpen értékelni tudjuk, valamint, hogy egyáltalán fel tudjuk ismerni, be tudjuk azonosítani valamikor előzetesen, életünk során meg kellett tapasztalnunk a szenvedést is.
Írtam szépen, hogy a koromsötétben, akár körtét, akár almát adok neked, csak valamilyen előzetes tudás alapján tudod felismerni, hogy melyik-melyik. Ha nem volna előzetes tapasztalatod, akár mangót is adhatnék, ráfogva, hogy alma.
Arra akartam utalni, hogy mi okozza a boldogság múlandóságának az érzését az emberek között, nem pedig azt, hogy te azt mondtad, hogy az egységben van a boldogság, azt tessék kergetni.
Annak kapcsán hoztam ezt fel, hogy a boldogságot is a múlandóság címkéje alá soroltad, mint hogy ami változik az múlandó.
Egy élőlény esetében azonban nem minden változást kell múlandósággal felcímkézni, hanem a fejlődés és a növekedés olyan változást jelent, amely nem feltétlen kapcsolódik össze az élőlény elmúlásával.
Hát pont ez az. Kikötünk valami merev célt, egy örök igazságot, egy változhatatlan mintát, amelynek elérése után megszűnik mint a boldogság eszménye. A boldogság nem változás ellenes, csak a mi elménk gondolja azt, hogy egy fix, rögzített cél elérésével lehetünk egyedül boldogok. A boldogság az élet teljességének velejárója, nem pedig holt, merev rendszerek megvalósulásának az eredménye. AZ élet pedig maga a változás. A villamos példa azért lóg ki a sorból, mert ott rögtön egy olyan embert helyeztél eleve konfliktusos környezetbe, akinek sem a belső sem a külső világa nincs békességben. Ilyenkor nem mindegy, hogy valaki az ábrándjai közben boldog, és a hirtelen konfliktusok ebben zavarják meg, vagy valóban az élete boldog valakinek, akinek a belső békességét a külső konfliktusok sem képesek megzavarni.
én nem így gondolom. isten felette áll az ilyen polaritásoknak hogy jó rossz meg az összes többinek....ez van itt kifejezve összhangban a vonatkozó egyetemes gondolatokkal.
azon kevesek akik többé kevesek elérik az egységet szintén felette állnak...az élet halál polaritásnak is persze...aki nem az magát gyomlálja ki, vagy még jön néhány körre a játékmezőre
Mt 5,45 "Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak."
Ez egy sokat vitatott versidézet Jézustól. Jó pár hozzászólással lejjebb már írtam egyszer, hogy csak addig a napig lesz így, amíg Isten meg nem ítéli a világot. Takarító ezt cáfolta. Most nézzük mit felel erre Jézus:
" Mt 13,25 - De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Mt 13,26 - Amikor a zöld vetés szárba szökött, és már magot hozott, megmutatkozott a konkoly is. Mt 13,27 - A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és azt kérdezték tőle: Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnan van akkor benne a konkoly? Mt 13,28 - Ellenség tette ezt! - felelte nekik. A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy kimenjünk, és összeszedjük a konkolyt? Mt 13,29 - Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Mt 13,30 - Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe." Mt 13,36 - Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: "Magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról szóló példázatot." Mt 13,38 - a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, Mt 13,39 - az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Mt 13,40 - Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ "végén.
Tehát azért hozza fel Isten a napját (egyenlőre), az igazakra és a gonoszokra együtt, egyformán, mert a gonoszok idő előtti, időközi kigyomlálása esetében az igazak is sérülnének. Megvárja, míg eljön az aratás ideje, és akkor fog cselekedni. Utána már nem fogja felhozni a napját igazakra és gonoszokra, mert csak igazak lesznek. Ennek az "aratási napnak" a neve Armageddon. Állítólag már közel van ez a nap. (Már 2000 éve) :-)
Hát nem törekszem minden gondolatom mellé egy bölcs nevét hozzátenni márkajelül, hogy ezért fogadják el. Próbálom a dolgokat igazságtartalmánál fogva felszinre hozni.
Az egy dolog, hogy nem feltétlen azonosítom a boldogságot az ember legmélyebb vágyának kielégítésével. Ha ez a legmélyebb vágy valójában testi indulat vagy kívánság, vagy azoknak egy összetett kombinációja, még a leghatékonyabb teljesítésük sem feltétlen a boldogságot jelenti. A vágyaink kielégítése inkább elégedettséget jelent, mivel a boldogság inkább egy lelki és szellemi összhangnak a jele. Azért látni sok olyan pozícióval és javak bőségével rendelkező illetőt,. akinek mégis hiányzik a boldogság az életéből, mert a boldogság nem a vágyak teljesülésével azonos hőfokú dolog.
Éppen ezért rossz irány a szenvedés megtapasztalásának kérdése mert a szenvedés sem a boldogsághoz vezető út sajátja, hanem éppen az attól elszakító folyamat jele. Számomra nem világos, hogy miért akarod a szenvedést a boldogság osztályrészévé tenni, mert a te képleted alapján minél inkább kínlódik valaki annál inikább képes a boldogság értékelésére, holott a boldogság erejét az élettevékenységek minél teljesebb átélése adja meg, és nem az hogy oda szenvedések árán nagyokat küszködve jutottál el. Éppen az bizonyítja hogy a szenvedés megszűnése nem egyenlő a boldogság megjelenésével, hiába értékeli az ember akár kicsit akár nagyot, hogy a szenvedések és a küszködések megszüntével sem azonnal boldog az ember. Csak lehetőséget kap arra, hogy végül életét elkezdje annak teljességében megélni. Ha ez elmarad, hiába szünt meg a szenvedés és a küszködés, hiába értékeli túl nagyra a boldogságot, az mégis kimarad az életéből.
Másik gondot az jelenti, hogy a boldogságot többnyire nem az élet teljességében látja az ember, hanem a javak bőségében, amelyekből amúgy is pillanatnyilag csak nagyon szűk kört tud ténylegesen felhasználni. Ebből az elgondolásból származik az a vélemény is, hogy a lottó ötös, vagy egy nagy örökség képes valakit boldoggá tennii. Senkit nem tud a javak bősége sem boldoggá tenni, ha lelkén és szellemén továbbra is ott maradnak azok a korlátozások, amelyek egyébként alkalmazkodásával, előírásokhoz való igazodásával már régóta keretek közé szorították elméjét és szívét. A korlátolt elme a javak bősége mellett csak új típusú konfliktusokat fog teremteni a környezetében nem pedig a boldogság megvalósulásáról fog bizonyságot tenni.
mert a jó rossz is látszólagos ellentét ...ezért...
Mt 5,45
Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.
mondom én:-) hogy nem kell kínáig szaladni:-) bár ott fejtették ezt ki a legszofisztikáltabban nyomában a buddhizmus...
Van akit a harmónia nem untat. Az asztrológia szerint 12 féle típus van - legalább.
most ez így túl rövid...
ja.. aszerint 12 diszharmonikus típusról beszélhetünk... de mindenki egyedi diszharmónia felől gyúrhatja ki a saját egyedi harmóniáját...hiszen mindenkinek egyedi radixja van
a harmóniáért minden nap meg kell dolgozni. ....csodálkozni sokkal könyebb...meg hárítani...meg istenre vetíteni
