GZ, 4. rímen, a 7. a 10.és az utsó kettőn röhögtem hangosan, a többin csak magamban, tehát vigyázz, mert már csak igen kicsit tudsz fejlődni :)
Új témajavaslat, regénycímek:
Elefánt mászó rovarral amerikai könyvesboltban Nézd, amott egy hangya megy agyarán, Bob,
talpa alatt meg az Egy magyar nábob!
Hiányos műveltségű menyasszony történelmi tévedése Pákozdnál, állítja az ara, Bem nyert,
pedig nem olvasta, csak az Aranyembert.
Lovászmester nem tud dolgozni, s míg inas eszközt hoz, művelődik Nincs az istállóban a kefe se, te, várok!
Jó hogy itt van olvasni a Fekete város.
mások:
Piktornál kukkolok Látok festőn
szőke, fess nőt.
Harangozó megígérte, hogy beveri az orrát, de most dolga van Amíg Béla harangoz itt,
nem érhet a harag nózit.
Civakodók Ha összevész Csilla, Pista,
nincsen, aki csillapítsa!
Nem veszünk fel idős orosz hajótöröttet, még ha illedelmes, akkor sem Nem szállít a hajónk apót, Iván,
még akkor sem, ha jó napot kíván!
Persze, hogy én is a nagyra hajtanék, de egyelőre a szamarat kell igénybe vennünk ló híján. Viszont szeptemberre már most nézhetjük a naptárat a naggyűlésre.
Mostanában találtam erre a topicra, és elsőre megosztanám veletek egy régebbi zsengémet:
A sötétbőrű angyal nem szeretné kint elvégezni a dolgát. Viszont a szerzetes annyira kifulladt, hogy kénytelen volt járművet hívni a végtermék elszállításához. Azt mondta a barna szent,
hogy ő inkább szarna bent.
De nem bírta a barát szusszal,
s elvitette szarát busszal.
Vuru, nekem is jók az időpontok, jövő kedd 8 is. Bár még nem kéne letennünk egy nagyról, nem?
Mivel nem építettek grádicsot, a szezonmunkás kénytelen felkaptatni a domboldalon Nincsen sajnos lépcső,
Hegyet mászhat a cséplő
A gyepmester járműve a páncélzattól túl nehéz A furgon, mit a sintér vezet
Nehéz: súlyos a vértezet.
A Dunaközeli falu lakossága szívesen látogatná a gyógyító forrást Hatásos a csodakút,
Ezért vágyik oda Csút.
Az amerikai állam, illetve kisváros tanítása ellenére állítom: szeretkezni legjobban állóvízen lehet! Bármit is mond Texas, Avon,
A lejobb a szex a tavon!
A luxusház külömböző részeit külömböző társaságok biztosítják Generali a kacsaláb,
A teteje, s fala csak ÁB.
A híres költő feltűnése előtt ne értékesítsd a léggömböt! El ne adjad a lufit,
Míg meg nem látod Faludyt!
A heves szeretkezés közben vertük le a Győri édeses dobozt Éppen dúlt a szex, kéjjel,
Így gurult a kex széjjel.
Nem varázslat, hogy a hüvelyes zöldség ilyen aromát áraszt, mindössze a paripa rászart. ez az illat nem abrakadabra,
Csak a "csomag", mit a lovad rak a babra.
Sandokan ámokfutásának szegény tsz-alkalmazott is áldozatául esik Nem menekül a birkanyíró,
Mert mindenkit kinyír Kabír. Ó...
Figyelj, nehogy az a balti félmajom kijusson a ketrecéből, mert menten a kövezetre pottyant! Ki ne engedd a lett makit,
Mert összeszarja a metlakit!
Jótanács pilótáknak: fagypont alatti hőmérséklet esetén nem szabad kiengedni az üzemanyagot Ki ne ereszd a kerozint,
Ha a hőfok sub-zero kint!
Hogy milyen remek, látványos hely ez az észak-olasz város! Mennyi szépet látni, lám! Ó,
Gyönyörűszép ám Milano!
És két kedvencem:
Jellemző, hogy ez a harcművész csaj mi minden szart hordoz táskájában. így nem lehet uralkodó! Igen árulkodó Kata retikülje
A trónt nehogy má' e karate-tik ülje
Onódi Henriettát, a 92-es olimpia bajnokát keményen leteremti edzője, mikor nem meri gyakorolni a lóugrást Ki megjárta Barcelonát,
Az edzésen nem szar be! Lón át!
SOS! ...---...
Mondjatok valamit erre a dologra, mert ma este vagyok utoljára a neten, holnap utazom!
Na mindegy, én akkor tehát 8-án 18.00-kor elmegyek a Reáltanoda utcai Centrál kávézóba, a Fernciek terétől nem messze. Beülök kék bézbólsapkámban, s akin még kék bézbólsapka lesz, azt mindenféle trükkökkel ráveszem, hogy vegye le, így végül csak rajtam lesz.
Ha nem jön senki közületek, fél órát töltök ott, azalatt megiszom egy sört és írok 365 darab kecskét. Ha jönnek valakik közületek, azokkal összeismerkedem és bazi jól fogjuk érezni magunkat, esetleg nekilátunk valami remek szójátéknak vagy rímírásnak, amit mindnyájan tök élvezni fogunk. Aztán másnap hazajövök és megírom ide a topikba ide, hogy mi volt.
Jó így? Nem akarok már többet erőszakoskodni, bocs az eddigiekért is.
mingyá gyönnek a rímek is, meg kell felelnem pl. a szobakonyhás gyöngyszemre:)
vúr úgy
A serkentőszer nem vált be, ezért a színész inkább úgy próbál friss maradni, hogy pirítóst rak magára Nem hatott a tesztoszteron,
Ezért van a toast Oszteren.
Két dublini főpapnak felelve elmondom, hogy hasztalan próbáltam javítani látásomat, nem vettem észre, hogy a menyasszony fázik, s hogy a tetanusz vonala kúszik szívem felé, miközben rengeteg cigarettavéget veszek, erre a két főpap felkiált és egykori nagyúr patásához hasonlóan megriadnak Mondjad, mi csinált ki picsára?
-Szemem nem látott ki csipára,
hiába pislogtam kicsi párat,
nem láttam, hogy dér kicsíp arát,
s fellendítve Pest csikkiparát,
kezemen fut a csík, ír apát!
-Hát ez nem vicc! -sikít a pár,
s megijednek, mint csáki tapír.
Akkor hát lehet 8-án kedden 18.00-kor a Centrál kávézóban?
viszkető vurugya
Kollégák, egy hétvégére teszem ki a lábam, azt mi történik?????
Zseniális!
Petil, te királynő vagy! De az urak művei közül is van vagy egy tucat, amelyet igazából nekem kellett volna felfedeznem... :-(
...na nem baj, majd újra-! Addig is, a lélegzetelállító színvonalra tekintettel megpróbáltam egy külön válogatást csinálni a jelenleg raktáron levő zsengéim közül:
Daewoo-márkakereskedő nem érti, miért produkált nadrágon keresztül is látható erekciót vevője, amikor kinézett az üzlet ablakán Az udvaron áll kettő Lanos...
Csak nem ettől lett ő kanos??
Biológiavizsgára készülő diáklány inkább barátját tanulmányozná Nem köti le Linné Valit:
inkább ágyba vinné Lalit!
A hárem hokicsapatában a teljes pótsor eunuch, bár a fiúk némi barterüzlet révén már megtették az első lépést a teljes értékűvé válás felé A kispadon herélt cserék -
zsebeikben cserélt herék…
A Hobo Blues Band egyik tagjának csemetéjével munkaszerződést bont az Állatkert, mert eltulajdonította a rá bízott állatok italát Kirúgták a Póka fiát:
lenyúlta a fókapiát!
evad, Te rész-találkázol, s tőlem megvonnád egy rász-találka örömét?
Persze, hogy az igazi az össznépi lenne. Én még tán csotrit és pekest is hoznám. De nem most... És szerintem a rímereket mind összehozni lehetetlenség is. Bár talán az őszi hétvégék elég eseménytelenek, nem?
De a lényeg: 8-án tudnának azért jönni valakik?
vurugye?
Szerényen megjegyezem, hogy a mátrás az enyém, volt egy hasonló másik is:
Amennyiben a testdobáló-versenyen rosszul céloz, a szlovák hegységbe küldjük meghalni! Ha mell helyett a hátra talál,
Büntetése Tátra-halál!
és még egy, amit Csabee már ismer:
A baromfitelep hímjei hiába szerenek fürdeni, az erre szánt pénznek sanyi Bár fürödni a kappan szeret,
Már kimerült a szappankeret.
Találk akkor jó, ha mindenki ott van, szvsz várjunk egy kicsit még.
Rész találkáink vannak (spori-evad, csabee-petil-evad), de azért egy igazi nagy kéne!
Jó lenne egy kecskés-randi
Ahol nincsen Recsk és kandi!
Hát, ti nem kispályáztok!!! Remek rímek, az tuti. És mindössze egy újrafelfedezést látok (peletest/telepest). ezt is csak azért említem meg, mert remélem, olyan színvonalú lopóssal lepsz meg minket, mint a múltkor :))))
Nemtom, de ha jövő héten ráértek, én indítványoznám a jövő heti találkozót... nos, többiek? Vélemények?
Reméljük, lesz máskor is találkozó! Csabeetól már tudjátok, hogy sajnos nem leszünk Budapesten.
Egy aktuális rímmel kezdem:
Nyaralni fogunk - már vesszük is fejfedônket-, de elôtte a legfontosabb tanáccsal szolgálunk építkezôknek Most indulunk utazni. Kalap!
Jól jegyezd meg: kutazni alap!
Annyira elmerült versenyszámának megkomponálásában a műkorcsolyázó, hogy még azt sem vette észre, hogy közben besötétedett Nem láttam a szürkületet
Mikor ez a kűr született.
Kevés pénzén a híres filmrendezô nem tudott drága játékot vásárolni, csupán ételt Elindult a Bacsó legóért,
De nem volt csak lecsó bagóért.
Lassan elfogy az étel, és vége az estebédnek Egy-két zsemle, pár zacsi vaj,
S máris elül a vacsi-zaj.
Kicsit szabálytalanok:
Az edzôtáborban a vajaskenyér készítés feladatát ellátó sportoló ásással erôsít Az iszapban kaja-kenô túr
Versenyszáma: kajak-kenu, tôr.
Felháborodom a lengén takart hátsójú személyen, de aztán rá kell döbbennem, hogy esztétikus látvány Minô seggű! Illô?
Minôségi ülô!
Halihó Mindenki!
Ilyen sem volt még, hogy egymás után két nap jelentkezni tudok. Mit mondjak, nem rossz érzés…Az már sokkal inkább az, hogy úgy tűnik, le fogok maradni az évszázad találkozójáról, ugyanis szerdán elutazunk, és csak egy hét múlva jövünk haza. Úgyhogy egyszerűen nem tudom, mit csináljak! Ha esetleg születik valamilyen áthidaló megoldás, úgy írjátok le. Holnap majd valahogy elolvasom.
(Ráadásul evad barátom is nyaralni megy, és biztos, hogy ô is szeretne részt venni a jeles eseményen. De gondolom, hogy errôl majd személyesen is nyilatkozik.)
Na mindegy, addig is rímbe folytom bánatom…:
A múltkor kimaradtam a pelés rímekbôl. Kárpótlásul most nyomok kettôt. (Remélem, még nem késtem el vele!)
Mit törôdöm én dicsô királyunk vesztével, amikor kisállatom megizzadt Kit érdekel Lajos, az a Csele-patakos,
Mikor látom,hogy szegény pele csatakos!
Oly régóta vannak nô nélkül az amerikai pionírok, hogy már egy kisállat is felhergeli ôket… Egy izgató pele-test
Felcsigáz sok telepest
Kínrím:
Miért baj annak a magas belépôdíj, aki kimegy egy szuperbanda koncertjére? Jegyárakon minek szisszen,
Ki kinn tombol az INXS-en
Kecskeözön:
Akkor vagyok boldog, ha a kedvenc Vasas-játékosom dôl a médiából! Az a napom tetôpontja,
Ha a TV Petôt ontja
Nem vagyok nyitott a kultúrára, ehelyett bicepszre gyúrok (a testépítés miatt…) Nem kell nékem Bartók, Ady,
Inkább edzek kart. Ok: Body!
Barátomnak idôrôl-idôre ellopják a pénzét, ezért nem tudja fizetni az orvosi ellátást… Mióta lába kél a bankójának,
Nem tesz jót a Béla kankójának…
A Szomszédok rendezôje felidegesedik Zenthe Ferenc szövegtévesztésén (sporttárs ihletése) Még egy ilyen bakit! Ácsi!
Figyeljen már, Taki bácsi!
Azt hittem, hogy az új üdítôital-márka jobb lesz az eddigieknél, de nem! Eloszlott a kóla-remény:
Véleményem róla kemény!
Nem tudott kommunikálni férjével az idôs hölgy, ezért bontóperre került sor Az ok, miért a nyanya elvált:
Útjában az anyanyelv állt!
Egy diák a legalapvetôbb földrajzi ismereteknek sincs birtokában, nem csoda hát, hogy nem ülhet elöl Nem tudja, hogy a Mátra hegy?
Büntetésbôl hátramegy!
Ma már egy keleti fônemes is regényt ad ki. Ezen azért már én is elkeseredem! Az új szelek…Író sah!
Ettôl leszek síró, ah…
Ha egyszer szeretem a baromfi-fehérhúst, minek egyek felvágottfélét? (evad-utánérzés) Bennem nem kelt undort a mell. Át-
térjek, és egyek mortadellát?
Na, rohanok! Írjatok!!!!!!!!!!!!!!!
(Indulnom kell, heló, megyek
Várnak rám a melóhegyek!)
A hely remek! Tán könnyen meglelem.
Lehetne pl. péntek este 18.00? Ki jön még? És miről ismerjük meg egymást?
A színvonallal épp ellenkezőleg.
rímek:
Fura nevű ismerős elcsal, hogy foglyul ejtsen munkahelyén Hív a Baltazár,
hivatalba zár.
Ti falusi gézengúzok! Ha tojásán kotol tik,
véle mindig kitoltok.
Orvos szexet ajánlott gyógyszernek Többet kell, hogy keféljek,
elmúlnak a fekélyek.
Ha a káposztafőzelékbe kerül a csomagolóanyag, a kisgyerek végbelét felsértheti Veszélyes a kelen papiros,
ettől lesz a pelenka piros.
Esőkabátkészítés Zita varr a
zivatarra.
Nem állóhelyzetben pihen, hanem széken vagy turhán Ha kifárad, ül,
vagy fikára dűl.
ez egy csabbee-rím variációja, direkt, nem bírtam kihagyni...
Betegápolás miatt elfoglalt hajléktalan Nincsen időm a Lordok Házára,
borogatást hordok lázára.
(Lordok Házának nevezték a hajléktalanok kedvenc kajáldáját a Móricz körtéren...)
Énekesnő hangja gyógyszertől mélyül Mi az? Altatója
miatt alt az 'ó'-ja?
Pedofil Ne csaljon ki, bácsi, tóra,
börtön vár a csábítóra!
Vuru, jól értem, hogy kicsinyled a színvonalat itt? :)))
Figyu, én általában ráérek, pesten is vagyok.
Ha jól tudom, ses is Pesti, hogy hogy ér rá, azt nem tudom, majd megmondja.
Viszont megtudtam, hogy a rég üldözött kávéházunk a Centrál, és a Reáltanoda utcában van, a Ferenciek terénél. Hétfőn terveztem a meglátogatását. Lehetne ott a dolog, nem?
Csabee, a színvonalat, azt nem kell sajnálni, üsd csak meg nyugodtan! Itt mindenki azt üti, szegényt...:)
Kedves rímelők! Nekem is támadt egy ötletem, GZ-től függetlenül. Van két nyelvi játék, amit régebben sokat játszottam barátokkal, aztán vidékre jővén a játékszeánszok abbamaradtak. Mit szólnátok, ha (most szerdától kb. egy hétig Pesten leszek) összejönnénk valahol Pesten személyesen megismerkedni, beszélgetni, játszani?
Ez mindazoknak szól, akik valaha is iderímeltek a topikra. Nos? Melyik este értek rá?
(Rímek vannak, majd jövök, de most ez volt a fontosabb...)
Csabeeee, mielőtt végigolvasnám a rímeiteket: már régóta szervezkedünk egy IRL verselés ügyében, méghozzá a nemrég újranyitott Centrál kávéházban, lévén ez egy igazi kávéházi játék. szerintem ősszel meg is lesz, mert a fogadtatás a topiktársak részéről nem volt negatív. Persze, ez inkább a fővárosi rímtársaknak kedvező, de majd alakítunk, hogy mindenki jól járjon. Úgy veszem ,hogy ti is benne vagytok a dologban!
És most lássuk a termést...
Helló!
Bejöttünk hétvégén barátnôm munkahelyére, hogy nyugodtan beírhassunk nektek új rímeket.
Elolvastam a legutóbbi jelentkezésem óta született anyagot. Ez valami elképesztô! Félek, hogy nem leszek képes sokáig megütni a színvonalat (azért megpróbálom).
Nem tudom, hogy ki kit ismer személyesen, de nem gondoltatok még arra, hogy össze kéne jönni egy kis élô verselésre? Bár lehet, hogy ezzel elveszti varázsát a dolog...
Nem szaporítom tovább a szót. Jöjjenek a rímek!
A lopóssal kezdem:
Mivel szinte nulla volt az újrafelfedezési-hányadosom megérdemelnék egy festôszerszámot Múlt héten csak egyet csentem.
Ezért járna egy ecset, nem?
Egy-két kínrím:
Fürdôruhaüzletem csak nyáron megy, annak ellenére, hogy a kedvezményre német turisták figyelmét is felhívtam Egész télen pang e bót,
Pedig kint a tábla: Angebot!
Influenzajárvány idején Nézi a srác Évit, amint
Gyógyszert szed, s rá C-vitamint.
Angol menedzser magyar focistákat akar venni, ám tudtára hozom, hogy ez nem túl jó ötlet Dombi, Szili?
Don't be silly!
(Ez inkább kimondva jó.)
Na most a kecskék!!!
A nótórius lószerszám-tolvajt leköti a Chip and Dale matiné Kivételesen nem csent ô ma patát,
Mert nézte Disney mentôcsapatát.
A hazatérô pedáns feleséget elborzasztja az ágyhuzatok gyűrött mivolta Ó! Te vasalóért epedô lélek!
Hiányoznak ugye, a lepedô-élek!
Egy büntetett elôéletű izraelita is lehet giccs-rajongó Priuszos, gyáva rabbi
Szirupos vágya: barbi.
Angol arisztokrata kiválik kaszt-társai közül, és szovjet autók exportálásába kezd Elhagytam a lordok hadát,
Most külföldre hordok Ladát.
Figyelmeztetés a népszerű táncdalénekes szereplésére Nézd a tévét Jóska, ni!
Most lép fel a Koós Jani!
A lett fôváros tisztában van a két vezetô margarinmárka minôségével Tudra egész Riga: lám a
Legjobb vaj a Liga, Ráma.
A bajnok élete versenyek után vagy kertipartiból, vagy unalmas gyaloglásból áll Fárasztó e Champion lét. A
program egy nap: lampion, séta.
Ugyan illôen köszönti a hölgyeket, ám ezért elismerésre számít Mit vár érte, talán pátoszt,
Hogy nônapon palántát oszt?
Történelmi hiányosságai vannak a kislánynak Nem is tudom... Hát, Bori
Nem megy ez a Báthory...
A volt Honvéd-edzô megengedhetil magának, hogy márkás mosóporokat és cigarettákat vásároljon Jól megszedte magát Komora Imre,
Most már nyugodtan költhet OMO-ra, Kimre.
Hajvágószalon alkalmazottja addig zsörtölôdött, amíg elrontotta a frizurámat Tönkrement a forgóm azon,
Hogy a fodrász morgó fazon.
Nyugat-európai menedzsernek elege lett a volt V-Moto Rock billentyűse és bandája minôsíthetetlen produkciójából Kifele, ti kajtatók, Lehrek,
Keleti fajta kóklerek!
Nem emlékszem, hogy mit vásároljak a tűzép telepen Agyamon nem dereng át,
Lécet vegyek? Gerendát?
Kapolcsi fesztivál Van itt minden: jó bor, kancsó,
Na és persze Kóbor, Jancsó...
Az eladótól megkapom a kért fürdôalkalmatosságot Mozdulnak a karok, s átad
Egy gyönyörű sarokkádat!
Vidékrôl a fôvárosba kerülve azonnal gusztustalan szokásokat veszel át? Ez a jómodor fent? A
Rágó meg a fodormenta?
Az üveghangú elôadóművész hasfájását injekcióval mulasztották el Segített a gyomor-szuri
Újra fellép Szomor Gyuri.
A Dunaferr támadója holmijai el-el tünedeznek. Ô az idôközben eligazolt kapus gyermekére gyanakszik Szekrényébôl ki csen? Nota lánya?
Legyen ez Nicsenko talánya...
Végképp megszűnt a méltán híres balatoni fesztivál. De erre ekkorát kell sóhajtani? Lezárult a Lelle-hetek kora,
De hogy lehet lehellet ekkora?
A híres színész lemaradt a plakátról a fényképész hibájából E képen nincs Fonda rajta...
Ez a fotós ronda fajta!
Ausztriából importálod a faanyagod egyedi göngyölegkészítésre? Úszik le a fád a Lajtán
Születik új ládafaj tán ?
Kórházba került ismerôsöm nem vallja be, hogy kicserélték veséjét, csak komoran bámul. Mondd miért versz át? (Ül setéten)
Már túl vagy a szervátültetésen!
A népszerű színművész műltjában - az elôkerült dokumentumok alapján - sötét foltok találhatók Árulkodik Páger lapja:
Volt ô náci láger papja.
Hiába csôdítettem össze a rokonságot, ha még nem vagy hajlandó meghalni Már az egész gyásznép menetrekész,
S te még csak az utolsó kenetre mész?
Kirándulás helyett Baywachot néz - Te nézed ezt a Pamos szart?
- Inkább, mint a Szamos-part!
Kopasz lány el van ájulva a szintetizátor hangjától Ez neked szép hang? Ó, tar Mónika...
Ha tudnád, hogy szól egy tangóharmónika!
Csodálkozom a kannibálon, aki egy farkascsorda csontjain eszi a kezem Miközben te alkarom falád,
Hogy kerül e falka-rom alád?
A most feltűnt ifjú énekesnô tucathanggal rendelkezik, és sajnos a tévében rengeteg ilyet látunk Hangja fel egy lázas "Á"-val szökik.
Az ilyen kiscsajt százasával lökik.
A vallásos vándor meglepôdik: Hogy kerül a tápra fehérnemű? Azt kédi a zarándok: ni,
Miért van itt a darán zokni?
A meccs felidegesíti a drukkert, aki hazatérve önkielégítéssel vezeti le haragját Gyűlik a düh a szurkolóban,
Hazarohan, s kúr szólóban.
(Bocs...)
Ismerôsöm gyermeke nehéz szakmát végez, ám madárcsontú Úgy tudom a fia marós,
Mégis olyan Mia Farrow-s!
Mindenevô könyvbarát Elolvasott sok távolkeleti tant,
De mindegy neki, lehet Teleki, Kant...
Sajnos most már el kell húznunk, de holnap még jelentkezem! (Alkossatok serényen!)
Bocs, tagok, az offért, és bocs, Vuru a keresetlen reklámért, de utólagos engedelmeddel bepasztáznám ide a Marhaversek c. topikban nyújtott teljesítményedet, mert szerintem ezt látni kell!
Hamar hat tarka marha marját tarha marja,
rajta harmat, marhatarját haj-tarajra hajthatja,
ha marha mar, ha ma rajtra MAHART hajtja rajba'
tarka marhafajta farba haraphat, ha kaphat hajba.
Vazze, ez nem semmi!
És, szerintem, ugyane topikban a Tódor nevű tag Lillás beszólása egész értékelendő kecske. szerintem meggondolhatnánk, hogy idecsábítsuk, nem? Na, mindjárt belinkelem a topikot.
Lopós Friss rímrügyet istenuccse lecsenek,
majd sunyítok, mint afféle csecsenek...
Amúgy pedig nyomuljunk tovább, itt a mai egyke:
Sikeres ostrom után a diadalmas támadók meglepő módon, zsákmány nélkül távoznak. A bujkáló nép lassan előmerészkedik, de fél szemüket a távolodó katonákon tartják: főleg egy izomagyú rakétavetőst figyelnek aggodalommal A nép, hogy nincs hadisarc, “bátran” előjön:
csak ott az a badis arc hátra ne lőjön!!!