Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Szabályok, kötöttségek, feltételek rengetegében élünk, ezek állandó alkalmazkodást is igazodást követelnek, ezek között teljességgel lehetetlen akár kis időre is egy olyan életmódot kialakítani, amely egészséges, belülről fakadó, spontán, felszabadult lélekkel és szellemmel lenne képes megnyilatkozni.
belülről fakadó, spontán, felszabadult lélekkel és szellemmel lenne képes megnyilatkozni.
az őrület is belülről fakad, spontán leöli az első útjába esőt.
minél könnyebb betartani a közösség szabályait és a stb szabályokat annál szabadadabb a fazon,
vagy ezek szerint az szabad aki felteszi a lábát az asztalra a mekdondalszban?
"Fő kérdéseink általában azok az igazolások, amelyek ezeket a korlátozásokat a létfenntartásunk érdekében, vallásunk parancsának való engedelmeskedés végett, közerkölcsünk szabályainak meg nem sértése miatt hoztunk létre, terheket, nehézségeket, amelyek vállalását erkölcsi, vallási, biztonsági okoból és előírásokból teljes természetességgel mindenkire nézve kötelező érvényűnek tartunk."
a törvényszegő szabad? a korlátlanság a szabadság? ezt most remélem nem mondod komolyan:-)
"Miközben céllá tesszüka boldogságot"
már aki, úgy hogy lassan kénytelen leszek másokra hagyni ezt a naygon izgalmas kérdést...
" azt mondja szeresd Istent, meg mindenkit, ugyanakkor azt is megmondja, miért: mert ha nem, Isten lesújt a bűnösökre. Isten mindíg is így ténykedett: aki engedelemeskedett neki, attól időnként kért valamit, aki nem, arra lesújtott."
az hagyján kiváló üzletember is (volt):
Others died that you might live. I traded their lives for yours stb
"Az evangélium nem az engedelmeskedés evangéliuma, hanem az igazságé és a szereteté"
Ha elolvastad volna nem mondanál ilyet. A legegyértelműbb, hogy Isten másik neve is: Úr. Krisztus mellékneve is Úr.
"Ha mindenki kapcsolatban van Istennel, milyen egységes tant hirdettetsz a papsággal, amit nem az Istentől kapnának meg?"
Mi történne, ha valaki mielőtt válaszol elolvasná a kérdéses részt? Csak egyszer? Mindegy. A gond, mint kifejtettem alább az volt, hogy mivel az egész hóbelevanc J.K: tanításain kellett alapuljon, az alaptörténetet mindenkinek pontosan kellett továbbadni. Pl. (l. szöveg) sokan azt tanították, J.K. csak szimbolika, míg még a levelekben is mint valós személyt emlegetik. Na, az ilyen kérdésekben kellett egységet fenntartani. A hívők meg hisznek, és az jó dolog, főleg ha fizetnek is (ha,ha). A gond, tudod, hogy Pál korára a sztori már sok kézen átment, és alig éltek már olyanok, akik személyesen is részt vettek az eseményekben.
"inkább kénytelen azokat a keresztényeket eltűrni, akik az evangéliuma ismeretének ellenére nem cselekszik meg azokat a dolgokat,"
Ebben az álláspontja a fenyítsük meg/dorgáljuk meg hogy visszataláljon az igaz útra volt az álláspont. Az említett kifejezlések a szöveg alapján főleg szóbeli instrukciókat jelenthettek, nem fizikai atrocitást.
"Nem Jézus tanítása szerinti életre tanított Pál, hanem Jézus feltámadása szerinti életre" Csakhogy Pál képletesen használja a "feltámadás szerinti élet" kifejezést, és a J.K: élwete szerinti életet érti alatta. L. szöveg.
- azt mondja szeresd Istent, meg mindenkit, ugyanakkor azt is megmondja, miért: mert ha nem, Isten lesújt a bűnösökre. Isten mindíg is így ténykedett: aki engedelemeskedett neki, attól időnként kért valamit, aki nem, arra lesújtott.
Nem. Az evangélium másról szól. A szeretet nem úgy működik, mint a törvény, ha nem szeretnek, akkor bűnösként lesújtok rájuk. Az evangélium nem az engedelmeskedés evangéliuma, hanem az igazságé és a szereteté. Az engedelmeskedés a törvény időszaka volt, amelyben egyértelműen meg lettek fogalmazva a betartandó követelések, pontosan ezen jött változtatni az evangélium. Jézus meghirdette az Isten akaratát, ami nem a törvényeknek és rendelkezéseknek való engedelmeskedés alapjait erősítette meg, hanem az igazság megismerését és a szeretet gyakorlását. Ez minden körülmények között is a szabadság evangéliumát jelenti. Istent sem parancsra kell szeretni, hajbókoló van felé rengeteg. De vajon ki az aki őt megérti?
- a papság szerepe: Pál szerint is az egyén közvetlen kapcsolatban van Istennel, nincs szüksége a hitnek közvetítőre (Kor.1.), a papok feladata viszont, hogy biztosítsák, hogy a tanítások egységesen legyenek továbbadva, és egységesen legyenek magyarázva a példázatok.
Ha mindenki kapcsolatban van Istennel, milyen egységes tant hirdettetsz a papsággal, amit nem az Istentől kapnának meg? Az "egységes tan" elve annak hiányát jelenti, hogy fel merje tételezni a hirdetője, hogy mindenkinek joga van saját értelemhez és saját gondolkodáshoz. Pál apostol nem hitt abban, hogy mindenkinek kapcsolata lehet Istennel, ezért szabott nekik rendelkezéseket, emberi okoskodásából kifolyólag. Nem Isten rendelte el. Ha Isten üzent volna, akkor a kapcsolat helyreállítását szorgalmazta volna, nem pedig egy "egységes tan" elfogadását, hogy a látszategység miatt úgy tűnjön fel, hogy mindenki Istentől lenne. Az életnek nem egységes tanra, hanem megértésre, és a gondolkodás éberségére van szüksége. Mivel ez mindenkinél más és más teljesen természetes, hogy ezek a gondolkodásmódok nem egyformák. Az "egységes tan" elve csak megrontja ezt a gondolkodást, igazítani kell az elmét meghatározott (megállapodott) szabályokhoz, majd az állandó alkalmazkodás alatt teljesen fel kell adni azt a folyamatot, amely a saját értelmének elevenségét biztosíthatná, a döntéseket az "egységes tan" kereteihez igazítva kellene meghozni, nem pedig a helyzet és az élet tapasztalatai és megértése alapján.
- a pogányokhoz való hozzáállásam, hogy vannak, ezzel együtt kell élni, bár látszik, hogy csak kénytelenségből tűri meg őket (ezt az egyet felróhatjuk neki)
Ha már kénytelenségről beszélünk, inkább kénytelen azokat a keresztényeket eltűrni, akik az evangéliuma ismeretének ellenére nem cselekszik meg azokat a dolgokat, amelyeket a pogányok az evangélium ismerete nélkül is inkább megcselekszenek. Már Jézus földön járta korában sem volt baja az istentelenekkel mert azok az igazságot látván azonnal elfogadták azt hitelesnek. A zsidó írástudókkal volt baja akkkor, éppen úgy mint, ma a keresztény írástudókkal.
----
Pálnál sohasem volt a hangsúly Jézus Krisztus cselekedeteire helyezve, legkevésbbé Jézus tanításaira. Pál egyetlen dolgot ragadt meg az evangéliumból, mivelhogy nem vagy alig ismerte a történeteit, mégpedig amit megragadt, az a Krisztus halála és feltámadása, az összes többi elméletét és hitvallását saját felfogásból vezette le. Nem Jézus tanítása szerinti életre tanított Pál, hanem Jézus feltámadása szerinti életre, ami nem is szerepel az evangéliumban. Pontosan deklarálja azokat a jellemzőket Pál,amelyek Jézus feltámadása szerinti életre jellemzőek, mégpedig a test és a lélek ellenségeskedéséből levezetettt lélek szerinti élet törvényeire.
----
A topic kifejezetten azért jött létre, hogy végre magával Pál tévedéseivel nézzünk szembe és nem az írástudók állandó magyarázkodásaival amelyek folyamatosan leplezni igyekeznek ezeket a tévedéseket, hogy állandóan bizonygatni próbálják, a Biblia minden szava igaz és tévedhetetlen. Ezzel a hozzáállással minden írástudó olyan magyarázatot kénytelen gyártani, amely valamilyen csúsztatott, csalt, illetlenül általánosított elmélet segítségével valahogy képes legyen az eredeti tévedést elfedeznie. Ezen természetesen pontosan az segít, ha mi is jobban ismerjük a Bibliát, de emellett meg is értjük, hogy benne hol miről van szó.
"Aztán megértettem, hogy a semmi telve van tartalommal, a csend belső hangokkal, a magány a mindenség egységével. És ez valóban boldogság."
Igen. Ez a "semmi", nem az, az örömtelen kifosztott semmi, a nagy nulla, a vágytalanság véső stádiuma, ami után nem tudnak elképzelni semmit, mert nincs rá fogalmuk, jövőképük. Az ilyen semmi, ha célként tűzik ki, nem vezet sehová, kilép a viágból és mások számára értéktelenné, megfoghatatlanná válik. A Nihill maga. Míg a te "semmid", nem is semmi, hanem a minden, amiről az ember valaha is álmodott. Egy kis világegyetem, melyben minden benne van. A te "semmid", csak látszólagos semmi, kifelé, de arra is csak olyanoknak, akik saját mivoltuk okán a belső harmóniába el nem juthatnak. Mivel nincs részük az általad felsoroltakban, el sem tudják képzelni , mi lehet ez? Nem a te erényed lesz számukra, hanem hibád. És te mégis nézel rájuk derűsen mosolyogva, minha a világ legszebb bókját hallanád, mert oda be, abba a gyönyörű, bensődbe zárt világba, nem léphetnek be, az csak a tiéd. És azé, akinek adsz belőle, de fel kell hogy ismerje, mit kapott.
Kedves guzmen!
Nagyon szeretem, ha gondolataimhoz hozzátesznek, mert attól épül, gazdagodik.
Senki igazsága sem a kimondott szavaitól lesz kerek, hanem attól, ahogyan kiteljesedik a környezetében, ahogyan mások ismerősként felfedezik és a magukét hozzáteszik.
A befelé figyelés a nap minden pillanatát átöleli, és ebbe nagyon sok mindenki belefér. Egy időben sokat gondolkoztam a „semmi”-n. Belülről éreztem, hogy arra vágyom. Semmire? Magam sem értettem, hogy lehet az, hiszen az élet az nem lehet semmi, én pedig életre vágytam, nem halálra…
Aztán megértettem, hogy a semmi telve van tartalommal, a csend belső hangokkal, a magány a mindenség egységével. És ez valóban boldogság.
Ilona
Csak egy picit teszek hozzá a magaméból, kiegészíteni, de nem azért mert a tiéd hiányos volna, hiszen így is kerek. Az én, énem egy részét adom hozzá, hogy nekem, még mit jelent. A csendben is, ahogy révetegen befelé figyelünk, nem az a vágyunk, hogy ne legyen vágy, hanem derűs és bölcs mosollyal figyeljük szívünk dobbanását, ahogy szeretteinkre gondolunk. "Csak" a csend van magában, de nem az, az üres, néma csend, hanem telve van örömteli gondolatokkal, emlékekkel, szeretettel. Mások lehet, hogy nem is tudják, "mi bajunk van", tán picit furának, sőt lehet, hogy bolondnak tartanak. Talán ez is a boldogság egyik definíciója.
Én most olvasgatom alaposabban a levelezést, de nem látom be, hogy alapvető gond lenne a Pálnak tulajdonított írásokkal. Alapvetően illeszkednek a bennük foglaltak a teljes mitológiai készlethez: - azt mondja szeresd Istent, meg mindenkit, ugyanakkor azt is megmondja, miért: mert ha nem, Isten lesújt a bűnösökre. Isten mindíg is így ténykedett: aki engedelemeskedett neki, attól időnként kért valamit, aki nem, arra lesújtott. - a papság szerepe: Pál szerint is az egyén közvetlen kapcsolatban van Istennel, nincs szüksége a hitnek közvetítőre (Kor.1.), a papok feladata viszont, hogy biztosítsák, hogy a tanítások egységesen legyenek továbbadva, és egységesen legyenek magyarázva a példázatok. - a pogányokhoz való hozzáállásam, hogy vannak, ezzel együtt kell élni, bár látszik, hogy csak kénytelenségből tűri meg őket (ezt az egyet felróhatjuk neki)
Persze nála is hangsúlyozásra kerül, hogy elsődlegesen J.K. cselekedetei(ről szóló feljegyzések ti. az evangéliumok) az alap, csak szegény szeretett sokat ügyködni a politikában, és látszik, hogy a fő gondja a megszaporodott igehírdetők volt, akik mind kitalálták a saját meséjüket.
Természetesen ha a szöveget felhasználók is olyanformán kezelték a cuccot, mint ahogy a hivatkozások vannak a csillagozással a szövegben, akkor valóban gáz lehetett az eredmény (nyilván emiatt létezik a topic is, pontosabban mert az átlagos hívő sose olvasta értelmesen a Bibliát, csak a hittan-magyarázatokat hallgatta).
Az ember sokszor csak magában örül boldogságainak, és azt sem tudja, hogyan ossza meg örömét másokkal úgy, hogy ne veszítsen értékéből, hanem növelje azt. Ez is egyfajta művészet, a teremtő erő és az alkotás képessége.
Sokszor a kimondott szavak miatt szertefoszlik a megtapasztalt, megérzett egység édes varázsa, és művésznek kell lenni ahhoz, hogy ezt a tüzet ne fújja el, hanem őrízze a parazsat.
Nehéz megérteni, hogy sokszor a csönd az, ami erősebb, minden kimondott szónál.
Nagyon szép, találó gondolatok. Ezek voltak azok, amelyeket hozzá kellett tenni Takarító előző, fél gondolataihoz, (amelyek egyébként szintén nagyon jók).
„Ezért nálam először a kérdés az, valóban szenved az állat a szülés alatt?”
Igen, kérdés marad nálam is, ahogyan az is, hogy akkor valójában az asszonynak miért kell mégis szenvednie. Elégedjünk meg, mert Éva evett a tudás fájáról… Bár én szeretem (szeretném) érteni a dolgokat… Mert még mindig hiszem, hogy közelebb visz a megoldáshoz, a boldogsághoz. És ha a boldogság éppen az elfogadásból áll, akkor ahhoz.
Azt is elfogadom, hogy létezik boldogság szenvedés nélkül, legfeljebb megelőzi… Nem attól leszek boldog, mert szenvedek, hanem attól, mert a szenvedésekhez képest értékelni tudom a boldogság állapotát. Igazán egyáltalán nem ragaszkodom a szenvedéshez, de azt tudom, hogy anélkül „sajnos” nem jutottam volna el a jelenlegi boldogság állapotába és nem nagyon hiszem, hogy az embernek olyan sok helye van a földön, mert szerintem csak egy. Ezt megtalálni, bármi áron, szenvedéseken keresztül vezet. Szerintem.
Úgy érzem, hogy ezt a tapasztalat mondatja veled: „ugyanakkor azt amit elért volna, más viszi el előle”, ahogyan mélységesen elfogadom az ebből jövő keserűséget és igazságtalanságot, de mit tehet, ha kifosztják?
A gyümölcsös példa nagyon tetszik, de máris a példán túlmutató gondolatokat keresem. Ha más szüreteli le a gyümölcsöt, akkor felmerül a kérdés, valóban a gyümölcs adja a boldogságot? (Mert ez bármikor megtörténhet.) És érdemes-e kertészkedni?
Úgy gondolom, hogy a kertészkedés az embernek egyfajta alkotó tevékenysége, amit nem kellene feladni. Az alkotás gyümölcs nélkül pedig értelmetlen. Ez valóban csak akkor működik, ha alkotom és én élvezem az eredményét.
Értem, hogy a harmadik esetben a dolgokhoz való ragaszkodást utasítod el, tehát nem akarni, csak lenni; nem alakul ki a birtoklási igény, ez már egy másmilyen szintű gondolkodás, mint amit az első kettő eset példáz.
De ember alkotás nélkül, igyekezet nélkül… Nem látom. Valahogy arra módosítanám a gondolatot, hogy alkossak, de ne akarjak. Éljem az életet, de ne akarjak boldog lenni (legalábbis ne legyenek megfogalmazva azok a bizonyos gyümölcsök), hanem egyszerűen csak éljem, élvezzem az életet, a kert gyümölcseit, amik maguktól teremnek (vannak). Jézus természetpéldázata az ég madaraival és a liliommal.
Értem az utolsó bekezdésedet, de nálam a szeretet eddig nagyon jól működött és utamon segített, dönteni segített, eligazodni segített és úgy látom, a gyümölcsök is sorakoznak. Lehet, hogy attól, hogy nem emelem ki a gondolkodás, értelmezés fontosságát, csak azért teszem, mert az a rész bennem természetes, és a szívre való hallgatás, rábízás váratott magára. És csupán örömömben hangsúlyozom annyira a fontosságát.
Köszönöm, hogy megértettél.
Amiképpen a betegségeknek is meg vannak az okai, amit az egészség folytonosságát megszakítják, azonképpen a boldogtalanságnak is meg vannak az okai, amiket az élet korlátozásával hozunk létre.
Fő kérdéseink általában azok az igazolások, amelyek ezeket a korlátozásokat a létfenntartásunk érdekében, vallásunk parancsának való engedelmeskedés végett, közerkölcsünk szabályainak meg nem sértése miatt hoztunk létre, terheket, nehézségeket, amelyek vállalását erkölcsi, vallási, biztonsági okoból és előírásokból teljes természetességgel mindenkire nézve kötelező érvényűnek tartunk. Ám ezek érvényesítésével egyszerűen lehetetlenné tesszük azt az egyedi, spontán és belülről fakadó életet, amely éppen úgy a lélek egészségéhez tartozik, mint a mozgás a test egészségéhez. Az élet megértésének hiánya miatt azonban a boldogságról félreértéseket hozunk létre, ezek mintákban és példamutatásban fogalmazódnak meg, amelyek eléréshez követési vágyat teremtünk meg.
Miközben céllá tesszüka boldogságot, utat teremtünk az eléréséhez, ezeket az utakat feltételekkel terheljük meg, hogy csak a kiváltságosok tudjanak elérni a végére. A kiváltság ebben a világban elég jól körülhatárolható feltételeket jelent, beleértve a pozíciótól, a kényszerekig, a luxus birtoklásától a tekintély (akár vallásos) tiszteletéig, minden olyan feltételt, amelynek megszerzését kitalált (nem feltétlen elismert) szabályok és követnivalók teljesítésével tudja csak biztosítani az ember. Szabályok, kötöttségek, feltételek rengetegében élünk, ezek állandó alkalmazkodást is igazodást követelnek, ezek között teljességgel lehetetlen akár kis időre is egy olyan életmódot kialakítani, amely egészséges, belülről fakadó, spontán, felszabadult lélekkel és szellemmel lenne képes megnyilatkozni.
A lelket az értelmetlen alkalmazkodás korlátok közé szorítja, és fájdalmat, bánatot, később boldogtalanságot hozva létre benne. Az alkalmazkodás értelmetlensége nem abban van, hogy céljai értelmetlenek, hanem a célok elérésének módjában van. Miközben .az értelmet tűzzük ki célul, értelmetlen utat teremtünk hozzá vezető folyamatnak. Lélek felszabadulásáról beszélünk, és érzéketlen, merev gondolkodást és viselkedést várunk el addig míyndenkitől, míg oda eljuthatna. Bőségről beszélünk, és kifosztás lesz a részünk. A szabadságot azzal bizosítjuk, hogy falakat építünk biztosítva a szabadsághoz szükséges feltételeinket, de amelyek között végül is foglyokká válunk.
Mindezek a dolgok nem misztikus erők által, a semmiből, vagy eleve elrendelten, vagy akár a karmánk, vagy előző életünk büntetéseképp jönnek létre, hanem mindannyian összefogunk és szakértőket, tekintélyeket, vezetőket nevezünk ki, bízzuk meg, hogy dolgozzák ki azokat az utakat, amelyek segítségével mindannyiunk javát, boldogulását képesek leszünk szervezett és törvényes keretek és korlátok között megvalósítani. Miközben rendet és biztonságot akarunk teremteni, nagyobbá lesz a káosz, megnövekszik a bizonytalanság. Zűrzavar és konfliktusok jönnek létre, amelyben aztán már sem az utakban, sem a célokban nem lesznek képesek megbízni a követők, és ezzel megteremtjük azokat a feltételeket, amelyekben a zűrzavar és bizonytalanság szakemberei léphetnek felszínre elveikel és nézeteikkel a kihasználás és elnyomás folyamatait erősítik meg.
A boldogság azonban már a folyamat elején elveszett, oda visszatalálni akkora feladat, hogy a reménytelenség már csak a halál utánra, a túlvilágra, a paradicsomra, a következő életbe helyezi megvalósulásának kivételes lehetőségét.
Pedig nem lehetetlen ebben az életben fordítani a dolgok folyamatán, mert ha megértjük az egész teremtő folyamatban saját kezünk, értelmünk és szívűnk jelentőségét, akkor valójában egy igazi változás lehetősége előtt nyitjuk meg a kaput.
Először kérdéssé tenném az állatnál létező szülési fájdalmat, mielőtt messzemenő következtetésekre jutnánk belőle. Kutyánál, macskánál, oroszlánnál láttam, hogy sokkal simábban, rutinszerűen, mint egyéb nyomásszerűen végzett tolás esetében mennek a dolgok, nem úgy, mint az embernél, egyiknél sem viselte meg úgy a dolog, mint például az asszonynál a maga Bibliai értelmű fájdalmaival.
Ezért nálam először a kérdés az, valóban szenved az állat a szülés alatt?
Az mindenképp finomabb megfogalmazás, hogy a boldogsághoz vezető út tele van szenvedéssel, mint az, hogy boldogság nincs szenvedés nélkül. De ha erről beszélnénk, akkor pontosítani kell eleve a mondandónkat, hogy boldogsághoz vezető út létezik-e szenvedés nélkül.
Valóban sok esetben mondják, ha valakit boldognak látnak, hogy megszenvedett érte, megérdemli. Azonban én ezt a megfogalmazást akkor tartom fontosnak, ha valaki ugyan megszenvedett a boldogságért, ugyanakkor azt amit elért volna, más viszi el előle, mondanám azt, hogy érdemtelenül és igazságtalanul fosztották meg a boldogságától. Megtermi a gyümölcsét, de más veszi el tőle. Három különböző esetet különböztetnék ilyenkor meg, vegyük például egy kert megművelését. Tételezzük fel a kert gyümölcsei szükségesek ahhoz, hogy valaki boldog lehessen általuk. Először van hogy megműveli az ember a kertet, de akkor sem a kert művelése, hanem a gyümölcsök azok, amelyek a velük való élés által boldoggá teszik. Ha a kert művelése tenné boldoggá, akkor nem lenne szükség a boldogságához a kert megtermett gyümölcseire. Szerintem ezt szeretnéd te példának felvetni. Másodszor megműveli az ember a kertjét, és amikor megtermi az a gyümölcsét jön valaki, leszedi és elviszi a termést, mielőtt boldoggá tehetné annak megművelőjét. Ez az amit kifogásolni szeretnék. Harmadszor valaki boldog akkor is lehet, ha a kert az ő megművelése nélkül megtermi gyümölcsét, és az ember élhet általuk boldogan. Ez az amit én nem zártam ki a lehetőségek közül, sok szorgos kertművelő kifogásolására, akik még a kert művelése mellett sem juthatnak bőséggel annak gyümölcséhez, ezért ennek a harmadik verziónak még a gondolatát is eleve kizártnak tartják.
Szeretem kerek egésznek tekinteni az életet és nem felbontani szívre, testre, tudatra. Ezért az igazságok területet nálam tovább tart, mint amelyek csak a szív megtapasztalhatóságával bizonyíthatóak. Nem kizárni akarom ebből a szívet, csak helyére tenni az életben megfelelő szerepébe. Sok egyéb összetvője is van a dolgoknak, beleértve a villamoson rálépnek az ember lábára, vagy kihasználta a kávéspoharamat effektusokat is. Nem elegendő az igazsághoz az, hogy szívből származik és szeretettel adják elő. A tévedések, hamis gondolatok, elvek és hitek legnagyobb részét korunkban élppen szeretettel oltják elménkbe, tehát a szívvel való megtapasztalhatóságon kívül éppen ezért a gondolkodás jelentőségét is szeretném a helyére tenni. Hogy szeretettel adjuk tovább balgaságainkat, még nem emeli azokat az igazság szintjére, valamint megfordítva, hogy szeretettel veszünk át valakitől valamit, még nem bizonyítja az átvett dolgok igazságát. Csak erről akartam problémázni. A legeslegeslegeslegtöbb példát erre pontosan a kereszténység életéből vehetünk, nem csak a múltba nézve, hanem különösen a jelen hívőire tekintve.
A szenvedés azért szükségszerű a születésnél, mert az az emberi tudatosulás velejárója. A gondoskodás, mely az embernél a szeretet érzésével gazdagabban jelenik meg, nem ösztönösen jelentkezik (ahogyan az állatoknál), hanem tanult, érzelmileg átélt úton, amibe beletartozik a szenvedés is.
Mit gondolsz, az állatok nem szenvednek, amikor szülnek, nekik nem fáj? Szerintem annyiban mások az állatok, hogy ők nem törődnek a fájdalommal, hanem természetes nekik. Amikor a jó és gonosz fájáról szakított Éva, akkor azt a képességet „szakította” az embereknek, hogy a világot szétválasztva tapasztalják meg (jó-gonosz), és annak megismerése útján alkossa meg az egységet, a boldogságot, az Istenben levés természetes állapotát.
Egyébként Istentől miért kapott Éva büntetést?
Szerinted nem igaz, hogy „a boldogság nincs szenvedés nélkül”, szerintem pedig uti cél nincs út nélkül, néha az út sokkal édesebb, mint a cél.
Nem? Legalábbis a nőknek… ;)
Ebben nagyon igazad van: „a szenvedés részt mindig az viszi el, akit az nem illet”,
De a továbbiakban is: „ a szenvedés minden esetben az élettevékenységek bármilyen megnyilatkozásának az akadályozását jelzi, nem pedig a kibontakozását. Ami az utóbbi esetben pedig éppen az öröm és boldogság jelzése lenne.”
Nem a szenvedés=boldogság, hanem a boldogság a szenvedésből nő ki.
„Gondolkodás szív nélkül? Hogyne volna.”
De mi azt az igazságot keressük, amit a szív tud megtapasztalni.
„a gonosz szívből is jöhet hamis gondolat”
Ezt választja külön a szeretet. A gonosz szív az szerintem nem tud szeretni…
„Ezért szoktam az igazságok vizsgálatát inkáb a tapasztalatokhoz kötni, nem pedig hitekhez vagy nézetekhez, mert azok mögött számos félreértés húzódhat, még ha szívből elhitték is azokat a hirdetőik.”
…ha szívből hittek, de nem éreztek szeretet-akkor hiszékenységről és a tekintélyek elfogadásáról van szó és nem az igazság megtapasztalásáról.
"lehet erőlködni a jó a boldog a stb hosszításával...minél hosszabb annál nagyobbat fog esni és jobban fog fájni."
Akkor most erőlködsz a jó és boldog rövidítésével? Pedig a második fele akkor igaz, amikor sikerül ezt minél rövidebbre és minél rosszabbra fordítanod.
többnyire az kivéve azon nagyon ritka eseteket akik túllépnek azon a lélekállapoton hogy úgymond véletlen most épp ezen majd azon az oldalán vagyok.
nagyon dicséretes. már megkérdeztem hogy merről hány méter a tartós boldogság kialakításával.?
(ha nekem a lábamra lépnek bocsánatot kérek, de nem vagyok sem boldog, sem boldogtalan, magyarul europeer közfelfogás szerint szánalmas langyosvíz)
lehet erőlködni a jó a boldog a stb hosszításával...minél hosszabb annál nagyobbat fog esni és jobban fog fájni.
ha látjuk hogy az érem két oldalán túl is van élet...akkor a szó hagyományos értelmében nem leszünk boldogok de boldogtalanok sem.
ennél többet nem lehet kihozni az életből. de ha Te kitudsz akkor inkább a technologiát ecseteld...mert a szeretet is addig jó amíg "kapjuk", és amig birtokoljuk a tárgyát. csak úgy szeretni a kozmoszt...nem túl általános...szeretni a rosszat mint isten (ld. pl hogy megbocsátó és stb) ...képtelenség...mint itt is megmondták (hülyeségnek még tolerancia sem jár)...szeretni a húst annyira hogy gazdáját bekebelezni az már annál jobban.
hiába "cseréljük" a boldogság szót szeretetre attól még a poláris világ végletei közt bóklászunk.
továbbá ha van fluent boldogság ...akkor mi van a rosszal a halállal és a stb. analóg ellentétekkel? mint kérdeztem vala.
Az éremnek két oldala van, de az élet nem kétoldalú érem.
Különösebben nem tetszés alapon szoktam a dolgokat megvizsgálni, azért inkább körülnézek, és mást is figyelembe veszek.
Lehetséges egyáltalán nem szembenálló dolgokat mégis egymással szembe fordítani, csak azért, hogy a jó-rossz ellentétnek megfeleljen. Tulajdonképpen ennek visszafordításán fáradozom. Ami például sorban egymás után jön, azt én nem egymás helyébe, vagy egymás mellé, vagy egymással szembe teszem.
Pont azok a pillanatai a szenvedésnek és a gondoknak amelyeket kiragadva említettél, nem létükben vitatottak. De keletkezésük megértéséhez nem elegendő rápillantani, és messzemenő következtetéseket levonni., vagy olyan dolgokat bizonyítani vagy cáfolni velük, amelyekhez valójában semmi közük.
Tehát nem a szenvedés létével volt sohasem problémám, hanem mindazzal a tevékenységgel, amelynek eredője az a rengeteg fájdalom, ami valójában boldogtalanná teszi az embereket, hogy még itt a fórumon is - rajtam kívül - fájdalom nékül senki nem tudja elképzelni a boldogságot, vagy minmimum nevetve hitetlenkedik ugyan már hogyan is létezne tartós boldogság, amikor a villamoson biztos rálépnek majd egyszer a lábára.
"Arra akartam utalni, hogy mi okozza a boldogság múlandóságának az érzését az emberek között, nem pedig azt, hogy te azt mondtad, hogy az egységben van a boldogság, azt tessék kergetni."
Nézd. Pontatlanul adod viszza ezt a részt is, és rámfogod hogy rosszul látom.
Arról beszéltem, hogy nem állítottam ezt TE rólad, te pedig úgy állítod be minha én mondtam volna hogy az egységben van a boldogság. Most miről beszélünk?
