Nem értem, hogy a Kiel 9 játékossal megoldotta az egészet, nekünk meg sok kiváló tehetség üldögélt a padon és a gyenge, betegségből jött játékos edzés nélkül rengeteget játszik. Ez mekkora gáz volt, képzelem a srácokat a padon, mit éltek át.
Ma meghallgattam a "kézivezérlés" podctastot. Annyira sok igazság volt abban, ami ott elhangzott, hogy már fájt.
- Miért ne tudhatná a szurkoló, hogy ki sérült, ki beteg, kivel van probléma? Ezt erősítették meg a műsorban is. Semmibe veszik a klub a saját
szurkolóit.
- Markussen, Tönnesen. Állítólag Borsos tudja, hogy mi a probléma velük, de nem volt hajlandó elmondani, amit tud. Persze ezt sem tudhatjuk.
Csak megkellett nézni Tönnesen arcát a két nap alatt, és minden ott volt.
- Székely Marci. Ez a klub, és annak a bagázsnak a szégyene. Szimpatikus srác, és megtett minden az elmúlt két évben. Ide csábítottuk,
szerintem nem korrekt módon és a legfontosabb éveiből elvettek az illetékesek kettőt. Laci tényleg ennyire nem érzi, hogy ez mennyire gáz.
Miért nem lehetett nevezni 3 kapust a Paris ellen, és adni nekik néhány percet? Legfeljebb Markussen nem ült volna padon.
Telnek a napok, megy a lapítás és ezzel együtt a túlélés. Szánalmas és undorító az egész. Senki nincs, aki felálljon és azt mondja igaz, ebben és ebben hibáztunk. Játszuk az eszünket, hogy kiállunk a meccsre vagy sem?! Milyen elnök az, aki ezt még el is mondja? Tényleg ennyire elszálltak maguktól? Bármennyire drukkoljon az ember egy csapatnak évtizedeken keresztül, ez az egész annyira gáz és vállalhatatlan.
Én továbbra is azt mondom, tessék innen elmenni, de gyorsan.
Az új évre leiratkoztam a Telekom Veszprém FB oldaláról ezért nem is látom rendszeresen a posztokat, vagy csak szelektálva.
A Csik úr féle Sport tv-s agymenéseknek lett valami visszhangja a hivatalos FB oldalon a kommentelők részéről? Vagy csak az megy még mindig, hogy jön egy kritikus hang és ráugranak többen, hogy de milyen nagy dolog, hogy egyáltalán eljutottunk a Final Fourba, meg hogy az ellenfelek is milyen erősek voltak, meg COVID meg szurkolókkal meglett volna és a többi. Az eredmények mind szépek és jók, de közben a veszprémiektől elvették a csapatukat, megy a pénzégetés és az értelmetlen (éles meccsen soha be nem vetett) igazolások.
Ha van Vodafone/UPC rögzíthető adás funkció, ott 7 napig elérhető. Neten is. Erősen ellenjavallt amúgy a megtekintése :)
Fáj az a tehetetlenség, hogy nem tudunk az ilyen fazonoktól szabadulni. Hol vannak ezek eleganciában, intelligenciában, STÍLUSban egy Magyarádyhoz, Hunyadfalvihoz, Szabó Jánoshoz képest? (utóbbit például miért nem kérdezik soha? - költői) Feudális intézőemberek akik egyik projektről mennek a másikra.
Én ezt amit itt ma látok (az Építők műsort nem láttam még) botrányosnak ítélem meg. Nehezen fogok elaludni ezután, jóllehet ezt a klubot én már korábban elengedtem, mégis fölhergeltem magamat.
Ezt a kérdést leginkább Mocsai rektor Úrnak kellene feltenni,hogy. Neka eddig kiket tudott kinevelni... senkit.
Én is örülnék magyar játékosoknak,de akik szóba jöhetnek és bl szint,azok szegeden játszanak. Az utánpótlás egy másik topic lehetne... férfi szinten leginkább:(
Jönnek-mennek ezek a neves játékosok, de minek. Itt csapat nincs. Sose nem is lesz belőlük, ahhoz kellene edző is, meg csapatvezetés is. Mert most egyik sincs, bármilyen csalóka is a látszat.
Lehet véleményemmel egyedűl leszek ezen a fòrumon, de elképedve olvasom, hogy mindenki igazolgatna mindenféle sztár játékost. Mi lenne, ha stratégiát váltanánk és néha kinevelnénk egy-két nemzetközileg is jegyzett spielert? A "kis veszprèm" már számomra így is sokkal szimpatikusabb, mint az agyonvásárolt " nagy veszprém".
Ultra gáz volt Csík és sajnos nem először... Igen,egy kis önkritikát is kellene gyakorolni!
Mindenért a covid és az ehf hibáztatható!! Hogy nem pacsizhatott a játékosokkal meccs előtt..hagyjuk már.
Az elemzésnél Borsos kitér arra hogy Duvnjak milyen jól védekezi az 5+1 és becsapdázták Yahiát ezért eladta a labdát.Csík erre: de előtte hátba vágták... ha ezekért fújnának Blagotinsek kb 5percet lenne a pályán. Borsos sztem visszafogta magát hogy ne röhögje ki.
mEnnek az embernek köze sincs a kézilabdához... max a pénzszerzéshez.
Én nagyon határozottan emlékszem az első "veszprémes" fellépésére a Sport Tv-ben 2017(?)-ben amikor megtörtént az őrségváltás. Szezon előtt volt, SZEP volt a másik fél a Szöged részéről. Nos, zongorázni lehetett a különbséget. 3 évvel később szerintem rosszabb a helyzet. Kálomista is ultragáz volt, de szerintem túltesz rajta. Azt nem tudom hogy a háttérben hogyan meg miként intézi a költségvetést, de hogy PR-szempontból sokat árt az biztos. Én biztosan Sevit tolnám az ilyen műsorokban. Bruno Martini, Dirk Schmäschke, Szilágyi Viktor, hogy csak párat említsek a nagyok közül, de lehetne még a Vardarnál a kopasz palit is felhozni. Ilyen szempontból is negyedikek voltunk a FF-ban.
Bástya elvtárs is mondta, hogy "szerénység!". Szerintem semmit nem veszítene vele, ha szépen a háttérben dolgozna a csapatért, az ilyen melót meg rábízná Sevire vagy Lacira. A covidot ők is tudják mantrázni, a szakmai témákban meg legalább nem beszélnének ennyi baromságot.