Erre nehéz válaszolni, bár próbáltam figyelni, kik is szurkolnak illetve hallgattam, hogy megy. Az alaprigmusokat mind a 40 ember nyomta, bár volt aki nem végig, nem mindenkinek bírja azt a torka.:) Az újabbakat meg még nem tudja mindenki, azokat csak próbáltuk gyakoroltatni, volt ami egész szépen szólt. Szerintem egy olyan 25 ember szurkolhatott elejétől a végéig. Ennek ellenére a különbség hallható volt, még a városi tv kommentátora is kiemelte. Azért nehéz kicsit lemérni, mert a meccs kb 15 percig tartott, utána már csak az volt a kérdés, mennyivel nyomjuk le őket. Ekkor már többen nem szurkoltak, vagy csak szurkolgattak. Szerintem az igazi mérce majd a Kecsó elleni hazai derbi lesz, mert ott lesz vendégtábor, illetve addigra talán még csatlakozni is fognak. (A csütörtöki szombathelyire nem hiszem, hogy nagyon sokan elmegyünk, hétköznap sajnos sokan nem érnek rá...Kár érte...)
Amúgy persze, nehéz Fehérváron 40 ilyen embert összeszedni, bár azért meg kell hogy mondjam, az előző szezonban menet közben már jobb volt a hangulat, mint mondjuk 3-4 évvel ezelőtt (vissza szoktam nézni a tv-ben, ami jó támpont,mert nagyjából egyenlő távolságra van tőlünk és a vendégszektortól), szóval fejlődik ez a dolog (annak ellenére, hogy sokan nyomják itt is a negatív hangokat, az sokszor csak megszokás, egyszerűen nem igaz), de természetesen még van hova. Ezért is csináltuk meg a csoportot, hogy kicsit feldobjuk, de nem fog menni egyik napról a másikra. Mondjuk pont ellenetek várom azt, hogy egy nagyon jó hangulatú meccset teremtsünk!
Ez a 40 fő amúgy mit jelent? Mármint bántás nélkül, de kötve hiszem, hogy van Székesfehérváron 40 olyan ember, aki végigszurkolja a meccset és minden rigmust kiabál. Tehát vannak olyanok, akik úgy szeretnének tartozni a csoportba, de inkább csak tapsolnak?
Nem volt Asszonykórus Ultras...Ja, poénnak szántad? Szar volt. Amúgy meg létszámarányosan meggyőződésem, hogy mi vagyunk a leghangosabb tábor az országban.:D:D:D A cél az, hogy ne csak úgy legyünk hangosak!
Szóval végre valahára megalakult az Albánál is a szurkolói csoport (egyelőre olyan 40 fővel) Fehérvár United Cool Kangaroos néven, hogy kicsit feldobjuk a Gáz utca hangulatát és megmozgassuk a nyugdíjasokat is!:D Drapi lehet, hogy már a Falco elleni meccsre lesz, de a Kecsó ellen tutira, ami egyelőre megvan, az a címerünk:
Természetesen készülünk új rigmusokkal, dalokkal, koreókkal, reméljük minél előbb hallható és látható lesz ebből valami, meglátjuk mire megyünk ebben a közegben. Egylőre a lelkesedés elég jó, a mai Sopron elleni meccsen már hallható volt ez, máskor ilyen szintű meccsen nem nagyon volt még ilyen jó kis szurkolás. Aztán az idő eldönti, mi lesz belőle, de azt hiszem az is valami, hogy végre elkezdődött a szervezés, nagyon ideje volt!
Nálunk is előszeretettel keresik a lecsorgókat, volt is már egy-két "áldozat".
Érdekes módon előzö szezonban mikor fellett vázolva mindenkinek a szitu és látványosan együtt is mozgott a brigád akkor már nem akarództak odajönni sálat gyüjteni, hisz nem lett volna olyan könnyű a préda. Pedig biztos, hogy kint voltak mert második félidőben láttuk is őket a csarnokban.
Hát a történet csak annyi, hogy Nyíregyházán most már visszatérő vendégek hazai oldalon a mérkőzés iránt nem, de a vendégszurkolók iránt érdeklődő egyének. Néhányan bejönnek a második félidőre a meccsre is, de a többség az egyetlen be- és kijáratnál várakozik. Tavaly ez egy sálunkba került, idén a biztonságiak résen voltak. Hiába, a foci másodosztály gondolom nem jelent túl sok izgalmat.
"Hogy kik a nem szimpatikusak? Azok a nyíregyháziak, akik már megint csak azért jöttek el kosárlabdameccsre, hogy az ultra, de pláne a huligán mentalitástól erősen távol álló körmendieket megleckéztessék, hogy úgy mondjam. Mondjuk ez az a szint, amit nem tudok értékelni vagy jellemezni, mert egészen érthetetlen számomra."
Most csak röviden, lehet ha lesz több időm, visszatérek rá.
1. Alapvetően pozitív véleménnyel vagyok róluk, mert Körmenden kívül a kosárlabda, illetve maga a csapat iránti ilyesfajta fanatizmust a mai napig nem láttam máshol, mint Szolnokon. Ezen felül is vannak hasonlóságok persze. A koreók pedig olyan szinten vannak, ami az országban egyedülálló (egyelőre), a szurkolás változatos, szóval az összkép jó. Persze vannak olyan dolgok, amikkel nem értek egyet, vagy nem értem, és mi biztosan másképp csinálnánk (válogatott meccsen olajozás percekig; illetve helyenként az arc mérete), de nyilván nem vagyunk ugyanolyanok.
2. A táborunk is megosztott őket illetően teljesen. Az utóbbi években több lett az inkább "ellenséges" vélekedés, de ezek főleg a csapatok és nem a lelátó körüli dolgokra vezethetőek vissza.
3. Rólatok úgy 8-10 évvel ezelőtt voltam rossz véleménnyel, szerintem csináltatok pár nehezen vállalható dolgot, de ez nem tartozik rám, ránk. Én is abszolút a semlegesség mellett vagyok - ahogy többször írtam már, engem sokkal inkább az olyasmi megnyilvánulások zavarnak, amik nem a táborból jönnek, hanem a különböző ülőszektorokból; látszik az elvakult, egészen irreális Körmend-ellenség néhány emberen, akiknek mi csinálhatunk bármit, mi akkor is a bunkó, nagyképű falusi parasztok leszünk. (Na persze ez fordítva is megvan, tudom én.)
4. Igazából a Devils hozzáállása a Falco-kérdéshez nem nagyon változott. Oké, most nyugodtabb a helyzet, de olyan hű de nagy hirig sosem volt. Nem is hiányzik én úgy érzem egyik oldalnak sem. A megyei rivalizálás, meg az egész ami körülveszi a derbiket viszont olyanná teszi a hangulatot, hogy a Falcót mindig, de mindig le kell győzni, meg a falcósokat leszurkolni, és náluk jobbnak lenni. Viszont az a fajta gyűlölködés, hogy most azon szervezkedjen valaki, hogy hol lehetne csarnokon kívül konfrontációt kialakítani - hát szerintem ilyen a hosszú-hosszú évek alatt talán egyszer vagy kétszer volt. Mindig többet fogunk inni egy Falco elleni győzelem után, mint mások ellen, de szerintem ennyi. Már a szidások száma se sok a meccseken egyáltalán. (Mondjuk viszont azt nem értettem, hogy mikor előkerült egy ilyen a meccsen, miért volt olyan felhördülés az ellenoldalon, azért ez szerintem bőven belefér, megjátszásnak tartanám, ha nem lenne ilyesmi. De ez a zárójeles már egyéni vélemény.)
Hogy kik a nem szimpatikusak? Azok a nyíregyháziak, akik már megint csak azért jöttek el kosárlabdameccsre, hogy az ultra, de pláne a huligán mentalitástól erősen távol álló körmendieket megleckéztessék, hogy úgy mondjam. Mondjuk ez az a szint, amit nem tudok értékelni vagy jellemezni, mert egészen érthetetlen számomra.
Ja hát mennyiségben biztos nem, igen. Igen, így van, a frissesség miatt ilyenkor az "újabbak" jobban előkerülnek, valamint gondolom a fiatalabbak szavazhattak rá inkább.
Abban igazad van, hogy a "vicc" nem volt jó megnevezés részemről, inkább a megdöbbentő jelzőt kellett volna használnom. Persze, én is tudom, hogy Doyne nem egy angyal, de azért abban a pár évben amialatt hazánkban játszott, nem hinném, hogy csinált annyi ellenszenves dolgot, mint más játékosok mondjuk egy-másfél évtized alatt, beleértve Kálmán Lacit is. Persze valószínűleg arról lehet szó, hogy a frissebb negatív élmények mindig jobban benne maradnak az emberekben.
Hát ez az emberek véleménye, egy érzés, ami bennük van, így viccnek nevezni erős. Nyert ugyan, de nyilván így is az összszavazat töredékét kapta csak. Ha tényleg kíváncsi vagy miért lehet ez, leírom.
1. A hálós dolog miért ne számíthatna?! Nem értelek. Attól még, hogy evidens egy hálólevágás bajnoki döntő végén, nehogymár ne lehessen ellenszenves, aki megteszi, pláne ha közben provokálja is a palánk mögött lévőket.
2. Doyne olyan játékos, akit többször kiállítottak. Ilyen azért nem sok van. Többek között ugye az említett bajnoki döntő utolsó meccsén is.
3. Sok fiatal szavazott, akik azért nem emlékeznek mondjuk Ivkovics és Mészáros ""csibészségeire"", vagy Wiley ámokfutásaira.
4. Ami miatt számomra rendkívül ellenszenves (bár nem rá szavaztam én), az pedig a következő történet. Már Fehérváron játszott, és jöttek Körmendre. Mivel abban a csapatban nem igazán találta a helyét, sokat ült a kispadon. Onnan egész meccsen át hergelte a tábort, többek között előszeretettel markolászta magát középen és kínálta fel a körmendieknek. Na, ilyen játékos sincs sok. Aztán meccs után Körmend-szurkolók egy kis csoportja várta őt a főbejáratnál. (Ilyen az elmúlt nem is tudom hány évből egyetlen más játékos kapcsán sem volt.) Nyugodtan jöhettek ki a fehérváriak. Doyne tudta, hogy rá vár a nép, ezért bennmaradt és onnan hergelt, és mutogatott tovább. (Itt volt az, hogy egy fehérvári hölgyszurkoló jelezte, hogy milyen rasszisták vagyunk, hogy csak az a baj, hogy néger. Eközben Hanga ott állt mellette a lépcsőn és három körmendivel a feszült hangulat ellenére nyugodtan beszélgetett.) Aztán egy körmendi srác elindult az ajtó felé, Doyne kinyitotta az ajtót, kiütött egyet, talált is, majd befutott. A rendőrök rendet tettek, és másik kijáraton távozott a játékos.
Persze a meccs utáni dolog nem az ő sara elsősorban. De ugye érezzük, hogy ő volt a provokáló és az ütő egyaránt. És ugye elképzeljük, ha ez fordítva van, akkor abból milyen balhé lett volna, így meg nem tudott róla senki. Viszont a meccsközbeni folyamatos hergelés és mutogatás olyan dolog, amit nem nagyon lehet látni azért szerencsére.
Összefoglalva egy balhézós, többször kiállított, provokáló ember, aki ráadásul a legnagyobb rivális játékosaként bajnokként távozott egyszer a körmendi csarnokból. Hogy érthetetlennek és viccnek tartod, hogy többen őt jelölték, az az, ami számomra meglepő.
Számomra az egész országra kiterjedő Kálmán-utálat inkább a furcsa, de hát ez van, viccnek nem nevezném, ha az emberek utálják, akkor ez van, el kell fogadni.
Ez azért van, mert ez nem a tábor véleménye, hanem általánosan nézve körmendi szurkolóké, nézőké. Számukra meg a Falco a fő rivális, ez szerintem a két csapat mérkőzéseinek múltját ismerve érthető. A tábornál egészen biztosan a ZTE állna az első helyen.
A Szolnok meg azért van elöl relatív, mert nagy volt a szórás, vannak, akiknél a legszimpatikusabb ellentábor, de vannak akiknél mindenkit megelőznek ellenszenv tekintetében. Így összesítve a pontszámokat negyedikek lettek (ha jól emlékszem).
Meglehetősen érdekes - főleg az elmúlt meccsek semleges légköre után - hogy mi vagyunk az elsők a gyűlölet listán, nem a zte. Mint ahogy a szolnok előkelő helyezése is...