Tékfájv: a Gödörrel szemben a Paulay Ede ucca első háza balra. 500volt a belépő, Fassangra 1200 lesz. Talán egy picit fel kéne függeszteni a spórolást :-)
Nem írta hogy a C3 min foxólni? Végülis...nem kötelező lezlin.
A koncert szervezője Fassang László amint a riportban említette, vett egy Hammondot. Kérdésemre válaszolva megtudtam hogy C3-at. Ráadásul holnap, február 2-án a Nyitott Műhely nevű helyen -Bp XII Ráth György u. 4, gyakorlatilag a Délinél, az Alkotás utcánál- már fel is lép vele Hammond improvizációk címmel. Részletesebb infó: Fassang László C3 koncert
Ma meg Littlebig/Triton szintén a Take Five-ban, szintén Hammond B3.
Szinte mindennap Budapesten??? Ezt nem reméltem volna pár éve.
Fasza volt, modnjuk a kétszázpetákos diákjegyes helyekről elég fos volt a hangzás (azt hallottam máshol sem volt valami valami), főleg a Hammondéval nem voltam kibékülve, de a csaj nagyon jól tolja. Kicsit aggódtam, hogy mit fog előállítani a MÜPA orgonáján, de nekem nagoyn tetszett, különösen a Dizzy Gillespie szám, meg a Downtown New York című. A szaxofonost nem zártam a szívembe, de Juhász Gábort nagyon bírom (tetszett a hangszerválasztás, jó strat-twang), Balázs Elemér meg, ugye. De a hangzással valamit csinálni kéne a főnökségnek, nem? Modnjuk kirúgni a hangmérnököket, és mást ültetni a méregdrága motyó mögé, vagy mittudomén.
Azt kaptam amit vártam. Egy Jazzland koncerthez képest kevésbé átütő. Ez a műfaj közvetlenebb, nem kifejezetten a hangversenyterem kategóra. A sípos orgona szerintem nem fexik jól ennek a műfajnak. Inkább a Fats Waller-féle theatreorgan stílus. Kíváló zenészek kísérték.
Barbara hangszerösszeállítása a szokásos. Korábban részletesen ki lett vesézve. Mostmár a Hohner lezlicskét is jól körbeerősítették. A kihangosítása kívánnivalót hagyott maga után, ami a játék/B3 élményét csillapítja.
Jimmy's Walk-kal kezdett. A koncert végén a Swing The Blondes mint mindig, átütő, fergeteges. Lehetetlenül gyors balláb munka, nagy orgonaszóló a perkára kihegyezve, vibrafon/zongora "párbaj". A ráadásban a Make It Spicy is hangulatos volt a közönség bevonásával válltól kifelé.
Koncert után még a Take Five-ba is elmentünk, ahol LittleBig tökös szólókat nyomott igazi B3-on, nagy lezlin :-)
Köszi az infókat! Ennyit még tud a csipogó, bár a vége felé már halványodik. Persze mindegy, mert úgy is sokat vág az az üreg, ahol forgolódik a tölcsér. Így marad az eredeti hammond sound.
Más. A Barbara Dennerlein koncert nagyon jó volt! Csináltam két képet a végéről, mert koncert közben nem akartam fotózni. Nem valami hajde képek, de mit vár az ember egy telefontól!:-)
Igen, bevihetsz fényképezőgépet, inkább zsebméretűt, csak nem fényképezhetsz. Ez gyakorlatilag azt jelenti hogy elővettem, csináltam pár képet, mikor jött a jegyszedő csaj és finoman figyelmeztetett hogy nem szabad, akkor eltettem.
Viszont meggondolandó. A Bartók terem nagyon nagy. Egy kis vaku 3-4m-re jó, nem 23-34m-re és azonnali a lbukás :-) Messziről, vaku nélkül annyi fénnyel meg nem lesz nagy szám a végeredmény. Zoomolni szinte lehetetlen olyan könnyen berázódik.
Pár eredmény onnan: Nigel Kennedy, Bartók terem, nem is messziről, Újra mexólal, Fesztivál terem.
Javaslom a meg,agasítását akkor a klasszikus 122 méretre.
Halk lezli: készítettek L125-öst. Annak a 12-es hanxórója jóval kisebb noszogatásra is beindult, nem is kevés mélytartománnyal, legfeljebb hamarabb kifulladt. Vagy a 2101, kifejezetten panelba, szomszédokat nem zavaróan találták ki. Tölcsér originál, dobrotor, a legjobb hallott szimuláció.
meg kellene mérded analizátorral, mileyn freki tartomány is jön ki valójában az orgonádból! érdekes lesz az eredmény.
"What frequencies are used?
The bottom octave runs from 32.69Hz to 65.38Hz. These tones are the complex tonewheels and are only available on the pedals.
The tones for the manuals run from 65.38Hz (the lowest C) to 2092.31Hz (the highest C). The tone generator also generates harmonics another octave and a bit above this, to the C above (4184.62Hz) and finally to the F# above that (5924.62Hz). This is the highest pitch in the organ"
bár, ha az az A0-28 helyett egy kis hifi elôfokot építenénk be... :-)
A helyzet a következő. Ma délelőtt voltam a hangszórós emeberemnél. Megmutattam neki a hangszórót. Ő is megsípoltatta, és valóban igazolta az én megállapításomat. Viszont azt mondta, hogy még véletlenül sem tenne tönkre egy ilyen hangszórót, mert ilyen már nem is létezik! Így maradt eredetiben a cucc. Azért nem adom fel:-) Legfeljebb egy másik hangszóró motorját fogom felhasználni az eredeti tölcsérekhez. Viszont a mélysugárzót cserélem egy gumiperemes hangszóróra. Annak az alaprezonanciája 20Hz. Az egy watton is szépen fog szólni. Lehet, hogy variálni kell egy kicsit a doboz méretén, -az eredetinél egy kicsit magasabb lesz- de még konzultálok egy BEAG-os ismerősömmel előtte.
A hangszórókat csak akkor árverem el, ha már végleges lesz a konstrukció. Addig még lesz meghallgatás egy pár.
Dennerlein koncertre ki jön az este? Fényképező gépet szerintetek lehet bevinni a koncertre?
Valóban. A Hammond esetében is fennáll hogy attól jó amilyen rossz. De nagyon jellgzetes, mással össze nem hasonlítható sound.
Nem tudatosan vált azzá ami. Közismert hogy liturgikus célokra tervezték a harmincas évek elején a nagy és drága sípos orgonák helyettesítésére kisebb, olcsóbb helyeken. És fehérbőrű használatra! Ehelyett mi lett belőle? Dzsmmiszmissz.
Ámbár Brian Auger nagyjából hifi cuccon nyomatja, vagyis Mackie aktívboxon. Úgy is jól szól.
Én már Hammond ügyben sokszor meghasonlottam önmagammal. Úgy néz ki sutba dobhatom az elektronikai tudásom, hiszen egy csomó balul sikerült megoldás tette a Hammondot olyanná amilyen. Ez adta az egyedi hangzását. Ezentúl inkább csak olvasom a fórumot és szívom magamba a tapasztalatokat, de hajlok afelé, amit ham peet mond.
gondolod, hifi leslievel jól fog szólni az orgonád? már többször előfordult itt a gondolat, hogy valami attól jó, hogy nem jó. szerintem meg fogod bánni az átalakítást. az elka klónok pl sokkal szélesebb átvitellel szólnak , mint egy igazi leslie, mégsem "olyan" a hangja. persze a te döntésed. én a lesliemben már legalább 6 féle magas hangszórót kipróbáltam, de mégis az ősrégi jensen maradt benne.
ha mégis átalakítod, lehet érdkelne a v21 magas hangszóród
Egyre többen hallgatnak hifit is csövön át, a gitárosok alapjairól nem is szólva. Azokból egy "kicsit "több van mint hammondistából.
Ma hoztam haza Harangozó Misitől a két összecsavarozott, felturbózott A0-35-öt. Lett belőle egy sztereó csöves elő és végfok, 2×20W. Hát elég szépen szól meg kell hagyni!
A délutáni generátoros meghallgatás sajnos nagyon rossz eredményt mutatott. Tehtube mesternek már vázoltam is nagyjából a lényeget.
A magas tölcsér meghajtója kb. 400Hz-től kezdett el szólni. 1kHz-ig emelkedett a hang erőssége, és ezt a szintet tartotta kb.3kHz-ig. Tulajdonképpen ez volt a normál hangereje ami már egy kicsit bántó volt, de ha kisebb hangerővel hallgattam volna, nem ugranak ki a különbségek. 3kHz-től meredeken! esett a hangereje annyira, hogy 4kHz felett már nem is szólt csak úgy jelezte, hogy azért ez még "megy". Először arra gondoltam, hogy a rosszul méretezett tölcsér az oka, de nem az volt. Aztán a tölcsér forgató csövet is leszedtem. Végül a pillét megvizsgálva rá kellett jönnöm, hogy ezt a hangsugárzót, valahova máshova tervezték! Egy rendkívül kemény textilbakelit pillét raktak ebbe a tölcsérsugárzóba. Nem is csoda, hogy úgy szól, ahogy szól:-( 12kHz már közelről sem hallatszott. Egy másik hangszórómmmal 18kHz-t még hallom:-) Szóval ennyit a línearitásról!
A mélysugárzó meg mint kiderült, (énszóltam előre) nem is annyira mélysugárzó. 224Hz nél van a rezonancia pontja. Ez kb. azt jelenti, hogy ez alatti frekiket szinte nem is sugározza, csak mozog a membrán. A 147 lezli középső ürege reflex nyílással, ügyesen ki van találva mint a Bose hangfalaknál. Ügyesen be van csapva fülünk. 224Hz-től felfelé, kisebb nagyobb hangerősség ingadozással 800Hz-ig tartja a frontot. Aztán 1,2kHz-tól megszünt létezni. Ezzel nem is lenne baj, csak pont azon a tartományon hangoskodik mindkét hangszóró, ahol a leg érzékenyebb a hallásunk.
Én részemről csináltatok egy új (és teljesen más hangú) pillét a csipogómba, és a mélysugárzót is piacra dobom.
Itt következik egy pár "életkép" a mai ténykedésemről:-)
Mielött bárki pálcát törne felettem, kijelentem, hogy ezek a megállapítások két darab hangszóró működését mutatja, amik egyébként teljesen kifogástalan állapotban vannak!
A csuda gondolta volna, hogy még napjainkban is 500 millió dolláros értékű az audió és egyéb célú elektroncsövek piaca. Hála a Google-nek itt a gyártók egy rövid, nem teljes listája: GLASS ELECTRON TUBE MANUFACTURERS
Ma délelött igyekeztem intenzív lelkiéletet élni a szétkapott lezlivel. A motor generál a gyárira sikeredett. Ezzel nagyon elégedett is vagyok. A dobrotor csapágyazás, és a gumibetét csere is teljesen hangtalan..... kivéve amikor megforgatom gyorsba a dobot. A szokásos "rettenetes" szélzaj üti meg a fülem. Viszont a csapágyas dülöngélős dübörgésnek már nyoma sincs! Viszont! A lassú kis motor bizony komoly búgást visz a hangfalba:-( Először azt hittem, hogy álmodom, de aztán rá kellett jönnöm, hogy valóban az a kis motor a felelős a tápzaj gyanús hangért.
Egy régebbi okoskodásomban már írtam, hogy ezek a lezlik, egy üregrezonátorként működnek, ami egy nem líneárisan eltorzított, és felharmónikusokban gazdag hangot 18dB oktáv meredekséggel vágnak. Ettől hallatszanak olyan jó mélyeknek a hangjuk. Itt most kimutatta a foga fehérjét a szentem, mert annak a kis motornak az 50hz-t szépen kiemeli. Ezzel sajnos nincs mit kezdeni:-( Még a jó állapotú csillapító gumik sem segítenek. Vagy így szeretjük őket, vagy kikapcsoljuk a motor:-)
Még felmerült bennem a gondolat, hogy át tekertetem a motorokat 220-asra, és a hangtól teljesen külön választva a Harangozó mester kütyüjével csinálom meg a pörgetést.
Dlután a tölcsérek motorját olajozom be, és utána meg hallgatom hanggenerátorral a hangszórókat hogy muzsikálnak, és a keresztezési frekijüket is kitalálom majd.
Nem tudjátok véletlenül, hogy hol vehetnék orgona padot? Valakinek egy feles pad? Vagy ha valaki le akarná gyártani nekem, az is járható út lenne. Nagyon egyszerű tervem volna rá, csak nincs gyakorlatom fa megmunkálásban....
Bármi ötlet esetén írjatok! pmat KUKAC f r e e m a i l tudjátok mi a vége
Nándi, mi a gond?! Kipróbáltam és tényleg egész jó a C1. Nem gondoltam volna az Electro után. Ráadásul amennyiért adják, kétmanuálost nem kapni olcsóbban. Egy pár apróbb észrevételt adtam Davidovicséknak, továbbították a svédeknek. Ha megfogadják, szerintem egész helyre kis orgonát fog eredményzeni.
Mondjuk különösképp nem érint, mert van a B3-mam, koncertre meg marad a "filléres" Emu alap.
Fatar. Teljesen jó billentyű, működik rendesen. Volt Yamahám régen, a CS1X. Annak volt a leggagyisztikusabb billentyűzete. A VK7 is Fatar alapú, megfelelő. A Hammond XK1 viszont nem olasz, volt is gond vele. A mostani olcsó A33 és SL161 Fatarokkal is nagyon meg vagyok elégedve, de a waterfallos Fatarok a legtöbb orgonaklónban szintén tökéletesek. Fatar alapú a DB5 és a NewB3 különlegesen hosszított billentyűzete is.
A digizongi más eset, de az már OFFtopic. Ott is van jó megoldás. Leginkább a Yamaha és Kawai jött be nálam. Azonban a szimuláció ott sem alkalmas minden esetben az igazi helyettesítésére. Legtöbbször csak azt lehet használni.
A Nord C1 beállításánál nem emlékeztem teljesen a beállításokra. Zsolt által korrigáltan helyesen ez az:
Néztem a fórumot, nem mindenhol stimmelnek az adatok. A végső beállításnál, ami mindkettőnknek tetszett mély +5db, közép -5db magas maradt nullán a Nordon. Ekkor a Bose már teljesen középen volt, nullán állt minden az EQ-ján.
A C1 ezzel a beállítással zseniálisan szól nemcsak a Bose-val, hanem kis és nagy hifi cuccokon és fejhallgatóban is, gyakorlatilag úgy szól, mint a kedvenc Hammond-os felvételeimen.
Ha egy linket helyeznél be, javaslom a szövegdoboz alatt található Új link: melletti fehér négyzetbe való beillesztését, utána a jobbra mellete lévő Szöveg ablakban egy egyszerű, ráutaló nevet adni neki, majd megnyomni a Felvesz gombot. 1-2 mp-el később az új link szöveg alatt megjelenik a beszúk felirat pici betűkkel. Ha azt megnyomod, a link a te névmegadásoddal megjelenik a szövegben.
De ott lettem volna a Kaltenecker orgona mustrán! Ezek szerint vett egy C1-et? Szegény srác! Dávidovicsék jól rásóztak mégegy nagy veres svéd förmedvényt. :) Én meg szétkaptam egy midi billentyűzetet minap. Hihetetlen hogy egyes billentyűkön azért volt más a leütés mert nem voltak normálisan a helyére pattintva a visszafeszítő rúgók! GYEREKEK! SOHA NE VEGYETEK FATÁR MECHANIKÁVAL SZERELT CUCCOT! Inkább valami yamaha megoldást mint fatár! egyszerűen borzasztó hogy milyen primitív mechanikai megoldással élnek a tervezők. Én simán visszakérném a diplomájukat! Komolyan gondolkodom hogy valami hozzáértőbb szakik bevonásával tervezek egy saját mechanikát mert ez mind vicc ami a 100-200 rúgós ár alatt van a piacon. És olyanról még nem is beszélnek amit egyszer egy zongora építő mester mondott, hogy billentyűnként szabvány írja elő milyennek kell lenni a súlyozásnak stb. Ezért is köpködi az összes villanyzongorát, síntetizátort.
Nagyon szépen kifejtetted, Gratulálok! Jómagam sem vagyok híve a működő dolgok "megjavításának".
Azonban a csövek utánpótlása nem végtelen, tudtommal már sehol nem gyártanak klasszikus formában elektroncsöveket.
Amikor megérkezett Amerikából az A102, úgy döntöttem hogy a 110V/220V-os trafó helyett tekercseltetek egy új trafót az előerősítőhöz. (A beépített végfokot és azengető erősítőt nem használom.) Ekkor kínálkozott az alkalom, hogy kiegyszerűsítsem az egyenirányító csövet. A két szilícium dioda meg az ellenállás együtt nem került 1000 forintba (2002 nyara), most meg szerintem még kevesebb lenne. A diódákat ráforrasztottam a csőfoglalatra, s ugyanide került a védőellenállás is. Szó sincs Matyó által vélelmezett 15-20 ezer forint költségről. De ettől függetlenül ameddig a csövek elérhetők, nyílván a legegyszerűbb őket használni!
Találtam egy lezli szimulátort itt:http://images.google.hu/imgres?imgurl=http://www.mymusictools.com/screenshots/25526.gif&imgrefurl=http://www.mymusictools.com/download/organ/&h=66&w=96&sz=6&hl=hu&start=105&um=1&tbnid=xxxQe_-GJj9P3M:&tbnh=56&tbnw=81&prev=/images%3Fq%3Dleslie%2Bspeaker%2BImages%2BCollection%2B%26start%3D100%26ndsp%3D20%26svnum%3D10%26um%3D1%26hl%3Dhu%26sa%3DN
Egyébként elkészült a hordozható orgonám pedálsor illesztése: 204 db. forrasztási pont, 3 printer csatlakozó, némi asztalos munka, és felsírt a kisgyerek, valamint a szomszédok.
Két lezlie rulez, embertelen hangzavart generálok idehaza, valamint a héten 3-szor is a Take5 klubban: szerdától péntekig mindennap hammondozás lesz. Pedál még nem lesz, mert nincs kész az asztalos része, meg én sem tudok még játszani rajta :)
Tegnap tartottunk egy szeánszot Kaltenecker Zsolttal. Igazából a Nord C1-et próbáltuk B3 helyzetbe hozni. Érdekes, tanulságos volt. A C1 mellé elhozta a Bose hangrendszerét is mert jelenleg azon szól.
Bose: egy nehéz, cintányér-szerű erősítőtalpba kellett két rúdszerű hangfalat egymásra tenni, kb 2 magasságig és egy szubbasszt mellétenni. Szépen szólt, jól szólt. Színpadon ez az extrém méret minden bizonnyal kedvez a nagyobb felületből jövő hangok terjedésének.
Aztán a C1-et a B3 hangerőszabályzó dobozán található RCA bemenetbe és onnan ki a hang a 142 lezlire. Így egyszerre szólt a két orgona. Azonnal sikított a követelmény, egy C1-nek is klasszikus lezlin kell szólnia! Igencsak hasonló hangzást produkált ezáltal mint a B3. Úgy is jó volt a sound, amikor a lezlit leállítottuk és a műlezlivel forgattuk a lezliből kijövő hangot :-) Szóval az igazi csöves lezli nagyon jellegzetes, bödönös hangjára még mindig nincs kompromisszummentes alternatíva.
Az összehasonlítás során a C1-nél keményen bele kellett nyúlni a hangképbe. A szokásos, kevés mély és magas. A lezlibe vezetett hangnál úgy 25% magas és mélykiemelést, 20% középvágást kellett állítani. Eléggé hasonló lett a hangkép. Igazából változtatni kéne az EQ-ján, mert a mély és magas nem ott emel/vág ahol kéne. Mélyebben, magasabban kellene.
Utána B3/122 <-> C1/Bose hangkép kalibráció.
Bose-t keményen loudnessesre kellett csavarni, 60% mély/magaskiemeléssel, középvágással, a C1-en is tovább a loudness irányába: 40% mély/magaskiemeléssel, 30% középvágással. Rotorfelfutási idők: magas-közép, mély-hosszú. Hangkerekek: vintage2.
Elfogadható hangú, jól kezelhető, játszható hanxer lett. Sokkal jobb a hangja mint az elődeinek. A swell pedál szépen változtatja a hanxínt a hangerő függvényében. Zengetője jó, hiányzik a plate-rugószengető. Torzítója olyan amilyen, egy csöves végfok erőlködésével nem versenyezhet. Továbbra is -ha kevésbé is- de megvan a számomra szokásos Nordos középtúltengés és hiány a legmélyebből, legmagasabból. Chorusvibrátója szép, korrekt, picit erős minden állásban. A perka meg igazán némíthatná már a 1'-as regisztert 2008-ban :-p
Összességében ennél az orgonánál ha "csak" a zenét hallgatjuk és nem a hanxer típusára koncentrálunk, már nem ütközik ki hogy klónról lenne szó. Alátámasztásul szóljon Zsolt egyik demófelvétele amiben végre igazi Hammond trió szól és nem importmjúzik!!! Caffeine Live