Editke!
Remélem, hogy az lesz (nekem biztos a lexebb), mint ahogy az a suli-beli kiscsaj is a szüleinek biztos (remélhetőleg) a lexebb! :-)
Mámi!
Bocs, de elég Fidesz-közeli emberke vagyok (nem Fideszes!!!), és elég hosszú taxatív listát tudnék adni neked, hogy hány Fideszes nebulót hívnak Eszternek + Sárának (bár ez is kiragadott két név volt, mondhattam volna másik kettőt). S ne próbálj hátsó szándékot vagy belemagyarázást keresni a szavaim mögött, mert pontosan azt jelentik, amit leírva látsz. Én csak arra próbáltam utalni, hogy az a mostanában divatossá vált fene nagy magyarság-tudat szüli ezeket a "sárás" neveket. Mellesleg pedig semmi zsidózás, gyűlölöm és mélységesen elítélem az antiszemitizmust!!! :-)
valóban ízlés dolga a névválasztás, és a két szülő döntési köre, ezen kár vitázni, viszont volna még egy kérdésem, amit nem értettem igazán okfejtésedben. mégpedig, hogy "a Sára, Eszter meg más Fidesz-közeli ál-magyar nevek...." hogy jön ide a Fidesz??? A Sáránál még csak találok egy kis erőltetett párhuzamot, miután az egyik Orbán gyerek asszem Sára, de az Eszterrel mi újság? (megjegyzem nem vagyok igazán napra készen jártas a politikában, azért érdeklődöm.) meg az Eszter és Sára is zsidó eredetű nevek. Vagy burkoltan így kell lezsidózni fideszéket? vagy a zsidó=ál-magyar? mert akkor kicsit stimmel, de az egész mégse kerek. No nem piszkálódni akarok, csak kérdeztem.
Egyik kollegámnak Marika lánya született pár hónapja, akinek a 3 éves bátyját Pistinek hívják. Ilyen is van.
No meg Szimonetták is:)
Nálunk a suliban van egy Szimonetta, érdekes, mediterrán hangulatú vezetéknévvel. Egyéni véleményem, de nekem nem tetszik a kislány... :-)) Sem külsőre, sem stílusra. Bár ettől a Te Szimonettád (Nettid? :-)) ) lehet egy tünemény... :-)
Na, akkor hadd oszlassak el néhány félreértést, lehet, hogy tényleg nem fogalmaztam elég világosan (előfjordul velem néha, azt hiszem, mással is):
1. A "mininő" alatt nem azokat a rémes kis kifestett, koravén, 8 éves parkett-táncos kis szörnyetegeket értem (és nem is a Fridi-féle kis koravén okoskákat "Sándor, Te olyan intelligens vagy! Sándor, Te jó férfi vagy!" brrrr, annyira mesterkélt, hogy iszonyat).
Én a mininőt viccből értettem, nem volt ő abban a "rosszabbik" értelemben vett mininő, sem koravén, se semmi, egy álom-tünemény kiscsajszi volt, vagány, de még bébis stb.stb.
Mint ahogy ha azt mondtam volna, hogy helyes kis törpe, akkor sem 80-100 centiméteres torzszülöttre gondoltam volna, hanem viccből. Na mind1.
2. Nem rögeszmésen ragaszkodom és magyarázom a bizonyítványomat, csak azért írtam le egy-két dolgot, hogy értsétek, a legfontosabb az egészben, hogy nálam egy rendíthetetlen elhatározás a Szimonetta név. Az elhatározásom csak abból ered, hogy nem akarok olyan nevet a gyerekemnek, amilyen nevű csúnya vagy szerencsétlen emberkét ismerek, akár gyerekként, akár felnőttként. Ez egy magyarosított, de olasz, régi, de mégis modern, kicsit különleges, de nem felismerhetetlen név (mint mondjuk az Aletta, Dafné, Zoé stb.).
3. És én nem láttam félszemű, púpos, elefántember külsejű, kretén Szimonettát, tehát nekem csak pozitív, kiugróan és kiemelkedően pozitív emlékképek kapcsolódnak ehhez a névhez.
Na és persze az én Szimonettám valószínűleg nem lesz olyan, mint Simonetta Puccini, és nem lesz pont olyan, mint az a kis boszorkány a Balcsin, mivel a férjem lesz az apja, s én az anyja, tehát -tekintve, hogy nem klónozással fog születni- ez eleve kizárt. Mégis jó érzés nekem... ne akarjátok már elvenni tőlem! :-)))))))))))))))))))))))))
(S végül: igenis ízlés dolga, hogy ki mit szeret, kár sarat hajigálni arra, aki 148974. Sárát fogja elnevezni, aki Máriának vagy Erzsébetnek hívja a lányát, és felőlem lehet Madonna vagy Mercédesz is, ha neki ez esik jól. Bár a Napsugár, a Kisherceg típusú neveket kicsit nevetségesnek találom.)
Ha már ennyire agyon kell magyarázgatni, hogy miért ezt a nevet adod a gyerekednek, akkor az nem annyira jó. Számomra úgy tűnik, hogy te saját magadnak bizonygatod, hogy jó lesz ez a név, meg hogy sose fogod kellemetlenül érezni magad sem te, sem a kislány, a neve miatt.
Amúgy Szimonetta nevű kislánnyal találkoztam, pont a napokban, kövérkés volt és nagyon pirospozsgás volt az arca, olyan kicsattanó féle "nomen est omen"
(Nekem a névről egyébként kismotor márkanév jut eszembe, talán a régi Simson és Babetta miatt.)
Nevek gyakoriságához. Én még középiskolásban kitaláltam a Kristófot (ha véletlenül fiam lenne, mert ugye nekem csak lányom :-))) Akkoriban alig volt Kristóf nevű gyerek. Na, mit tesz Isten, az oviban nagycsoportban már 4, azaz négy darab Kristóf volt már!! Így az enyémet a 2. neve miatt Márton Kristófnak szólította az óvónéni. Igaz, Mártonból is volt rajta kívül még 2. Középsőben nevettünk azon, hogy 3 Márton, 3 Kristóf, az 5 gyerek, mert a mienknek 2 neve van. (Akkor még csak 3 Kristóf járt a csoportba.)
Ja, az iskolában viszont ő az egyetlen Kristóf.
én írtam a Patrícia név gyakoriságáról.:)) Amikor a fiamat szültem, nekem úgy tűnt, gyakori név, a nővérek is említették mint divatos nevet. Ez 96-ban volt.
De mint írtam, a lényeg, hogy tetszen a gyereknek és a szülőknek is.:)) Én is elterveztem már, mi lesz a neve a lányomnak, ha lesz egyszer, csak reménykedni tudok, hogy nem lesz felkapott, (ezért nem is árulom el:))), de hát ez egyéni, én szeretném, hogy ne legyen olyan sok azonos nevű gyerek abból az évjáratból, amikor majd születni fog.:))
Kedves Pumukli,
most igazán jót mosolyogtam.:)) Szinte ugyanazt írtad a Szimonetta név kapcsán, amit én neked a Bendegúzról.:))))) Különben Szimonettát még nem is nagyon hallottam. Szerintem nem baj, ha egy név nem mindennapi, hanem inkább különleges. "Mininő" témában ej de egyetérünk!:)
A gyerekorvosnál szoktam hallgatni a neveket, lehet, hogy már írtam, de nekem maradandó élmény, egyszer behívták Lakatos Eszmeraldát.:)))
Kedves csinnKa!
Félre ne érts, nem megbántani akarlak, csak a véleményemet írom le.
Én nagyon nem szeretem, ha egy kisgyerek "mininő". Egy kislány legyen aranyos, bájos, de ne az anyukája kisebb kiadásban.
Régebben pl. néztem a Friderikusz Gyerekszáj c. műsorát és abban szerepel egy hosszúhajú kislány, Napsugárnak hívják. De olyan bosszantóan tipikus mininő, hogy rettenetes. És tudja is magáról, hogy szép, meg is játsza magát. A legutóbbi Vasárnap sziget ( mtv1) műsorban ő volt a vendég. Hát ha láttátok volna! Kb. 6 éves lehet, felvett egy tüll felsőt és a kifutón, mint egy szabályos manökenn vonult végig, beállások, kéz csípőre, kacér kifordulás. Nem akarok csúnyát írni róla, de borzalmas volt.
Bocsánat, hogy így kifakadtam, és nem is nagyon atémába vágó. Csak azt akartam mondani, hogy és mi lesz, ha a te Szimonettád nem ilyen szuper gyöny9rű, okos, extra hölgy lesz? Nem lesz csalódás? Csak mert Te annyira emiatt választod ezt a nevet.
Sziasztok
Én a név gyakorisághoz szólnék hozzá. Persze az ember elsősorban a környezetéből itéli meg, hogy egy név mennyire gyakori, célszerű az utónév könyvben is megnézni. Valaki irta, hogy a Patrik - Patrícia mennyire gyakori. Én ezeket a neveket választottam. A Patrícia már vagy tiz évvel a gyerek születése előtt megvolt, a Patrikot csak a terhességem alatt találtuk ki, mert semmi más nem jutott eszünkbe. Már nem emlékszem, hogy hanyadikok voltak a listán, de nem túl gyakor, bár a Patrik feljövőben van. A Kismama magazinban levő fényképeket is nézegettem, de ott sem tünt túl gyakorinak a Patrícia. Na ezzel nem akarom népszerűsíteni a nevet, bár akinek még csak most választják ki a nevét, az nem lesz a 16 hónapos lányomnak konkurrencia az osztályban (remélem :-))
Sajnos sokan anyuka, apuka a saját iskolás éveiből indul ki, hogy melyik név gyakori. Érdekes módon egy Mari, vagy Pisti nevű babát sem ismerek.
Üdv: Lencsi
Gabeszka, nekem /többek között/ a következő nevek tetszenek: Richárd, Ádám, András, Dóra, Réka, Eszter, Noémi. Persze van még egy csomó, de ezek az abszolut favoritok.
A túl különleges neveket nem szeretem. A Kamilláról is inkább a gyógynövény jut az eszembe.
Csinnnka, a Szimonetta nekem nem tetszik, de neked kivánom, hogy minél előbb megszülessen a te kis Szimonettád.
A Hanna sem rossz, de pl. az Anna már nem az esetem.
Mit szóltok a SZIMONETTA névhez?
Információk a névről:
- olasz eredetű
- egész Európában elterjedt, ritka, de használatos név
- Magyarországon az 1800-as évek végén honosodott meg, tehát itthoni múltja jó 100 éves,
- a század elején (itt most a XX. század elejéről van szó) a kissé arisztokratikus csengésű, de nem fennhéjázós, flancos nevet akaró középosztálybeliek adták a gyereküknek, a II. világháború után sokáig csendben aludt a név
- a 90-es évektől kezdve megint divatossá vált, szerepel a leggyakoribb 50 női név között,
- híres Szimonetta: Puccini -jelenleg is élő- unokáját hívják így.
Röviden kb. ennyi.
Még mindig sokan idegenkednek tőle, mert bár divatos, de nincs 5 Szimonetta egy osztályban vagy ovis csoportban. Mások szerint igenis nagyzolós és flancos. Mindezek ellenére -vessetek a mókusok elé- az én kislányomat (ha kislányom lesz majd) így fogják hívni. S tudjátok miért?! Baromi egyszerű a magyarázata: mert kamaszkoromban megfogadtam, hogy a legtündéribb, legaranyosabb kislány nevét fogja kapni az én gyermekem, aki boldog és szép, és nem bánnám, ha az én gyerekem sorsa az övéhez hasonlítana ("nomen est omen"-alapon). És ismerek valakit, aki ismeri Simonetta Puccinit (Puccini mellesleg a kedvenc opera-zeneszerzőm), és láttam egy fényképen a nőt: valami csoda. Ráadásul néhány évvel ezelőtt a Balatonon egy nyaraláson megismerkedtem egy másfél éves feminim csodával, a fényképét a mai napig őrzöm, a szüleinek nem kis erőfeszítésbe kerül ellenállni azoknak a reklámfilm-ajánlatoknak és fotómodell-ajánlatoknak, amikkel szinte majdnem minden hónapban megtalálják őket (utcán, Balatonon, uszodába, bárhol). A kiscsaj egyszerűen tökéletes szépségű, szuperokos, ellenállhatatlan a mosolya, a huncutsága, kacérsága... egy igazi kis mininő volt már akkor (azóta egyszer láttam, 2 évvel később ugyanott), 4 évesnek is gyönyörű volt. Szerencsére ennél a második találkozásnál már a férjem is jelen volt, megértett végre, és most már nem tiltakozik a név ellen, egyetlen kikötése csak, hogy ugyanilyen szép legyen! :-)))
Úgyhogy tetszik vagy sem a világnak, az én lányom Szimonetta lesz... hozzáteszem, hogy második keresztnevének egy rövid és magyar nevet szánunk majd.
Egyébként a magyar név - idegen név párharchoz nem kívánnék csatlakozni, nekem egyik véglet sem tetszik, hányingert kapok a 250 ezredik Sárától és Esztertől és más Fidesz-közeli ál-magyar keresztnevektől. Csak én ismerek belőlük (Sárából és Eszterből) vagy tizet-tizet... nem vicc! De az a véleményem, hogy a szüleinek szíve-joga olyan nevet adni a gyereküknek, amilyen tetszik. És ha az a név történetesen a Dzsennifer vagy a Dafné, Zoé ad absurdum Madonna... hát úgy kell nekik! Attól még a gyerek lehet szép, okos és szerencsés az életben. Annyira ne legyünk földhöz ragadtak, hogy nem lehet egy 60 éves vezérigazgató Bence vagy Gergő! :-)
Az én lányomat Johannának hívják és Hanninak becézzük. Amikor terhes voltam mindenki le akart beszélni erről a névről, de mi kitartottunk mellette.
Persze most mindenki azt mondja, hogy de szép neve van.:)
Jaj ne, ha lesz még egy lányunk, mi is Kamillának akarjuk nevezni! (Már a Zsiga is Kamilla lett volna, ha nincs kukija, meg a Domonkos is)
Köszönöm a jó híreket. Nálunk a férjem egy gyerkekkori jó barátja miatt ragaszkodott a Zsigához. Én Ádámot szerettem volna. Így lett Zsigmond Ádám. Aztán mikor mondták, hogy megint fiú, már jó lett volna a férjemnek is az Ádádm, de akkor késő lett.
De mostmár igazán jó lenne egy Kamilla is.
Tímea: én is csípem, ha a gyerekek kezdőbetűje azonos. (Azért írtam Neked anno, hogy még rengeteg jó kis D betűs név van: Diána, Dénes, ugye Domonkos, van akinek a Dorina is tetszik, szóval...)
Csak nekünk sem a Zsolt, sem a Zsombor nem igazán tetszett:o))
én azt figyeltem meg a környezetemben, hogy mennyi férfinek tetszik a Réka név.
kapásból négyet tudnék mondani, aki azt mondta, hogy ha lány, akkor Réka.
Erről az jut eszembe, amikor a fakunkban kb. 30 éve az egyik rokonunk kislánya a Kamilla nevet kapta. Kérdezik a nagypapát, hogy na osztán hogy híjják a lányt.
Ő meg rávágja, hogy Bodza. Néhány nap után számonkérik rajta a tévedést, mire ő:
" Hát valami gyógynövény, na.."
Mintha megjósolta volna, hogy lesz ilyen név is. (Lsd Beleznai Endre lánya, habár pont most olvasztam , hogy ők engedélyeztették.)
A szomszéd gyerek Zsiga. A lányom nem tudta kimondani és váltig csigának szólította. Aztán az egész lépcsőház:-) Szegény gyerek tűrte, de most már csak nevet rajta.
És ahogy elnézem egészen szerelmes lett a lányomba. Úristen, milyen anyós leszek, ha nagy leszek???????
Gabeszka!
Nekem a legjobb barátnőm nagyobbik fiát hívják Zsigának, ő egy napon született az én Dórimmal. Aztán 3 éve egy másik barátném, egyben druszám is ezt a nevet adta a kisfiának.
Amikor én születtem, az egész faluban nem volt még egy Tímea, szegény nagypapám meg egy kis fecnire felírva hordta a nevemet a zsebében, és ha megkérdezték hogy hívnak, elővette... Aztán 2-3 éve abban az évben a második leggyakrabban adott női név lett... Lehet találgatni mi előzte meg... A Vivien...
Nálunk a nagyobbik lányom neve Dóra Patrícia. Az első nevét tőlem kapta, a másodikat apjától. Soha sehol nem volt másik Dóra. A fiunkat Máté Dánielnek hívják, a Dani maradt rajta, egész egyszerűen azért, mert abban az időben (1990) rengeteg kisfiú lett Máté. Daniból viszont csak ő volt eddig mindenhol. A kicsi a Dalma Júlia nevet kapta. Ezt már dirket választottuk D betűsnek :-)))
Ja, még valami: 1983-ban, amikor kezdtük az egyetemet, a 120 hallgatóból 12 volt fiú, és abból 6-ot hívtak Attilának. Az én férjemet is :-)))
Lujzi! Boldog névnapot! (Csak megjegyezném, hogy otthon engem is így becéznek.)
A Petrovicshoz nem nehéz nevet választani, mert vegyes hangrendű. Szvsz csak a kettős mássalhangzós neveket "üti". Nekem az unokanővérem férjét is így hívják, ott Anna, János és Balázs lett a gyerekek neve.
Hát Lujzika, a petrovicshz mindnképpen vagy magánhangzóval kezdődő, és lehetőleg lágy hangzású nevet választanék, vagy alliterálót. Az p-betűvel nagyon jó. Például Petrovics Panna. Az szuper szerintem.
Nekem ha lányom lesz, Emma lesz. Ez el van döntve réges régen. (a nickem is innen lett...) Ha pedig fiú akkor - korábbi hozzászólások ellnpontjaként - Zsigmond. Mitcsináljak, nekem az ilyen régies hangzású nevek tetszenek. További favoritjaink: Mihály, Róza, de ha véletlenül valaha ikreink lesznek (a nagyszüleim generációjában vannak, úgyhogy lehetséges!) akkor tutira Boldizsár és Borbála lesz. Egyébként nekem a Boldizsár nagyon tetszik (Főleg a férjem nevéhez: Molnár Boldizsár!!!), meg a Borka is tök jó, és főleg együtt a kettő szuper, nem?
Pumukli,
a fiamnak volt Bendegúz nevű ovistársa, és nagyon Bendegúz volt!!! Maga a gyerek is olyan volt, hogy még a párom is elgondolkozott, hogy ha a név determinál, akkor a mienk is legyen Bendegúz. A kórházban meg Bálinttal együtt született egy Bendegúz, ő volt a nővérkék kedvence, egész nap ölben volt. :-))
Egyébként névválasztás. A kisfiamnak még a szülés napján is csak "munkaneve" volt, mivel az apja nem volt hajlandó dönteni az ügyben. Amikor a császár előtt be kellett diktálni a neveket, akkor is csak a vállát vonnogatta, hogy neki lánya lesz. Rajta nevetett az egész bagázs (nővérke, altatóorvos, nőgyógyász). Az UH ugyanis 98 %-ra fiút jósolt. Így "maradt rajta" a picin a Bálint Dániel, amit én választottam. Az apja hónapokig csak kicsinek és babának hívta. Idősebb rokonaim máig nem hajlandók Bálintnak hívni, mert túl komoly szerintük.
Kedves Monkey!
nagyon hálásan köszönöm a hozzászólásod első felét, ez egy igazán hathatós érv, be fogom vetni! Ezért még azt is elnézem Neked, hogy nem tetszik a Bendegúz!:-)))))))))
PUMUKLI
A Bendegúz és a Zsigmond nevek nekem speciel nagyon nem tetszenek, ezért én nem is fogom ezeket a neveket adni a gyerekeimnek. DE ha valakinek ez tetszik, hát legyen. Nem lehet mindenkinek egyforma neve.
Bendegúz & tsai. felnőttkorban:
Én ezt az ellenérvet azért nem venném figyelembe a névválasztásnál, mert mire a most csecsemő Bendegúzok / Marcellek / Gergők és egyéb babás nevű gyerekek felnőnek, akkor ez lesz az abszolúte természetes!!! Sőt, milyen jó lesz nekik, hogy legalább őket nem Dzsokinak, vagy Nikolasz-nak hívják...
Szerintem 20-30 évvel ezelőtt ugyanilyen meghökkentőnek tartottak egy vezérigazgató Norbertet, vagy Krisztiánt, vagy egy komoly üzletasszony Mónikát, most pedig ezek teljesen elterjedtek és normálisak.
Egyébként nekem a Bendegúz a hangzása miatt nem tetszik egyáltalán.
A kislányom neve Regina lett, máig örülök annak, hogy nem igazán gyakori név. Ennek ellenére nem divatos, pedig szerintem nagyon szép. Bár a Petrovicshoz nem túl jó.
A kisfiam fő neve Máté, s harmadikként - apai óhajra - a Bálint nevet is megkapta. Nekem tetszett még a Dániel, Dávid, András, Viktor és a Tamás is. A Márk szerintem túl rövid, a Patrik nekem nem tetszik, ráadásul még ifjúkoromban ismertem egy Patrikot: állandóan nyitva leffegett a szája, és csorgott a nyála. Inkább ne!
Eddig csak olvasgattam itt, de a Manóról eszembe jutott, hogy 1994-ben, amikor a lányom született, volt egy fiúbaba az osztályon, akit Panicsán Manónak hívtak. Eléggé furcsállottam, persze én ne szóljak egy szót sem, a lányomé sem "kismiska".
Blan
Ha neked tetszik, akkor tetszik. Akkor ne törődj az ellendrukkerekkel.:) Szerintem azért nem árt, ha látod, általában mi a vélemény.
A Márk és a Martin tényleg sűrűn előfordul, de mostanában a Dominik is. Csak úgy eszembe jutott.:))
Gondolj bele abba is, mi van, ha a fiad az elvárásaid ellenére nem lesz vagány, nem fogja a coffokat huzigálni, hanem esetleg egy könyvmoly, komoly, mintagyerek lesz.:) A gyerekek szoktak meglepetést okozni.:)
Én biztosan adnék második nevet is, hogy felnőtt korában, ha nem akar Bendegúzként mondjuk bankigazgató lenni, tudjon választani.:))
Üdv, Yoo
ps.: egyszer láttam egy filmet, nevekről volt szó. Egy kisfiú a Manó nevet kapta a szüleitől. Nagyon aranyos, de már 5 évesen utálta a kiskölyök a saját nevét, és ki nem állhatta, ha meg kellett mondania valakinek.:)
Megkérdezhetem, hogy hívják a babádat?
A lányom Bogi, de ez is legalább 6-7 éve tetszik. És nem is tudom, mennyire felkapott.
Habár, ha már itt tartunk, szerintem az Anna, Rozi, Bori, Sára , Márk, Martin, Patrik sokkal inkább divatos nevek.
Hát itt is inkább a Bendegúz ellenzők vannak többségben:-((
Számomra nagyon meglepő, hogy felkapott név, hiszen- mint ahogy a Ti példáitok is bizonyítják- általában nem szeretik ezt a nevet. Én sem rajongok a divatos nevekért, de mentségemre legyen mondva, nekem már az előző házasságomban is a Bendegúz volt a nyerő ( 7 éve). (Ott nem született baba).