Tényleg, lehet, nem vagyok elég tájékozott, de a svájci zászlót én is láttam. Valamelyik fiú odavaló vagy csak el volt tévedve a pasas (úgy volt vele: piros-fehét, ez is jó lesz?)???
Különben beleültem egy rágóba a téren, de kijött...
Kis jellemzője a bp-i közlekedésnek: hamarabb értek haza a vidéki (80 km) barátaim kocsival, mint én hévvel... Az se fordult még elő velem, hogy csövinek nézzenek: a metróra várva leguggolva nekidőltem a falnak, mert nagyon fájt a derekam, erre a securitys udvariasan felszólított, hogy itt nem szabad koldulni :-)))))
A szervezést illetően rosszabbra számítottam: azt hittem, hogy elöl teljesen el lesz kerítve 50 méter a vipeseknek. Szerintem tékomék jól megoldották ezzel a felezéssel. Az is jó volt, hogy limitálták a belső kordonon belüliek számát, legalább nem tapostak meg.
Azt viszont nagyon röhögtük, hogy a két koncert között jött a helikopter és filmezte az ülő, energiát gyűjtő tömeget :-)))
megpróbáltam még egy kicsit aludni, de képtelen vagyok, még mindig pörgök az adrenalintól... :) Így hát, egyszer volt, hol nem volt... :))
Alig 5 óra nyugtalan alvás után, szombat hajnalban arra ébredtem, hogy nem bírom abbahagyni a vigyorgást... hiszen, alig 50 nap után, ma újra látom Bryan-t és a Srácokat :) Vhogy húztam még egy kicsit a felkelést, mert sejtettem, hogy nagyon hosszú nap áll előttem, végül 7 körül felkeltem, és elkezdtem készülődni. Ellenőriztem, hogy Keith megkapta-e az üzenetemet, vmint megköszöntem a "Bryan-chat"-en (későbbiekben "board") a BAddyk jókívánságait :) Aztán 9kor
elindultam... H10 körül értem ki a helyszínre, ahol az egyik biztonsági őr a közelben üldögélőkhöz irányított...
Miután a magyarul elhangzó köszönésemre jobbára csak értetlen arcokat láttam, átváltottam angolra :) Ez, és a board-on használt becenevem megtette a hatását, a BAddyk kedves ismerősként üdvözöltek :) Hatalmas élmény volt személyesen
találkozni azokkal, akikkel nap, mint nap beszélgetek a board-on is :) Ők már reggel 7 óta voltak kint. Ismerve a szabályt, jólnevelten leültem a sor végére, tiszteletben tartva azokat, akik előbb érkeztek... Közvetlenül utánam érkezett Nici, Ausztriából... Vele voltam a nap nagy részében, és a később érkező Ünit21-el és Letmakeanight-al. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem nektek is ezt a fantasztikus napot, klassz
volt veletek várakozni, és bulizni :) A délelőtt folyamán 2 tévéstáb is odajött, hogy beszélgessen velünk. Az ATVn a hátamon lévő feliratot (májusi koncert lista) lehetett látni, a TV2 pedig kiforgatta a szavaimat... :( Arról meséltem a riporternek, hogy e-maileztem KEITH-
el, hogy itt leszek, és remélem hogy megismer majd, mert fényképen már látott a myspace-n... Nos a "Tények"-ben ez úgy jött le, mintha Bryan-ről beszélnék... Pedig nem, Bryan-nel még sosem találkoztam, nem is beszéltem, nem is e-maileztem, eddig. Keith-el annál inkább :)) Elszomorit, hogy a fiuk milyen kevés figyelmet kaptak a nagy felhajtásban... Pedig ők is igencsak megérdemlik, és Bryan maga is nagyon fontosnak tartja, hogy bemutassa őket minden egyes koncerten - "That's my boys!" :)) Nos, vissza az eseményekhez... Rengeteg, egymásnak ellentmondó info után 2-kor már tűkön ülve vártuk, hogy közelebb juthassunk a színpadhoz... Időközben egyre többen érkeztek, és sajnos a később jövők semmibe véve minket, betolakodtak elénk. A dolog ezen részére nem szeretnék több szót vesztegetni, csak annyit, hogy egyáltalán nem volt fair... :( Emiatt kicsit puskaporos lett a hangulat, amit csak tetézett a 40 fokos meleg, és a tűző napsütés... Szoval, 2 körül "felálltunk a startvonalra"... és 4kor megindult az őrült "fuss az életedért" futam, ahol szó szerint egymást tapostuk, mintegy 50
méteren keresztül, ahol belerobbantunk a biztonsági őrők láncába... Itt, szorosan egymáshoz préselődve álltunk, az 1000 fokban még több, mint egy órát... Mivel nem tudtuk, hogy mennyi idő lesz, és reméltük, hogy nem sok, majdnem
mindenki megszabadult a nála lévő flakonoktól, és a bennük lévő értékes folyadéktól... A külföldiek kétségbeesve várták, hogy forditsam le nekik, hogy mi is történik... Igen, én voltam az, aki hangosan forditott angolra, hogy ők is értsék, amit a biztonságiak mondanak... Végül vmikor f6 körül, miután szépen megkértek mindenkit, hogy lassan menjenek át a biztonságiak falán... ismét megindult a "csorda", elsodorva a szerencsétlen biztonságiakat... Ennyit a nagyon kellemetlen, szervezetlen részéről a dolognak... A hosszú lábaimnak köszönhetően sikerült helyet fognom az ELSŐ SORBAN, Nici közvetlen mellettem, Unit és Letsmakeanight pedig mögöttünk landoltak... A BAddyk csapatától elszakadtam, de így is remek volt :) Gyorsan nekiálltunk üzeneteket gyártani a srácoknak :) Rúzsa Magdi jó volt, szerintem hatalmas dolog ennyi ember előtt fellépni, bátorság kell hozzá, ráadásul Bryan Adams előzenekaraként ! Le a kalappal ! Köszönet a "Most élsz"-ért,
ismét könnyeket csalt a szemembe, és az "It's My Life"-ért, ami fenomenális volt :) Ugyanakkor szánalmas volt, ahogy a műsorvezetők kihegyezték a helyzetet, és a közönséget arra kényszerítették, hogy összehasonlítsák Magdit és Bryan-t.
Ez, Magdival szemben, egyáltalán nem volt fair... :( 20:10kor megnőtt a jövés-menés a szinpad előtti területen, és egyszerre leesett, hogy BRYAN ott fog elmenni a B stage felé közvetlenül előttünk :) Így is történt :) Mosolygott... a "WELCOME BACK TO HUNGARY" feliratunkat Mickey olvasta el, és köszönte meg :) There Will Never Be Another Tonight - legendás volt, mint mindig, a többivel együtt :) Teli torokból énekeltünk velük :) Sajnos a Best Of Me alatt Bryan nem jött el arra, ahol mi voltunk :( gondolom a VIPknak több figyelmet kellett szentelnie... A színpadon Norm is
lemosolygott ránk, és a Welcome Back To Hungary feliratra :) mint később egy másik rajongótól hallottam, a kizárólag a fiúk számára íródott feliratunk megjelent a kivetítőn... nem tudom, hogy tényleg az volt-e, látta még vki ? Vörös
alapon "Let's Make A..." - a LMANTR és a Summer Of '69 alatt emeltük fel :) Aztán velem is megtörtént a csoda :) Éppen az Everything I Do szólt, Bryan pedig odajött a jobbszélre... felnéztem rá, és... hosszú, hosszú másodpercekre
egymásba fonódott a tekintetünk :) Ő énekelt, én pedig elvarázsolva néztem a szemébe... Elmondhatatlanul csodálatos volt :) Köszönöm Bryan !!! :) Később végre Keith-el is sikerült tudatni, hogy : "Keith we're here to rock with ya -
Nici & Sophie" - amiért egy hálás mosolyt és egy Thank You-t kaptunk tőle :) A végén, mikor Bryan egyedül maradt B stage-n, Keith ott futott el előttünk, hirtelen visszafordult, amolyan "hopp, jut eszembe"-módra... és Nici kezébe nyomta a pengetőjét !!! :) A'szem Nici ezentúl nemcsak BAddy, hanem lelkes Troobie is lesz :))) Az All For Love alatt mégegyszer hagytam hatni az adrenalint, és együtt üvöltöttem vele : "Let's make it all - all for one - and all for love"... Köszi Srácok, most is fantasztikusak voltatok... Remélem hamarosan ujra látlak benneteket - 4th, July -
Ringsted Stadion, Denmark :)) Köszönöm, hogy elolvastátok, és köszönöm, mindenkinek, aki ott volt, és találkoztunk !!! Robin
Imádom Keith-t!!!! Írtam neki myspace-en, nem először, és mindig ledöbbent, milyen gyorsan válaszol. Most épp ömlengtem kicsit arról, milyen jó volt őket újra látni, és bocsánatot kértem a bunkók nevében. válasz:
anna!
well we had a nice night anyways did you enjoy it? will have a day off here in budapest today looking forward to seeing some things
keith
huhu remélem ma valaki beléjük futott a városban:)
szintén egyetértek hogy iszonyúan nagyon nagyon jóóóóóóóóóóó volt a koncert.kivéve a közönséget. ahol én álltam torkom szakadtából énekeltem a dalokat meg ugráltam és mindenki hülyének nézett.
szombaton BRYAN Top 25 a VH1-on!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Egyetértek... láttam az indexes cikket... és a'szem nem tűri a nyomdafestéket a véleményem... méghogy botoxos... :(((
Élménybeszámoló kicsit később srácok, mert még mindig kegyetlenül féradt vagyok a tegnapi 14 órás álldogálástól... De minden perce megérte... Majd elmesélem miért ;)
Hidd el nekem, ott voltam négy éve és tavaly is a BS-ben, kicsit többen énekeltek mint tegnap. Igaz, az egybenyakú ingyenmajális-gyökerek oda valamiért nem mentek el...
A tegnapi közönség szinte csak a So69 és az Everthing I Do-t ismerte, abból üvöltötték a refrént.
Én is végig énekeltem, csak én a Dózsa György úton voltam, nem hiszem, hogy attól hogy szeretek egy zenészt és dalait az első sorban kellene lenenm 32 éves fejjel, és mielőbbi hazajövetel, és egy ismerősömmel valüó találkozás miatt is a Dózsa-Damjanich sarkán a külső szabadtérin voltam, de ott végigénekeltem egy kivétellel az összes dalt, az ad al, ahol a lányok táncolni akarnak számomra ismeretlen, lehet ez az új ráadásdal a Best Of lemezen
Remek volt a 2 óra, tobvábbi ráadásban jöhetett volna még pl Hearts On Fire (1987), This Time (1986), Victim Of Love (1987, Thought I Died And Gone To Heaven (1991)
de ezek az ún kevésbé ismert legnagyobb számok
Jó bevezetés volt Magdi, jelenleg ő volt a legjobb válasuztás előzenekarnak, s miután Bon Jovci dalt is énekelt tavaly, jövőre is megfelelne a feladatnak
Bryan bizonbyította, hogy közönségbarát, allűrök nélküli normális ember, aki csak a gitáron játszik és énekel, da aztremekül. A When You're Gone-t éneklő lánnyal is jól kommunikált, a közönséggel is
Nem úgy mint a danubiusos szánalmas figura, aki a kereskedelmi médiák igénytelen stílusában próbált tapsoltatni. A kereskedelmi médiák tv2 stb nem tuzdják hogy a rockzenéhez igényesebb közönség is tartozik, nem a "mediamarkt-os hülyék"
Ja a bunkó nézőkről annyittávolról láttam azt angol zászlós Bryan feliratok, meg a svájci zászlót
Ja Bryan Adams nem DJ Bobo, és nem is valamelkyik angol énekes. De sokan nemcsak nem tudják hogy kanadai, de nem láttak kanadai záészlót sme
Ps. Ha az újjáalakult Crowded House jönne mondjuk 2008-ban a Szigetra, ki találna nekik új-zélandi zászlót, ha méG Bryannek sem volt egy kanadai sem
Szerintem az intelligens, normális közönség zöme hátul állt a Dózsán az Andrássyn. A Benczúron csak azért nem, mert azt az In Kalosok lezárták, és csak végül nyitották meg
Nekem a sok dupla kávés + hárompluszkettős emberből volt elegem! komolyan, úgy néztek rám, amikor énekeltem a dalokat, mintha még nem jártak volna koncerten! Az értelmi szintjük egyébként az előbb említett hakni szintjén volt. Egyedűl ez volt a negatívum számomra. Az It's only love-nál is csak én Hey-eztem :D Jó lenne, ha jövőre tényeg jönne a Jovi. Ott tuti elsö soros lennék!
Hát igen,elég felháborító ez az Indexes cikk..Amúgy,aki csak 1kicsit is ismeri Bryan-t,az tudja róla,h szinte mindenben az abszolút természetesség híve,szóval nemtom az illető honnan szedte ezt a botoxos dolgot...És valóban,egyébként is tisztán látszott,h "kráteres":) az arca-de mindig is olyan volt...
Még annyit,h talán egyesek szemében azért lehet fiatalos a bőre,mert vegetáriánus(és egyben ettől olyan iszonyú vékony is),és amúgy is odafigyel az egészségére...
Azt a bizonyos cikket meg sztem-az írójával együtt-magas ívben pottyantsuk le,nem is érdemes többet foglalkozni vele...:P
A koncert valóban fantasztikus volt, úgy,ahogy mindenki írta már!
A közönség sajnos tényleg nem volt a toppon szövegileg és sosem értem, hogy azok akik abszolút nem fanok, miért tolakodnak előre és miért játszák az örökös eléd nyomulok-ot aztán, amikor énekelni kéne semmit sem csinál, a legjobb esteben meg csak tapsol néha-néha. No comment....
Nekünk hármunknak innen (+1 fő) sikerül legelől állnunk, igaz megdolgoztunk és várakoztunk is érte eleget és próbáltunk beleadni apait-anyait de nagyon hiányoztatok TÖBBIEK!!!
Majd a legközelebbi sportcsarnokos bulin könnyebb elsz összegyűlnünk remélhetőleg, csak győzzük megint kivárni:)
Bryan sajnos felénk nem jött pacsizni, amit zokon is vettünk, a nagyszinpad közepe előtt állókig jutott, majd felmászott a létráján....
Viszont 3x ment el előttünk kb 2 méterre:)
RM is kitett magáért, jó volt,hogy nem csak a saját nótáit énekelte, így a közönség is jobban vevő volt rá!
Két ráadást is adott Bryan Adams a Kapcsolat Koncerten
Felhőtlen jókedv a színpadon és azelőtt is – ezzel a mondattal jellemezhető legjobban a tegnap esti, tizenegyedik alkalommal megrendezett Kapcsolat Koncert három és fél órás zenei programja.
A koncertet Rúzsa Magdi nyitotta bő egyórás fellépésével, amelyhez természetesen ráadás is járt – az utolsó néhány szám, az Ederlezi, a Highway To Hell és a Vigyázz a madárra alatt az Ötvenhatosok terén és a Hősök terén összegyűlt, a becslések szerint 150-200 000 ember már önfeledten élvezte a muzsikát, és ebből Adam is profitálhatott.
A műsorvezetők, Szekeres Nóra és Abaházi Csaba elmondása szerint a kanadai zenész Magdi utolsó dalai alatt a backstage-ből szemrevételezte a közönséget, és igencsak elismerő pillantással illette az összegyűlt tömeget. Ekkorra már a Hősök terén is rengetegen ültek a kivetítő előtt, a színpad előtti tér pedig zsúfolva volt.
A negyed kilencre ígért Bryan Adams-koncert percre pontosan kezdődött meg: a nagyszínpadtól körülbelül ötven méterre felállított kisebb színpadon indított a négyfős zenekarral érkező dalszerző-énekes, majd a Best Of Me című dala előadása közben vonult át a fő fellépőhelyre. A rajongókat már ott, a körülbelül negyedik dal alatt megnyerte magának azzal, hogy a színpad felé haladva lepacsizott mindenkivel, akivel csak lehetett. Közvetlensége azonban ezzel még egyáltalán nem ért véget: már szinte a hagyományoknak megfelelően egy rajongót hívott a színpadra a When You’re Gone előadásához. A szerencsés hölgy barátaival együtt Bryan Adams-pólókkal is gazdagodott az élmény mellett. Adams külön gratulált neki ahhoz, hogy volt bátorsága ekkora tömeg előtt elénekelni vele a dalt.
Ami a műsort illeti: a majdnem kétórás koncertbe sem fért bele a kanadai összes slágere, de a legnagyobbak természetesen elhangzottak, köztük a Summer Of 69, a Heaven vagy az (Everything I Do) I Do It For You. A közönséget éneklésre sem nagyon kellett biztatni, részben ennek köszönhető talán, hogy a rocksztár és együttese két alkalommal is visszajöttek, hogy ráadással is szórakoztassák az egybegyűlteket. A második ráadás alkalmával Bryan öt táncoslábú lányt is maga mellé hívott a színpadra, okkal mondhatom tehát, hogy az elmúlt évek leginteraktívabb Kapcsolat Koncertjévé is változtatta az estét. Az ősszel új albumot kiadó dalszerző-énekest a nagyszerű fellépés után talán nem oktalanul várjuk vissza mihamarabb, immár új lemezét népszerűsítő turnén.
icc máj lájf ... Fergeteges jó volt, csak azavrt, hogy egy ingyenes koncerten kordonok elkerítések, szektorok, szekuriti is bunkó, és km-es helyek a szektorokban elől... de előretörtünk így is :) 10edik sor kb.. meg vip szektor egy igyenes koncerten.. a műsorvezetés vmi katasztrófa volt.. végén ki se jöttek, hogy le vagytok szarva v takarodjatok haza v pá... hanem tömegoszlató zene és színpadrámolás... de mindemellett a 2 órás koncert az kárpótolt.. na ez van.. igyen lónak ne nézd a....
Bryan Adamset magyar lányok vették körül 2007. július 01. Magyar lányokat hívott fel a színpadra Bryan Adams a tegnapi Kapcsolat Koncerten, amelyet immáron 11. alkalommal rendeztek meg az idén. A kanadai világsztár a műsor vége felé azzal fokozta az egyébként is nagyszerű hangulatot, hogy táncolásra invitált 4 magyar hölgyet a közönség sorai közül. A fiatal lányok természetesen kihasználták a lehetőséget, és percekig a színpadon ropták, amelynek szemel láthatólag nagyon örült az előadóművész…
A Dózsa György úttól, az Andrássy útig kígyózó tömeg érthető módon lázba jött amikor felcsendült egy-egy világsikerű dal, mint például a „Summer of 69”, vagy az „Everything I do”. De nemcsak a legismertebb dallamok voltak hallhatóak a bő 2 óra hosszát tartó koncerten. A kiváló zenész nem csak a gázsijáért jött, hanem azért hogy tökéletes estében részesítse a magyar közönséget. Ahogy az egyik dalának címében áll:”Let’s make a night to remember”. Valóban emlékezetessé sikeredett az előadás, amelynek végén vastapssal köszönte meg a publikum a show-t. A budapesti eseményen Bryan Adams előtt Rúzsa Magdi is előadott jó néhány dalt a Dupla Platina lemezéről, amelyet a helyszínen át is nyújtottak neki.
Én a közönséggel nem voltam megelégedve, hátrébb álltunk, rajtunk kívül szinte senki nem énekelt. Amikor a közönségnek kellett volna énekelnie, refrént, vagy bármint, olyan volt, mintha csak mi ketten énekelnénk.
Amikor hazafelé mentünk, egy csaj elkezdett nyafogni, hogy jaj, idén nem lesz tüzijáték?? Tavaly volt...
Sztem ha megkérdezed Bryan-t vagy bármelyik előadót, hogy 200e ember, akiből kb nagyon max 5e fan szétszorva a tömegban és a többiek csak úgy vannak, vagy 15-20-stb fan aki mind ordítja neki, amit kell akkor azt fogja mondani hogy az utobbi.
Én olyan n8-f8 körül értem ki és mentem volna be a tömegbe, csak senki sem akart jönni velem, egyedül meg nem akartam benyomulni. Rám is néztek néha amikor úgy a magam csöndes módjaán mondtam hogy you - you - you :D, meg 18 till i die :D. Elől sztem ordítottam volna ha van még másik 5-10 ember aki ordít. Egyedül nem vállaltam be :P Már így is majdnem ciki volt hogy vágtam a szöveget :D
Kábé 6-ra értem a térre, előzetes taktikám, hogy az Andrássyval párhuzamosan közelitem meg a helyszínt és így egyből a színpad közelébe kerülök, az utcai kordonok miatt nem működött (köszönjük In-kal! :-/). Sebaj, visszamentem a tér felé, aztán előrehúztam az első kordonig, egy darabig tanácstalanul álldogáltam, mert onnan azért elég messze volt a színpad. Aztán arra lettem figyelmes, hogy egyre több embert átengednek a biztonságiak, csak az üvegeket veszik el, de VIP-jegyet vagy ilyesmit nem kérnek, így bepróbálkoztam, és simán át is engedtek :-) így rögtön az előtérben találtam magam, végül a B-stage-től kb 10 méterre jobbra kötöttem ki (bár ezt akkor még nem tudtam:-)))...)
Ruza Magdi megér egy mondatot, kíváló opener volt, hangilag is a topon, és jó zenészekkel körülvéve. Számomra a Led Zep, Queen- és Bon Jovi coverek különösen szívet melengetőek voltak, de a saját számai is hallgathatóak. Kellemes meglepetés volt.
RM kábé háromnegyed nyolckor végzett, közben persze egyre többen nyomultak előre, de a jó rálátású helyemet így is tartottam, és gyaníthatóan a security is leállt az emberek beengedésével, mert még mindig viszonylag szellős volt a hely bent. Így még ücsörögni is tudtam picit, mondván van még időnk. Csak a fiúk nem így gondolták, negyed kilenckor óriási meglepetésemre rázenditett a banda, ráadásul a B-stage-en, szinte testközelben!!! Röviden: fenomenálisak voltak. Bár zeneileg a 2003-as koncertet nem tudták überelni, a hangosítás sem volt a topon, de Bryan szemmel láthatóan örült hogy összejött néhány ember a téren. Asszem ez neki is különleges élmény lehetett, nem tudom valaha lépett-e már fel ekkora tömeg előtt.
A setlist nekem meglepetés volt, legalábbis ami a sorrendet illeti, a novemberi fellépéshez képest eléggé megváltoztatták. Amit hiányoltam, hogy a Room Service-ről nem játszottak semmit, nyilván azt gondolták hogy azt nem ismeri a tömeg. Ami vérlázító volt, az a közönség. Könyörgöm, ha már van egy kordon, akkor nem igaz hogy nem bír ott összegyűlni 2000 olyan fan, aki legalább a szövegeket ismeri! Úgy néztek rám mint egy Alienre amikor beüvöltöttem a megfelelő résznél, hogy "18 till I die". Előttem állt egy csávó, aki az EGÉSZ koncertet zsebretett kézzel hallgatta végig. Ilyen nincs, komolyan, ha ennyire nem bírja felizgatni az esemény, akkor miért nem marad otthon? Biztos lett volna más aki bemegy helyette, és jól érzi magát. Mi a ráknak megy el, Ruzsa Magdi miatt, vagy azért mert ingyen van? Aztán a vége felé odébb is álltam, ahol volt egy pár leanyzó, akik inkább fan-eknek tűntek, vagy legalábbis az látszott rajtuk, hogy élvezik, hogy koncerten vannak. A ráadásra már feloldódott a tömeg, de ettől függetlenül nagyon csalódott voltam. A másik idegesítő ökörség: ezek a szar lufik, meg kezek, meg egyéb segédeszközök, amik csak arra voltak jók, hogy elvegyék a kilátást. Bár mellettem állt egy leányzó, aki legalább el tudta hessegtetni a cigifüstöt a danubius-os kézzel.
Összességében: Bryan klassz volt, mint mindig, a közönségre no comment.