AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Nem értem. Két írásos rinyálással szemben áll négy dicséret. A like-okat hagyjuk már, azok lehetnek simán Horzi személyes rajongói, vagy családtagai és üzletfelei.
Én komolyan meglepődtem, azt hittem, van majdnem olyan respektje King Diamondnaķ itt a topikban, mint Halfordnak, esetleg Hetfieldnek. Na, sebaj, majd a Mastodon :/
Nem igazán értem, mi a baj ezzel a lemezzel itt a topikon is, meg a RYM ítészei között is, mármint a többi Maszti lemezhez viszonyítva. De talán nem is fog rá fény derülni, ez olyan megmagyarázhatatlan dolog, de az is lehet, hogy most kiokosodok, ha a topiktársak kifejtik az okát. Lehet, hogy csak annyi az ok, hogy nem lehet az égvilágon minden szart szeretni. Nekem épp csak halványan marad el a Once-től vagy a Hushed-tól. 8,5/10
(Érdekes amúgy, hogy LL-féle sormintásak a lemezeik a RYM-on, a jobb Leviathan-Crack-Once-Hushed közé ékelődik a gyengébbnek tartott Remission-Blood-Hunter-Emperor sor)
Ne is mondd, csalódás. A parasztok alig krityózták az 54 éves Black Sabbath albumot, a kispálborzos lemez sem pörgött egy napnál tovább, pedig csomó krityó volt:(((((
A metál halott, fater halott, a thrash halott, a topik halott, a hal ott...
A most megy arra érvényes, hogy amikor hallgatom és beírom, vagy amikor valaki olvassa és akkor hallgatja? Csak hogy ne okozzak galibát ebben a szerencsétlen topikban, amit alig tart össze a kispál kritika, mert a parasztok metálzenéket linkelnek jutubon. Utóbbi esetben nem kéne meghatározni egy megnyitási/hallgathatósági kódexet?
Az NFR kapcsán a kordagyurka reptér belefér, vagy az már túl van azaráján? Nem szeretnék offolni, és az AOTD-be nem fér bele, viszont nem EFB, és semmiképpen MM.
Nem elég metál! Az efféle indie folk-ot, vagy mi ez a kategória, előszeretettel szokták betenni aláfestő zenének olyan gyalogtúrás vagy biciklitúrás youtube videók alá, amik szoktak menni háttértévézésnek. Ott elmegy, de magamtól nem fanyalodnék rá. Kétszer meghallgatva azért előtűnnek az értékei-szépségei-finomságai, de alapvetően ezután sem fog magamtól betevődni ilyesmi. 6/10
Echo & the Bunnymen - Crocodiles
Visszhang és a Nyusziemberek, mi? A Kispál és a Borz is így kezdődött… :) Mindazonáltal ez tényleg nem rossz, tipikusan brit cucc, ez irányba meg gyakran elgyengülök, 16-17 éves koromban nagykanállal zabáltam volna, ha rámtalál, de nem tette. De még ma is jók nálam 7/10-re.
Bolt Thrower - …For Victory
Az aránylag pozitív előző lemezes tapasztalat ellenére most két szám után rá kellett jöjjek, hogy elértem arra a pontra, hogy az AOTD lényegét, a komfortzónán kívüli zenehallgatást már egyáltalán nem torelálom, sorryka. A két szám alapján, objektíven nézve a műfajában nem olyan rossz, olyan 6/10
King Diamond - Abigail
Ez a lemez elég sokszor jött már szembe az Újságban, meg sokfelé, mint büdös nagy klasszikus, ideje volt már nekiállni, legalább tisztességből. Miután a MF-et (illetve KD stílusát) az utóbbi néhány évben legalább megtanultam elviselni, vélelmeztem, hogy nem fog nehezemre esni kibírni végig. De majdnem annyi lett a tisztességemnek. Szerencsére csak majdnem. Zene 8/10, ének izé…nem írok pontot, összességében maradjunk a roppant jóindulatú 7/10-nél.
Ennél már csak az lenne meglepőbb, ha nem tennék a lemezre a hosszú dalt. RYM szerint mondjuk rajta lesz, és legalább 80 perces albumra lehet számítani.
Jaja, elég mutatós lemez ez is a gyémánt királytól, de valóban némileg túltolja itt már és kicsit színpadiasnak is hat ez a magasból a mélybe rengetegszer oda-vissza ismételgett mutatvány. Az atmoszféra ettől függetlenül simán létrejön megint(és ez ugye nálam mindig a legfontosabb), az uccsó két számon kívül pedig nálam még a The Family Ghost az, ami komolyabban is beakadt. Még mindig inkább ez a hamisítatlan nyolcvanas évek végi feelinget árasztó album a mestertől, mint 100 akármilyen próbája idén.
KD legjobb szólólemezei (az első öt) nálam a Don't Break The Oath alatti polcon vannak. Azt a csodát már sohasem tudták megismételni, viszont jó ideig egységesen magas színvonalat hoztak. A Conspiracy egy kicsit jobban tetszik, utána egyértelműen az Abigail következik.
A viktoriánus horrorsztori elvileg jó alap, az a titokzatos hangulat valahogy mégis hiányzik, ami áthatja Don't Break...-et. Azért persze első osztályú heavy metal, komplex és díszes, még ha a Denner-La Rocque páros máshová is helyezte a hangsúlyokat, mint a Denner-Shermann duó, vagy úgy is lehet mondani, hogy utóbbiak között volt egy különleges kapocs, rezonancia, ami taníthatatlan, utánozhatatlan.
Szerintem Diamond is kicsit más, mint az MF-ben, máshogy használja itt a hangját. Nyilván a lehető legjobban próbál alkalmazkodni a történethez, és talán emiatt is túl sokat és hirtelen száll alá a mélybe, vagy szárnyal fel a magasba. Aki netán ezzel a lemezzel ismerte meg őt, és nem kedveli, annál még inkább megértem a fanyalgást - amivel amúgy alapvetően nem tudok azonosulni, én mindig is szerettem KD extrém előadásmódját. Az Abigail és a Black Horsemen még a többi kitűnő dal közül is kiemelkedik, kiváló zárása ennek a kiváló lemeznek, amiért bár rajongani nem tudok, botorság lenne nem elismerni a klaszikusságát. 10/8
A The Decemberists már korábban is progresszívkedett többször, nem is rosszul. Jó rég volt az utolsó olyan lemezük, ami tetszett, nem is tudtam, hogy jön az új, erre én is kíváncsi vagyok. De létezik, hogy egy lemezes 19 perces dalt elsütnek kislemezen? Nem szokványos dolog, meg nem is vall rájuk.
Nem tudtam mire számítsak, aztán rájöttem hogy kvázi itt az új Palace in Thunderland album. Akit elijeszt esetleg a Stoner/Doom címke, ez azért egy jóval dinamikusabb megközelítése a műfajnak mint az ilyen ezredik Weedbonger meg Bongweeder nevű bandáknál.
Gatecreeper - Dark Superstition
Azt hiszem, a fejükbe vehették, hogy a death metal összes alfaját ki kell egyszer próbálni, és most jutottak el az In Flamesig, de a lehető legérdektelenebb interpretációban, úgyhogy ezt most nagyon utálom.
The Decemberists - Oh No! (kislemez?)
Kislemez, szóval nagyjából az album egy töredéke került ide 31 percben, és jönnek is a szokásos, jópofa indie dolgok, amikor is mi a fasz, elém tárul egy 19 perces progresszív rock opusz. Kíváncsi leszek a teljes albumra.
Borzasztóan hiányzik ez a banda a mai death metal színtérről, a Memoriamnak ugyan vannak jobb pillanatai, de ezzel együtt sem érnek fel a BT életművéhez. Megdöbbentő, hogy a punk/hc zajongástól (In Battle There Is No Law) indulva csupán négy év alatt egy death metal alapműig (War Master) jutottak, ami nívót szinte csontra tartották a későbbiekben is. A …For Victory ritkábban hivatkozott alkotás, én nagyon szeretem, bár eleinte furcsának találtam, hogy a The IVth Crusade után megint visszatért pár gyorsabb téma, persze szigorúan az ő szintjükön értelmezve. When Glory Beckons, Graven Image, Forever Fallen, aarrrgghhh… ma délelőtt újrahallgatva sem tudok mást mondani, csak azt, hogy közel hibátlan lemez. 10/9,5
Echo & The Bunnymen - Crocodiles
Anglia, 1980, new wave/post-punk… mai fejjel azt mondom, nem is rossz, de húsz éve még esélyt se adtam volna neki. De legalább most tök újdonságnak tűnt :), ugyanis nem rémlik, hogy akár a nevükkel is találkoztam volna, a zenéjükkel pláne nem. Egyetlen hallgatás után öröktörvényű megállapítást nem tennék, vitán felül kellemes volt, szerintem ráfülelek még pár lemezükre. 10/7
King Diamond – Abigail
Mit lehet erről írni, amit milliószor nem mondtak még el/írtak le? Általánosságban talán semmit, személyes élményként annyit, hogy 13 éves fejjel egy Éjszakai bevetés és egy Ride the Lightning között rohadtul nem értettem miért kell így sikoltozni, viszont elsőre megfogott a totál para egyedi hangulat és mai napig libabőr. King mester nagy pillanata (ez is). 10/10
A 2007-es Kultiplexes buli örök emlék, első találkozásom velük. Ugyan inkább csak nézni akartam őket, de a Catatonián én is beszálltam egy dal erejéig a svédtornába :)
Igen , nem véletlenül játszanak a mai napig is koncerteken az ötbõl két nótát a kislemezrõl: Funeral inception és Catatonia . Ha jól emlékszek a címadó is rendszeresen felbukkan. Döbbenetes élmény volt elõször látni a Suffo-t ,még a Frank Mullennel, mint amikor azt érzed hosszú idõ után végre hazaértél, és minden rendben van. Death metalban a Gorguts, meg a Cryptopsy volt nekem hasonló. A Morbid angel 2003-ban az E klubban, teljes extázis.
Köszönöm a figyelmet. Ahhoz képest, hogy a vezéred utasított titeket, hogy kapjak X-et mindenkitől, elég sok a - jel, mert a polidiliben csak 10 körüli rajongóm van.
Miért is baj, hogy én is írok ide, és nem popzenét hallgatok, de a youtube-ról? Veletek nem is "beszélek."
Vredehammer - God Slayer. Viking black/death, annak minden előnyével és hátrányával. Komplex, néha matekos zene, viszont nincs a blackmetalos háttérból bugyborgó, szarrá torzított sikítós szövegmondás. Cserébe van tempó, sodrós-bólogatós-darálós részek, amiket kitűnően ellenpontoz a háttérből a szintetizátor/orgona? (nem tudom, mit használnak a zenéhez, de nagyon jó, és illik hozzá! Néha klisés, de tényleg csak néha - teljesen ajánlható.
