Keresnék egy 100X100X30mm-es alumínium kockát (lehet alaktalan is, csak nagyjából adja ki ezt a méretet. Néhány mm. nem számít, a forgácsolását megoldom)
Ez egy Omega 5-ös antenna hiányzó radiáltartója lesz.
A hab a tortán az lenne, ha mindez "lőtávolon" belül lenne Szentendréhez. (legroszabb esetben posta, amit természetesen fizetek)
Aloha!!!
( chmiklos@gmail.com vagy 27.555-ön, esti órákban 27.600-on 109HA1652 )
Az ilyen szubjektív dolgokat nehéz összehasonlítani. Egy jó és ritka távoli állomással történt beszélgetés (ami 98%-ban terjedés függő!) kellemes élményként a hozzákötődő technikát is felemeli. Meg nincs 2 egyforma autó sem.
Az tény, hogy a Moonraker minden mobilantenna királya, mintaképe volt. Amit egy akkora vas(?)darabbal ki lehetett sugározni, azt megtette.
Akkor talán pszihésen magyaráztam be magamnak, hogy jobban szól. Mindenesetre nem volt rá panaszom. Viszont ha megdöglök sem emlékszem rá, hogy mi lett a sorsa. Na de seráfütty. Ami most van, az is szól mint a nagyágyú.
A Moonraker pont olyan jól szól mint a Dagger. Viszont örök életű anyagokból készült. A pálca anyagáról azt mondta egy hegesztéstechnikai szakmérnök, hogy olyan ötvözet mint amiből készült nem is létezik.
Elektromosan azonosak. Hiteles mérésekkel hasonlítottuk össze őket amikor Lak Feri részére fejlesztették a Daggert.
Közeli és távoli mérésekkel egy szép állami VW busz HITELES műszereivel. Lada tetőbe befúrva.
Hát igen, a garázsom sajna túl alacsony :-). Kissé bosszant, hogy minden ki-be állásnál tekergetni kell az antennát. A plafonkarcolgatáson jót mosolyogtam :-).
Már sikerült faággal találkoznom pedig még csak most került fel. A kocsiba tényleg szinte be kell "hajtogatni".
Amikor taxiztam, akkor én is meg voltam őrülve a 220-asért. Le nem cseréltem volna egy 200-asra. Az Erzsébet híd alatt pl ha nem 60-70-nel mentem az aluljáróban, akkor végig karcoltam a plafont.
Egészen addíg, amíg a műhelybe, ahol melóztam bejött egy srác és elkezdte szidni az antennáját, hogy most vette és milyen szar, azonnal adjunk neki egy Daggert. Megláttam a pálcáját és azonnal fölajánlottam, hogy megkapja érte az én 220-as Daggeromat. Meg is ejtettük a cserét, még vágni sem kellett a Daggerból, mert 1.2 volt az Ő autóján is az SWR.
...és így lett nekem egy 2 méteres Avanti Moonraker-em. Klasszisokkal ütősebb volt mint a Dagger.
Mára viszont leszoktam erről a "hosszúság" mániáról, függetlenül attól, hogy tudom, hogy minél magasaban van az antenna vége, annál messzebbre tudok szólni.
Most egy 120-as, nagyon elegáns, Dagger-hez hasonló antennám van, szemtelenül tökéletesen kihangolva (a kábel hossza is) és ha itt Szentendrén,a hegyen a ház előtt beülök a kocsiba, akkor Mátraházán nem veszi észre a partner, hogy már nem a stabilból beszélek. ...és még ez is hozzá-hozzá ér néhány faághoz.
Nem beszélve arról, hogy ezt simán beteszem a kocsiba, a 220-ast meg úgy kellett behajtogatni.
Hétvégén beüzemeltem a SILVER DAGGER DX2000-es antennámat esztergályos csinált nekem hozzá fordítót, hogy SIRIO ML-145 talpára feltekerhessem. A pálca 2m 15cm volt. Gondoltam nem össze tartoztak de azért kezdésnek mértem egy SWR-t. k1-en 3, f40-en kb 3,5 volt. Na gondoltam kapásból 10cm-t levágok. Mindjárt sokkal jobbak lettek az eredmények: k1-en aszem 2, f40-en 2,5. Aztán centinként vagy 4szer vágtam belőle, mindig javult kicsit az SWR. Aztán az utolsó mérésnél már k1-en 1,2, f40-en 2 volt az SWR. Na mondom megmérem már, hogy 2m-e a pálcahossz elvileg már annak kell lenni. 1m 94cm volt a hossz a menet nélkül mérve. Egyenlőre így hagytam. A közbetét vasból készült kb. 1cm a külső magassága. Belül az érintkező hossza kb. 5cm. Lehet, hogy ez hozzá adódik a pálcahosszához? Szerintetek vágjak még kicsit a pálcából (f40:SWR 2) vagy hagyjam így? Esetleg még 1-1,5cm-t megpróbáljak vágni?
nalunk a haz mogotti oszlopba vagott bele egyszer, az ablaktol kb. 30 meterre, az udvar mogott. Szolt akkorat, hogy alvas kozben majdnem kiestem az agybol, pedig nem felek az ilyesmitol. Az ovatossag persze soha nem art...
Szinte darabra pont azok haltak amiket leírtál. A bojler nem, az éjszakain van. Más állandó hálózatra kötött cucc meg nem is volt. Az egyik fázis automatája akkor még épp nem, csak pár hét múlva adta fel. Persze leverte mindet.
De a TV-ben ahol bejött egy nagy fekete koromhalom lett a tápegységből. Nem egyszerű átindukálási nyomokat csinált. Izmos, olvadásos károkat.
Kábel TV akkor még nem volt nálunk csak saját antenna a padláson. Égő egy-két darab ami akkor be volt kapcsolva.
Nem extrém. Hidd el, egy szezonban kb 150-200 terméket javítunk biztosítónak villámkár miatt. Meg kb 3-4szer ennyit nem javítunk, mert reménytelenül szétcsapta. Ha van rendes villámvédelem akkor is csinálhat kárt valamennyit. Csak nem mindegy, hogy 1 milliós vagy 20 ezres az a kár.
Ez is olyan, hogy aki látott már mozdony által széttaposott autót a vasuti átjáróban élőben, halottal, az a szabad jelzésnél is duplán vigyáz.
Nálam járt nemkívánt vendégségben az istennyila. A rádióból ki volt húzva természetesen a koax. Az eresz alatt a falon kívülről átütötte a falat és belement a TV padlás antennájának a koaxába. Onnan a TV, majd a 220-as hálózat irányába indult. Minden, ami a 220-on volt akkor az dobott egy hátast. A riasztó szirénája szó szerint lerepült az eresz alól.
A kertben álló 1/2 hullámú antenna sugárzójából eltűnt kb. 1 méter alucső. Nem is a tetejébe vágott, hanem kb. 2 méterrel lejjebbre!!! Ott kormos csővég és a hiányzó darab alatt is olvadt vég jelezte az erők nagyságrendjét. Az antenna egy 6 méteres csövön állt a földön. Azt nem tudom, hogy az mennyit vitt le, de maradt a rendcsináláshoz bőven ereje végigszánkázni a koaxon. A legfelső darab leesve beleállt a földbe.
Aki már hallotta egy ilyen eseménynek a hangját élő adásban maga mellett, az már előre csókolommal köszön a kicsit is setét felhőknek.
Nincs ott semmiféle kockázat. A levezetőt tartókon vezeted úgy,hogy az a tetőhéjazattól, faltól legalább 20 cm távolságra legyen.A levezetőt a tartóktól nem kell elszigetelni.A levezető keresztmetszete, legalább 8 mm átméröjű legyen ha tömör vas az anyaga.A vasnál jobb vezető, /Pl. réz,bronz sodrony is lehet/. A csavaros kötéseket lehetőleg mellőzni kell.Szilárd oldhatatlan kötéseket kell alkalmazni, ha toldani kell a levezetőt.Természetesen a földelendő berendezéshez történő kötés lehet csavaros is csak a korrózió védelemről a kialakításkor gondoskodni kell.A földelő nyársra a levezetőt, lehetőleg hegesztéssel kösd.
Ezek a legfontosabbak.Bövebben a vonatkozó szabványokból.
Mint mondtam, én is megcsinálom majd a villámvédelmet, úgy, ahogy Tóni bátyánk leírta, bár mégegyszer mondom, én soha nem hallotam olyanról, hogy ha ki van húzva az antenna a rádióból, (tehát nincs kapcsolat a föld és az antenna között) akkor bárminemű gond lett volna.