Kínából származik a fás szárú bazsarózsa.
Nagy díszértékű 1-2 méter magasra megnövő cserje. Számos változata ismert,úgy színben, mint szirmok tekintetében.
Idén a piacon vettem egy csokorral, félig még bimbósak voltak. Mind kinyílt szépen. Másfél hétig tartott ki a csokor. 2 szál még csak most nyiladozik. Úgy néz ki, hogy szobában tovább bírja. Temetőben 2-3 nap.
Vannak vágott virágtartósító granulátumok, lehet, hogy ki kellene próbálni.
Egyébként csak arról szedek, amelyik már nem először virágzik. És max 50%-ban vágok a virágokból.
Hát lehet, hogy nem 2-3, hanem inkább 3-4 éve vettem őket. Ezek ilyen tavaszi ültetésű virághagymaként voltak árusítva.
Kb 5-600 ft-ba kerültek, általában 2-5 szemesek voltak. Ez a tipikus tömegcikk kategória.
Úgy néz ki, hogy ezek igazi meglepetés tojások.
2 éve a baumaxban is vettem tavasszal, de az cserepes volt. És természetesen a táblák össze-vissza voltak betűzdelve, és még így is tök másfélék voltak, mint amik a táblákon voltak.
És ezek ráadásul nem is hollandiából érkeztek, hanem magyar termesztés volt.:-(
Idén tavasszal a NG-ben láttam zacsist 5-6 félét. 3-at vettem. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőlük!
Én is szoktam járni a hódosba, de nekem ilyenekhez még nem volt szerencsém! Eddig csak telt pirosat meg rózsaszínt láttam- legalábbis jeltábla szerint.
Te egy hős vagy, hogy csokorba mered őket szedni, sosem mertem vele próbálkozni, annyira kérészéletűek vágott virágnak! A Crinkled white nagyon ott van, köszi! :-D
2 vagy 3 éve vettem az Obiban 1-1 "pink" , "red" és "salmon" néven futó peóniát.
A pink lett a szimpla rózsaszín, a red leginkább Karl Rosenfield lett, a salmon (lazacszín) lett ez a piros, japán típusú. És ez valami fajta is, talán a Nippon Beauty vagy Nippon Brilliant.
Két éve meg szintén Obiban vettem 2 Karl Rosenfieldet. Egyik az is lett, a másik meg egy szép világospiros peregrina.
Tavaly még egyiken sem volt virág, igazság szerint az sem tűnt fel, hogy az egyiknek a levélzete olyan, mint az officinálisoké.
Idén viszont már igen. És természetesen az is, hogy más időben virágoztak, és az egyik szép kis piroska lett.
Kivételesen ennek nagyon örülök.
Az viszont gáz, hogy már több fajtánál nem lett fajtaazonos a virág. Lásd korábbi hozzászólásom, köcsög csomagküldőről.
Nekem is van, nemsokára kinyílik. Majd rakok fel képet róla.
A helyzet az vele, hogy szépen lehet fényképezni, de szerintem a valóságban nem nagy durranás. A sima falusi noname bazsarózsák is sokkal szebbek. De ez az én véleményem.
Nekem van, és annyira nem vagyok elájulva tőle. Pár évet várnom kellett a virágzására, a Bowl sajna ráadásul a legutolsók között hajt ki és egyáltalán nem olyan erős a fejlődése, mint a többieknek. Bár, ezt a Crinkled White-ról is elmondhatom...
Virágok:első nap gyönyörű, kontrasztos, a második-harmadik nap után nagyon kifakul a lila-ciklámen majdnem levendula lesz, de hasonló színű lupinusokkal attól még nagyon jól mutat... Ha sikerül összehangolni a virágzásukat.
Kérdezném, hogy mit tudsz a "bowl of beauty"-ról. Nagyon tetszik képen. Neked van? Amennyiben igen akkor mik a tapasztalatok és valóban olyan fantasztikus élőben is, mint a képeken. Érdekelne róla minden, előre is kösz.
Ilyen szép nagy a bronzs tő ez volt a vágyam, remélem szép lesz, a cserép mellett levolt hulva a szirma, mondták nemrég virágzott el és tényleg bronzos volt.
gyönyörüek a lágyszáruak is, a felső sor jobboldali csodálatos, meg a végén beleszeretek a lágyszáruakba is, remélem azok bírják a napot, mert most gondba leszek hogy amiket most vettem félárnyékos helyet keresni.
siofokon most nem nyilt olyan lágyszáru amit megvettem volna.
Nagyon félek, hogy megeszik a lágyszárú bazsarózsáim gumóit. Olyan a kert, meg a füves udvar, mintha a felső 10 cm-et felszántották volna.
Azt hiszem kipróbálom, amit írtál, meg lehet, hogy az Arvalint is. De már a hurkos pocokcsapdán is gondolkodom. Az állatvédők meg elmehetnek...., Afrikába!
Ma egyébként egy olyan megoldást ajánlottak, hogy apróra tört üveget kell szórni a kijáratokba.
Hát, egy próbát megér. Végül is ingyen van.
Csak ne felejtsek el mindig papucsot húzni, ha a fűre megyek.
Lágyszárú. A valóságban még szebb! Annyiszor rácsodálkoztam! :-))
És egy száron 3 bimbót hozott, a másik kettő még csak készülődik, úgyhogx remélem a pocok nem rágja ki, mert akkor feltúrom az egész kertet, ha kell, de kinyírom az összeset!
Ha szeretnél, szeptember 30-ig tudsz rendelni a Szászírisztől. Nem olcsó, de tényleg nagyon szép, és van nekik más fajta is.
Ja, és csak az elmúlt ősszel ültettem, és már virágzott.