Kértem tőled, hogy nevezd meg azt az illetőt, akit egy bővitett mondatban körülírtál, de a nevét nem árultad el. Meddig tartana a nevét leírni, ahelyett, hogy itt több hozzászóláson keresztül huzakodunk a dolgon?
Az antifasisztáknak is a lány oldalán kellett volna tiltakozniuk, az a tiltakozás ugyanis igazságos volt. Az erőszakos antifasisztázás illetve magyargyűlölet ellen tiltakoztak. A gyújtogatást más követte el (valószínűleg a tulajdonos, biztosítási csalás miatt), a tüntetőknek ahhoz semmi köze. Az antifasiszták a magyargyűlölet ellen tiltakozók ellen, azaz a magyargyűlölet mellett foglaltak állást, ennél fényesebben semmi sem bizonyítja, hogy létezik a magyargyűlölet.
Miért van tehát az, hogy három elmondásából ötféle kép rajzolódik ki, közéértve a legelsőt, a panaszkönyvbe tett bejegyzését, amelyben még semmi ilyesmiről nem volt szó? Kitalált sztori ez, szabad szemmel látszik, csak nem akaródzik beismerni, mert akkor oda az indíték és a nemes feldemhedés...
Ne légy kis hitű. Azért a gondolkodó emberek közt is vannak hazafiak akik a haza boldogulásán dolgoznak, előre tekintenek. A határon túli magyarok autonómiája talán nem is olyan elérhetetlen álom mint ahogy a nagy magyarország sem. Minket magyarokat tatárok, törökök, habsburgok, oroszok sem tudtak kiirtani. Az idegenek idővel mind asszimilálódni fognak.
Az iménti tüntetések főszervezőjéről. Lemeradtál a dologról?
Egyébként, látod, éppen itt van párral alattunk, amiről korábban beszéltem. Hogy hogyan lesz a "magyarsággyűlölet" tartalmatlan kifejezés, bunkó, amit meg lehet lóbálni tartalom és értelem nélkül. Amikor a turulmadár meg az árpádsáv lesz a vízválasztó, és aki nem áll be a formális bálványimádás (szent szimbólumok! mert éppen ez, és csak ez a legfőbb bajunk manapság, amúgy már minden a legnagyobb rendben!) sorába, az gyűlöli a magyart, mert csak.
", ha az itten jobbos nickek minden további nélkül elhiszik egy lincselésre vágyó szende szűz nyilvánvaló hazudozását," Ez az a pont, amikor már felesleges folytatnod mert minden további hazugságodat kételkedve olvassa mindenki. Nehéz elképzelni, hogy csak úgy gondolt egyet és bement balhézni. Nagyon is hihető a története, hogy kilökdösték és lefasisztázták, nácizták. A tv-ben, rádióban, az interneten vagy akár élőben is meggyőződhettünk róla hétfőn, hogy az "antifasiszta" (azaz náci) csőcselék ilyen.
"Ha az ún. jobboldal - mert a Fideszt nem tartom jobboldalinak - képes védeni, mismásolni, eljelentékteleníteni egy olyan figurát, aki nyilvánosan arról ábrándozik, hogy zsidók hulláival borítja be az országot"
Az ember egy faj, de időnként rasszt is szoktak fajnak nevezni. A nyilas az nem faj. Nyilván a kihaló magyarságra gondolt, ez a gondolat örömteli mosolyt csalt az arcára.
Ha a lakosság arányait veszem figyelembe, akkor nem jelentős a magyargyűlölet. Itt az Index fórumaiban jelentős, bár az olvasótáborát nézve nem csoda (az oldal olvasótábora igencsak oda húz, ezt bizonyítja, hogy a népszavazás előtt itt megszavazták a vizitdíjat, s mint pár nappal később kiderült, ez qvára nem volt mérvadó). Jelentős a médiában, ami egytől-egyig a markukban van, ha a szerkesztőség nem is, de a sajtótermék fenntartásába pont annyira tudnak bekeverni, ami kinyírja az ellentmondó sajtót. Ez pont elég arra, hogy az a látszat alakuljon ki, miszerint a közvélemény az ő pártjukon áll. A demokráciában elég 50% + 1 embert megszédíteni, ami ennyi ráfordítással simán összejöhet bármikor. Az ember azt gondolná, hogy egy ekkora szarrakás kormány elkúrásai után értelmes ember nem szavazna oda, de láttam én már éjjeli őrt nappal meghalni. Csalódni lehet, hogy fogok még, de meglepődni nem.