Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Én ezért korlátozom "csak" a könyvhétre a kimenetelt és nem megyek különböző könyvfesztiválokra meg ilyenekre, mert végromlás fenyegetné a pénztárcámat :)
Most azért viszek nagyobb címletű bankjegyet magammal, hogy felváltsam :), igyekszem nem elkölteni mindet. Évekig azt gondoltam, hogy a könyvhéten mindenképpen kell vennem valamit, ha már kimegyek, aztán ezt a gondolatot mai divatos kifejezéssel "elengedtem". Most inkább a hangulat,ami miatt megyek és ha ráadásként találok a magam számára érdekes olvasmányt, megveszem.
Pont az e heti Nők Lapjában van egy cikk Festetich Györgyről (aki Széchenyi István anyai nagyapja), ez jutott most eszembe a keszthelyi múzeumokról szóló érdekes és képszerű leírásodról! :-)
Én ma a kánikulai meleg ellenére "könyvhetezek". Írtam ki néhány könyvcímet, ami érdekel, aztán meglátjuk, mi lesz... Azt egy kicsit furcsállom, hogy se itt az indexen, se máshol legalább egy nyamvadt cikket nem érdemel meg a könyvhét....
Egy kis előzetes a Múzeumok Éjszakájára? A babakiállítás már csak azért is érdekes számomra,mert egy barátnőm népviseletes babákat gyárt, passzióból. Már volt egy kiállítása a Vigadóban, persze, nem ő volt egedül, de nagy örömmel nézegettem.
Keszthelyen, a sétáló utcán találtunk egy csokorra való múzeumot, találgattuk melyik kettőt-hármat nézzük meg, aztán bementünk az egyikbe, ahol lelkesen tájékoztattak, hogy ha az összest (ez hetet jelentett) megnézzük, akkor kb fél áron jutunk hozzá mindhez, mármint a héthez, mert Keszthelyen ennél több múzeum található. Nem gondolkoztunk sokat, mert hát érdekes volt mindegyik.
Volt köztük egy három szintes népviseletes babamúzeum, ahol megszámlálhatatlan mennyiségben voltak tájegységenkénti, koronkénti viseletek ünnepi hétköznapi és egy sor tevékenység szerinti kiállításban. Iszonyat sok volt (állítólag a világon legnagyobb), küzdöttem is a bőség zavarával. A sétáló utca alatti pincerendszerben kapott helyet a történelmi panoptikum, kb egy évezred jeles személyeit örökítették meg elég élethűen. Ugyanitt több mint száz babán papi és apáca ruhák különböző vallásokból. A nyári hőségben kifejezetten jól esett a pincében tartózkodni. Hasonlóan egy pincében kapott helyett a több mint 4,5 millió darab csigából felépített Parlament (csigaparlament) hű mása. Ez különösebben nem volt érdekes, de a teljesítményt láttam mögötte.
A Kínzómúzeum (erre voltam a második legkíváncsibb, szeretek borzongani) egy sötét dohos és tényleg a tematikához illő épületrészben kapott helyett. Viaszbábuk és grafikák alapján ismerkedhettünk meg a korántsem ismeretlen középkori kínzó- és vallató módszerekkel és eszközökkel. A legtöbb középkori vár pincéiben ilyesmiket látni, illetve ez a kiállítás sem nélkülözte Báthori Erzsébet és Drakula kegyetlenkedéseinek módszereit.
A Nosztalgiamúzeumot leginkább a szentendrei Retro design centerhez hasonlítanám. A különbséget a tárgyak mennyiségében láttam, irdatlan számban halmozták fel a múlt jegyeit, alig volt egy egy talpalatnyi hely, ahol közlekedni lehetett, egy csomó ismerős is volt, pl az a bizonyos italos üvegből készült lámpaforma. Meg a parazsas vasaló, amiben én otthon ékszereket tartok, nagyon szép felújított állapotban. Itt sok időt töltöttünk, és talán Karády dalok „szóltak” a gramofonból. Volt még a játékmúzeum, kb száz évre visszamenőleg gyűjtöttek fiús és lányos játékokat, babakocsikat, autókat, mozdonyokat, csattogós falepkét (számomra ez a legkultikusabb tárgy), mesekönyvet, még moncsicsikből is volt egy szobarész és végeláthatatlan sor még.
A végére hagytam hetedikként a történelmi erotikus panoptikumot. Kíváncsivá tett, hogy ezt múzeumi körülmények közt hogyan lehet tálalni, főként állandó kiállítás cím alatt. Elég naturális, nem sok szemérem jellemzi az alakok megformálását, akár a testhelyzetet, akár a kéjtől megváltozott arcmimikát illeti. Pajkos, időnként provokatív jelenetek a középkorból, a reneszánszból, még Távol-Keletről is.
A hét kiállítás megtekintése kb másfél két órát igényelt.
Tegnap csak véletlenül tévedtem be a Nagycsarnokba, éppen portugál napok voltak. Három-négy kiállító lézengett csak, gondolom, hétvégén többen lesznek. Főleg borokat kínáltak, de az egyik asztalnál parafából készült és csinos női táskákat kínáltak.
Meglepődtem, mert egy másik asztalon csöppet sem portugál, hanem nagyon is magyar retro holmik voltak, például egy régi ismerős, az italosüvegből készített lámpa. Remélem, emlékszik még rá valaki.
Igen, Gödöllő autóval és tömegközlekedéssel is gyorsan és könnyen megközelíthető, kellemes kisváros. Moziba száz éve, vagy legalábbis kora tavasz óta nem voltam.
Viszont voltam két színházi előadás, az egyik pár hete a Tháliában, erről sajnos meg is feledkeztem, mert oly annyira feledhető darab volt, meg csalódás is. Egy pszichiátriai rendelőben játszódik, ahol az állásra jelentkező asszisztenst a doki összekeveri a friss beteggel, és ebből egy sor bugyuta bonyodalom adódik, akár jó is lehetett volna, a kevesebb több lett volna elve alapján.
No, a másikat meg nagy várakozás előzte meg, és be is jött. A Mézga Családot vitték színre a MomKult-ban (aztán persze roadshow-znak a darabbal vidéken is, lássa csak minél több ember). Jól megtalálták a karaktereket, hangra, kinézetre, fizimiskára. A történet alap sztorija meg maradt (ugye ezt egy bizonyos korosztály az anyatejjel szívta magába), nem volt mentes a mai környezettől, szemlélettől, a poénok, dalok ugyanúgy jöttek, mint a rajzfilmben. Azt gondolom, jobban szólt a felnőttekhez, mintsem a gyerekekhez. Jó szórakozás volt :)
Múlt hét szerdán ünnepelték Lőrincz László nyolcvanadik születésnapját az Írószövetségben. Természetesen megjelent az ünnepelt, és anekdotázó-csevegő stílusban beszélt a pályáról, főleg a kissé körülményes indulásról. Tudni kell, hogy az ő indulásakor a könyvkiadóknak profiljuk volt, például a Gondolat ismeretterjesztő, a Zrínyi katonai témájú, a Magvető fiatal magyar szerzőktől adott ki. Az első megírt könyve, a Sólyom kinyújtja karmait kéziratával megjelent a Gondolat szerkesztőségében. A válasz: Nagyon érdekes, Lőrincz elvtárs, de nem a mi profilunk. Viszont ha írna egy könyvet Dzsingisz kán történetéről, akkor írja alá a szerződést, és fáradjon a pénztárba az előlegért. Aztán elment az Európa kiadóba, és ezt a választ kapta: Nagyon érdekes, Lőrincz elvtárs, de nem a mi profilunk. Viszont ha mongolból tudna fordítani, akkor írja alá a szerződést, és fáradjon a pénztárba az előlegért. Aztán elment egy harmadik kiadóba. Gondolom, a válasz sejthető. A végén ott állt hat szerződéssel, csak a könyvét nem adták ki. Aztán rászánta magát, és elment a Mórához, ahol talán kezdenie kellett volna, na ott kiadták. Ilyen és hasonló történetekkel szórakoztatta a hallgatóságot, mondhatom, egy percig sem unatkoztunk.
Mindent tekintetbe véve, jó program volt! Nem csak filmet nézni jó, de az élményről beszélni is. Az sem baj, ha nem teljesen egyezik a véleményetek, legalább más-más szempontból nézitek a dolgokat.
Igen, érdemes néhány évente ellátogatni a kastélyba, mindig van valami újdonság. Egy időben volt egy Erzsébet királynés korszakom, amikor elég sok mindent elolvastam vele kapcsolatban, ebből a szempontból is érdekes egy kastélybeli látogatás. Én már elég régen (2012 előtt) voltam utoljára, pedig a közelben lakom ill. jó a közlekedés oda. És tényleg talán érdemes lenne a kastélyon kívül is körbenézni.
Az én kultúrálódásom színhelye múlt pénteken megint a mozi volt,(a Puskin). A vörös ügynök c. filmet néztük meg,leginkább amiatt,hogy Judi Dench az egyik főszereplő. (Egyébként eléggé elkeserítő,hogy ha nem "képregényfilmet" akarunk nézni, nem nagyon találni értelmes filmet, legalábbis nekünk nem mindig sikerül.) De visszatérve A vörös ügynökhöz: Igaz történeten alapul, a 30-40-es évek egyetemi ill. kutatói világában illetve a jelenben (2000 körül) játszódik. Judi Dench mint mindig, kiváló az decens idős hölgy szerepében, akiről kiderül,hogy a hidegháborúban kémkedett az oroszok javára. Maga az egész film nekem nem adott nagy élményt, valahogy a fejemben nem állt össze a történet. A barátnőim, akikkel voltam, jobban értékelték. Utána beültünk az Auguszt Cukrászdába, sütit, capuccinot és teát fogyasztva beszéltük meg a filmet, tehát mindent összevetve jó kis délután volt:)
A vörös drapériás tölgyfa burkolatú teremben rendeznek irodalmi kulturális zenei rendezvényeket, szerintem lesz majd valamikor híradásom innen, elvégre a nulláson gyorsan és hamar megközelíthető.
Gödöllői kirándulásunk előtt megnéztem a neten, mit érdemes megnézni a Grassalkovich kastélyon túl a városban. Ezt már többször láttam, mondjuk a parkkal nem lehet betelni, minden évszakban csodaszép arcát mutatja. Gondos kezek sokasága műveli, mert tényleg egy remekbe szabott angolpark. Na szóval, ami újdonság volt számomra, az a Királyi Váró. Ebbe az épületbe érkezett anno gödöllői tartózkodása során Erzsébet királyné és Ferenc József, illetve a kísérete. Az elmúlt idők során többféle hasznosítású volt, ám pár évvel ezelőtt az eredeti elképzelésnek megfelelően, neoreneszánsz stílusban felújították. Ott jártunkkor épp esküvői szertartás miatt volt bezárva, de a két násznép cseréje között bemehettünk, sőt egy rövid idegen vezetést is kaptunk az épület történetéről. Nagyon szép! Az épület a hév végállomásnál található, de a kastélytól is megközelíthető gyalogosan egy nagy ősfás parkon keresztül, kényelmes félóra séta, kövezett kivilágított úton. A Grassalkovich kastély parkjában meg ingyenes fotó kiállítás látható Máté Bence természetfotós munkásságából, talán a hónap végéig (nagyon modern installációk). A város meg amúgy kellemes, sok a zöld felület, kicsi parkok, cukrászdák, kávézók.
Az épület környezete épp rendezés alatt, feltételezem, ez is szép lesz.
A helyzet ismerős, mármint az, hogy ha kétszer látogatok el ugyanarra a helyre, akkor van, hogy más benyomásokkal távozom. Az is, hogy első látásra nem tűnik túlzottan érdekesnek valami, aztán egy jó tájékoztatás hatására más szemmel nézem dolgokat.
Örülök, hogy legalább kettőnknek tetszett a Régészeti Park!
Kedves Csimpolya, nagyon köszi a beszámolódat, ezen felbuzdulva idézem egy 2012-es :
„Néhány éve voltam Százhalombattán, a régészeti parkban, nagy füves térség, pár kőkori (?) ház felépítve, korabeli fajta gabonák veteményezve, tárgyak, meg a város nevét adó halom. Körbejártuk a kolleganőmmel,akivel voltam és magamban megállapítottam,hogy hát itt nem sok érdekesség van. Aztán valahogy odakeveredtünk egy gyerekcsoporthoz,akikkel volt egy fiatal lelkes múzeológus lány, aki olyan érdekesen beszélt,magyarázott, mutogatott és bevitt a halomba is - ami tulajdonképp temetkezési hely -, hogy mi is teljesen fellelkesedtünk és egyáltalán nem bántuk meg,hogy ellátogattunk oda.”
és egy 2010-es bejegyzésemet:
„Nem tudom, ismeritek-e Százhalombattán a Régészeti Parkot. 3 évvel ezelőtt voltam ott és előszörre nem tünt túl érdekesnek, csak sétálgattunk a felépített bronzkori,vaskori házak között, de aztán került valahonnan idegenvezető fiatal hölgy és akkor lett igazán jó a kirándulás,csomó érdekes dolgot elmesélt az akkori életről és bementünk egy olyan halomsírba is,amiről a település a nevét kapta, szóval tudom ajánlani. Ez nekünk nyári program volt, hajóval mentünk oda-vissza Százhalombattára, a Régészeti Park után ücsörögtünk lábáztatva és beszélgetve a Duna-parton, aztán valahol a városban találtunk egy kis cukrászdaszerűséget finom fagyikelyhekkel,egyszóval nagyon kellemes nap volt. „
Látszik,hogy öregszem,mert kétszer is leírtam ugyanazt, de tényleg nagyon jó élmény volt és örülök,hogy te is eljutottál ide!
Tegnap Százhalombattán voltunk kirándulni. Két helyet terveztünk be, ezek egymással is összefüggenek. Az egyik a Matrica Múzeum volt, a másik a Régészeti Park. Mindkét helyre ugyanaz a fiatal nő kísért el minket, ő volt az idegenvezető, kedves és jól tájékozott volt.
A múzeumban kezdtük. A neve kissé félrevezető, mert Mátrika a kiejtése, és a környéken kiásott tárgyak gyűjteménye van benne. No meg egy festő kiállítása az emeleten.
A tárgyak időbeli sorrendben követték egymást. Az első tárlóban, festményen egy nyugodtan pihenő, hatalmas agancsú rénszarvas, és egy feldúltnak tűnő mamut volt látható. Ez utóbbival csontdarab formájában is találkozhattunk. Illetve nem vele, mert az egy kölyök volt. A következő tárlóban bronzkori eszközök, használati tárgyak. Nem csak bronzzal dolgoztak, láttam olyan sarlót is, ami fából volt kifaragva, az éle pattintott kőszilánkokkal volt kirakva. Továbbá egy érdekes formájú szövőszéket, amiben az volt a szokatlan számomra, hogy a hosszanti szálakat nem rögzítették, hanem nehéz kavicsokat csomóztak a végére, azok tartották egyenesen a fonalat. Ezzel a számomra körülményesnek tűnő módszerrel is szép szöveteket készítettek.
Láttam néhány csinosan formált agyagedényt, gyanítom, hogy a tej feldolgozásához használták, mert szintén agyagból lévő szűrőt is láttam, egy olyan csinos kancsóval, hogy szívesen elfogadnám.
Meghatott egy aprócska bögre, és a hozzá illő tányér, alighanem gyerekjátéknak szánták, de az is lehet, hogy egy kezdő gyakorolt. Volt egy jó nagy edény is, fedővel a tetején. Ebben valami italt erjesztettek, mert a belső felén aprócska perem volt, a feltételezések szerint ide tették az élesztőt. Kissé efölött apró nyílások, hogy amikor lefedték az edényt, kijöhessen a habja. Valami sörféle lehetett, de nem szívesen kóstolnám meg. A fölötte lógó bögrékből viszont szívesen innék!
Elég sikeres volt a kerámiaművészetük, mert láttam olyan ivóedényt, ami férfifejet mintázott, sajna, eltört, ezért csak a szemöldök, illetve a két fül maradt belőle.
Következett a római kor, ebből volt a legtöbb lelet. A Duna mentén vagyunk, persze, hogy helyőrséget telepítettek ide is.
Megnéztünk egy határkövet is, Zeusz atya ábrázolásával, No meg egy szépen kifaragott másikat, ezen viszont Pán isten kísérőinek egyike, egy szatír volt látható. A harmadik kövön pedig szerepel a Matrica kifejezés, innen kapta a múzeum a nevét.
Látható volt néhány díszes kivitelű fibula, ezzel tűzték össze a ruhát. A biztosítótű akkori megfelelője, csak sokkal mívesebb kivitelben.
Érdekesség, hogy egy római legionárius sarujának talpán olyasféle fémdarabokat találtak, mint a stopli. Ebben biztos nem csúsztak el!
A szemben lévő tárlóban viszont honfoglalás korabeli dolgok voltak kiállítva. Itt is szerepelt egy akkori lábbeli, valahol félúton a csizma és a cipő között. Némi csodálkozással állapítottam meg, hogy az illetőnek 34-es, legfeljebb 35-ös lába lehetett. Igaz, a korabeli feljegyzések szerint egy lovasnép bármely tagja, ha ötven méternél többet kellett mennie, lóhátra ület, ezért a lábbelijük nem volt túlzottan strapabíró.
Időbeli ugrás, mert ezek után a nagymamáink korabeli ruhák, konyhai és használati eszközök voltak láthatóak. Mérleg, kávédaráló, kuglófsütő, ruhadarabok. A legtöbbjük mindegyikünknek ismerős volt! Itt is a falvédő volt a kedvencem, az igazán dicséretes: Az otthont megbecsülöm, a viszályt elkerülöm felirattal. Csak elő volt nyomva, de nem volt kihímezve.
A Régészeti park is sok látnivalót kínált, a házakat olyan nyersanyagokból és olyan technikával építették fel, hogy abban a korban tették. Érdekes volt, hogy a ház tartóoszlopainak a végét kissé megégették, így nem rohadt el, és nem támadták meg a farontó bogarak sem. A fal patics volt, ami azt jelenti, hogy a tartócölöpöket vesszővel, többnyire mogyoróvesszővel fonták, a falakt vízszintesen, az ajtóét függőlegesen. Aztán a falra sarat hordtak jó vastagon, és megvárták, amíg kiszáradt. Így készült a padló is. A tető nádból volt, a Duna közelsége miatt érthető módon. A tető majdnem a földig ért, részint beárnyékolta a házat, részint levezette a csapadékot. Persze árok is volt a ház körül. A ház előtt olyan kert volt, amiben a korban használt fűszer és festőnövényeket termesztették. Néhány nagyobb táblában búzát, köles is ültettek, de ezeket nem láttuk.
A ház belsejében volt egy kis házioltár féle, a sarkába egy gödröt mélytettek. Akkoriban még nem volt kitalálva az asztal, a szék sem nagyon, ezért ha munka volt, az alacsonyabb „lépcsőre” ültek, a magasabb volt az asztal.
Szövőszéket ott is láttam, a már említett módszerrel feszítették ki a szálakat.
Aztán megnéztük egy bronzkorbeli sírt, amit szépen rekonstruáltak. Egy vetítést is végignézhettük, külön öröm volt, hogy Bács Ferenc mondta alá a szöveget.
Örülök, hogy eljutotam ide, érdemes volt megnézni!
Tegnap megnéztem a kirakodóvásárt a Duna-parton. Olyasmi volt, ami a karácsonyi szokott lenni a Vörösmarty téren, csak kisebb. Volt sok minden, viszont a legtöbbjüket már sokszor láttam. Ami új volt és elbűvölt, egy kovácsmester bronzból készített ékszereket, főleg gyűrűt és karkötőt. Mindegyik más volt, de mindegyik szép! Volt még jó néhány érdekesség, tűzpiszkáló (ez persze vasból) kések, ollók, akasztók, egyediek,, ötletesek. Ráadásul a kovácsmester éppen beszélgetett valakivel, és nem bánta, hogy én is odafigyelek. Mutatta a kezét, tényleg tele volt apró heggel, égései sebekkel. Azt mondta, próbálta már kesztyűvel, de nem érezte, min dolgozik. Aki ilyen munkát végez, ne féljen a tűztől, előbb-utóbb hozzászokik. Ezt nem én mondtam, hanem ő!
Ami még feltűnt, az egy bőr utazótáska, szívesen hazavittem volna, de sejthető okokból nem tettem. Gyönyörködni viszont lehetett benne.
Persze jó sok és mindenféle ennivaló és innivaló is volt, de éppen nem voltam éhes. Szerencsére lángos is, de sokféle rétes és minyon. Volt makaron is, tetszett az ötlet, hogy egy csinos dobozban az általad kívánt színben és elrendezésben lehetett elvinni. Szerintem kellemes ajándék.
Aztán elmentem a Vörösmarty térre, és menten kiderült, miért nem ott volt a vásár! Valamit építkeznek, por, felfordulás, kellemetlenség. Hamarjában nem is találtam meg a földalatti állomást, inkább kibaktattam a Deák térre.
