Nem! Tényleg kíváncsi vagyok rá. Azt tudom, hogy sem a biológiával, sem társtudományaival nincs köszönőviszonyban, de ezen kívűl még sok értelmes elfoglaltság létezik.
Ez azért volt, mert az akkori gyerekek immunrendszerén nagyon is meglátszott a háború utáni fehérjehiányos étkezés. lAkkoriban jobb esetben is csak vasárnap került hús az asztalra, rengeteg hami- ez az volt, hamisfasirt, hamis gesztenyepüré, hamis húsleves...
Szörnyű volt az a járvány na. Nem mehettünk el sehová, csak a kertben lehetett játszani, mozi, strand coki stb.
Egyébként meglepő, hogy kb 1%-ban okozott bénulást a fertőzés, mégis szinte minden családban akadt valaki, akit megnyomorított. Az én nagybátyám a huszas években született, és elég szegény családba, szerintem nem nagyon látott fagyit.
Gondolom ebben az országban születtél, így megkaptad a megfelelő oltásokat is, és túl vagy a veszélyeztetett korosztályon (21 évesen). A fagyievés egy másik kérdéskör, sehol nem írtam, hogy enni kellene. Az csak egy hideg cukros lé, ráadásul a szalmonella tényleg reális veszélye lehet a fogyasztásának.
Na ja, 1957-ben, 12 évvel a második világháború után, 1 évvel a forradalom után, amikor éppencsak épülgetett a romokból az ország, amikor egész Magyarországon szinte csakis szegény ember létezett, a sok fagylaltzabálásba haltak bele a gyerekek, attól kellett őket vastüdőben tartani életük végéig (páran még ma is élnek), attól kerültek tolószékbe... :-(((
Ilyeneket szerintem felesleges belinkelni, hacsak nem akarsz magadra zúdítani egy halom keresetlen szót! A gyermekbénulást a poliovírus okozza, és az a generáció amelyiket alaposan megtizedelt még nem nagyon evett fagylaltot. A vakcina bevezetésével gyakorlatilag nullára csökkent az ilyen esetek száma. Helyes volna elgondolkodni annak az országnak az oltási rendszerén ahol még statisztikát lehet készíteni a fertőzéses esetekből!
"A gyermekbénulás aránylag ritka betegség, és a legtöbb esetben csak enyhe tünetekkel, lázzal, náthával, nyakmerevedéssel jár, de az előfordulások két százalékában súlyos izombénulást okozhat. Úgy vélem, a betegséget (amiről azt tartják, hogy a felsőlégúti nyirokedények váladékában szaporodó vírus okozza) akármelyik mergező fehérjesav kiválthatja. Mégis, van egy speciális sav, amit a gyermekbénulás vírusa leginkább kedvel, és ennek a legáltalánosabb forrása a belekben rothadó fagylalt. A gyermekbénulás legvadabbul azokat a gyermekeket támadja meg, akik igen sok fagylaltot esznek. Ennek egyik bizonysága, hogy a betegség mindig a nyári fagylaltszezon csúcsán terjed a leginkább. Ezzel szemben a középfül és a csecsnyúlvány betegségeivel tapasztalatom szerint leginkább azok a gyermekek küzdenek, akik sok tojást vagy tojástartalmú ételt esznek."
Ha már erről beszélsz: a számítógép idegen eredetű nevének magyar helyesírás szerinti alakja: komputer ("j" nélkül). (Hülyén néz ki, de így döntött az MTA illetékes testülete.)
Uristen, en csak vicceltem, de ugy latszik ez is elert minket.
Ebben tökéletesen igazat adok neked, az utóbbi napokban két olyan hír is felröppent a tévékben, amik a kismamák egy részénél tökéletes pánikot váltottak ki: az egyik az, hogy a HIPP bébiétel kupakzárójában rákkeltő anyag van, a másik meg az, hogy az oltások egy része időnként autikzmust okoz.
Én mind a kétszer a gutaütés állapotában leledzettem, ugyanis egyszerűen NEM HISZEM EL, hogy ha valóban carciogén anyag lenne azokban a nyűvös kupakokban (márúgyértem, hogy olyan mennyiségű, ami valóban rákot is okozhat) akkor ne vonnák ki azonnal az összeset a forgalomból. Erős a gyanúm, hogy ezeket a "vizsgálati eredményeket" egy konkurrens bébitápszergyártó cég szponzorálta...
Ami meg az oltásokat illeti, már az én gyerekkoromban is volt olyan, hogy a millióból egy-egy szerencsétlen kisgyerek vagy belehalt, vagy károsodást szenvedett védőoltástól, sőt ha jól emlékszem éppen a tévében láttam annak a férfiank az esetét is, aki belerokkant pár éve az inflenza elleni védőoltásba, szóval mindig és mindenkor lesznek a védőoltásoknak áldozatai. Ugyanakkor arra is emlékszem, mikor az öcsémmel együtt utcahosszú kígyózó sorban vártunk a megváltó Salk oltásra (mármint a szüleink várták a megváltást, mi inkább szűköltünk az injekció miatt :-)) ) az akkor tomboló, és több iskolatársamat is érintő gyermekbénulás járvány ellen, ami valóban félelmetes volt, a strandok évekig zárva tartottak, a szülők meg azonnal pánikba estek, ha egy gyerek belázasodott... szóval igen, mérlegelni kell a kockázatokat, és aszerint dönteni.
Ja és az internet, ez a hamadik, ez valóban kiváló talaj és terep azoknak, akik mindenféle félinformációkkal felszerelkezve mindenttudónak akarnak látszani.
Az internetnek rengeteg hasznos előnye van, de van sok hátulütője is - mint mindennek.
Nos én úgy gondoltam, hogy kevéssé szeretek bedőlni a TV-nek... Kicsit kezdenek keveredni a stílusok, Híradó vagy Talkshow, egyre nehezebb megállapítani :( Ja, ami a hitelességet illeti a TV-nél csak egy dolog rosszabb: az Internet. Túl sokan hiszik azt, hogy ott névtelenül (vagy akár valós vagy álnéven) olyan információt trejesztenek, amilyet csak akarnak...
"Azon információforrások hitelességét azonban, melyeknél olyan mennyiségű pénz forog kockán, mint a TV esetében, szerintem nagyon óvatosan kellene kezelni..."
Pro, vagy kontra? Mert ez így a királynőt megölni nem kell... esete.:-)
Tomi! Ha már erről beszélsz: a számítógép idegen eredetű nevének magyar helyesírás szerinti alakja: komputer ("j" nélkül). (Hülyén néz ki, de így döntött az MTA illetékes testülete.)
Azért az ilyenekről tudnék mesélni :) Az ész nélküli magyarításnak nem egy szörnyszülöttjéhez volt már szerencsém, és csak azért nem idézek, mert egyébként általam nagyon tisztelt emberekből nem szeretnék viccet csinálni...
Nekem ráadásul az a problémám, hogy manapság a különböző információs médiumoknál egyre gyakrabban merül fel a pénz, mint szempont. Nem feltétlenül van bajom azzal, hogy ha valaki meggyőződésből próbál tanítani embereket, noha tisztában kell lennie vele, hogy ezek után a tanításaiért felelős... és igenis illik számításba venni a tévedés lehetőségét. Azon információforrások hitelességét azonban, melyeknél olyan mennyiségű pénz forog kockán, mint a TV esetében, szerintem nagyon óvatosan kellene kezelni...
azul már leírta a választ, de a kedvedért beidézem:
"Valamint örülnék ha nem próbálnának állandóan hülyének nézni. Mert a ÁNTSz-es néni az oltási rendszerre vonatkozó kérdésre válaszolt, tehát mit, hol, mikor, és nem pedig arra, hogy mi van az adott oltásban. A bácsi pedig elmondta a higanymérgezés tüneteit, és szintén nem arról beszélt, hogy korrelálnak-e az esetek a higyantartalmú oltóanyag beadásával. "
"Hivatalos, doktori című riportalanyok szájából."
Ha nekem is doktori címem lesz, akkor én szavamat sem fogod kétségbe vonni..?
Ne dőlj már be minden hülyeségnek, ennyit megtanulhattál volna fél évszázad alatt.. .)