Keresés

Részletes keresés

paul2 Creative Commons License 2013.10.18 0 0 425

"Röviden ezt azt jelenti, hogy az 1989-es rendszerváltást nem a nép csinálta, mégcsak nem is a rendszerváltók, az kívülről és felülről előre eltervezett volt, amihez a rendszerváltók ( minimum az akkori pártvezérek) a nevüket adták és segítségükkel sikerült átverni a magyar nemzet egészét. "

Ez azért némileg elsietett következtetés.

A régi rezsim és a rendszerváltók tárgyaltak, ez tudott. Az ország a hitelképesség szélén billegett (ebből a szempontból mindegy, hogy mekkora volt a hitelállomány mondjuk a mostanihoz képest) Nyilván megkérdezték a hitelezőket is, hogy nehogy lyukra fussunk. A hitelezők meg - szintén nyilván - azt mondták, amit minden hitelező ilyen helyzetben, hogy ha ribillió lesz, akkor a pénzcsapok el lesznek zárva. Nagy átverés ebben nincs, tetszettünk volna kevésbé töketlen ellenzéket növeszteni, akkor egy sokkal jobb alku is köttetetett volna. Erről akkor lekéstünk, amit azóta lehetett volna orvosolni.

Előzmény: 2 Tündérmese (327)
paul2 Creative Commons License 2013.10.18 0 0 424

>A nézetek cseréje az emberek fejében jóval hamarabb megtörtént<

Ha a baloldalnak nem érdeke, és ezért nem szorgalmazza, az önmagában nem elég ok. Csak akkor, ha a jobboldal ebbe belemegy. És itt belement, mégpedig tartósan, az első négy évre talán volt valami megállapodás is, a második négy évben ugyebár a dolog nem volt aktuális (Horn-kormány + a baloldal meglehetősen nagy parlamenti többsége) Akinek először lett volna alkalma érdemben foglalkozni a dologgal, az tehát Orbán, aki viszont ehelyett koronát úsztatott. Ezért azzal egyáltalán nem tudok egyetérteni, hogy "Ott kezdődik a gond, amikor csak a jelennel és a jövővel foglalkozik a kormány." Ahogy a nácivadászat sem a kormányok sportja, a kommunistákra sem a kormánynak kellene vadászni, de persze az államnak az infrastruktúrát ehhez rendelkezésre kell bocsátania (pl. bíróságot már nem üzemeltethet alapítvány) Ehelyett itt a Biszku per a politika játékává vált!

 

Biszku pere nagy érdeklődést fog mutatni külföldön is, csak attól félek hogy lesznek olyan felvetések hogy miért csak most....

Kérdés, hogy konkrétan kinek az érdeklődésére számítunk. A bulvársajó meg az emigráns média nyilván ráveti magát, de aki odakint számít is valamit, az legfeljebb annyit jegyez, meg hogy tériszonyos béka ne nézzen a forintárfolyamra.

Előzmény: politicalbox (326)
Qqberci Creative Commons License 2013.10.18 0 0 423

COCOM nevű szervezet soha nem volt:)))

 

 

CoCom is an acronym for Coordinating Committee for Multilateral Export Controls. CoCom was established by Western bloc powers in the first five years[1] after the end of World War II, during the Cold War, to put an arms embargo on COMECON countries.

CoCom ceased to function on March 31, 1994, and the then-current control list of embargoed goods was retained by the member nations until the successor, the Wassenaar Arrangement, was established.

 

Wikipedia...

 

Még a KFKI is "zsebben" importálta a TPA-11440-hez a komolyabb - egyébként kommersz - integrált áramköröket... Münchenben Benkő úr tudna erről mesélni...

Előzmény: Becses Bryganti (385)
paul2 Creative Commons License 2013.10.18 0 0 422

Ezt egyszerűen nem értem, és ebben legkevésbé az "ly" a ludas.

Előzmény: loding (324)
mzsm harcban Creative Commons License 2013.10.18 0 0 421

..az akkori törvények alapján,a nép ellenségét...hmm...?

Előzmény: Törölt nick (420)
Törölt nick Creative Commons License 2013.10.18 0 0 420

Gratula.

Tárgyalásra sincs szükség.

fidesz tempó, mindegy, csak akasszunk.

Előzmény: boonboon (419)
boonboon Creative Commons License 2013.10.18 0 0 419

Gyorsan életfogytra ítélni!

politicalbox Creative Commons License 2013.10.18 0 0 418

"Még azt sem tudták a történészek egyértelműen definiálni, hogy forradalom,  ellen forradalom, vagy népfelkelés volt- e 1956."

 

Háború vagy forradalom eme bűncselekmény szempontjából teljesen mindegy.

Merthogy a háború célja a szemben álló felek érdekeinek erővel történő érvényesítése.

 

 

Előzmény: chicagoi (414)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 417

Lehet, hogy Széles et is tudna hozzátenni valamit.

Előzmény: kemenesalja2013 (388)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 416

Hogy hogy nem fuladtál bele :- )))))

Előzmény: Becses Bryganti (385)
politicalbox Creative Commons License 2013.10.18 0 0 415

Bár a kékcédulás választások kapcsán elsősorban az augusztus 31-i visszaélések ismertek, a kommunisták a későbbi hetekben is gondoskodtak arról, hogy az elvártnál gyengébb eredményt tovább „kozmetikázzák.” Paradox módon erre éppen úgy nyílt lehetőség, hogy a  670 000 szavazatot szerző  Magyar Függetlenségi Párt csalással vádolta meg az MKP-t, Rákosiék hasonló vádakkal válaszoltak, így hamarosan bírósági eljárás indult, mely során a Major Ákos vezette ONB a kommunisták javára döntött, egyúttal pedig megsemmisítette a Függetlenségi Párt mandátumait. A „petíciós pert” követően a Baloldali Blokk vitathatatlan többségbe került, így az MKP befejezhette a többpártrendszer felszámolásának hosszú folyamatát. A szociáldemokraták beolvasztása és a Hazafias Népfront megalakítása után, az 1949-es egypárti választások eredményének következtében, Magyarországon  négy évtizedre  a kommunisták szerezték meg a hatalmat.

 

 

Előzmény: chicagoi (412)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 414

Neked meg értelmed?

Biszkú büne nem volt háborús bűncselekmény, mert kivel is álltunk háborúban?

Na meg talán népírtás is ???

Még azt sem tudták a történészek egyértelműen definiálni, hogy forradalom,  ellen forradalom, vagy népfelkelés volt- e 1956. ???????? :-))))))))))))))

Előzmény: Becses Bryganti (381)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 413

Irj már azokról a csoda hitelekről .

Én inkább a sok kommunista műszakot látom / ingyen munka /

Előzmény: Becses Bryganti (374)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 412

Kedvesem nem önkényesen vették át a hatalmat, kiutalták nekik a szövetségesek / II világháború / Mert úgye a háború megnyerésében igen csak kivette részét Sztálin csapata. Annyi emberáldozatot hoztak, ami nélkül  az angolok és ameriakaik  nem gyöztek volna. / igaz a technika ömlött számolatlanul az oroszokhoz, és még ráadásul  fizetni sem kellett érte. /

Na és kik is terjesztették a kommunizmus ideolódiáját az I világháború vége felé? Ja és kik is irták ezt az ideológiát :-))))

Előzmény: politicalbox (371)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 411

Hülyeségegeket írsz. Aki tájékozatlan az könnyezzen inkább :-))))

A Magyarországon gyártott acélból épült újá az ország.  / hídak, vasútak, épülelek , csővezetékek,  stb /

Igaz a .... mosónők korán halnak "  , de a kohászok és a bányászok is.

Előzmény: Becses Bryganti (370)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 410

Ha nézelődsz a vasút környékén, bőven találsz 1900 előtt gyártott és működő / használatban lévő sineket. / pld Füzesabony - Debrecen ; gyártotta Diósgyőr /

Előzmény: Háténimmárkitválasszak? (367)
politicalbox Creative Commons License 2013.10.18 0 0 409

" Tekintve, hogy nem volt "háború""

 

Tekintve hogy bűncselekményt követtél el, számíts a szankciókra te is!

 

Előzmény: diadóra60 (407)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 408

Ki a fasz vagy te, hogy neked a kohászok söpredékek  :-)))))))))))))))))))))))

Na és gondolom a bányászok is, az esztergályosok, marósok , stb. is :DDDD

Előzmény: Becses Bryganti (364)
diadóra60 Creative Commons License 2013.10.18 0 0 407

Hát persze!  Tekintve, hogy nem volt "háború" és tekintve, hogy Biszku senkit sem gyilkoltatott le, az egész vád tipikus Rákosi féle koncepcióra épített fidesz-jobbikos komcsi baromság! Elítélni Biszkut csak a zakkant agyatlanok szerint lehet és persze szvsz a "joggal" elkövetett visszaéléseknek meg régóta nagymestere minden fideszbérenc! LOL
Jobbikos akcióból indult és nevetséges volt, ahogy a TV-ben a nemzetközi jogra hivatkozott a megbízott államügyész....:P
Szép álmokat!

Előzmény: ohrana (292)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 406

na és értékeld a napi árfolyamon :-)))))))))))))))))))

Előzmény: Becses Bryganti (361)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 405

Hát te sem vagy világos , hogy finom legyek.

Előzmény: Becses Bryganti (359)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 404

Az értelme :-)))))))))

Előzmény: Becses Bryganti (356)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 403

Hát igen, a szövetséges hatalmak közösen . A megosztásnak nézz utána.

Előzmény: cotiek (334)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 402

Na meg összehozta az akkori FIDESZ ellenzéket, mint szülő apa.

Előzmény: Háténimmárkitválasszak? (331)
chicagoi Creative Commons License 2013.10.18 0 0 401

Ő egy alaptörvényt sem írt, csak nálad van igy leképezve, :-)))))

Előzmény: Törölt nick (330)
politicalbox Creative Commons License 2013.10.18 0 0 400

A szocialista tervgazdálkodás helytelenségéből hogyan vonatkoztatsz a 90'es évek privatizációjáig nem értem:)

De az egy rőt hülyeség, ha a privatizáció normálisan zajlik akkor mi a leggazdagabb ország lennénk a világon:)))

Édesjóistenkém szálljatok már le a szilárd talajra!

 

Előzmény: 2 Tündérmese (399)
2 Tündérmese Creative Commons License 2013.10.17 0 0 399

Nem csak egy politikus tud rőt hülyeségeket mondani:)

 

A videon szereplő hölgy az ÁVÜ vezetője volt az 1. Orbán alatt.

Szerinted gyalulni akarja őket?

 

Esetleg...... komcsi?

Visszavágyik és ezért dicséri?

Előzmény: politicalbox (384)
kemenesalja2013 Creative Commons License 2013.10.17 0 0 398

Nem-nem, a PDA már igazi miniszámítógép volt és a TPA(Tárolt Programú Analizátor) pedig az eredeti  hű másolata.

Azért hívták így, mert nem merték a computer-nek nevezni.

Előzmény: Becses Bryganti (397)
Becses Bryganti Creative Commons License 2013.10.17 0 0 397

TPA? Commodore gyengített programmal?:

Előzmény: kemenesalja2013 (396)
kemenesalja2013 Creative Commons License 2013.10.17 0 0 396

A Cocom egyébként hasznos is tudott lenni.

A  KFKI ezért gyártotta a TPA számítógépeket, ami a DEC PDA gépek becsempészése alapján gyártott clone volt.

Egy egész iparág épült erre,ami a Cocom nélkül nem igen lett volna....

Előzmény: Becses Bryganti (395)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!