"...mert egészen egyszerűen a gondolkodásunkba van kódolva az anyanyelvünk logikája. Ez egy tapasztalatokon alapuló rögzített asszociációs logikai háló tulajdonképpen. "
Való igaz, hiszen már a hangok jelentésének alakulása is magában hordozta az asszociáció alkalmazásának szükségességét.
Pl. a Zzzzz hang egy repülő bogár hangjaként aposztrofálható. Nyilván ez volt az első jelentése is, azonban a "bogár" mellett annak mozgása is képbe került, amit szintén ezzel a hanggal jelöltek. Itt jelenet meg először az asszociatív alapokon nyugvó fogalomalkotás lehetőségének legtermészetesebb módja.
Azután a bogár hangjához hasonló jelenségek is bekerültek a kalapba, mint a levél ZIzegése, a szél ZÚgása, az ég ZEngése, más tárgyak ZÖrgése, ZAja. Ide tartozik a ZÚz, a ZEne és sok más, hasonló ősgyök is... (Most csak az első hang az érdekes, azt vizsgáljuk)
Ezzel párhuzamosan a bogár mozgásához hasonló, folyamatos, nem túl dinamikus, kissé lágyabb mozgások, cselekvések jelölésére is alkalmaztuk. Így lett belőle jobbára olyan mozgások megjelenítésére szolgáló hang, mely mozgások valamelyik tulajdonsága (vagy több is) megfelelt az eredeti jelentésnek: húZ, híZ, néZ fáZ, máZ..
Ez utóbbi gyökökben kifejezetten mozgásra utal a Z hang, és már egyáltalán nem hangutánzó jelentésű. Valójában ezekben a gyökökben is "igeképző". Azt a fajta mozgást jeleníti meg, ami egykor a Z hangot kiadó bogárra volt jellemző.
Később, amikor toldalékolásra is sor került, más mozgásokat is - többek közt - ezzel a hanggal jelöltünk: vajaZ, fogaZ, falaZ, hámoZ... Ezt a toldalékot (ősgyököt) ma úgy nevezzük: igeképző. Még az 'aZ' mutató szóban is! AZ, ami ott mozog, fordíthatnánk mai nyelvre.
Más hangok is éppen így fejeznek ki mozgást is: Pl: R, L, G... de ezek más jellegűek, s olyan igéket lehet velük alkotni (képezni) ahol ez a jelleg dominál.
gyorsan ismétlődő dinamikus, folyamatos mozgásra: túR, fúR, maR, toldalékként: vih-aR, kap-aR, csv-aR , tek-eR.,..
kemény nagyobb méretű tárgy szakaszos mozgására: röG, taG, rúG, toldalékként: per-eG, for-oG, puf-oG, hör-öG, zöty-öG...
Remélem mindenki felismeri a hangok által képviselt mozgások jellegzetességeit a gyökökben és a toldalékokban egyaránt...
Más:
Ismert a pir (tűz) szavunk. Azt a színt, ami hasonlít hozzá, pir-os (tüzes) névvel illetjük, a tűzre (pir-re) asszociálva. Ugyan ezt tesszük, ha valamit pir-ítunk (tüzesítünk) vagy ha valami pir-ul (tüzesedik), és a felkelő nap is "tüzesít" (melegít) amikor pir-kad.
A Napról jut eszembe a SÜT gyökszó, aminek S hangja a súrlódó, sercegő és a vele rokon sivító dolgokat hivatott utánozni. (itt is van asszociáció, hiszen a két jelenség hangja nem igazán azonos, csak hasonlít egymásra.) Ez nem ugyan azt a mozgásfajtát jeleníti meg, mint a Z hang, ennek megfelelően szerepel a Sír, Sikít, Sivár, Sík, Simít, Súrol, Sikál, Sereg (forog) Serdül (növekszik), Serceg... szavakban, így a Sül, Süt gyökökben is.
Természetesen a gyök első hangjaként nem magát a mozgást, hanem az ott lévő hang által képviselt (jelentő), a mozgásra jellemző tulajdonságot jeleníti meg, a mozgást (vagy valami mást) az utolsó hang adja.
Hiába azonos a "kép" a pirít és a süt (pl. húst) esetében jól látható, hogy a két szó teljesen más kép(ek) alapján, más asszociáció által lett összerakva.
Amikor "képes beszédről" vitázunk, nem a szavak képét kell górcső alá venni, hanem a hangok által megjelenítettet.
Ti. a szavak jelentését ez utóbbiak határozzák meg, és nagy hibát követünk el, ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk.
Nos, ezekről semmit sem tud semmit nem mond a nyelvtudomány, mert halvány fogalmuk sincs róla, vagy ha van is egyeseknek, mélyen hallgatnak róla... - Mert nem illik az általuk felállított hamis képbe.
Mozdulatokat sem nagyon, sokkal inkább mozgásokat, amelyek a természetben előfordultak, és számukra fontosak voltak, s amiknek hangját elkezdték utánozni.
---
Nem. Egyértelműen, kézjelekkel kommunikáltak. Ha elmeséltek valamit, eljátszották kézjelekkel.
Ha pl. éhesek voltak, a szájuk felé integeő mozdulatokat tettek, más szituációban dárda dobást imitltak stb. stb.
Pont azt tették, amit minden épelméjű ember tenne ma is, ha valamiért nem lenne képes beszélni.
Nem csak hangot utánoztak. A logika azt diktálja, hogy helyettesítették a nonverbális kommunikációjukat, tehát már kellett lenniük egy fejlett, elmutogatott jelnyelvüknek.
"Folytatva a gondolatsort: Ezután a világ négy égtája felé hírnököket küldtek, tájékoztatni a többieket az új szó megszületéséről..."
---
Ketni megválaszolta: "A fogalmi gondolkodás megelőzte a nyelvet, csak a fogalmak nem nyelvi képzetként voltak még jelen."
Az én válaszom is ez.
Nem retardáltak voltak, hanem kézjelekhez társított hagokkal kommunkáltak. Leírtam a folyamat lényegét kérésedre, többször is, mégis élcelődsz. Miszerint ezek a hangok, a kézjeleket helyettesítő hangsorokká áltak össze és ebből alakult ki a beszéd. Leírom lassabban is, hogy biztosan megértsed: kéz-je-lek-et, moz-du-la-to-kat je-len-tő hang-so-rok vál-tott-ák kez-det-ben a non-ver-bá-lis kom-mu-ni-ká-ci-ót.
Amit te ironikusan leírtál, inkább a konzervatív gyökfejtéshez áll közel.
"Ha a jelentés világos, egyfajta szóképzési módszer, a hangok kicserélése."
Nos, pont ennek a műveletnek a gyakorlati megvalósítására vagyok roppant kíváncsi! Hogyan is zajlott ez le akár több-százezer évvel ezelőtt?
Én így tudom elképzelni: Volt egy szó, mondjuk a DOB. Viszont néhányan rájöttek, hogy a kisebb magaslatokat még nem tudják megnevezni, ezért összehívták a Vének Tanácsát
Ezután a főnök felvetette a problémát, s javaslatot kért a megoldásra. Sokan sokféle ötlettel álltak elő, egyik azt mondta legyen SUR, amásik azt, legyen TÖS, a harmadik azt, legyen ROB... A főnök látta, így nem fognak dűlőre jutni, így hatalmi szóval a DOMB mellett döntött.
Közbevetőleg: Azért, mert a DOB íve hasonlít a megnevezni kívánt magaslatéhoz. De ezt a gondolatát még nem tudta közölni, mivel az emberek akkor még nem tudtak összefüggően beszélni, nem voltak mondatok, amikkel egy kerek gondolatot közölni lehetett volna.
Folytatva a gondolatsort: Ezután a világ négy égtája felé hírnököket küldtek, tájékoztatni a többieket az új szó megszületéséről...
Szerintem sincs olyan kapcsolat a DOB és a DOMB közt amit "képes beszédként" kellene értelmeznünk.
Bár mindkettő íve dombszerű, ezt nem vitatom, de magyarázd meg, miért van az utóbbi "képben" az M hang?
"Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a nyelv képes beszéd, amely az ember személyes tapasztalatain alapul. A mozgással kapcsolatos szavak is, "folyamat képek"."
Ha a gyököket/szavakat "kép" alapján hozod rokoni kapcsolatba magyarázatot kell adnod arra kérdésre, miért különböznek az azonos "kép" értelmű a gyökök?
Ami ennél is fontosabb, le kell tudnod vezetni, hogyan alakult ki a kiindulási "kép"-et jelentő gyök? Pl. a DOB, TÖM...
"A domb szóban pedig az m már tudatos használata a szóalkotásnak,"
Ezzel azt is mondod, hogy a DOB előbb keletkezett, mint a DOMB. De ez egyáltalán nem biztos!
Egyébként hogyan képzeled ezt a tudatos folyamatot?
Kezdjük azzal, volt egy szó: DOB (persze, azt is meg kell magyarázni, miért ez a három hang alkotja éppen ezt a mozdulatot... Erre is várom a választ)
Ezután valakinek eszébe jutott, hogy: Jé... Itt egy magaslat, nevezzük el.... Na, innen folytasd.
"Annál is inkább, mert a dobást más szóval hajításnak mondjuk. Itt is ugyanaz a logika. Eleve íves a hajítás mozdulata,"
Akkor miért nevezzük hajításnak, s miért nem ívelésnek?
"És most jusson eszünkbe, amit az elején mondtam. Egy jelenséghez több érzékszervi tapasztalás társulhat egyszerre. A dobás nagy erejű mozdulat ha az útjába akadályt teszel, erejétől fogva fog dobbanni."
És? Ez semmilyen logikus támpontot nem ad a szó keletkezésére vonatkozóan.
Mit mondhatott erre a jelenségre a még tagoltan beszélni nem tudó, szavakat nem ismerő elődünk? Vagy hirtelen kitalált rá egy hangsort? - Aminek kiejtésére, értelmezésére még nem is volt képes.
"Így függ össze a dob a dombbal, a töm a tömmbel."
A hasonlat ott mindenképp hibádzik, hogy alakilag nem felelnek meg egymásnak.
A DOMB - TÖMB rendben van de mi a helyzet a kiindulási gyökökkel?
DOB - TÖM Itt valami nem stimmel: A TÖM helyett TÖB-kek kéne lennie, de nem az... Van rá magyarázatod?
"Ont, ront, bont - negatív hatású, leépítő mozdulatok, amelyek így rokoníthatóak a dobbal, dombbal, tömmel és tömbbel, amelyek épülő mozdulatsorok."
A "kép" kvázi azonos, ez elfogadható, de milyen következtetést vonsz le belőle a szavak eredetét, kialakulását illetően?
A fokos, balta, fejsze, kalapács, szekerce, üt, ver, szintén azonos "képet" jelenítenek meg... Köztük mi a kapcsolat? - Úgy értem, szavak keletkezését illetően...
Ti. sem a Te, sem az én példámban nem azonosak az azonos "képet" megjelenítő hangsorok. Ezt mivel magyarázod?
Magyarázat nélkül az egész "képes beszéd" elgondolás hajítófát sem ér, hiszen a mindenki által felismerhető "képi" azonosságon kívül nem mond semmit.
"Nagyjából leírtam, de nem egyik gyökből alkotott másikat,"
Bizony nem!
"hanem pusztán az elmutogatott gesztusokat hanggal kísérte"
Pontosan!
"Maguk a hangok is képjeleket, vagy mozdulatokat, irányokat, forgásokat jelölnek."
Irányokat igen, de forgásokat biztosan nem, mert arra nemigen volt szükség.
Mozdulatokat sem nagyon, sokkal inkább mozgásokat, amelyek a természetben előfordultak, és számukra fontosak voltak, s amiknek hangját elkezdték utánozni.
Ezzel a módszerrel nemcsak a mozgást, hanem a hangot adó dolgot (tárgyat, élőlényt...) is azonosítani tudták anélkül, hogy "összebeszéltek" volna.
Továbbá érzelmeiknek, óhajaiknak is hangot adtak (magánhangzók által)
"Mikor magára mutatott, azt magas hangredű e-é - vel tette, amikor nem magára, akkor mély hangredűvel. Amikor valakire, vagy vagy valamire, mutattott akkor "a" hanggal jelölte, amikor helyre mutatott, akkor a közelire magas hangrendű "i"-t, amikor távoli helyre, akkor mély hangrendű "o"-t, használt"
Nagyjából így lehetett...
"Igazából minden még mindig belénk van kódolva, gesztus szinten is. Aki gesztikulál, nagyjábol ugyanilyen mozdulatokat használ."
Így van!
"A birtokviszony m hangja például a magunk felé intéssel egyenlő (felénk hajló, gömbölyödő mozgás)."
Igen, az M hang jelent birtokviszonyt is, ezt a jelentését őrzi a birtokos rag. De mint hangutánzó, több más jelentéssel is bír.
"Leírtam vázlatosan, az em = ém = én / emel - ember szónál, hogy gondolom, vagy vevő vagy rá, vagy nem."
Nem az a kérdés, hogy vevő vagyok-e rá, vagy sem, hanem az elgondolás helyessége...
Azzal együtt, hogy az M hang jelentésének elég szűk tartományát emelted ki, nagyjából egyet tudok érteni.
TÖM-ni pedig annyi, mint TÖbb és TÖbb dolgot egymásra halmozni, ezért lesz valami tömör, vagy tomzsi, de a tönk is ezt jelenti, vö.: tömkeleg szavunkkal.
Ez a szókép épp elntétes oldalról fogalmazza meg ugyanazt a dlgot, mint a csonk.
--
Egyébként elképesztően pontosan helyezi el a magyar nyelv az idegen szavakat is a gyökhálójába:
Vagyük pl. a TANK szavat. Hatalmas tömegű, fölbe döngöl minent, amin áthalad.
Ha pedig a benzin tankot vesszük alapul, töméntelen üzemeanyag, avagy éppen az üzemanyag tömkelegét befogadni képes nagy tömegű alkalmatosság...
DÚL szavunk nagyon régi és a dől szavunk belőle származott, de valójában egy hatalmas elemi előrefele döntő erőt jelent, tehát pont azt az erőhatást, ami nek a következménye a DŐL szavunk.
--
DUZZanat értelme is kinyomódás, kidudorodás ebből lett a DÚS szavunk, sőt a dúzzogás fogalma is erre a mozgásra utal vissza.
Ez őseredeti szó - SOK NYELVBEN
Az ÚESz egyszerbelátja itt:
"Dúzzad Valószínűleg onomatopoetikus eredetű szavak. | ⌂ Feltehetőleg a kitüremkedés, dagadás, kiterjedés kifejezésére keletkezhetett. A tő a →dúz-zal lehet azonos, sőt, még az sem zárható ki, hogy a →dúz a szócsalád tagjainak alapszava. A végződések különféle igeképzők."
Aztán meg jövevénynek jelöli többszörösen is, mert nem ismeri fel a szó tövét, gyökét! :)))))))))
Dús: Olasz (É.) jövevényszó. | ≡ Ol. (mil.) dòṡ, (rom.) dös, (gen.) duxe [x = ž], (R. vel.) doxe, dóſe, – ol. doge: ’az egykori velencei és genovai köztársaság választott államfője’ [eredetéhez vö. →dózse]. ⌂ A magyarba átkerült alak a *duž volt.
Dőzsöl: Német (szász E.) jövevényszó. | ≡ Ném. (szász E.) dēžəln ’lármáz(ik), zajong’ [< ném. (kfn.) dieʒen ’hangosan zeng; zúg’]. Vö. még ném. (frank.) deischelen ’zajt csap, neszez’. ⌂ A származtatást szótörténeti és szóföldrajzi érvek támasztják alá. A bizonyára eredeti magyar 1. jelentés metonimikusan keletkezett a német jelentés alapján. – A (R.) dőzs ’mulató, tivornyázó ‹személy›’
--
Elképesztő, amikor DUZZAD-ot többé kevéssbé helyesen, de saját nyelvi szóalaknak fejtik meg, nem veszik észere, hogy a DÚS magyarul van. MIlyen a mi dúzzadt? Dús! Mitől lehet dúzzadni? Erőtől, tápláléktól, vagyontól, betegségtől stb. ... :))))))
DÚL szavunk nagyon régi és a dől szavunk belőle származott, de valójában egy hatalmas elemi előrefele döntő erőt jelent, tehát pont azt az erőhatást, ami nek a következménye a DŐL szavunk.
TÖM-ni pedig annyi, mint TÖbb és TÖbb dolgot egymásra halmozni, ezért lesz valami tömör, vagy tomzsi, de a tönk is ezt jelenti, vö.: tömkeleg szavunkkal.
Ez a szókép épp elntétes oldalról fogalmazza meg ugyanazt a dlgot, mint a csonk.
- TÓL/TŐL tehát annyi, mint egy távoli, oTT - levő dologtól való helyzetjelölés.
T betűvel csak a helyhez, vagy síkhoz magához kötött mogás képzelhető el: Toporog, tép, tapos, tombol
D- vel a dőlést és dülledést jelöljük
DÚL szavunk nagyon régi és a dől szavunk belőle származott, de valójában egy hatalmas elemi előrefele döntő erőt jelent, tehát pont azt az erőhatást, ami nek a következménye a DŐL szavunk.
Indúl szavunk az int szavunk analógiájára ennyit tesz, mint IMDÚL (magunktól elfelé hajló induló helyzet) - IM közelre mutató helyzet, amelynek előzménye az EM szavunk.
CzF.: int: "A régi magyar nyelvemlékekben: imt. Imte azért ennek Simon Péter. És intének ő társoknak. (Tatrosi codex). S épen ezek mutatják főkép az im-től származást."
ÚESz: indít: A magyarázat feltételezi, hogy a magyar szó belseji n egy eredeti m-ből keletkezett, ez esetleg a d előtti részleges hasonulásként értelmezhető; vö. →bont, →omlik stb.
s a kályha ontja magából például a meleget, ez hidegben kifejezetten pozitív dolog szerintem.
--
Omlik, ömöl jelentés
Valahonnan, ahol még együtt volt kiárad- természetéből következően fogy... akár hőről, akár folyadékról van szó.
Etimológiailag nézve, ez mindenhogyan ellentétes az emelkedéssel. A halmozódással pedig nem feltétlenül, mert magában a szóban is benne van - máshonnan elhalt dolgok gyülemlenek fel. Ám ez más természetű jelentés, mint önmagától való emelkedés.
BONT szónak sem, ha az ajándékát kibontja a civil az szintén egy pozitív építő jellegű fejlemény,
---
Erről beszélek. Mi etimológiailag vizsgálunk és nem azt, hogy milyen jelentéssel alkalmazzák. A magyar nyelvben kismilló példa van az ellentées értelmű, de azonos etimológiájú szavakra.
Etimológiailag bont, oldást jelet. A megoldás, nyilván pozitív értelmű.
Ám a csomó, a bogyó, a buggyanat tárgyából, etimológiailag tekintve, ez "leépítő" folyamatot jeleöl.
Vannak halmozó, építő mozdulatsorok tömítőek, domboródóak, EMELkedőek, HALmozódóak (egymásra halnak igazából) , és vannak éppen ellentétesek, HALÓAK, omlók, oldók, merítőek, maróak stb.
A beszéd célja dönti el, persze, hogy pozitív, vagy negatív felhangúak lesznek, de etimológiailag ez egy spektrum!
Szerintem ezzel csak teljesen összevissza keverünk különböző logikán alapuló gyökszavakat.
DOBBAN, DOBOG, DÜBÖRÖG stb. egyszerűen csak egy jellegzetes DOBB--DÜB hangjelenségre épít, minden más itt csak sallang, ezt itt felesleges (sőt káros) túlgondolni. Fellépünk egy dobogóra, és van ez a jellegzetes hangja és ennyi a történet a DOB-ig, nincs is köze itt kerekdedséghez sem.
A dobásnak sem feltétlen, attól függ hogyan dobok, nem muszáj 45 fokos szögben .)) Ezt itt túlgondoljuk szerintem, a hangutánzó szavak eredeti és kezdeti rendeltetése (gyök szinten) szimplán egy hangjelenség ábrázolása. Egy DOBOG szó hallatán meg a hang lesz közös amire gondolunk, a kép az kinél kinél eltérhet.
Egyik embernek a szívverés ugrik be elsőre, egy lovasnak jó eséllyel a lovaglás fog, míg a túrázó talán a dobogó kövekre fog elsőre gondolni. Az ütőhangszeresnek a dobolás jut eszébe, a táncosnak a dobogó hangja amin fellép, a padló hangja, míg másnak épp a dobozok jellegzetes hangjai jönnek elő.
Vegyük már észre hogy nincs is csak egyetlen közös kép, 6-an 6 félére is gondolhatnak, 6 teljesen különböző élethelyzetre.
Ez olyan mint a DURR, kinek a tűzijáték jön be elsőre, míg valakinek a pezsgőbontás fog beugrani. Mert itt a hangon van a fókusz. Ezen felül nincsen egyféle jelentése, bármi ideférhet ami durrogni tud.
"Ont, ront, bont negatív hatású leépítő mozdulatok "
Legfeljebb a "ront" a többi csak az adott szituációtól függ. Ezek is különböző alapértelműek.
ONT az ÖNT rokona. És a kályha ontja magából például a meleget, ez hidegben kifejezetten pozitív dolog szerintem. Tehát ez jó nekünk. Nincs köze a rontáshoz.
BONT szónak sem, ha az ajándékát kibontja a civil az szintén egy pozitív építő jellegű fejlemény, és a szónak az édestestvére a BENN és BENT kifejezés, hisz épp az érdekel itt minket ami a csomagban BENN van !
Bárminek a bontása annak BENTlévő és BENNE lévő tartalmával lesz kapcsolatos. Egy konzerv bontás mondjuk. Magának a szónak nincsen se negatív és se pozitív felhangja, egyszerűen az épp adott szituációtól függ ennek az előjele. Nem a rontásról szól ez a történet, sőt biztosan nincs is hozzá köze, ugyan mit is rontanánk el ha már extrém éhesen teszem azt bontjuk a rúd szalámit.
Éppen jót és hasznosat fogunk cselekedni. Ahogyan egy szárnyait bontogató madár is ilyen. De a közvetlen rokonszava a BONT dolognak a BEN(T) lehet...
"Carnuntum igen jó példákat hoz arra, hogy a magyarban mekkora jelentősége van a hangcsoportoknak."
Nem erre hozott példákat, hanem arra, milyen változatos módon alakultak ki a gyökök.
---
Igazából mindkettőre hoztam példákat.
Egyik csoport a gyökök kialakulását célozza meg, a másik a már rögzített szavakból a továbbképezési lehetőséget.
Nincsen szigorú szabályok. Életszerűség van csupán mind a kialakulásnál, mind az alkalmazásnál.
Azt figyeltem meg, hogy rengeteg ember, akiknek fogalma sincsen a gyökökről, mégis jól alkalmazza őket, jól asszociál belőlük, mert egészen egyszerűen a gondolkodásunkba van kódolva az anyanyelvünk logikája. Ez egy tapasztalatokon alapuló rögzített asszociációs logikai háló tulajdonképpen.
Ez az, amiről tudomást sem akar vennei a nyelvtudomány.
Gyakorlatilag "csak" a nyelv értelmét nem vizsgálják.
Carnuntum igen jó példákat hoz arra, hogy a magyarban mekkora jelentősége van a hangcsoportoknak.
Egy nyelven belül fölcserélhetők az egy hangcsoporton belüli hangok gond nélkül.
Tehát nem igaz az, hogy a gyök az csak ezt vagy azt jelentheti. Egyáltalán nem így van.
Ami azonos hangcsoportban van, az jelentésmódosulás nélkül ugyan azt jelenti egy adott szón belül!
----
Igen, ez szerintem is így van. Ha a jelentés világos, egyfajta szóképzési módszer, a hangok kicserélése. Ez változatos és szinte végtelen számú lehetőséget biztosít egyedi hangzású elnevezésekhez. Sőt, tovább megyek - szerintem a beceneveknek is ez a valódi funkciója, nem a jópofaság - belénk van kódolva ez a fajta nyelvi kreativítás. Tehát, ha a jelentés már rögzített, nagyon sokféle változatot lehet képezni belőle.
"Viszont a DOMB és DOMBORODÁS fogalma szerintem nem összetartozó se a rombolással és a dobással sem."
De bizony, hogy van. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a nyelv képes beszéd, amely az ember személyes tapasztalatain alapul. A mozgással kapcsolatos szavak is, "folyamat képek". Ráadásul a térben történő dolgokhoz hangok, tulajdonságok, illatok stb. is társulhatnak. Ezért "több dimenziójúak" a gyökök. Az ember összes érzékszevével nyert tapasztalatai kötik őket össze. Bonyolultnak tűnik, de nem az. Rém egyszerű, mert emberi.
Jelen esetben a dob, a dobás mozdulatára és ennek továbvitt ívére vonatkozik. Ez egy gömbölyDED pálya. A domb szóban pedig az m már tudatos használata a szóalkotásnak, amely formálya a dobás mozdulatának ívével jellemezhető. Annál is inkább, mert a dobást más szóval hajításnak mondjuk. Itt is ugyanaz a logika. Eleve íves a hajítás mozdulata, mint ahogyan a héj és a haj is hajlik, mint ahogy a hajó formája is... a hajlít mar "l" gyakorító képzővel is van ellátva, mert a tárgyra irányul.
És most jusson eszünkbe, amit az elején mondtam. Egy jelenséghez több érzékszervi tapasztalás társulhat egyszerre. A dobás nagy erejű mozdulat ha az útjába akadályt teszel, erejétől fogva fog dobbanni. Ez köti össze, a dob szavunkat a dobolással.Ha pedig eldobsz egy nehéz tárgyat, súlyánál fogva nagy erejű lesz, tehát dobbanni fog.
A dob pedig rokonértelmű a toporgással, csak az közvetlenül lefele, nem pedig elfele, irányuló mozgást jelent. Aki topog, az tömörít. Ami pedig tömör természeténél fogva "csomót" is jelent, ennek a neve, tömb.
Így függ össze a dob a dombbal, a töm a tömmbel.
A tombolás a nagy erejű tömör, közeli ütések erejére és hangjára utal, hasonlóan a toppanáshoz, dobbanáshoz. Tulajdonképpen neki RONT valaki a közvetlen környezetének.
Ont, ront, bont - negatív hatású, leépítő mozdulatok, amelyek így rokoníthatóak a dobbal, dombbal, tömmel és tömbbel, amelyek épülő mozdulatsorok.
