Az ilyen emberek miatt olyan élhetetlen ez az ország, mint te vagy. Akiknek csak a saját szempontja a fontos, a többi ember le van szarva. A kormány pedig erre a magyar mentalitásra játszik rá folyton. Összeugrasztva az embereket.
Magyarázd már el, miért lenne az igazságos, hogy híddíjakat, és elkerülő díjakat fizettessenek olyanokkal, akik eddig sem használtak gyorsforgalmi utat! Csak azért, hogy neked olcsóbb legyen. Miért nem lehet sávos a díj úgy, hogy közben nem fosztom ki a többi autóst? Erre valahogy sohasem adsz magyarázatot.
Azért csendesen megjegyezném, hogy majd az év vége felé azért többen is át fogják ám gondolni ezt a remek megoldást a megyei matricákkal. Amikor rádöbbennek majd, hogy másfelé nem lehet menni vele. És ha netán év közben az ellenkező irányokba is használni szeretnék az autópályát, akkor kissé többe fog kerülni a kelleténél.
Csakhogy akkor már késő lesz.
Előre kéne gondolkodni. Szerintem a megoldás egy olcsóbb éves matrica lenne. Meg egy megfelelően belőtt napi és hetes matrica. Ez valóban megnövelné az autópályát használók számát.
De igen, nagyon sok fovarosi nem hasznalja az m0 -t, de a repuloterre kimegy egy evben egyszer ketszer. De ott a legnagyobb problema, hogy mas megkozelitesi lehetoseg. Es 300 meteres szakasz.
pirosalmabumm elleneseknek!!! Ő csak a demokráciára hívta fel a figyelmet:))) A többség akarata a kisebbség felett!!! Mindenkinek nem lehet igaza(kivéve a viccban:DDD):(((( Minél kevesebben vannak a "pórul jártak", annál erősebb a demokrácia:))))
Sokkal arányosabb és igazságosabb az új rendszer, még akkor is ha ez néhány délbudainak és budaörsinek nem tetszik.
Persze hogy nem tetszik hiszen eddig ők kivételezett helyzetben voltak, és ingyen mehettek teszkóba, ingyen ingázhattak az autópályán a munkahelyükre, amiért másoknak kemény 43 000 forintot kellett fizetni.
A zsámbéki és a pusztaszabolcsi eddig fizethetett évi 43 000 forintot, ha kényelmesen, autópályán akart teszkóba menni. Míg a budaiaknak ez ingyen volt. Hát nem igazságosabb ha ezentúl mindenkinek 5000?
pesten kívül is élnek néhány milliónyian, akik szintén szeretnének bevásárolni.
Most pl egy mogyoródi pénzét költeni kívánó állampolgár sokkal könnyebben eljut a gödöllői teszkóba az 5000 forintos autópályán, a pusztaszabolcsi sokkal könnyebben eljut ugyanígy a dunaújvárosiba, a balatonfenyvesi a balatonbogláriba, és még ezernyi példát hozhatnék.
Én attól sem tartok hogy a budaörsi bevásárlóközpont kongani fog az ürességtől ezek után.
Az első idézet tőlem származik, továbbra is tartom.
Hogy szerintem miért kellene mégis ingyenesnek maradniuk ezeknek a "bevezető" szakaszoknak? Megpróbálom megfogalmazni: szimpla praktikusság okán, ugyanis úgy alakult (ahogy más európai nagyvárosokban is), hogy a nagy bevásárlóközpontok, bevásárlónegyedek autópályák városból kivezető szakaszai mellé települtek, nyilván azért, mert nagy forgalmat lebonyolítani képes utak szükségeltetnek a vevőforgalom mértéke miatt. Lehet szidni ezeket a komplexumokat, de az ezekben és ezek környékén fellelhető tömeg nem éppen arról árulkodik, hogy a többség ellenére lennének. Ha már ez így alakult, akkor a jelen jövedelmi viszonyok mellett bizony sokan fogják az alsóbbrendű, alternatívát kínáló párhuzamos utakat választani. Tekintsd ezt egyfajta dotációnak az állam részéről, ezzel segítette elő bizonyos települések forgalomcsökkentését. Ugyanez igaz az M0-ra.
Hogy ez a fajta támogatás szerinted jogos -e, vagy sem, az más kérdés, nyilván mindenki tudna említeni olyan állami támogatást, amellyel nem ért egyet. Itt most egy kicsit szerintem arról is van szó, hogy az autósokban folyton a fejőstehenet látják.
Ne játszd az együgyűt. Pontosan tudod miről van szó. Az egész őrült tévútdíj mögött fontos éca, hogy így lehet szivatni a Tesco-t meg a többit. Akik nem kis mértékben járultak akár közvetlenül, akár közvetve a béka segge alatti infrastruktúra kicsit normálisabbá tételéhez.
bocsánat, lehet hogy félreérhető voltam, tehát az AUTÓPÁLYA fejlesztésekről szólt a kérdés, ugyanis azok lettek díjkötelesek, amit itt egyesek megkérdőjeleznek, nem a teszkóbajárás...
A teszkó köszöni szépen eddig is nagyon jól elvolt a fizetős utak környezetében is a többi áruházával, WC-vel, légkondival, parkolóval, parkolóba vezető utakkal, minden földi jóval, pedig eddig 43000 forint kellett a közeli autópálya használatáért, most pedig elég 5000...