töredelmesen bevallom, hogy nem vagyok túl jó a klasszikus görögben, így a konkrét kérdésre nem tudok kapásból válaszolni.
A kánai mennyegzõn a võfély mindenesetre határozottan megemlékezik az "oinos" részegítõ hatásáról, éspedig Jézus csodájával összefüggésben, így nem látom értelmét, hogy másra gondoljunk, mint borra.
Az elsõ olasz mondat, amit megtanultam: "In vino verita, in aqua tifus".
A régi társadalmakban a mérsékelt borfogyasztás egyszerûen egészségesebb volt, mint a vízivás. Lehet, hogy ma is...
Nem, troll. Szövegértelmezési zavaraiddal fordulj pszichologopedusodhoz, troll. De kicsit segintek: amiként tálaljátok azokat, az a közhely, troll. Ezek lettek itt kitárgyalva majd' 13 ezer hsz-ban, újat nem hoztál, troll. Kellemes visszaolvasgatást, troll. De az értő olvasáshoz elébb kérd fent emlegetett szakember segítségét, troll...
Az Ószövetségből tudhatjuk meg, hogy a szőlőskerteket főleg lejtőkre telepítették: „Szőlőket plántálsz Samariának hegyein” (Jeremiás 31, 5.). A talajművelésről is szól a Biblia: „Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen; felásta és megtisztítá kövektől, nemes vesszőt plántált bele…” (Ésaiás 5, 1-2.) A Bibliából tudjuk azt is, hogy a szőlőt fügefára futtatták, vagy karót vertek mellé és rendszeresen tisztították a gaztól. A szüret a vígasság jegyében folyt már azokban az időkben is: „Elvétetett a vígság és öröm a kertből, és a szőlőkben nem vígadnak és nem kiáltanak, bort sajtókban nem nyom a bornyomó, véget vetettem a víg éneklésnek.” (Ésaiás 16, 10.) Az ószövetségi vallás áldozatai között szerepelt az ún. Italáldozat, de a bort önmagában nem mutatták be áldozatul, legfeljebb más áldozatok adalékául szerepelt. Az áldozati lakomán a választott nép előírásszerűen használta a bort. Különös hangsúlyt kapott a bor a húsvéti bárány elfogyasztása alkalmával. Bizonyos bibliai személyek (Sámson, Keresztelő Szent János), ószövetségi papok isteni intésre vagy önként vállalt vezeklésből nem ittak, ill. nem ihattak részegítő italt (nazireusok). Jelképként is többször megjelenik a bor az Ószövetségben. „… íme, bensőm olyan, mint az újbor, amelynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad.” (Jób 32, 19.) „Ezüstöd salakká lett, tiszta borod vízzel elegyítve” (Ésaiás 1, 22.) A Bibliában a szőlőtő Izraelt jelképezi, amelyet az Úr Egyiptomból telepített Kánaánba, hogy ott gyökeret eresszen, és terebélyesedjék (Zsolt 80,9–12). A szőlőlugasban való időzés a békére, jólétre utal. Azok a férfiak, akiket Mózes előreküldött Kánaán felderítésére, hatalmas szőlőfürttel tértek vissza, s a kánaáni bőséget jelző gyümölcsöt a vállukra vetett boton szállították: „Amikor Eskol völgyébe értek, levágtak egy szőlőfürtöt a szőlővesszővel együtt, ezt kettesével egy boton vitték, aztán néhány gránátalmát és fügét is (szedtek) Azt a helyet Eskolnak nevezték arról a szőlőről, amelyet Izrael fiai leszedtek.” (Számok könyve 13,17–24). Az egyházatyák és a középkori teológusok ezt a részt a keresztrefeszítésre vonatkoztatták, a szőlőfürtöt Krisztus-szimbólumként, a két hírvivőt az Ó-, ill. az Újszövetség képviselőjeként értelmezték. Nicolaus de Verdun klosterneuburgi oltárképén (1181) a jelenet a következő felirattal szerepel: „A botban, melyen a szőlőtő függ, Krisztus keresztfáját lássátok.”
A Bibliában Noéval kapcsolatosan esik szó először a borról. Az ember a bort már a vízözön előtt ismerte. A bibliai hagyomány Noénak tulajdonítja a szőlőművelést, sőt egyes teológusok szerint Noé jelentése - nyugalom, vigasztal - is erre utal. A Szentírásban a bortermelésről először a Teremtés könyvében esik szó: „Noé pedig földművelő kezde lenni, és szőlőt ültete. És ivék a borból és megrészegedék és meztelen vala sátra közepén” (Móz.I. 9, 20-21.) A zsidóság a Biblia szellemében élt a bor fogyasztásának lehetőségével. Palesztina híres volt szőlőskertjeiről, s a bor népi italnak számított. A választott nép használta a bort mint a gyógyítás eszközét, mirhával keverve - súlyos szenvedés esetén - kábítószerként, használta mint élvezeti cikket (vízzel vegyítve), de a bor szerepet játszott a nép vallási életében, rituális gyakorlatában is. Az Ószövetségben létezett ún. borünnep is. A jó szüret Isten áldásának, a rossz pedig Isten büntetésének számított. Az iszlám hit kialakulásáig Palesztinában és környékén a bor a nép itala volt. Az Ószövetség szerint Palesztina híres volt szőlőjéről, a bor hozzátartozott az élethez, a Biblia alapvető táplálékként említi: „Esőt adok a ti földetekre alkalmatos időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat.” „… kenyerem és borom is van a magam és a te szolgálód… számára, úgy hogy semmiben sem szűkölködünk.” (Bírák könyve 19, 19.) Valószínűsíthető, hogy vörösbort ittak, mert a bort a „szőlő vére”-ként említik: „Mért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái?” (Ésaiás könyve 63, 2.), vagy „… és szőlő vérét, bort ittál” (Mózes V. 32, 14.)
Az Újszövetségben Krisztus első csodatétele is a borhoz kötődik. A víz borrá változtatása a kánai menyegzőn történt. (János 2, 1-12.) A keresztény vallás alapítójának, Jézus Krisztusnak életében a bor különösen kitüntető szerephez jut. Példabeszédeiben (Munkásokat felfogadó szőlősgazda, Gonosz szőlőmunkások, Jézus a szőlőtő - mi a szőlővesszők) szívesen használ szőlővel és borral kapcsolatos képeket. Krisztus példabeszédeiben olvashatjuk, hogy a bort a gyógyításban is használták: „És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba.” (Lukács 10, 34.) Pál apostol Timótheushoz írt 1. levelében a borivást, mint egészségre hasznos dolgot ajánlja. „Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel.” (5, 23.) Gyakran szerepel jelképként a szőlőskert, szőlőműves, szőlőtő: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” János 15, 1-6., valamint Máté 20, 1-16. és 21. 33-46. A legfontosabb szerephez akkor jutott a bor, mikor az utolsó vacsorán az Eucharisztia megalapításakor, Jézus kenyeret és bort vett kezébe. „…és vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az újszövetségnek vére, amely sokakért kionttatik bűnöknek bocsánatára.” (Máté 26, 27-28.)
Sokan vélik úgy, hogy egy-két pohár bor, sör lefekvés előtt segíti az elalvást, ám kutatásaik során a szakemberek kifejezetten károsnak találták ezt a szokást. Az alkohol szárítja a nyálkahártyát, ráadásul vízhajtó hatása is van, nem is beszélve arról, hogy a májnak és a vesének plusz feladatot adunk lebontásával, s míg az elalvásban lehet, hogy segít átmenetileg, később biztosan nyugtalanabb és töredezettebb lesz az alvásunk, melynek következménye, hogy másnap fáradtan ébredünk, napközben pedig dekoncentráltak leszünk.
Alkohol helyett igyunk triptofán tartalmú italt, például banán-turmixot vagy nyugtató hatású citromfű teát:
