Ujra elolvastam amit irtal, es kicsit megijedtem, nehogy felreerts, a sok vigyorral nem a te kerdeseden derulok, hanem magamon,hogy micsoda 'komoly' ismeretanyagra tettem szert az elmult negy evben:)
Alice gondolod van olyan anya, aki nem követ el olyan hibát, amire késöbb hivatkozva lehet takargatni saját sikertelensgeinket. Mindanyian követünk el hibákat, söt van ugy, hogy nem egyszerüen hibázunk, hanem vétkezünk, mert épp akkor abban a helyzetben a kényelmesebb megoldást választjuk. Talán csak azért, mert fáradtak vagyunk a dolgok átértékeléshez, de ettől még anyák vagyunk. S mint minden anya emberből készültünk, akik olykor tündériek, olykor hihetetlenül bölcsek és önzetlenek, máskor meg fáradtak, nyügösek és ienis kicsit önzöek. Vannak hibáink. Na és?
Azt szoktam mondani a drogos anyukáknak, hogy ember nem követhet el, akkora bünt a gyermeke ellen, aminek a drogos gyermek volna az ára. Mégis mindenki, akinek z élete görcsökkel van teli szivesen takargatja önön hibáját a szülei hibáival, aminek még lehet is valóság alapja, de... Egy felnött embergyermeknek, de egy kissebbnek is meg kell értenie, hogy a mama és a papa is emberből van, aki hibázhat, elfáradthat, lehet idönként ostoba is, de ettől még öszintén szeret, jót akar, ettől még igenis igazi anya, olyan emberi, esendő, de szerető....
S hogy vannak szabályok. Hát Istenem persze, hogy vannak, hiszen kell a mérce, az utmutatás, a határok, ha nem akarunk a szakadékba szaladni. A parttalanság nem vezet sehova, s amit irtál azok olyan alapvető dolgok, amik alapvetöek is lehetnének...
Amit a lányod mondott, az a szokásos dilidokis marhaság, mert ja, ha nem akarok önmagam lehetetlenségével szembe nézni, akkor egyszerübbb a szülök tehetetlenségére fogni...hisz ott ugyis követtek el bizonnyára hibákat....
S mi volt a Te hibád, az hogy fáradt voltál, vagy az, hopgy korházba kellett hagynod? Hibák ezek? Nem. Csak akkor és ott talán rosszul estek. S ha ezt nem érti meg, akkor talán nézzen magába, talán kicsit önzö, talán csak fél szembe nézni a saját korlátaival, hibáival esetleg a saját tehetségével, talán csak saját magát kéne kicsit rendbe raknia, helyre téve a dolgokat....
Most nekem az jutott eszembe, ami persze lehet is hülyeség, hogy a tehetség is nagy teher. S ha tudja, érzi hogy benne tombol egy kis extra, akkor komoly sullyal nehezedik rá az is, hogy a tehetség bizonyos értelembe kötelez, kényszerit,megterhel és azzal nem élni nehéz és felelötlen dolog. Talán csk fél szembe nézni a saját tehetségével és azzal, ami ezzel jár, mert akkor kénytelen használni is a saját extráit....
Keveredik nalad ket mese asszem, mindketto A Gogos Gunar Gedeon:)-ból van, az egyik a 'A lokoto róka', aki ellopta a kis sün két lovacskáját. A kis sün meg keresi, es a tobbi allattol kerdezi: 'Ki vitte el icike-picike istallomat es a ket apro lovamat?'
No, erre majdnem az a valasz, amit irtal(' Én nem - felelte a kis borz. -En nem felelte a kis nyul. -En nem- felelte a mokus.'). De a valaszadok kozt nincs az oktondi pocok, o az okos kis nyul partnere egy masik meseben , akit atrazott a roka es hamm.
De ha tovabbra is almatlan ejszakakat okoz, szivesen begepelem az egeszet:))) a lanyom egyik kedvenc konyve
segitsetek, ha tudtok! - es ne nezzetek hulyenek ...
keresek egy meset. semmire nem emlekszem, csak arra, h az allatok sorra mondjak, h;
"en sem mondta a ..." "en sem mondta a ... "
"en sem mondta az oktondi pocok"
mi ez es miben van??
koszonom! lassan begolyozok tole, napok ota luktet a fejemben es nem tudom mi ez???
Szasenyka!
Kitartás, szerinem jól csinálod, nem kell a gyereknek a mekiből hozni kaját, csak azért mert épp ahhoz van kedve. Biztosan talál a hűtőtökben olyan kaját amit megenne. Szvsz nem éhes.
Múltkor nálunk itt volt anyósom és a - szintén - 2,5 éves kisfiam négyféle kaját utasított el ( mind a 4 félét szereti, én már a másodiknál abbahagytam volna ). Erre közölte anyósom, hogy miért nem főzök neki tésztát, azt mindig meg szokta enni. Hát azért nem főztem, mert azt se ette volna meg, ugyanis különben nem utasított volna el másik négyet.
Szóval Szesenyka tarts ki, ettől nem vagy kegyetlen.
A legjobb barátnőm - nem tudom meséltem-e róla, nem is igazán lényeges, mindenesetre 4 gyereket nevelt fel, szóval ő is elég tapasztalt anya, - szóval ő mesélte, (amúgy meglehetősen filléres gondokkal nevlgette ezeket a csemetéket) - hogy ha a gyerek nem eszik, akkor el kell vennie előle az ételt. "Majd eszik a következő étkezésnél, két étkezés között meg csak a lófasz van". Azt hiszem ezzel a módszerrel sok "étvágytalan gyereket lehetne jobb étvágyúvá tenni....
Kezdem magam előre erősíteni az unokámra, aki ha isten is megsegít valamikor július elején érkezik... remélem hozzá is lesz majd annyi türelmem mint amennyi a lányokkal volt, bár az unokahúgom kislányától meg az unokaöcsém kisfiától - ha meglátogatnak - viszketést kapok. Van két másik unokahúgom is, egyikük Olaszországban él, az ő gyerekei nem ismerem személyesen, csak fényképről, de a nővérének a gyerekeit nagyon szeretem, mert látszik rajtuk, hogy civilizálták őket otthon, és ez nagyon kellemes dolog....
Kedves szasenyka,
ugye nem gondolod, hogy én nem beszélgettem sokat a lányommal? Néha már cakkos lett a szám tőle, esküszöm anya még annyit nem lelkizett a lányával mint én, és én mindig egyszerűen őszinte voltam hozzá és mindig az igazat mondtam - soha semmiféle állítását nem söpörtem a szőnyeg alá - na de azért ez megy egy ideig, és ha semmi látszatja, ha arra sem hallgat, hogy akkor beszélje meg mással, akkor mit csináljak?
A hospitalizációs ártalmakról én is tudok, teljesen jogosak, ha ilyesmi lett volna vele 15 hónapos korában, akkor joggal mondhatnám azt, hogy hát igen szó ami szó mély nyomokat hagyott benne... EGY IDEIG. De azért egy idő után az ilyesmit kiheveri az ember, ha amúgy egy szerető családban nő fel, ahol az apa azt se tudja mivel nyalja ki a fenekét a két imádott lányának... akik mindent mindig megkaptak ami erőnkből tellett, és ha nem, azt is megmagyaráztuk, hogy mitől nem megy... kétségtelen, hogy a férjem kritikátlan szeretetét ellensúlyozandó kénytelen voltam magamra vállalni azt a kellemetlen szerepet, hogy a szabályokat én állítsam fel - de soha nem állítottam olyan szabályokat, amiket ne lehetett volna betartani. Szülőt nem sértegetünk, mert tilos és kész, mindig tudni akarom hol vannak, megadott időpontra haza kell jönni, de ha valami közbejön, akkor azonnal telefonálni, iskolai feladatokat komolyan vesszük - nagyjából ennyi volt.
Nálunk történt egy kis incidens, mikor 2 éves voltam. Az öcsém újszülött volt, mélykocsiban és apukám tolta, én pedig anyukám mellett mentem. Mentünk a metróba, mi még épp elértük, de apukámék már nem fértek be az ajtón. Ez nekem akkora ijedtséget okozott akkor, hogy a mai napig tisztán emlékszem rá. Emlékszem, mikor pár éve meséltem anyukámnak, teljesen elhűlve kérdezte, hogy én erre hogy emlékezhetek. Akkor esett csak le, hogy hát az öcsém még mélykocsiban volt, akkor még nagyon picikének kellett lennie. És akkor mondta anyukám, hogy az öcsém volt valami 2 hónapos, én pedig 2 éves.
Utána 4 éves koromig semmi de semmi emlékem nincs, akkor is csak annyi, hogy az orrmandula-műtétem után otthon rókáztam :-)
Dehogynem szereted! Senki nem kételkedik ebben.
És szvsz mindent jól csináltál. Ha nem, azt is kiheverhette volna már. :-)
Ne rágd magad. Az utca törvényei még mindig működnek, és minden ember holtig tanul. :-)))
Köszi a dicséretet!
Jó éjszakát! (Ide kell engednem a fiamat, mert a végén 30 évesen a fejemhez vágja, hogy azért vannak önértékelési zavarai, mert távol tartottam a kedvenc autóversenyétől!)
Emese, én is teljesen kiakadtam azon, hogy hogy azzal jött, hogy én őt annak idején 10 napra magára hagytam... de könyörgöm nem árvaházba dugtam, a megszokott környezetében volt az imádott nagyijával - halkan jegyzem meg, hogy énnekem a büdös életben semmiféle emlékképem nincsen 4 éves korom előttről, de még csak onnan is csak inkább szagok meg hangulatok... - 3 éves voltam, mikor az öcsém megszületett, de esküszöm semmire nem emlékszem erről, pedig állitólag nagyon féltékeny voltam rá...
És igenis nem érdekel az egész. 30 éves. Egyetemet végzett, lakása van, egzisztenciája van, baráti köre van. Hogy a fenébe jön ahhoz, most hirtelen én legyek a bűnbak???
Azt hiszem sokkal jobban tettem volna, ha annak idején nem maradok velük otthon (igaz, ez kicsit kényszer volt, mert Judit nagyon beteges volt), hanem hagyom őket a maguk erejéből - hogy úgymondjam az utca törvényei szerint - felnőni.
Most persze azt hiszed, hogy nem szeretem. Pedig dehogynem. Állandóan az jár az agyamban, hogy ő miért nem boldog, hogy miért sikerül olyan balfaszul minden párkapcsolata??? És NEM ÉRTEM.
A húga aki sokkal csúnyább volt és sokkal kevesebb esélye volt minderre meglelte a lelki békéjét. Ő miért nem???
Eh, megette a fene az egészet.
Sajnos, az a nagy büdös helyzet, hogy sohasem tudhatjuk, mivel gázolunk bele igazán egy kiskölök lelkivilágába.
Alig van emlékképem a picigyerek koromról, és azok is teljesen jelentéktelenek.
A kamaszkori élményeim viszont elég nyomasztóak.
A legélesebb emlékem 19 éves koromból van, amikor is anyám azt találta mondani, egy veszekedésünk alkalmából, hogy dögöljek meg, a hasamban lévő gyerekkel együtt. Ez igen csúnya, kegyetlen mondat. Mégis, anyám minden zakkant dolgot az ember fejéhez vág, ha elveszti az eszét, így ő valszeg nem is emlékszik rá. Az teljesen biztos, hogy nem gondolta komolyan.
Mégis élesen megmaradt. De ettől én még nem lehetnék "zavaros", semilyen értelemben.
Az már más kérdés, hogy az én, szüleimhez való viszonyom enyhén szólva sz@r.
De Aliz, téged egyszerűen bűnbaknak használ a lányod. Könnyebb lepasszolni a felelőséget, mint szenbenézni a valósággal.
Meg nyílvánvaló a pszihomókus rossz hatása. Az a gyógymondat, amit a szádba adott, erre vall.
Szóval ennél sokkal többet ki kell bírnia az embernek. Valószínűleg a lányod életében sem ez volt a két legrosszabb élmény. (ha igen, akkor irigylem)
Csak ebbe kapaszkodik. Ne vedd fel a labdát! Ha szabad tanácsolnom.
Más kérdés, hogy az elhagyástól való félelem szörnyű dolog. De gondolom megmagyaráztátok neki, hogy visszajöttök!
Mert pl. én soha, semelyik gyerekemnek nem mondtam azt, hogy "Itt hagylak!", és hogy "Nem szeretlek".
Sok mindent mond az ember mérgében, és van amikor rendkívül dühös, és szétveti az indulat, de a gyereknek akkor is biztonságban kell éreznie magát, és biztosan tudni, hogy az anyja/apja szereti őt, és ezt a tényt semmi, de semmi nem változtathatja meg!!!!!!!!!!
Ha ez adva van, akkor rajta múlik milyen ember válik belőle. Hisz nem egyformán, és nem mindig jól neveljük gyermekünket. Csak egy van, mi állandó, a szeretet, a jó akarás. És ez építi az egészséges lelket.
Szerintem.
Teljesen együttérzek veled!
Én már írtam is 1 másik helyen, hogy elég nyomasztó anyának lenni, állandóan szembesülnöm kell hogy nem jól csinálok vmit.
A konkrét helyzetre. Régen a nagyanyám azt tartotta, hogy a gyereket nem szabad dícsérni, hogy szép, mert elviszi az ördög, mert annak a legszebbek kellenek.
Ezért a mi falunkban kedveskedve mondták, hogy kis pocsék, vakarcs meg ilyesmiket.
Ebből talán belém ivódott vmi, mert én is ritkán dicsekedtem a fiúkkal.
Én pedig 3 éves korában hagytam ott a kórházban a fiamat, mert kivették a manduláját, és akkor még nem lehetett vele maradni. Most mikor a tesója volt benn felhánytorgatta, hogy a kicsivel bezzeg ott maradtam.
Én állandóan mindent beismerek, űgy éreztem jót csinálok, rosszul sikerült , van ilyen.
Amúgy 20 éves kora óta azon könyörögtem neki, hogy keressen valakit, akivel jobban megbeszélheti a dolgait mint velem, mert én NEM ÉRTEM!
Ehelyett saját magát kezdte gondozni... eh, megette a fene.
És bocs, hogy ezzel pofátlankodtam ide, csak érzékeltetni szeretném azokkal az anyukákkal akik éppen most iskolai meg etetési meg mittudoméjn milyen problémákkal vannak eltelve - joggal - hogy a dolgok később is előjöhetnek...
Mindernesetre rájöttem, hogy ezek szerint én egy alapjában véve gonosz anya vagyok, aki tönkretette a lánya egész életét azzal, hogy azt momndta neki, hogy nem illik ilyet mondani, hogy én vagyok a legszebb. Mert végül is ez volt a mondatom lényege. Azonkívül valószinűleg annyira félelmetes is lehettem, hogy utólag - mondjuk másnap - a lányom nem merte ezt számonkérni tőlem. Gondolom arra számított, hogy azonnal szíjjal verem meg mint ahogy pl. engem annak idején.
Lófaszt.
Egészséges gyerek kibírja a szüleit és kész.
Aki meg ennyit se bír ki, annak aztán a cihológus csak ront az állapotán szerintem. Legalábbis az ilyesfajta.
Szásenyka, az a nagy büdös helyzet, hogy én ismerem ezt a cihológus barátját - és akár hiszed akár nem, de neki SOKKAL NAGYOBB SZÜKSÉGE LENNE ciholóügusra!!! Idősebb mint a lányom és neki sincsenek normális párkapcsolatai - az az érzésem, hogy két önértékelési zavarokkal küzdő valaki ad egymás számára használhatatlan tanácsokat!
Muter, elmondtam neki mindent erről a dologról ami eszembe jutott, és nem először, mert speciel ezt már nem először vágta a fejemhez, hogy én nem mondtam neki, hogy ő mennyire szép...
Most is elmondtam erről mindent, az én álláspontomat, hogy miért mondtam ezt, (amúgy később milliószor mondtam neki, hogy szép, mert így van!!!) mire ő azt mondta nekem, hogy "mama én arra kérlek, hogy mondd ki azt, hogy MEGENGEDED NEKEM, HOGY ÉN SZÉPNEK TARTSAM MAGAM", mondtam neki, hogy "megengedem neked, hogy szépnek tartsad magad" - de közben magam se tudtam, melyikünk a dilisebb....
Alice, én csak annyit tudok mondani, hogy mindenki kritikáját elviselem, a lepergetni való lepereg, de mikor a szüleim rosszat mondtak rám, azt mindig megjegyeztem és mind egy-egy késszúrás volt :-(((
Talán ha tisztáznád a lányoddal, hogy akkor azt ott nem úgy gondoltad... A 15 hónapos sztori szvsz hülyeség, azt csípőből hárítani kell. Szerintem nincs olyan ember, akinek nincs megfelelési kényszere a mai világban! Ezért tanulnak, szépítkeznek, szoliznak, fogyóznak, tanulnak finomakat főzni az emberek.
NO azért szeretném tudni, hogy az itt lévő tapaszt anyák végül is mennyire tapasztaltak...
Mert én egy kicsit megzakkantam minapában...
Nekem a nagyobb lányom 30 éves. Szép, okos, formás, jó állása van, szép lakása. De valahogy a párkapcsolatai az istennek se sikerülnek.
Már néhány éve (2-3) állandóan elemezgeti önmagát, sőt, nemcsak elemezgeti, hanem jár asztrológushoz, no meg van egy cihológus barátja is (tényleg csak barát sajna), akivel elemezteti magát...
No karácsonykor olyan kérdéseket szegezett nekem, amitől a hajam szála az égnek állt.
Mert először is: meséltem neki, hogy anno mikor ő 15 hónapos volt, a huga meg 2 hónapos, én meg tökre ki voltam merülve, szoptatni amúgy sem tudtam - máshol már részleteztem miért - a család rábeszélt, hogy utazzunk el a férjemmel 10 napra. Anyám vigyázott a két kicsire, aki addig is velünk volt, a lányom imádta, ez az imádat kölcsönös volt... nos most azt vágta a fejemhez, hogy vajon ő nem azért olyan megfelés-kényszerű, mert én anno ott hagytam 10 napra és azóta is attól fél, hogy ha nem viselkedik jól, akkor otthagyják????
A másik amit a fejemhez vágott: van egy emléke, mikor ő 10 éves volt, és egy olyan barátnőm volt nálam, akit ő is szeretett, és fontos volt a véleménye, és azt mondta, hogy szerinte ő a legszebb lány az osztályban. Mire én, a gonosz anya állítólag azt mondtam, hogy nade kislányom annyira nem vagy te szép! (Tán még emlékszem is erre az esetre, valahogy nem akartam, hogy olyan beképzelt majommá váljon mint a szomszéd kislány)- nem tudom milyen szavakat használtam, de azt mondja, hogy azóta vannak önértékelési zavarai.
Hát kikészültem teljesen.
Már csak azért is, mert nem vagyok hajlandó ezt a nyakamba venni. Szerintem egy egészséges gyerek sokkal több ilyen kijelentést elvisel, és kinövi...
Vagy téynleg egy ilyen mondat tönkreteheti egy nő életét???? :-(
Jó napot és kellemes pihenést mindenkinek!
Sajnos jó időre eltüntem önhibámon kívül, úgyhogy azt sem tudom hirtelen mire válaszoljak. Inkább elmondom a történéseket.
Három napi remek Erigon szirupos kúra után, "hm,hm, kicsit piros, pöttyös, de nem komoly" csütörtökön éjjel 39 fok feletti láz, amit borogattam, lázcsillapítoztam, üllőfürdőztem, az istennek sem akart csökkeni. Reggel telefon, gyerekorvos nem jön ki, mert már ő is csak helyettesít. Gyerek lázas, fáj a feje, hány, taxi, orvosirendelő. Van neki hallgatója meg toroklapoca. Algopirin injekciótól a gyerek láza kicsit lejjebb. Beutaló kerületi szakorvosi rendelő orr, fül, gége, rtg, labor minden mi szem szájnak ingere. Leletek fele kész, másik fele majd holnap. Vissza gyerekorvos 2 doboz 1000mg-s OSPAN naná, hogy antibiotikum. Gyerek taxiba be, lázasan, szinte önkivületben negyedik emeletre felcipel. Azóta jól van. Kérdés nem lehetett volna mindezt az elején megspórolni. /+ 11 nap táppénz év zárás előtt/
Kicsit távirati a stílusom de nagyon dühös vagyok. Tud valaki értelmes megoldást a takarékos egészségügyben dúló hülyeség ellen?
Köszönöm az elismerést, de ezt majd igazán akkor fogom megérdemelni, ha majd túl leszünk rajta. Ez majd olyan január február körül esedékes, addig hat az injekcióm:(
Egyébként pont mostanában beszélgetem a védőnőmmel, akinek négyszer vettek le petesejtet a lombikhoz, és soha sem volt semmi baja. Most félidős ikerterhes:)
Elfogad már mást, sőt két napja nem szopott.
Csak így lett válogatós, mert csak azt ette meg, ami izlett neki.
Voltunk ma börgyogyón, és ekcémás. :-(
Pici babaként az egész teste az volt, most meg itt jön ki. Vagy gyenge az immunrendszere, vagy valamelyik kaját nem bírja. Azt mondta a dokinéni.
Kapott kenceficét, meg írni kell mit eszik, és figyeljük mitől jön ki.
De azzal biztatott, hogy ki fogja nőni.
Bízom benne, mert a fiam is kinőtte. :-)
Egyébként már szép a feneke. De meddig?
Mikor jön a következő? Ki tudja?!
