Keresés

Részletes keresés

Csimpolya Creative Commons License 2019.09.26 0 0 2077

Kedden megnéztem a 100 dolog című német filmet. Érdekesnek találtam az alapötletét. Két állítólagos jóbarát fogadást köt, hogy minden tárgytól megfosztva ébrednek, naponta egy darabot visszavehetnek. Ezért aztán pucéran ébrednek, és ilyen állapotban kell átrohanniuk valami ruhaféléért. Ráadásul tél van!

Vicces ötlet, de elgondolkodtam, hogy mennyire kötődőnk a tárgyakhoz. Mind a két férfi vásárlásmániás, plusz egyikük olyan barátnőt fog ki, aki szintén vásárlásfüggő, már lop is érte, csak már belátta, és egy önsegítő csoportba jár.

A végét nem mondom el, van benne néhány jó ötlet. Viszont az egyik mondat nagyon bennem maradt: Nem vagyunk régi barátok, csak régóta ismerjük egymást.

Nem a témához tartozik, de számomra érdekes volt. Szombaton is, kedden is három borbélyüzletet fedeztem fel, az egyikük még borbélymúzeumot is hirdetett. Elsiratták ezt a mesterséget, de úgy látszik, a borotválás újra divatba jött. Benéztem az ablakon, egy szakállas-bajszos fiatalember ült a székben, szintén szakállas borbély végzett fazonigazítást rajta, neheztelően néztek vissza, úgyhogy gyorsan távoztam.

Csimpolya Creative Commons License 2019.09.25 0 0 2076

Szívesen! 

Előzmény: Magdolnna (2074)
Csimpolya Creative Commons License 2019.09.25 0 0 2075

Könnyen lehet, hogy valahogy visszahat, főleg a jó hosszú tévésorozatoknál. Persze, a szereposztásnál biztos figyelembe veszik a színész vagy színésznő korát és egyéniségét. Igaz, van, amikor az ellenszereposztás a sikeres. Latinovits legtöbb szerepe undok alak volt, pedig a külseje nem volt visszatetsző. Na jó, a filmszerepei közül ennek Szentirmay udol ellentmond, Krisztyán Tódor annál kevésbé.

Előzmény: dmmddm (2073)
Magdolnna Creative Commons License 2019.09.24 0 0 2074

Örömmel olvastam, köszi :)

Előzmény: Csimpolya (2072)
dmmddm Creative Commons License 2019.09.23 0 0 2073

Köszi szépen a beszámolót, tényleg nagyon érdekes volt.... Mostanában sokat gondolkodom azon, milyen lehet egy embernek (színésznek) belehelyezkedni egy karakter bőrébe, mondjuk inkább film(sorozat) esetén gondolkodtam el ezen... Vajon mennyit változtat az emberen az, ha hosszasan játszik egy karaktert? Változtat-e? stb.

Előzmény: Csimpolya (2072)
Csimpolya Creative Commons License 2019.09.22 0 0 2072

Tegnap volt a Színházak Éjszakája, ez is érdekelt, ezért jó előre beterveztem az

útvonalat, mit és hol szeretnék megnézni. A névvel ellentétben nem éjszaka kezdődött: a Katona József színházban már három órakor hallgattam egy előadást, a Csak nézünk, mint a moziban? volt a címe, és arról beszélgettek benne, miért fordul elő gyakran, hogy filmből színdarabot írnak. A fordítottja gyakoribb.  Hárman beszélgettek, és egy moderátor terelgette a beszélgetést. Sajnos, a nevüket nem jegyeztem meg, és balga módon nem vittem kedvenc noteszemet. A feltett kérdésre nem kaptam egyértelmű választ, de annál érdekesebb történeteket hallottam.

A dramaturg elmondta, hogy ő írta át színpadra a Hippolyt, a lakájt. Kevesen tudják, de ezt Nóti Károly eredetileg színdarabnak szánta, kifejezetten a Csortos  –Kabos  kettősre írta, igaz, ebben a feldolgozásban a férj volt a főnök, a feleség a nyuszi. Viszont amikorra be akarták volna mutatni a színházban, Csortos átszerződött a Nemzetibe, és szó sem lehetett arról, hogy az a színház idáig leereszkedjék. Ezért aztán gyorsan átdolgozták forgatókönyvnek, ez volt a második magyar hangosfilm, óriási sikere lett! Ebben is, a Tanú átírásában is meg kellett tartani néhány emblematikus mondatot, például: Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, vagy a hagymát is hagymával eszem! No meg kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mi narancsunk! A Tanút egyébként Bacsó Péter maga szerette volna átírni, de aztán lemondott róla. Ha már róla beszélünk, a Te rongyos élet-et szintén bemutatták színpadi változatban, éspedig 56 hatvanadik évfordulója tiszteletére.

Igazán nagy feladat volt a Római vakációt színpadra alkalmazni, mert ott Róma utcái, terei is főszereplők, ezért aztán egy filmforgatás keretébe helyezték a történetet. Végignézve az ott kapott műsorfüzetet, jó néhány ilyen színdarabot láttam. Bevallom, elképzelni sem tudom, hogy a Macskafogót hogy játsszák el, de remélem, jól!

Innen a Radnóti színházba mentem, a rendezvény címe: Szöveg a fejben, spila a szívben, kellék az asztalon. Mint kiderült, ez a kaposvári színház legendás kellékesének a jelmondata volt. Itt két hivatásos színész, egy rendező és kb. tíz, önként vállalkozó néző szerepelt, afféle szerepgyakorlatot játszottak a színpadon. Először is megtanultunk (mindenki, a nézőtéren is) helyesen lélegezni, aztán két szereplő kapott egy feladatot, meghatározott szöveg elmondásával kellett kifejezni a helyzetet. Meg kell mondjam, a laikusok is vitézül helytálltak.

Az utolsó hely, ahová eljutottam, az Ódry színpad volt, mert azzal az érdekességgel kecsegtetett, hogy rendhagyó felolvasószínházat tart, bemutatja a szerzők darabjukhoz írt utasításit. Aztán a rendező, illetve a dramaturg boldoguljon, ahogy tud!

Elsőként Füst Milán: Boldogtalanok című drámáját láttuk, a színészek olvasták a darabot, és próbáltak megfelelni a leírtaknak. Például olyanoknak, hogy a hősnő pirul-sápad. Ezt úgy érték le, hogy az első esetben kissé felpofozta saját magát, a másodiknál fehér port szórt a képére.

Egynéhány szerzői szöveget hallva, nem tudtam elhessegetni azt az érzést, hogy ezt Karinthy találta ki az így írtok ti-ben.

Ugyanez vonatkozik Szép Ernő: Patika című darabjára is. Tekintsünk el attól, hogy egy fogfájós asszonyka, aki fájdalomcsillapítót kér, ilyen állapotban biztos, hogy nem örül a segéd szerelmi vallomásának. Attól is, hogy ha férjemuram (a főnök) megérkezik, és ott kopogtat az ajtón, attól még nem kell annyira pánikba esni, hogy a segéd a legfelső polcon keresgéljen a mérgek között, szívesen ajánlgatva a szeretett nőnek. Viszont szegénynek hol fel kellett mászni egy létrára, hol azért mászni le, hogy előkerítsen egy hegedűt, hol azért esett térdre, mert szerelmet vallott, de miután azt nem írták, hogy felállt, térden csúszva ment a kiszolgálópultig. Állítom, mindenki, a szereplőket is beleértve, kitűnően szórakozott

A következő darabnak mind a nevét, mind a szerzőjét elfelejtettem, szerintem jogosan. Viszont ilyesféle leírásokat tartalmazott: a hősnő belép, tudatában van önnön kivételezett helyzetének, a főhős impresszionista fiatalember. Ez utóbbi stimmelt, hiszen a tulajdonságai nagyjából kétpercenként változtak! Nem volt könnyű dolga az alakítóknak, de megtettek mindent, ami tőlük telt! A harmadik szereplőnek sokkal könnyebb dolga volt: ő csak egy butuska, de jóindulatú nagynéni.

Viszont mind én, mind a többiek rájöttek, hogyha valaki úgy olvas egy könyvet, hogy a másik kezében egy csokor rózsa van, bajos dolog lapozni!

Befejezésként a Bánk bán egyes jeleneteit mutatták be, szintén pontosan követve a rendezői utasításokat. Mit ne mondjak, néhány dolog elég nehezen kivitelezhetőnek tűnt.

Nagyon is elfogult véleményem szerint a Bánkot alakító fiatalember nagyon tehetséges!

Ezzel vége is lett a programnak, indultam hazafelé, éspedig derűsen, jó érzésekkel.

 

 

Csimpolya Creative Commons License 2019.09.20 0 0 2071

Hoppá, észre sem vettem! 

Előzmény: dmmddm (2066)
Csimpolya Creative Commons License 2019.09.20 0 0 2070

Ha már a fotóknál tartunk, a Mai Manó házban van egy olyan kiállítás, ahol a cári időben készült színes képeket kehet nézegetni, jövő héten próbálok sort keríteni rá.

Előzmény: Magdolnna (2067)
Magdolnna Creative Commons License 2019.09.20 0 0 2069

Tavaly pont nem láttam, a Néprajziban voltam előtte.

Amúgy tényleg jobb a saját tempó, meg nem is biztos, hogy ugyanaz a kép kelti fel a figyelmet, nálunk is volt, hogy elkeveredünk menet közben, aztán a végén találkoztunk.

 

Előzmény: dmmddm (2068)
dmmddm Creative Commons License 2019.09.20 0 0 2068

Jó, már megijedtem, hogy valaki garázdálkodott...

 

Már tavaly is a Nemzeti Múzeumban volt a WP kiállítás, emlékszem,hogy nagy sorállással jutottunk be, mert már a végefelé mentünk. Idén is el fogok menni, de valószínűleg egyedül. Rájöttem,hogy úgy jobban tudok nézelődni vagy lecövekelni az engem érdeklő képek előtt, nem kell senkihez igazodnom.Igyekszem nem a vége felé menni (hátha akkor megúszom a tömeget) és semmiképpen sem okt. 23-án....

Előzmény: Magdolnna (2067)
Magdolnna Creative Commons License 2019.09.20 0 0 2067

Semmi nem volt, ez egy nagyon békés topik, a számozás vacakol, szerintem.

 

Idén a Nemzeti Múzeum adott helyett a World Press kiállításnak, október 23-ig. Nemzeti ünnepeken ingyenesek a múzeumok, de a tömeg is nagyobb.

Előzmény: dmmddm (2066)
dmmddm Creative Commons License 2019.09.20 0 0 2066

Nagyon érdekeseket  meg szépeket írtok, Pécs városa az egyik szerelmem, a nyíregyházi  állatkert is csodálatos,  meg nagyon jó volt Magdolnna utazásairól olvasni, de történt valami a topikban?

 

Mert 2045 és 2062 között hiányzik a számozás....

Csimpolya Creative Commons License 2019.09.19 0 0 2065

No igen, itt nyugodtabban szemlélődtem, mint pl. a metrón.

Előzmény: Magdolnna (2064)
Magdolnna Creative Commons License 2019.09.19 0 0 2064

Igen, vagy egyszerűen csak perspektívát kell váltani.

Előzmény: Csimpolya (2045)
Magdolnna Creative Commons License 2019.09.19 0 0 2063

Nekem is nyitva volt a szemem, amikor ott voltunk, nagyon szép Pécs városa!

Előzmény: zsanna (2043)
Magdolnna Creative Commons License 2019.09.19 0 0 2062

Igen, ajánlom bármilyen korosztály részére. Meg úgy általában a keleti régiót, érdemes arrafelé is egy egy hétvégét eltölteni. Előtte Tokajban voltunk, isteni borokat ittunk, hajózás a Tiszán, pincék, stb Aztán úgy gondoltuk a Rákócziak nyomában eredünk, ennek jegyében elmentünk a Sárospatakra, Ónodra, Szerencsre, Boldogkőváraljára. A sárospataki csak idegenvezetővel látogatható, így viszont sok érdekességet lehet megtudni, Ónodon már csak a romok vannak,  még vadregényesebb; a szerencsi várnak, ami tulajdonképpen sosem töltött be védelmi funkciót, a parkja bűbájos. Boldogkőváralján lovagi vetélkedő várja a látogatókat hétvégente. Meg vásárok, medvecukorral, ezt mindig szoktam keresni, ezt a fekete nyúlós ánizs ízűt fognyűvőt. :) Csak hogy a keleti országrész kincsei is legyenek itt.

 

 

Boldogkőváralja

 

(a képeket a netről mentem le, egyik sem saját, de kb hasonlókat készítek)

 

Előzmény: zsanna (2042)
Csimpolya Creative Commons License 2019.09.18 0 0 2045

A megszokott dolgokra ritkán figyelünk oda, persze, ha felhívják rá a figyelmet, mindjárt más.

Előzmény: zsanna (2043)
Csimpolya Creative Commons License 2019.09.18 0 0 2044

Csodás látvány!

Előzmény: Magdolnna (2041)
zsanna Creative Commons License 2019.09.18 0 0 2043

A hónap elején befizettem itthon (Pécs) egy két órás tematikus sétára, mely az "Angyalok és elefántok között" címet viselte. 

Itt születtem, itt éltem mindíg is, és igyekszem nyitott szemmel járni, - mégis azt gondoltam, biztos ad valami újat.

Hát, így is lett. Szinte minden épületről hallottam valami újat, vagy valami olyanra hívták fel a figyelmemet, amit eddig nem tanulmányoztam behatóan, - és hát az igazi meglepetés az angyalos ház volt, mely a sétáló-utcánál egy utcával van csak feljebb, sokszor jártam arra én is, - ezek a homlokzati angyalkák viszont soha nem tűntek fel. És eddig bárkitől kérdeztem, - mindenki csak lesett, és ők sem emlékeztek rá, pedig van, aki egy utcával feljebb dolgozik vagy 15-20 éve :-) 

zsanna Creative Commons License 2019.09.18 0 0 2042

Nyíregyházi vadaspark? Hoppá - mi eddig csak a veszprémiről hallottunk áradozni. Igaz, az azért jóval közelebb van hozzánk, mint Nyíregyháza.  De azért jó tudni, hogy ha valamilyen oknál fogva elvetődik oda az ember, érdemes erre is időt szánni.

Előzmény: Magdolnna (2055)
Magdolnna Creative Commons License 2019.09.18 0 0 2041

Amikor Selmecbányán voltunk múlt évben, gondoltam, hogy egyszer a Felvidék másik gyöngyszemét, Besztercebányát is jó lenne megnézni.

Szavaim alig vannak a szépségére, a belvárosa, a főtere és környéke műemlék jellegű, az évszázadokkal ezelőtti arany-, réz- és ezüstbányászat adta gazdagság megjelenik a múlt évszázadokban épült és mára teljesen felújított gótikus, barokk, reneszánsz épületek, templomok sokaságán.

Kellemes kávézók, éttermek, illetve véletlen akadtunk rá a szabadtéri nehéz harci eszközök skanzenjára és ha már ott voltunk, megnéztük a II. világháborús múzeumot, amiről utólag derült ki, hogy a Nemzeti Felkelés Múzeuma (idén 75 éves évfordulót emlékeztek).

 

 

 

Csimpolya Creative Commons License 2019.09.16 0 0 2056

Nagyon is érdekelne, de miután nincs autóm, vonattal mennék. Ez nem baj, szeretek vonatozni, viszont akkor praktikus lenne legalább egy éjszakát ott tölteni. Lehet, hogy egyszer sort kerítek rá.

Előzmény: Magdolnna (2055)
Magdolnna Creative Commons License 2019.09.16 0 0 2055

A budapesti Állatkert után tettünk egy nagy kirándulást a nyíregyházi Állatparkban is. Olvastam a parkról, hogy milyen nagyszerű, de még így is volt csodálkozás. Egyrészt hatalmas, 35 hektáros területen fekszik egy hatalmas tölgyerdő közepén, tagolt, látványos, sok érdekes megoldással. Afrika földjén pl úgy lehet közlekedni, hogy a látogatók mennek a függőfolyósokon, hidakon és föntről lehet nézni az állatokat. Viszonylag nagy életterek kerültek kialakításra, sok sok pihenő paddal - ez elkélt a majd egész napos séta során - , sok kölök állatot láttunk, köztük afrikai elefántot, majmokat - még mindig rácsodálkozom a kezük használatára, annyira emberiek, meg a szociális tevékenységeik is, az egyik kis lüke kölök provokált egy rangidősnek látszót, az anyja meg nem győzte a farkánál visszahúzni, mondván nem okos dolog az oroszlán bajszát húzkodni. A jeges medvét lehet látni a vízben is alulról oldalról felülről, ahogyan gyepálják egymást, persze, vér nem fojt sehol. Az ócenárium akár önálló programnak is elmenne időben is, meg látnivalóban is.

Autópályán bő két óra Pestről.

Csimpolya Creative Commons License 2019.09.11 0 0 2054

Sajnálom, hogy vasárnap nem mentem ki, valahogy nem jutott eszembe! A leírtak alapján érdemes lett volna, és szívesen nézelődtem volna, ha a volna ott nem lett volna. Az utóbbi flmondat anyu egyik kedvenc kifejezése volt..

Előzmény: Magdolnna (2053)
Magdolnna Creative Commons License 2019.09.11 0 0 2053

No, másnap mi is elmentünk, és ekkor már az idő is szép volt, értem ezalatt a kellemes huszonpár fokot, se hideg, se meleg, pont optimális. Sok látogató volt, de ekkora területen ez nem volt vészes. Egyedül a fókashow-nál volt nagyob b tömeg, de ez sem volt vészes, igen megérte a nyakam nyújtogatni, tekintve a méreteim, illetve az apukák nyakában lévő gyerekek kitakarását. A narrátor fontosnak tartotta elmondani, hogy a fókák nincsenek kényszer alatt a tanulás alatt, csak annyit foglalkoznak velük egyszerre, amennyi jól esik nekik. Ezek az állatok iszonyat módon élvezték a közös játékot a gondozóikkal, bohóckodtak, már azt gondoltam humorok is van, de mindenképp okos intelligens állatok. Kellemes perceket szereztek.

Talán két éve voltunk itt, akkor sem tudtuk bejárni az egész területet, most sem. Igazából morzsákat csipegettünk fel ebből a sok szépségből.

Ami még szimpatikus volt, hogy műanyag palackos üdítőt nem árultak a büfék.

Előzmény: Csimpolya (2041)
Magdolnna Creative Commons License 2019.09.11 0 0 2052

Ilyen öltözősest csak tévében láttam, meg olvastam klubokról, mondjuk azok elsősorban történelmi ruhákba öltözködnek (ez talán más lehet).

A Pozsonyi Pikniken az időjárás hozzánk sem volt kegyes, keveset tudtunk szabadon nézelődni, elég hamar eleredt az eső. Viszont addig is megkóstoltuk a flódnit, meg egy jó kis rétest is, néztünk a nagyszínpadot, épp egy gyerekegyüttes - megérdemli, hogy kiírjam a nevét, KIFLI zenekar - volt színen, a gyerekes szülők mellett mi is ott ragadtunk, annyira tetszett a szövegük, dallamuk, jó kis hangulat volt. Mire végig néztük a sátrakat, húztuk a sátorfánkat hazafelé. Gyűjtöttem ugyan néhány prospektust, de egy darab jegyet sem vettünk. Azt kell megállapítanom, hogy ilyen csehül még nem álltunk az őszi jegyeket illetően. Remélem nem marad így.

Valamint mára kényelmesebbnek tartom a gép előtt ülve kiválasztani a darabot, illetve a jegyvásárlást, még ha attól a 10-20%-tól el is esünk, amit a helyszínen adtak a szervezők.

Előzmény: Csimpolya (2051)
Csimpolya Creative Commons License 2019.09.10 0 0 2051

Szombaton ellátogattam a Cosplay rendezvényre, igaz, nem voltam sokáig ott. Érdekesnek érdekes volt, de rájöttem, hogy ez már nem az én koromnak és érdeklődési körömnek való.

No de kezdjük az elején. Korán érkeztem, és már volt egy kis sor, kivártam, amíg jegyet válthattam, bementem körülnézni. Sok jelmezt láttam már a ház előtt, de nem túl sokat ismeretem fel. A robotzsarut azonnal, egy-két tündét is, az egyik férfi alighanem a Karib-tenger kalózát jelenítette meg, de a többi nem ment, kivéve egy keresztes lovagot.

Japán volt a meghívott vendég, tekintettel a japán anime rajzfilmekre. Egy keveset néztem is ebből, nagyfejű és szemű, pálcika lábú rajzfilmlányok lejtettek valami nem túl bonyolult táncot.

A kiállított dolgok közül legjobban néhány stempunk stílusban készült ékszer tetszett, szívesen nézegettem őket.

Amit még láttam, az egy japán kardvívás bemutató volt, magyarok vívtak, számomra furcsa stílusban, hiszen szándékosan lelassították a mozdulataikat, Bambuszbottal, illetve fakarddal vívtak, és akárcsak múltkoriban a Várban, itt is mezitláb.

Ettől én is kedvet kaptam, a kiállítóteremben néhány kétélű műanyag kardot is meg lehetett nézni, az asztal mögött álló vérszomjas kínai kalóz megkérdezte, kipróbálom-e. Kipróbáltam. Nem szívesen hencegek, de kétszer is szíven szúrtam, egész jól tűrte. Aztán végső erejével eltalálta a csuklómat. Vagy őstehetség vagyok a vívásban, vagy udvarias kalózzal akadt dolgom, aki nem akarta szegény nagyit bántani.

Friss sikerélménnyel távoztam, mert addigra eldöntöttem, hogy a Pozsonyi piknik is érdekel, és erről a helyről könnyen lehetett megközelíteni. Erre mi történt? Eleredt az eső, kénytelen voltam hazamenni.

Magdolnna,ha neked több szerencséd volt, örülnék, ha megírnád, mit láttál-hallottál.

Csimpolya Creative Commons License 2019.09.06 0 0 2050

Lesz Színházak, illetve az Olvasás Éjszakája, ebből legalább egyre ellátogatok, de aztán vége az éjszakázásnak! Legalábbis idén.

Csimpolya Creative Commons License 2019.09.06 0 0 2049

Sejtettem, hogy sokan lesznek, de azt nem hogy ennyien...

Egyébként reménykedtem, hogy nagy a hely, eloszlik a tömeg, de nem így történt.

Előzmény: Magdolnna (2045)
Csimpolya Creative Commons License 2019.09.06 0 0 2048

Érdekelni érdekel, de sajnos ezzel egyidőben cosplay (jelmezes szerepjáték) lesz, és remélem, ott találkozom néhány kedves ismerőssel. 

Előzmény: Magdolnna (2047)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!