Keresés

Részletes keresés

Unerwünschter Gast Creative Commons License 2013.10.18 0 0 455

Mekkora is a vagyon. Nézzünk például egy irodaházat.

 

Az egyik értékelés szerint meg kell nézni, hogy ezt az épületet most mennyiből lehetne összehozni. Ez is egyfajta érték.

 

A másik pedig az, hogy kiszámolják, hogy a bankba ( államkötvénybe, stb.) befektetve mennyi pénz hozna ugyanennyi hasznot ( profitot).

 

Ez utőbbival számolva pl. egy veszteséges cég nem ér semmit. Így a rendszerváltáskori állami vagyon sem ért szinte semmit.

Előzmény: 2 Tündérmese (453)
Becses Bryganti Creative Commons License 2013.10.18 0 0 454

Az hogy a világ egyik eggazdagabb országaga, tényleg leszakad az ég:) Az államnak garabszámra volt hatalmas vagyona, jóformán mind en az övé volt,de mnőségben és értéjben jórészt pocskondéria. Persze hogy voltak lenyűlások, spontán privatizáció, névre kiírt tenderek,súlyos MDF-kormányzati tudatéanság, inkompetencia, hűtlen kezelés, Azonban az a vagyontömeg nem ért sokkal többet, mint amennyiért elkelt. Versenyképtelen, eladhatatlan gagyik, rozsdatemetők. Abban is igaza van, hogy jobban kellett volna bánni arivatizációs bevétellel. Nem volt mese, a krachhoz közeledő  adósságmennyiséget csökkenteni kellett, de emellett többet kellett volna gazdaságélénkítésre, beruházásvonzó infrasztúra fejlesztésre, ami sub-balkáni sem volt, mert Törökország is részben az - háztól házig autóplya:) Ehelyett vegyrtisztán meghagyták a kádárista társadalmi rendszert és még  kreáltak rá több mint 700 ezer kamurokkant, vagy 30-45 éves, korengedményes  nyuggert. Mit vágott zsebre az állam? Zsebre vágatta a néppel a csődtömeg lélegeztető gépen tartására felvett milliárdos hiteleket. Szerintem is a legalábbis részbeni restitúció jó ötlet lett volna. Minthogy a kifosztottak komoly része, illetve örököseik Nyugaton éltek - szakértelem, szakértői kapcsolatok, pénzügyi kapcsolatok és főleg a jó gazda gondosságas nem a kádárista apparatcsikok, illetve analfabéta MDF-es segédpedagógusok.

Előzmény: 2 Tündérmese (453)
2 Tündérmese Creative Commons License 2013.10.18 0 0 453

A szocialista tervgazdálkodás helytelenségéből hogyan vonatkoztatsz a 90'es évek privatizációjáig nem értem:)

De az egy rőt hülyeség, ha a privatizáció normálisan zajlik akkor mi a leggazdagabb ország lennénk a világon:)))

Édesjóistenkém szálljatok már le a szilárd talajra!

 

A tervgazdálkodás nem attól volt olyan amilyen mert te azt mondod, hanem az eredményességét kell vizsgálni.

 

Két fajta eredményessége lehet, az emberek jólléte, életszinvonala és az állami vagyon.

A videoban az állami vagyonról beszél Bencze Izabella, az ÁVÜ volt vezetője.  

 

Azt mondja, a rendszerváltás kezdetén hatalmas mennyiségű vagyonnal rendelkezett az állam, mert közösségi vagyont csak a szocialista gazdálkodás keretei között lehetett felhalmozni.

Miért?

 

Azért, mert az emberek sokkal többet termelnek mint amennyit kifizetnek nekik. Ez nem rendszerfüggő, az ember előállít 1000 Ft. értéket, annak  kb. 30-50% -ot  kapja meg a fizetésében, a többit a tulajdonos teszi zsebre.

A szoc-ban az állam volt a tulajdonos és az állam rakta zsebre.

 

Kapitalizmusban az így nyert profitot a tőkés tulajdonos a saját céljaira használja fel, akkor is, ha új gyárat épít belőle, mert így még több nyereséget tud termelni. 

A szoc-ban ezt az összeget az állam a közösség céljaira használta fel, ezért gyűlt össze az a mérhetelen vagyon, ami gyárakban, üzemekben testesült meg. 

Persze másban is, de azok nem voltak a privatizáció tárgyai.

Előzmény: politicalbox (400)
2 Tündérmese Creative Commons License 2013.10.18 0 0 452

Gondolom, ahogy az MSZP-t, úgy a jogelődeit (MSZMP, MDP stb.) sem számítod kommunistának, csak a Fideszt.

 

Az Mszp és a Fidesz hogy lenne már kommunista párt?

A komunista pártok legjellemzőbb sajátossága, hogy elutasítják a kapitalizmust.

Sőt! Meg akarják dönteni.

 

A rendszerváltás óta itt csak neolib. gazdaságpolitikát folytató pártok vannak.

A neoliberalizmus nam csak jobboldali politika, hanem a kapitalizmusnak egy elkorcsosodott válfaja.

Előzmény: cotiek (448)
Törölt nick Creative Commons License 2013.10.18 0 0 451

Biszku elvtárs köszöni a Nemzeti Liberális MunkásPárt támogatását.

 

Éljen a Kommunizmus és a Béke!

Gipsz Jakab Creative Commons License 2013.10.18 0 0 450

Az is lett. 

Előzmény: Becses Bryganti (443)
Háténimmárkitválasszak? Creative Commons License 2013.10.18 0 0 449

"Még a KFKI is "zsebben" importálta a TPA-11440-hez a komolyabb - egyébként kommersz - integrált áramköröket..."

 

Nem kell hülyeségeket írni.

 

A KFKI az atomreaktorhoz vehetett egy ICT 1900-as "nagygépet", de nem volt számítógépes adatgyűjtő eszköze.

Erre kinézték a PDP-8-as architectúráját (amihez volt jó DEC software) és arra építették a TPA/i-t. (Egy marhanagy láda volt, nem is hasonlított egy drót sem benne a PDP-8-ashoz). No ezekkel aggatták körbe a reaktort meg mindenféle okos perifériáival rögzítették a ködkamrában röpködő elektronok pályáit.

 

A DEC persze berágott.

 

Nos akkor egy pár programozó kidolgozta a MINIBOL (amiből fejlődött a MIDIBOL, majd a DIBOL) programozási nyelvet (COBOL sugallat), amitől a PDP-8-asok sokkal jobban képesek lettek az ügyviteli feldolgozásokra, mert ilyenjük a Digitalnak nem volt.

 

Aztán történt egy csöndes csere: A DEC forgalmazta a DIBOLokat, a KFKI meg csinálhatta a PDP-ket (TPA/l, 1140, 11440), de csak a béketáboron belülre.

 

Olyannyira nagy lett a barátság, hogy még én is DECUS (Digital Equipment Computers User's Society) tag lehettem és voltam, minden hónapban jött a DECUSCOPE újság és mágnesszalagon az új DECUS anyagok (C, Pascal fordítók, editorok, software-k, stb forrásprogram szinten).

 

Természetesen nem kellett már ülés alatt behozni az alkatrészeket, jó drágán, de meg lehetett venni.

 

A nagy alkatrészüzletet a Széles féle Műszertechnika bonyolította: a Gorenje mellett az élelmesebbje mindenféle alaplapokért ment ki Bécsbe és adta el a Műszertechnikának. Tajvanban már a Magyar vámmentességnek megfelelően dobozolták az áramköröket.

 

Röhögtem, mikor mutatta a TV, hogy egy öreg cigányasszony a határon teljes természetességgel mondta a vámosnak, hogy hány darab printerkártya van a dobozban, ami ugye még vámmentes.

 

Szóval - azok voltak ám a szép idők!

Előzmény: Qqberci (423)
cotiek Creative Commons License 2013.10.18 0 0 448

Gondolom, ahogy az MSZP-t, úgy a jogelődeit (MSZMP, MDP stb.) sem számítod kommunistának, csak a Fideszt.

 

Előzmény: paul2 (445)
Törölt nick Creative Commons License 2013.10.18 0 0 447

http://hvg.hu/itthon/20131018_baja_valasztasi_csalas_vesztegetes

 

 

off.

Zsigó fog  a börtönben rohadni. :-)

boonboon Creative Commons License 2013.10.18 0 0 446

Egyértelmű, hogy nincs. El is hiszem.:))

Előzmény: paul2 (445)
paul2 Creative Commons License 2013.10.18 0 0 445

A mienk, mármint a családomé rendben van, a többiekével nem foglalkozom, a kommunistákéhoz meg végképp nincs közöm - olyan a családunkban sosem volt.

Előzmény: boonboon (444)
boonboon Creative Commons License 2013.10.18 0 0 444

És a kommunistáké rendben van é? Persze akinek nincs, annak könnyű.

Előzmény: paul2 (427)
Becses Bryganti Creative Commons License 2013.10.18 0 0 443

Ez az angolszász majority szisztéma. z USA-ban van 1-3 képviselője nevesincs pártoknak, de nem sok vízet zavarnak. Nagy-Britanniában azt panaszolják a liberáisok, hogy nem sokkal kaptak kevesebb szavazatot, mint a Labour, de kevesebb mint feleannyi képviseőjük van, valamilyen listát is akarnak. Az olasz belpolitikai válságot, a 60-as-80-as években, Vörs Brigádostu, P-2 áholyostul, maffiástul, korrupcióstul az is okozta, hogy az 1 %-os bejutási küszöbbel elborították mikropártok a parlamentet, havontaj kormány, 3-4 havonta váklasztások. Az 5 % kb reális. Ausztriában 4, most be is jutottak többen, mert az osztrák választóknak elegük van az ÖSP-ÖVP nagykoalíciós bebetonozott minden létező poszt - beleértve az iskolaigazgatókat is - pártalapú szétosztásából és korrupciójából. MO-n a Centrum Párt ért el utoljára kb 4 %-ot - királycsináló lehetett volna.

Előzmény: vermont11 (442)
vermont11 Creative Commons License 2013.10.18 0 0 442

Ebben van valami, de a csak egyéni lenne, az meg kicsit sem lenne demokratikus. Mondjuk 25%-os párt nem lenne képviseltettve vagy akár 35% párt 100%-os parlamenti helyekkel rendelkezhet. Ha csak egyéni lett volna 2010-ben akkor 2-3 nem fideszes képviselő lenne. (2 ha egyfordulós, 3 ha 2 fordulós.)

Előzmény: Becses Bryganti (441)
Becses Bryganti Creative Commons License 2013.10.18 0 0 441

Ahol nem csak egyéni választókerületek vannak, hanem listák, vagy vegyes rendszer, ott kormányozhatatlansághoz vezet sok kis párt bejutása, avagy királycsinálók, királybuktatók lehetnek minmális támogatással rendelkező szervezetek.

vermont11 Creative Commons License 2013.10.18 0 0 440

Meg ők voltak azok akik a bejutási küszöböt 4%-ról 5%-ra emelték. Azért ez elég nagy változtatás!!!

Előzmény: BaSand (438)
Becses Bryganti Creative Commons License 2013.10.18 0 0 439

Bevezették hogy vki lehet 1szerre polgármester és parlamenti képviselő. A  94-es önkormányzati választásokon némileg átrendeződtek az erőviszonyok, de előtte min denek előtt azSZDSZ-nek és az FKGP-nek vot ez érdeke, mivel 90-ben az előbbi a nagyobb, az utóbbi a kistelepüléseken tarolt.

Előzmény: BaSand (438)
BaSand Creative Commons License 2013.10.18 0 0 438

"Utoljára a Horn-kormánynak volt 2/3-os parlamenti többsége, azonban nem mert vele élni"

 

A Horn kormány első tevékenysége volt, hogy megváltoztatták a kétharmados választási törvényt. Addig az önkormányzati választások, akárcsak a parlamenti választások, kétfordulósak voltak. Ök (áprilisban/májusban) egyfordulósra változtatták, ami az októberi önkormányzati választáson már érvénybe is volt.

Előzmény: Becses Bryganti (431)
Becses Bryganti Creative Commons License 2013.10.18 0 0 437

Ez itt off, de nem egészen, a pénzügi vlságot, amire bevezették a Bokros-csomagot, a Surányi által elnökölt MNB produkálta a  világ legmagasabb jegybanki alapkamatával.

Előzmény: paul2 (436)
paul2 Creative Commons License 2013.10.18 0 0 436

"Utoljára a Horn-kormánynak volt 2/3-os parlamenti többsége, azonban nem mert vele élni,"

Nem akart vele élni. Ugyanis Horn tudta, hogyan működik egy pártállam, és a négy évvel korábbi sajátmagával ment volna szembe, ha nekiáll visszagányolni azt, amit akkor lebontott. Azt is tudta, ráadásul külügyi múltja miatt Orbánnál sokkal jobban, hogy mivel járna egy ilyen fordulat, és - nagyon helyesen - nem kért belőle. Helyette privatizáció, Bokros-csomag... Lényegében megpróbálta behozni az Antall-Boros elcseszte négy év lemaradását.

Előzmény: Becses Bryganti (431)
paul2 Creative Commons License 2013.10.18 0 0 435

"az MDF kényszerítette bele paktumba az ellenzéki kerekasztalt."

Már amennyire paktumba kényszerítés fogalmilag lehetséges. Az igaz viszont, hogy a paktum jórészt azért lett olyan, amilyen, mert Antall is többet foglalkozott a múlttal, mint a jövővel (ami nem akkora csoda, hiszen az átkosban egyszerű kétkezi múzeumigazgatóként tengette életét)

 

"Az SZDSZ és a Fidesz nem akart tárgyalni"

El lehet merengeni azon, hogy egy ilyen álláspontnak mekkora is volt a realitása akkor, aztán érdemes megnézni, hogy pontosan mit is akartak. Ahhoz ugyanis, hogy legyenek választások, még a törvényeken is faragni kellett egy keveset, (a többes jelölés már megvolt ugyan,) meg a kevésbé tárgyalóképes munkásőrséggel is kezdeni kellett valamit.

Előzmény: Becses Bryganti (430)
Becses Bryganti Creative Commons License 2013.10.18 0 0 434

Magyar cégek is megsértették a Szerba elleni embargót, ami piti összeg ahhoz képest, amivel orosz és francia nagyvállalatok az irakit. Ez nem is lényedes, amikor elrendelnek embargót, mindenki tudja, hogy meg fogják sérteni, de eléri a hatását, mivel a célország a piaci árnál sokkal drágábban vesz és olcsóbban ad el. Ezért éri meg megsérteni:)

Előzmény: Qqberci (423)
loding Creative Commons License 2013.10.18 0 0 433

FEOR kód 9116,

nem véletlenül tettem be, becsszóra random találat volt, Briganti nickel vitatkoztunk a saját véleményemet próbáltam alátámasztani. Az oldal a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat oldala, tehát nem egy akármilyen magán hely.

Persze h. létező szakma, ... hát hogy elírás... az biztos :-), valami kis humor azért lejön belőle.

:)

(nem akarok offolni, de a teljes kóorképhez az ilyesmik is hozzátartoznak)

Előzmény: paul2 (429)
paul2 Creative Commons License 2013.10.18 0 0 432

1900 előtt gyártott síneket leginkább iparvágányokon láthatsz, a fővonalakon azér hamarabb cserélni kell a sínt, mert kopik és fárad.

A szocialista ipart sem lesajnálni nem kell, sem isteníteni, ugyanúgy a korábbit sem.

Előzmény: chicagoi (410)
Becses Bryganti Creative Commons License 2013.10.18 0 0 431

Utoljára a Horn-kormánynak volt 2/3-os parlamenti többsége, azonban nem mert vele élni, részben Horn pufajkás-, részben az MSZP állampárti múltja miatt. Másrészt nem 1 db, hanem 2, inkább ellenséges párt koalíciója alkotott 2/3-os többséget.

Előzmény: paul2 (424)
Becses Bryganti Creative Commons License 2013.10.18 0 0 430

Az SZDSZ és a Fidesz nem akart tárgyalni - lesznek választások és az új parlament tiszta lappal in dul.  Cavinton pártokkal - FKGP, KDNP, MSZDP - nem érdemes foglalkozni, az MDF kényszerítette bele paktumba az ellenzéki kerekasztalt. Nem ez vot az első, pláne az utolsó elqrása.

Előzmény: paul2 (425)
paul2 Creative Commons License 2013.10.18 0 0 429

pénz-mosónők :-)

 

A poén jó, de egy mosógép->másológép elírás azért nem kérdőjelezi meg az adott szakma létezését.

Előzmény: loding (368)
paul2 Creative Commons License 2013.10.18 0 0 428

"Fodor Gabikának most nincs munkája, így az elvtársak gyorsan a segítségére sietnek."

Ezt is ki lehet belőle olvasni, de ennél sokkal fontosabb, hogy ha FG a 700 milla segítségével össze tud terelni pár jámbort, azzal a jelenlegi választási rendszerben a Fideszt betonozza - legalábbis azt remélik. És ez a pénz csak nekünk fáj, mert adóból pengetik ki, túl azon az összegen, amit legálisan és illegálisan a saját kampányukra költenek.

Előzmény: 2 Tündérmese (358)
paul2 Creative Commons License 2013.10.18 0 0 427

Készséggel elhiszem neked, hogy a családi archívumotok - és lelkiismeretetek rendben van.

Ám tűzbe tennéd-e a kezedet az összes habzó szájjal kommunistázóért is? Vagy akár csak a feléért?

Kinek-kinek a saját fiókjában kéne körülnéznie, mielőtt úgy jár, mint az a politikusnak látszó egyén, akit a saját nagymamája kényszerült helyretenni, a párttársak néma fogcsikorgatása és az ellenoldal kárörvendő röhögése közepette.

Előzmény: feri a netröl (346)
Törölt nick Creative Commons License 2013.10.18 0 0 426

Érdekes lesz, szerintem fizetni fogjuk Biszkunak  a kártérítést rendesen.

De sebaj, a kormány törvénybe hozta, hogy amit elqrnak, azt a zemberek fizetik.

Előzmény: mzsm harcban (421)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!