A 'keszőce' C-F -nek is fejtörést okozhatott, mert a kese szóból származtatva fakó jelentést adott neki, de megjegyzi, hogy a szilvalére nem illik. Pláne nem a szilvalekvárra,
---
Bocs, de illik az. Nekem még a nagymamám magyarázta el, hogy miért keszőce. Mert fakó. A főzéstől kifakul.
"A magyar nyelv gyökből és képzőkből áll. Én annyit mondok, hogy a gyök elé is kerülhetnek képzők indokolt esetben, nem csak utána."
"Az első "gyökök", vagy gyök-előzmények tulajdonképpen egyetlen hangból álltak."
Így már világos! Tulajdonképpen kiderült, ugyan azon a hullámhosszon vagyunk, csak másképp fogalmazunk.
Igen az első gyökök egy, vagy két hangból álltak, és mindnek volt saját, önálló jelentése. Ezeket nevezem ősgyököknek. Ezekből épültek föl a későbbi két-háromhangú mai gyökök.
Az ősgyököket - eredeti, önálló jelentéssel - ma is megtaláljuk szavainkban méghozzá toldalékok formájában: -k, -t, -m... Persze, számos toldalék többhangú gyök, mint pl. -kány, -gat...
Miután a gyökök az ősgyökök összetételei (mint az összetett szavak), így természetesen egy ősgyök szükségszerűen kerülhetett előre, vagy hátra.
"Egy-egy-gyök utáni képző, átugorhat a gyök elé is,"
Nem a gyök elé ugrik, hanem a gyök első alkotója lesz. - leszámítva a szó elé kerülő igekötőket, mint toldalékok.
"Lásd szőkécske és keszőce esetében."
Ez egy különös szópár, és messze nem általános jelenség. - Legalábbis szerintem..
De vizsgáljuk meg jobban.
A szőke duplán is toldalékolt alakja a szőkécske » szőké-cs-ke. Vele semmi gond.
A 'keszőce' C-F -nek is fejtörést okozhatott, mert a kese szóból származtatva fakó jelentést adott neki, de megjegyzi, hogy a szilvalére nem illik. Pláne nem a szilvalekvárra,
Igaz, fakó híg, savanyított korpalevest is jelent, és a szlávban 'savanyú' a jelentése.
Amennyiben a kes, kese szóból származik (elfogadom), így keszőce a kese becézett alakja: kesz-ő-ce.
De a szőkéhez vajmi kevés köze van. Miért?
- Mert a szőke az szőke, a kese pedig kese. Ez két külön fogalom
- A 'szőke' emberre, a 'kes(e)/fakó' állatra, (átvitt értelemben ételre) vonatkozik.
- Nem is igazán egyezik a két szó alakja: szők(e) - kes. A szőke valószínűleg a 'sző' kicsinyítő képzővel ellátott alakja: sző-ke.
- Az S és az SZ hang nem cserélhető fel, mert más a jelentése.
Az S hang erőteljes légáramlást, annak hangjához hasonló súrlódást is utánzó hang, (süvít, sír, sikít, sikál, súrol., sürög, seper, sereg...) az SZ pedig gyenge (lég)mozgás hangja (sziszeg, szipog, szimat, szél, szellő...). Ezt a különbséget nyilván akkor alkalmazták először, mikor még csak hangok által kommunikáltunk, és a gyökök megalkotásánál még egész biztosan emlékeztek rá. (Több rokon , ill. átvitt értelmű jelentése is van: szá-r, szá-r(-az), szú-r, szé-r(ű), sza-r(u), sze-r(-el), szo-r(-oz), sző-r, szű-r...)
Az egy más kérdés, hogyan lett a kes gyök S hangjá ból SZ.
Szerintem a szó eredeti változata került át a szlávba, ahol képzettársítás útján a fakó, savanyú levest nevezték meg vele, s ott történhetett az alaki és tartalmi módosulás, kese » kiszeli, kiszelica, = savanyú, ami hatással lehetett az S hang megváltozására a mi szavunkban is.
(Jelzem, a magyar 'savanyú' szóban sem SZ hang van, hanem S... Tehát az S » SZ hangváltás nem a magyarban következhetett be)
Az ogur kb törzset, családot jelent R-törökül, a Z török verziója az oguz
--
Elárulom.
Egészen pontosan ágat jelent savaz. És az ÚESz csak valószínűleg nevezi meg finnugornak. Aradt meg.
ág = og
Az ág és az ég szavunk pedig egy eredetű, a hág és hegy szavunk köti őket össze. Magasra hág a nap. A hegyre hágunk fel. A hegy csúcsán van az éke, ahol az ég is van. Hegyesen süt a nap.
Aki nem hiszi, csapja fel az ÚESz-t.
ÚESz: ág:Valószínűleg örökség, az egyeztetés azonban vitatott. | 1 Örökség az ugor korból. | ≡ Vö. vog. (T.) taw ’ág’; osztj. (VK.) jăγi̮ ’ág okozta görbület, bevágás ‹pl. a deszka szélén›’ [ugor *ϑaŋɜ ’ág, gally’]. ⌂ A magyar szókezdő magánhangzó a szókezdő ugor *ϑ szabályszerű megfelelése; vö. még →akaszt, →ázik stb. 2 Örökség a finnugor korból. | ≡ Vö. finn hanka ’kampó; evezőtartó villa’ [fgr. *šaŋka ’ág, gally’].
ÚESz: Ég: Örökség a finnugor korból. | ≡ Zürj. (V.) si̮ne̮d ’kigőzölgés meleg időben, meleg pára a szabadban’, (P.) ’levegő’; finn sää ’időjárás’ [fgr. *säŋe ’levegő’]. ⌂ A magyar é (< *e) kialakulását a fgr. *ä hangból valószínűleg a tővéghangzó eltűnése és a szókezdő magánhangzó hangsúlyos helyzete magyarázza. A szóvégi g a fgr. *ŋ (> *ŋk)
ÚESz: Szőke A szócsalád alapja, a →sző² valószínűleg örökség az ugor korból. | ≡ Osztj. (V.) säŋki ’világos, tiszta; éles, vakító; fény ‹égbolté v. tűzé›’, (DN.)sȧŋkə ’világos, tiszta; fény; világosság, világ’ [ugor *säŋɜ’világos, tiszta’].
TAKÁCS = KÖTŐEzt támasztja alá a TAKács szó elemzése is. Az itt szereplő T+K szógyök megegyezik a KÖT szó K+T gyökével. A TAKács is KÖT, összeköti a szálakat - ezért szerepel az elnevezésében a K+T (T+K).
Pedig ez a szó is világszerte ott van a nyelvekben. Nem biztos hogy pont a "sor"-nál fogjuk megtalálni, hanem mondjuk egy másik szónál ami valahogyan kapcsolódik a sorokhoz/soroláshoz, teszem azt lehet ez a "rendez" vagy bármiféle rokon értelmű dolognál.
De legalább már kapisgálják hogy a SZER lehet hogy valahogy közösíthető a SOR dologgal.)) Persze nem hasadt meg itt semmi sem, csak a SZER/SZOR/SZÖR/ sokszorozást kifejező gyökszavunk nem csak SZ_R mássalhangzóvázon működik, hanem S_R vázon is gyakran ugyanez a történet. Mivel ezen gyökünkön rengeteg szó van, így több hangalak jöhet létre.
Mert azt mondjuk hogy SZOR(o)ZAT és SOROZAT , gyakorlatilag a mögöttes értelem pont ugyanaz, de így két szavunk van amit különböző szövegkörnyezetben használhatunk.
Még Afrikában is jelen, kinyarvanda "besorolás" : gushyra mu BYICIRO . Igekötő is ott sasol.
A szomáli nyelvben : "besorol" : kala SARRA Japánban a "besorolás" BUNRUI SURU amit már "suru" nélkül is használnak. De a japán SOR egyik szava : SHIRI-ZU Nincs messze a SOROZ szavunktól.
Bengáli SOROZAT az SIRIYA , török SIRA ugye SOR , üzbég nyelvben is van SARALANGEN ami "rendezve" azaz SOROL van a szóban. A "SAF" az inkább SÁV szerintem, mert csíkra/vonalra is mondják. De van nekik még SERIYA is.
És még egy török kifejezés : A most "te következel" és a "te jössz" kifejezésekre "senin SIRAN" amit mondanak, azaz játéknál akárminél épp ő van SORON most. Ezt is már ragozta a magyar nyelv. Csak ennél a kifejezésnél használják ebben a formában.
Az angol is átírta ezt másképp is, nem csak a tegnap írt módon : SORT szavuk például ami vagy 100 féle dolog is takar egyszerre, de magát a magyar SOR-T szót is, sorozatot is jelent...
"Még egyszer mondom, aki kettő, vagy annál több hangot tud kiejteni, azbármilyen sorrendben képes azt megtenni, ez NEM magyar nyelvi sajátosság."
Nem értettél meg.
A magyar nyelv gyökből és képzőkből áll. Én annyit mondok, hogy a gyök elé is kerülhetnek képzők indokolt esetben, nem csak utána.
A SZÖ/SÜ - gyök rokonértelmű, vagy tuljdonképpen ugyanaz, mint az ISZ/IZ/ŐSZ gyökünk.
Az első "gyökök", vagy gyök-előzmények tulajdonképpen egyetlen hangból álltak. Ebben az eseztben a "S".
Ezek elé is mögé is kerülhettek képzők.
Ez még nem hangátvetés, de megágyaz annak, hogy a későbbieket értsük. Egy-egy-gyök utáni képző, átugorhat a gyök elé is, ezel változatosabb lesz a szókincs és játékosabb is. Lásd szőkécske és keszőce esetében.
"Az alapja pedig az lehet, amiről beszéltem. Amikor hangokat nyomatékosítunk a magyarban, ösztönösen kétféleképp tesszük pl. szö, vagy esz - tehát nem csak balról jobbra, hanem jobbról balra is tudunk képezni hangokat."
Még egyszer mondom, aki kettő, vagy annál több hangot tud kiejteni, azbármilyen sorrendben képes azt megtenni, ez NEM magyar nyelvi sajátosság.
Két hangot ismétlés nélkül CSAK kétféle sorrendben lehet kiejteni: AB, vagy BA. Nincs itt semmilyen hangátvetés, egyszerűen ezek a lehetőségek vannak.
Amit Te nyomatékosításnak nevezel egy más kérdés (bár nem egészen világos, hogy mit értesz alatta, mert ezt még nem fejtetted ki, pedig szívesen venném, mert akkor akár közös nevezőre is juthatnánk...).
Egy szóösszetételben van egy alapszó - ez a második, és van egy pontosító, mely leszűkíti a fogalomkört, ez az első szó. A gyökök hangjainál ugyan ez a képlet érvényesül mindenféle képzelt hangátvetés és nyomatékosítás nélkül.
A CSuR-og gyöke esetében az alap-fogalom a folyamatos, gyorsan ismétlődő mozgás. Ez az R hang jelentése.
A CS pedig a víznek (is) jellegzetes hangja.
Az u pedig a távolabbi, ill. távolodó dolgok egyik hangja.
Tehát olyan folyamatos mozgásról van szó, amely vízre (is) jellemző és elfelé - jelen esetbe lefelé - történik.
A ReCS-eg gyökben a mássalhangzók fölcserélődtek, mégsem beszélünk hangátvetésről, és nyomatékosításról sem.
Egyszerűen a CS hang jelentése lett az alapfogalom, amely a víz hangjára emlékeztet, ahhoz hasonló.
Az R hang pedig az erőteljes, gyors ismétlődés hangjaként pontosítja, hogy itt másról van szó, ez a gyök egy kemény tárgy törésére utal.
"hangátvetés a sz -hangunk előtt és után, ill. klasszikus szóképzések előtte és utána:"
sz-ő
ő-sz
Én semmilyen hangátvetést nem látok csupán felcserélt sorrendet.
Nem is értem, mit jelent nálad a 'hangátvetés' kifejezés, kérlek magyarázd el, mert számomra nem világos. Miért használod ezt a szót? Mi az oka?
Mem korlátozódik a gyökök képzése balról jobbra irányba szerintem, mert nem sima ragasztó elv szerint működik a nyelvünk, hanem az értelem határozza meg mindig a ragasztási elvet.
Ha van egy hangutánzó szó pl. az "s".
jól láthatod magad is, hogy a füst szavunkban mennyire hátra kerül. A gyök tehát nem minden esetben eseik egyben a szó hangsújos részével. A hangi súlyt, akár el is vonhatják a képzők, ha az fontos. Akkor előre kerülnek.
"CzFg.: Keszőce: szónak mindkét értelmét véve gyöke a fakószint jelentő kesz,"
A keszőcének nyilván a kesz az eredete, mivel az előbbi egy toldalékolt változata. De a szőke nem kesz... Azaz nem egymásból keletkező szavak.
Az összetett szavak alkotóinak felcserélése nem zárja ki a jelentésbeli hasonlóságot, hiszen akár teljesen más hangsor (szóösszetétel) is azonos fogalmat takarhat.
Hozzászólásomban mindenek előtt arra céloztam, hogy a csere nem "mesterséges" (tudatos) cselekmény, azaz nem hangátvetés, hanem más elgondolás szerint alkotott szavak véletlen tartalmi és formai "egybeesése".
A pék-kép, kár-rák, tök-köt, mér-rém, rám-már, rút-túr és még sok tucat hasonló "szópár" esetében miért nem beszélünk hangátvetésről? Ugyanis ebből van több...
" Amikor hangokat nyomatékosítunk a magyarban, ösztönösen kétféleképp tesszük pl. szö, vagy esz - tehát nem csak balról jobbra, hanem jobbról balra is tudunk képezni hangokat"
Bárki, aki egynél több hangot képes kiejteni, az mindkét sorrendben képes azt kimondani. Ez nem különleges képesség.
Az ősember számára viszont a természetes kiejtés - ahogyan a gyereknél is - a SZÖ volt, és még ma is az, ha spontán egy SZ hangot akarunk kiejteni, mert ehhez kell a legkevesebb artikuláció. Amikor a mássalhangzóval valamilyen hangor kívánunk utánozni, akkor már nem mindegy, milyen magánhangzót ejtünk utána, mert az a magánhangzó jellemző lesz arra a természetes hangra, amit utánzunk. ZÚg, ZIzeg, ZÖrög, ZÜmmög... BÚg, BÓg, BÉget... CSAp, CSUrog, CSIpog, CSEpeg,
Ilyenkor a mássalhangzó elé soha nem kerül magánhangzó.
Magánhangzó után akkor kerül mássalhangzó, ha valamilyen érzelmi megnyilvánulás történik, s a kiejtett magánhangzót "elfojtjuk" vele. Pl.szúró vagy más fájdalom esetén: iiijjj, ááájjj...
" Ősi alapelvünk, ugye, hogy egy egészhez két fél kell..."
Az ősember nem foglalkozott ilyen filozófiai kérdésekkel, mert az agya még képtelen volt erre, viszont már hangok segítségével is, kiegészítve testbeszéddel megpróbálta a társas kapcsolatban fellépő legszükségesebb gondolatokat a másik tudomására hozni, ahogyan ezt az állatok is megteszik. Ennek a folyamatnak talán legfontosabb állomása a mássalhangzók (kezdetben csak egy-kettő, később egyre több) kommunikációra (tárgyak, jelenségek, mozgások azonosítására) való felhasználása jelentette.
"ug r ó - r úg ó / rugó"
Az ugrik és a rúg két különböző fogalom még akkor is, ha mindkettőt lábbal hajtjuk végre. Ugye, a fen és a ken is különböző dolog, pedig a cselekvés még jobban is hasonlít egymásra, mint az előbbi kettő. A két szó egymástól függetlenül jöhetett létre, a hasonlóság természetes velejárója annak, hogy, hogy szükségszerűen azonos hangokat használtak föl a szavak megalkotásakor, hiszen mindkét esetben hasonló mozgást kellett megnevezni.
Sajnos C-F annak ellenére nem ismerték föl a gyökök keletkezésének módját (azt, hogy önálló jelentésű hangokból a mai összetett szavaknál alkalmazott módszerrel új fogalmakat alkottak) annak ellenére, hogy már ők is felismerték a hangok önálló jelentését. Nem vették észre, hogy a gyökök valójában mozaikszavak, azaz összetett szavak.
Jobbára latinból eredeztetett angol jön, már amennyiben a ragozott magyar kifejezések átírásai latinnak számítanak.)) Kezdjünk egy jó kis trágárkodással:
FUCKCREAM : geci ------ Erre van még jó pár szavuk, és ebből a szóból megtudhatjuk a FUCK dolgot is hogy micsoda. Ugyanis a kifejezésünk FASZKRÉM , végül is nevén nevezi a történetet (magyarul)
Azaz a FUCK--FASZ volna eredetileg. Ez a megváltozott kiadás, latin "fucc" formára vezetik vissza (már akik oda) ami a fasz átírása. De végül is a FUCKER---FASZOL Magyar a gyökér is, mert FESZ-ÜL
BRAISED : dinsztelt, párolt (hús,stb...) ------- PÁRÁSÍT a konkrét kész magyar szavunk. A biztonság kedvéért a kezdőhang P az B-re lett cserélve.)) Franciára (is) vezetik vissza, de igazából nem tudják eldönteni. Hát mert nem jó helyen nézelődnek.)) Már a nyelvünk képezte/ragozta szó elváltoztatva.
SERIALIZE : sorban elrendez , soros művelet ---------------- Ne ijedjen meg senki, ez nem "olyan" Soros művelet.)) A szavunk amúgy a SOROLÁS , az elváltoztatott hangalak ellenére kiválóan látszódik a szóban a SOR utáni magyar nyelven létrehozott toldalékolás. Igeképzés, főnévképzés. Az olasz/francia SERIAL amiből származtatják , mármint a magyar SOROL szavunkból.)) Mert az pont az.
FROG (1) : béka --------- Ez elsőre lehet furcsának fog hangzani, de ez a FOROG szavunk . Patakparton , fűben ugrándozik előre a béka, ugyan mikor és hol forogna?... Aha, csakhogy a vízben nő fel jut eszembe, és a junior béka (ebihal) az ha valaki lát ilyet az tapasztalhatja hogy forog a vízben mint a veszedelem.)) Még juniorként nevezték meg és magyarul !
Persze a mi békánk hangutánzó (brekk) , de az angol a mozgását nézte. Régebbi békáik : FROGGE, FROGGA, régi germán FROCK és FROGGŐ, azaz FOROG és FORGÓ, itt minden magyar teljesen.
Van POGG és POGGE is, de azt totál hibásan keverik ide, mert az már egy másik szó lesz és az épp a BÉKA szó átírása. BÉKA- POGGE torzítás. Ez nem a forgás szava.
Ez a FROG még egyéb más dolgokat is jelent, például itt is forgásról van szó :
FROG-POINT : keresztezési csúcs --------- azaz a forgási pont ez, a FORGÓ-PONT lett FROG-POINT átszerkesztve...
Az alapja pedig az lehet, amiről beszéltem. Amikor hangokat nyomatékosítunk a magyarban, ösztönösen kétféleképp tesszük pl. szö, vagy esz - tehát nem csak balról jobbra, hanem jobbról balra is tudunk képezni hangokat. Mert ez már "hangkép" kétféleképp mégis egy. Ősi alapelvünk, ugye, hogy egy egészhez két fél kell... Ez a két gyök, tehát azonos jelentéssel bír. A szö elé és után is helyezhetjük a képzőket.
--
hangátvetés a sz -hangunk előtt és után, ill. klasszikus szóképzések előtte és utána:
Szerintem pedig létezik. Nem értettél meg, de talán még senki nem is jött erre rá.
Az alapja pedig az lehet, amiről beszéltem. Amikor hangokat nyomatékosítunk a magyarban, ösztönösen kétféleképp tesszük pl. szö, vagy esz - tehát nem csak balról jobbra, hanem jobbról balra is tudunk képezni hangokat. Mert ez már "hangkép" kétféleképp mégis egy. Ősi alapelvünk, ugye, hogy egy egészhez két fél kell... Ez a két gyök, tehát azonos jelentéssel bír. A szö elé és után is helyezhetjük a képzőket.
ug r ó - r úg ó / rugó
Tehát az "üg" mint pl. üget szógyökünk elé és mögé is mehet a rezgést jeklentő r képző.
CzF.: Rúg: Ezen ige, mint alapértelme mutatja, úgy látszik nem egyéb, mint hangáttétellel:ugor vagyis, ugr, minthogy az állati rugás mindig kisebb-nagyob ugrással történik, honnan neki rugaszkodni valaminek am. ugrándozó léptekkel neki iramodni. Erre vonatkoznak az ily átv. értelmü mondatok: Mennyire rúg a költség?
CzF.: Ugrik: E szerint ugrik hangvetés által urgik-ból származhatott. Ezt bizonyítja főleg a Vámbéry följegyzette csagataj irga-mak = ugrani. Egyébiránt Miklosich szerént régi szláv nyelven igrati am. ugrálni (salire, hüpfen). Alapfogalomban rokon hozzá szintén átvetett rúg, minthogy a rúgás csakugyan a lábak fölugrása v. ugratása által történik.
CzF.: ügy: Mennyiben az ügy általán bizonyos cselekvési mozgékonyságot igényel, s azzal szokott járni: innen azon hasonló hangu gyökökkel rokonítható, melyek folytonos, vagy élénkebb mozgásra vonatkoznak, mint az üdő és ügetszók gyökei üdés üg, t. i. se rokon d, g, gy,hangok fölcserélésével, és vég elemben azűz (= ü-öz) ige. Hogy pedig az ügy szóban az élénk mozgékonyság, és tevékenység alapfogalma rejlik, bizonyitják származékai, u. m. ügyes, aki czélszerüleg működni, forgolódni tud valamely dologban, mint a német gewandt, a wenden gyöktől; ügyetlen, azaz, tehetetlen, forgolódni nem tudó; ügyekszik, azaz, erejét megfeszitve sürög-forog, iparkodik.
"Én is ebből indulok ki, de egyfajta természetes szinesztéziaként, illetve összérzékszervi asszociációkat társítanék inkább az egyes hangokhoz."
Ezt egy későbbi fázisnak tulajdonítanám, mikor az emberi agy képes volt az asszociatív gondolkodásra, és a meglévő "szavakat" (szókezdeményeket, eleinte hangokat) más dolgokra is használta az eredetileg megnevezett dolog valamilyen tulajdonsága alapján. Pl a tanya-tányér-tenyér esetében a szavakat az alaki hasonlóság köti össze. Mindhárom sík, nyitott terület. (Az NY hang eleve valamilyen képlékeny, szétterülő, szétnyúló dolognak a hangja: nyál, nyúl, nyél, nyak, nyámmog, nyüszít, nyit... így a T hanggal együtt olyan földterületet jelentett, mely megfelelt ezen kritériumoknak.
Persze, itt már háromhangú, azaz két korábbi egy-két hangú ősgyökből összerakott "összetett szóval" állunk szemben.
Hasonló a helyzet a piros szóval, ahol a színt a tűzhöz (annak színéhez) hasonlították elődeink (A pir ugyanis 'tűz' jelentésű szó..., így a piros valójában tüzes-t jelent.)
Ugyancsak igaz a veres-re is, ami a vér színét eleveníti föl. Veres-véres.
Nyilván lehetett az ősgyökök (hangok) idejében is élni ezzel a lehetőséggel, minden bizonnyal olyan dolgokat is megnevezhettek egy-egy hanggal, amit csak képzettársítás útján lehetett megtenni. Azonban erősen korlátozott számban fordulhatott elő, és nem tartom jellemzőnek.
"Nagyon érdekes nyelvünkben, hogy a hangokat tulajdonképpen betűképük szerint is kimondjuk gyökszavaink némelyikében. sz-betűt így "szö", vagy "esz" ezekkel pedig rokonértelmű szavakat állítunk elő, de ugyanaz a gyök tulajdonképpen."
A mássalhangzók kiejtése rendszerint úgy történik, hogy a kiejtett hangot egy magánhangzó követi. Ez a természetes módja a kiejtésüknek, a gyerek is ezt a természetes kiejtést követi, szö, tö, pö... (nem kell rajta gondolkodni, így jön elő...)
Ha másképp ejtjük, akkor sok esetben két, külön jelentésű hangból raktuk össze, hiszen a magánhangzóknak is van önálló jelentésük. Sőt, először a magánhangzók jelentettek valamit mielőtt a mássalhangzók megjelentek volna. Érzelmeket, vágyakat fejeztek ki, figyelmet keltettek. Így lettek a fontossági sorrendben az elsők közt a rámutatás első szavai is magánhangzók. (A, E, I...)
Persze, sokféleképp lehet magánhangzókat kiejteni, ezernyi átmenet lehetséges, és nem tudjuk, mikor "tisztult" ki a mai hangzásuk olyanná, amilyen. (ma is sokféle árnyalat van még forgalomban más nyelvekben, de még a magyarban is (zárt és nyitott E hang). Kisebb mértékben igaz ez a mássalhangzókra is.
Itt jegyzem meg, hogy én a mássalhangzókat két csoportra osztom: hamis és valódi mássalhangzók. Az előbbieket gond nélkül ki lehet ejteni segédhang nélkül, (S, SZ, Z, R, V,...) az utóbbiakat csak valamilyen segédhanggal (T, P, K, B, C, M...)
Amikor a mássalhangzók - mint hangutánzók - megjelentek, valószínűleg a magánhangzó is szerepet kapott az utánzásban, a minél hűségesebb hangvisszaadás miatt egyben a beazonosítást megkönnyítendő. Ugye, nem mindegy, hogy valami ZÜmmög, ZIzeg, ZÚg, ZAjong. Vagy: CSAp, CSÖpög, CSÚszik, CSÍp, SIkít, SÚrol, SEreg(forog)..
Ha a magánhangzó elől van, szinte biztosak lehetünk abban, hogy önálló jelentése van: itt, ott ez, az, ide, oda, eme, ama, erre, arra, al(á), el, innen, onnan, ős, esz(ik) isz(ik) él, ... Ugye, világos a magánhangzók rámutató jelentése...
"Ez a jelenség szerintem a mintája magyar nyelv játszi hangátvetéseinek, mert így is megtartja az alap etimon a jelentését."
Szerintem nem létezik hangátvetés, ha felcseréljük a hangokat, megváltozik a gyök jelentése. Azaz egy másik szót alkotunk.
A hangok valójában kezdetleges szavak (jelentésük van, valamit megneveztek velük). Amikor őseink két hangot (kiejtett mássalhangzót egy hangnak veszek) akkor összetett szavakat alkottak.
Pont úgy, ahogyan ma is tesszük. A második hang adja az alapértelmezést, az első pedig valamilyen fontos jellemzőjére utal az újonnan megnevezett dolognak.
Pl. Azt mondom fejfa, akkor alapvetően egy fából készült tárgyról beszélek, és ezt a tárgykört szűkítem le a 'fej' szóval jelezve, hogy olyan dologra gondolok, amit a halott fejéhez tesznek.
De mennyire más a jelentése, ha megfordítom a szórendet: Fafej... Lásd még vasbeton-betonvas, talpfa-fatalp, ciőfelső-felsőcipő (kalocsni) gépíró-írógép, papírhajó-hajópapír (napló), gumibugyi-bugyigumi, húsleves-leveshús...
Természetesen az összetevők jelentése a fordított sorrendben sem változik meg.
A továbbiakra azt tudom mondani, hogy egyfelől a hangok nem egy konkrét dolgot jelentettek, hanem összetartozó fogalomkört, hiszen az utánzott hang több, hasonló tárgyra és a hangot generáló mozgásra is használatos volt, így ma már sokféle árnyalata ismert. Ehhez kapcsolódik a különböző tulajdonságaik alapján asszociált (más dolgokra vonatkozó) jelentések sokasága.
"A lényeg, hogy a magyar nyelv tapasztalati élményeket lefestő képes beszéd."
Ez igaz más nyelvekre is. Ezért lehetséges, hogy a különböző nyelvek szavainak egy része hasonló hango(ka)t tartalmaz. Ugyanakkor az is igaz, hogy a különbséget a más elgondolás szerint összerakott szavak adják. Pl a magyar tűz és pir ugyanazon dolog megnevezésére szolgál, mégis különböző hangokból épül föl. Valószínűleg így jöttek létre a rokonértelmű szavak egy része is.
"Mégpedig úgy, hogy először nem is önmeghatározás volt, hanem annak jelzése, hogy itt vagyok, jelen vagyok. Az „E” közelre mutató szavunkból eredően."
Magam is így gondolom.
"Lásd: E + "mgh""
Ez az "mgh" nekem megfoghatatlan, úgy is mondhatnám értelmezhetetlen. Nem tudok hozzárendelni semmilyen jelentést, vagy jelentéshalmazt. Főleg a G hang kakukktojás, mivel az csak jóval az M és a H hang után jelenhetett meg, hiszen azt sokkal bonyolultabb artikulálni. A gyerek is nagy valószínűséggel az M hangot (a mássalhangzók közül) fogja először kiejteni. Ebből következően az M hangnak már önálló jelentést kell tulajdonítani a G hang megjelenése előtt is.
Ugyanakkor igaz, hogy személyre (is) vonatkozhatott, gondoljunk a baba első MA, MAMA szavára, amivel minden bizonnyal a rendszerint közelében levő anyját szólította, nevezte meg. (minden más tárgyat az A hanggal jelölt: A...A...A...)
És az ÉN szóban nem is az M, hanem a szintén későbbi N hang szerepel...
Egyáltalán nem tartom valószínűnek a két hang felcserélhetőségét.
A közelre mutató szavunk az E vagy veszély/figyelemfelhívás esetén I volt, így önmagában. Még ma is előfordul: E helyen, E korban...
Minden más összetett "szó", ahol a mássalhangzó a saját jelentését kölcsönzi az összetételnek, a gyöknek: EZ, ERRE, EME, IDE, ITT...
Az is igaz, hogy az M hang ma birtokos jelzőként funkcionál, s ez kiváló kiindulópont korábbi jelentésének tisztázásához, hiszem évezredek óta nem változhatott meg.
A toldalékaink zöme ma is egy-két hangú ősgyök, őrizve egykori jelentésüket.
A kicsi gyerek MA, MA-MA szava - mint fentebb említettem személyre vonatkozik, olyan személyre, aki az övé, akit "birtokol", aki a sajátja és senki másé.
Ez a tudat a gyereket végigkíséri egész életében, így az M hang (mivel nem igazán hangutánzó, bár az is lehet: mammog, málé, málik, méz...) az anyakép révén a birtoklás kifejezője lett.
Ezeket a változatokat meg kell tudni magyarázni, nem elég csupán változatoknak nevezni. A hangok önálló jelentésének ismerete segít ebben eligazodni.
Pl: adod-adol-adsz szavak -D, -L, -SZ hangjainak eredeti jelentése - az a hang, az a jelenség, amit utánoztak vele - jól kiérződik a szavak értelmének boncolgatásakor:
Az 'adod' szó egy konkrét tárgy átadását jelenti ahogyan a D hang is egy egyszeri jelenség hangja: durran, dong (ha megütsz egy üreges tárgyat), dobban, dob...
Az 'adol' szóban az L hang a légies, könnyed jelentése érződik, (levegő, lélek, lebeg,...) s a szó jelentése is hasonló, nem egy konkrét cselekvésre vonatkozik, és nem is annyira dinamikus..,.
Az 'adsz' szóban az SZ hang kissé dinamikusabb, folytonos cselekvésre utal, (lásd szél, sziszeg, szelel, szalad) éppen ezért ez sem egyetlen cselekvést, hanem inkább adományozási folyamatot fejez ki, de az 'adol'-hoz képest határozottabb értelemmel.
A TE szóban a T hang az érdekes, (az E-t kitárgyaltuk). Ez a földre eső tárgyak hangja. Kiejtve Ta, To, Tu...
Sok tucat földdel kapcsolatos szavunk hangja: talaj, táj, (képzettársítás útján tál is) talp, tapos, tapad, tér, terem, terül, térül, tárul, távol, tav/tó, takar, támasz, talál, tanya, (képzettársítás útján tányér, tenyér), tarló, tarol, tart, taszít, tesz, teher, telek, telep, terep, temet, tipor, tiszta, tisztás, toboz, tojás (mindkettő a földre esik), tol, torma, tönk, torzsa, tova, túr, tunya, tik/tyúk (földön járó madár),
a gyök végén: itt, ott, és helyhatározó rag is. (Pécsett...) A sumerban is helyhatározó rag mint -TA (ki-ta = lent, földszinten, földön. A KI jelentése föld, kellemes hely.)
Ugyan ez a "képlet" más távolkeleti nyelvekben (japán, koreai..) is megtalálható
A KI egyébként élhető, kellemes környezetet (is) jelent. lásd kies táj, ill. ennek ellenkezője a kietlen.
Ezt sugallja a ki- igekötő jelentése is.
A "Hova mész?" kérdésre a paraszt egyszerűen így felelt: KI. Mármint a földre. Pontosabban a földnek azon részére, melyt művelt, ami az életet jelentette számára.
Az ősi jelentése tehát Földnek inkább az élhető, növény és állatvilágban gazdag részére vonatkozott, ami általában kicsi volt az egészhez képest. (Itt a K hang 'kicsi' jelentését látjuk)
Nos, a TE szó - a fentiek értelmében - olyan személyre, talán állatra is vonatkozott, aki/ami itt a földön elérhető közelségben (nem a levegőben, nem a vízben) volt jelen.
A történelem a tegnap politikája. Ezért igaz az a közhely, hogy a történelmet a győztesek írják. Feltéve, de meg nem engedve, szerinted ma milyen alapokon állna a tudomány, ha a nácik nyerték volna a világháborút? Tudomány lenne akkor is? Nyilván, csak épp másmilyen. A bölcsésztudományokat tudományt midig is befolyásolta, hogy milyen ideológiai befolyás alatt áll.
Szerettek tabusítani dolgokat, mert akkor ilyen nyilvánvaló dolgokat is ki lehet húzni a számításból. Pedig nem lehet.
Mi az a rendező elv, amely nagynépességű, befolyásos nemzetek saját történetükre kihegyezett tudományos narrativáit már csak a tevékenységük következtében is hatalmas szakirodalmát tökéletesen objektívvá teszi?
De ha neked a minősítésen túl, vannek ehhez saját "illatos" gondolataid is, ne fogd vissza magad!
Azt gondolom én is hogy a személyes névmások valójában ősi ösztönös mutatószavak . Ösztöni hangutánzóak.
A , AZ, EZ, ÍM, ÍME, ITT, OTT, IDE, ODA, NI, NINI, KI, BE, LE, EL AMA, EME, majd ÉN , TE, Ő , MI, TI, ŐK is így kezdhette pályafutását, és valóban számos nyelvben ezek a mutatószavak tűnnek fel a személyes névmásoknál. Kicsit ilyen nagyon kisgyerekes szavakat idéznek fel.
Az ŐK ugye rövidsége ellenére már többesszám képzetű. Az ÖN szó még érdekes, mert ez is egy ÉN valójában. Nem az 1.szám 2. személyű magázódós TE esetén, ott nem. De ilyenkor viszont igen:
ÖNMAGUNK vagy ÖNERŐ a saját erőt jelentené és mégsem ÉNERŐ , pedig akár lehetne. Főleg ha az ember saját magáról beszél, de az még ekkor is ÖN . Vagy az ÖNÁLLÓ is ilyen. És ez néha fordítva is igaz, mert az ÉN sem mindig csak saját magunk. Az ÉNKÖZPONTÚ az Ő is lehet. Neki is van ÉNJE .))
EGYÉN szó : EGY ÉN ----- minden egyén egy én. Sőt a KETTEN szó az KÉT ÉN De ha épp NÉGYEN vannak akkor már NÉGY ÉN is összejön.
És állítom több nyelv is így kezdett számolni hogy a magyar ÉN és TE van felhasználva az 1-es és 2-es számjegyekre. Nézzük ezt meg egykettőre :
Olasz : UNO , DUE -- ÉN és TE Angol : ONE , TWO ---- ÉN és TE Holland nagyon jó :
EEN és TWEE ---- azaz ÉN és TE Norvég is jó : EN és TO --- ÉN majd TE
Görög : ÉNA és DUÓ és még sok más helyen megvan.
És több nyelvben az ÉN fogalma a magyar EGY szóból van : latin EGO, feröer EG, JEG , görög EGÓ, izlandi EG vagy ÉG , luxemburgi ECH (tehát az ICH már sokat torzult) ...
A szláv EDEN és hasonlók is az EGY szavunkból lehetnek, talán épp az EGYÉN szó pontos használatával született...
"Én inkább afelé hajlok, hogy a dolgok megnevezése a rá jellemző hang utánzásával kezdődött."
Én is ebből indulok ki, de egyfajta természetes szinesztéziaként, illetve összérzékszervi asszociációkat társítanék inkább az egyes hangokhoz.
az "s" hangonkból lett a süvít, sisterg, sül, süt
Nagyon érdekes nyelvünkben, hogy a hangokattulajdonképpen betűképük szerint is kimondjuk gyökszavaink némelyikében. sz-betűt így "szö", vagy "esz" ezekkel pedig rokonértelmű szavakat állítunk elő, de ugyanaz a gyök tulajdonképpen. Ez a jelenség szerintem a mintája magyar nyelv játszi hangátvetéseinek, mert így is megtartja az alap etimon a jelentését. Ezért tudnak a gyerekek olyanjó kis beceneveket kitalálni. Öntudatlanul alkalmazzák a játékos szóformák végtelenített tárházát, ami tulajdonképpen a nyelvi alapunk.
A gyökök láncolata tehát el tud menni színbéli jelentések felé vagy formai jelentések felé, vagy mozgással kapcsolatos szavakká, vagy csak maradnak hangutánzók, de mindez hangokhoz társítva. Sokszor egy-egy gyökben több jelentés lehetősége is benne rejlik a képzés, mint egy kódot bontja ki a megfelelőt.
az s, sz hang esetében elmehetünk a színek felé: szürke, sárga
de elmehetünk a szikkadt, száraz értelmek felé is
vagy épp ellenkezőleg, szít, vagy szikrázik stb.
A lényeg, hogy a magyar nyelv tapasztalati élményeket lefestő képes beszéd. Egy kép pedig ezer szónál többet mond. :)
"Kétségtelenül ebből lett a mágus szó is, hiszen a magból ered és belőle nő magasra élet. A magban minden benne sűrüsödik, amik vagyunk, leszünk, tehát a magban benne sűrűsödik minden, ami magunkat jelent.
de nem a magban van a "varázslat ebben az esetben sem, hanem magában az "m" hangban, hiszen azt képezzük valójában tovább. pl. M - i = magunk"
Ez igaz, de nem szándékoztam ilyen mélyen az eredet nyomába eredni.
"A múltkor taglalt é -szavunkból jön minden, ami az élethez kell."
Ami természetes, ha arra gondolunk, hogy ez a hang (ill. a maga hangrendű hangok E, I)a közeli dolgokat jelentette. - EZ, ERRE, ÉN, ITT, IDE, IME... Természetesen az 'élet' is a közvetlen környezetünkben zajlik, azt éljük meg.
"Az én szavunk tehát azt jelenti, hogy "Emm" mint "M" = É + m (birtokos jelző) = magam = emmagunk = önmagunk"
Azzal a megjegyzéssel, hogy őseink nyilván nem birtokos jelzőként használták az M hangot, őseink képtelenek voltak ilyen szofisztikáit gondolkodásra.
Az M hang talán a legelső mássalhangzó, amit ki tudtunk ejteni (ezt egy majom is képes megtenni) és nem igazán hangutánzó, ezért az ősi jelentését elég nehéz meghatározni.
Persze, mai birtokos ragként való használata utal az eredeti (egyik, vagy már átvitt értelmű) jelentésére...
"A madár szavunkban szerintem így épül fel: ma+ dár - a szókezdő "ma": most és ma szavunk alapján a gyors mozgásra utal és ha belegondolunk ami most és ma van, az egy magunkhoz húzott időpillanat. A "dár" pedig - daru, dárda, tornyosul és turul szavunkból megfejthető: magasra törést, emelkedést jelent." A gyors, dinamikus, ismétlődő mozgás hangja az R. A gyök elején: rezeg, remeg reszket, rombol, rohan, a gyök végén: pereg, sürög, forog, túr, fúr, mar...
Miután mozgást is jelentett egykor, utóbb jellegében hasonló cselekvés jelölésére is szolgál mint igeképző.
Ugye, a Z hang is kifejez valamilyen, többnyire folyamatos, nem túl dinamikus mozgást, - ami átvitt értelemben "hasonlít" a zümmögésre- ezért az ilyen jellegű mozgások képzőjeként találkozunk vele: húz, néz, fáz(ik) nyúz, ágaz, meredez, repedez, evez, nyálaz, hámoz, élez, éhez...
A légies, könnyed dolgok hangja az L: lóg, leng, lebeg, levegő lélek, lehel, és a mozgást jelentő képző is ennek megfelelő: lépdel, másol, meszel, szelel, számol...
A 'madár' esetében az -er/-ár cselekvést jelentő toldalék, mint a fish-er, writ-er, med-er, ved-er, kav-ar, tak-ar szavak végén.
Tetszik a szófejtésed, bár nem mindenben értek egyet vele.
Mindenképp figyelemre méltó, hogy a legősibb "szavakat" Te is csupán egy-két hangként képzeled - szerintem nagyon helyesen, mivel hangsorok kiejtésére sem az agyunk, sem a hangképző szervek még nem voltak alkalmasak.
Ugyanakkor az "mgh" egy meghatározhatatlan hangnak tűnik számomra. (ami valójában más is lehetne)
Én inkább afelé hajlok, hogy a dolgok megnevezése a rá jellemző hang utánzásával kezdődött. Természetesen az utánzott hang mind a tárgyra, mind annak mozgására egyaránt vonatkozhatott, így a konkrét hang magát a tárgyat is és a mozgást is jelentette, sőt, hasonló (hangot adó) mozgásokat is. Pl. a Z hang a zümmögés hangja, s a zörög, zaj, zene, zúz, zizeg szavak gyökének egyik meghatározó alkotója.
Tehát egy (vagy kiejtve két) hang többjelentésű szóként funkcionált.
Természetesen azt is szem előtt kell tartani, hogy őseink biztosan nem olyan tisztán ejtették ki a hangokat mint manapság tesszük a magyar nyelvben. Erre igazolás az IPA (Nemzetközi fonetikai abc) még ma is kb. 100 különböző hangja.
Nem véletlen, hogy sok más nyelvben is hasonló hang szerepel hasonló jelentésű gyökben, mert pl a zümmögést nehéz lenne a K, T, N, S, P, B, C, D, F hanggal utánozni...
Felvetődik a kérdés, hogyan határozta meg magát és egyéb személyeket elődünk. A magyar nyelv azt mondja, hogy először az én és a te fogalmai alakultak ki. Mégpedig úgy, hogy először nem is önmeghatározás volt, hanem annak jelzése, hogy itt vagyok, jelen vagyok.
Az „E” közelre mutató szavunkból eredően: Lásd: E + "mgh" > *e-mg > *eng (engem) > en- és eg-.
(E formára más példák: dobb-an – dob-og; zizz-en – ziz-eg; lebb-en – leb-eg; stb.) [v.ö.: latin ego, mea, német Ich; ill. angol am, me, fr. aime] Az egyes szám második személy TE formája tkp. egy kibővített változata az *eng-nek. (Nagyon fontos a TE fogalma, mert elsősorban ehhez a személyhez szólunk, ha beszélünk.)
(Három személyragja van!!! [adod, adol, adsz]) A csettegő megszólító "T" + eng > *teng > ten és teg (téged; ten-magad, ten-fiad)
Hogy ez így volt e a különféle nyelvekben? Lássuk: Proto-IE: *eg'-, *eg'h- Meaning: pron. pers. 1 sg.
Hittite: uk, ug(g)a 'ich' (én) (Friedrich 232) Tokharian: A ñ-uk 'I' (én) (fem.) (Adams 265) Old Indian: ahám `I' Avestan: azǝm Other Iranian: OPers adam Armenian: es Old Greek: egṓ, egṓn 'I'; égō-ge 'I at least, for my part, indeed' Slavic: *āzъ, *ā Baltic: *aš, *eš Germanic: *ika Latin: egō
Már magában az indoeurópaiban is vegyes a képlet. Jelen van az en- és az eg-, ill. a belőlük alakult formák, ugyanakkor itt van a rámutató -az- forma is. Az Avesztában egyenesen "azǝm".
Праслав. *аzъ отличается своим вокализмом от родственных форм,...
(Az előszláv *аzъ hangzásában különbözik a többi alaktól.)
(Csak valószínűleg nem tudják, hogy miért...)
----------------------------------------
Proto-Baltic: *aš, *eš Meaning: I (én)
Old Lithuanian: eš Lithuanian: àš Lettish: es Old Prussian: as, es --------------------------------------- Proto-Germanic: *ika
Gothic: ik Old Norse: ek Swedish: jag Old English: ic English: I Old Saxon: ik Middle Dutch: ic Dutch: ik Middle Low German: ik Old High German: ih Middle High German: ich German: ich
De az a zseniális matematikai szisztéma amiről szóltál és a magyar nyelvet jellemzi, ezzel lesz tökéletes:
A legősibb névszókra (gyökökre) alkalmazott szabályos képzéséből létrejött véghangzó újabb szabályos hangi módosulásával létrejön egy új szó, amit pedig újra és újra lehet képezni az előbbiek alapján.
Ez a szisztéma biztosítja a képzők sokféleségét, amelyben mégis rend van.
A misztikus így benne ez a magyarázásra alkalmas matematikai hálónak létrejötte, nem pedig amit sokszor tévesen egy szó mögé társítunk.
Így is megvan a kapcsolat a nagysággal, csak egy szóbokor kezdő lexikai egységének részeként, melyből a méret, mennyiség, magasság szavaink származnak.
Kétségtelenül ebből lett a mágus szó is, hiszen a magból ered és belőle nő magasra élet. A magban minden benne sűrüsödik, amik vagyunk, leszünk, tehát a magban benne sűrűsödik minden, ami magunkat jelent.
de nem a magban van a "varázslat ebben az esetben sem, hanem magában az "m" hangban, hiszen azt képezzük valójában tovább. pl. M - i = magunk
Az "m" "birtokosjelzőnk vagyunk" tulajdonképpen.
A múltkor taglalt é -szavunkból jön minden, ami az élethez kell.
Az én szavunk tehát azt jelenti, hogy "Emm" mint "M" = É + m (birtokos jelző) = magam = emmagunk = önmagunk
em(magunk) azaz a középünk (egonk) - azaz a belső magunk felé húzást jelent itt az "m" - ez a birtokos jelző magyarázata
meder szavunk jelentése is közepet jelent, csak nem pontba tömörülve, hanem mélyedésbe- erről a d képzőnk gondoskodik.
A madár szavunkban szerintem így épül fel: ma+ dár - a szókezdő "ma": most és ma szavunk alapján a gyors mozgásra utal és ha belegondolunk ami most és ma van, az egy magunkhoz húzott időpillanat. A "dár" pedig - daru, dárda, tornyosul és turul szavunkból megfejthető: magasra törést, emelkedést jelent.
Van egy akaratlan hangunk, mely akkor keletkezik, ha hirtelen mozdulatot teszünk. Ez lehet megindulás, megállás, vagy pl. lökődés következménye is. Keletkezésének oka, a tüdő normál helyzetbeni laza volta. Ha hirtelen és váratlan helyzetváltoztatásra kényszerül, a benne lévő levegő ki akar préselődni, ám azonnal meg is akadályozzuk. A hang nyögésszerű, de annál valamivel rövidebb ideig tart. Leírható úgy, mint: "mgh", vagy "ümmgh", "umgh". Állatoknál is megfigyelhető. Ha egy kutya megbotlik, nekimegy valaminek, ugyanezt a hangot produkálja. Mondhatni általános. Mivel emberi hang is, természetesen nem hagyták ki az ősök a "szótárból". "mgh": általánosan mozgásra, cselekvésre utaló szavak és ragok keletkeztek belőlük. mgh-ödni > műk-öd-ni, (műk-öd-és, műk-öd-ik > ködik, kodik gyakorítók) mgh > megy > megyen > *me'en > mén > men-eg-ül > menekül > menekvés men-et-ék > menedék, men-ít > ment > mentés, menteni, mentő, mentes -------------------------------------
Ragként: pisz-mog, dőr-mög, pus-mog, "RR"-meg > remeg, pacs-mag (főnévvé lett) Kevés szavunk van ilyen toldalékkal.
Néhány esetben átalakult: der-med, för-med, i-mád; i-nog, zsi-neg, ver-nyog, düny-nyög
--------------------------------------- A törökben -mak, -mek igeragként maradt meg, angol: make = tesz, német: machen = tesz, latin: ago-egi-actus, görög-latin: machina = gép (mozgó-működő), és a magyarban: MŰG, ebből: műk-öd (-ni, -és, -ik, innen a -kodik, -ködik, és a -kódik, -kődik összetett ragok), Valamint: megy, ige, stb szavaink.
Szerintem a mag-gar eredeztetés sokkal kézenfekvőbb, hiszen a -gar szó ma is használatos, a jelentése tömeg, nép. Lásd a hun-gar szóösszetételt, amelyben hun-nép fogalmazódik meg.
A GAR a sumer nyelvben is ismert volt 'sok' jelentéssel, ami jól kiolvasható a kis-gar = lánc, sorozat ill. a kur-gar = prostituált jelentésű szavak értelméből.
Más népnevekben is találkozhatunk a -gar szóval kissé más alakban. Pl. ujgur, onogur
A sumérban a MAH (mag) 'kiemelkedő', 'legfőbb' jelentésű szó.
A mag- szó jelentése: tudós, ismeretekkel bíró jelentésű, lást mág-us. (magus » magos » magas) Amúgy a (növényi) MAG az élet hordozója, átvitt értelemben az élet "tudója".
"Tehát Muager annyit tesz, mint magyar."
Nem teljesen, mert a M(u)ag-er szó gyöke minden bizonnyal a mag- , melybe bekerült egy "u" hang valamiféle "tájszólás" szerint, az -er pedig cselekvést kifejező toldalék. (Főleg a germán nyelvben gyakori)
Lásd fish-er = halászó (ember)
roller = gördülő (eszköz/jármű)
singer = éneklő (ember) / énekes
fleischer = hús feldolgozó/árús, mészáros
writer = író (ember)
meder = víz(el)vezető
veder = víztározó edény
kever = körbe-körbe "forgat"
Ha így bontjuk a "Muag-er" szót, akkor az nem népnévből, hanem közvetlenül a MAG szóból származik (ahogyan a magyar is) és olyan emberre mondhatták, aki a tudását használta, gyakorolta, esetleg tanított, így "tudós" jelentésű.
AZ ÜST és a FÜST közt szerintem közvetlen kapcsolat lehet. Már csak ezen jó néhány "latin" szavak alapján is, természetesen mind egytől egyig színmagyar kifejezés amelyeket a nyelvünk már készre ragozott.
A szokásos történet : magyar képezte, magyar ragozta . A latin csak elváltoztatta.
USTILAGO : bizonyos növény neve ------ csak így fordították akkoriban, de ez azt a bizonyos üszög dolgot takarja. A növény (egyik) jellemzője hogy egy bizonyos gombafaj rátelepszik és ettől idővel szürkés/feketés részei lesznek, és ettől úgy néz ki mintha megperzselték/megfüstölték volna.
Van nyelvünkben példa a füstből képzett növénynévre, elég csak a FÜSTIKE dologra gondolnunk. De van FÜSTIFECSKE is, csak meg kell nézni hogy milyen.
Tehát a "latin" szó USTILAGO azaz FÜSTÖLGŐ pontosan.)) Csak odaát átírták, jól látszik benne a ragozásunk is.
USTUS : égetett, megégetett ------- F hangot tegyük vissza a szó elejére és megkapjuk már jól átláthatóan a FÜSTÖS szavunkat. FÜSTÖS--USTUS átváltoztatás odaát, a mi szavunk amit már ragoztunk is nekik.))
USTULO : éget, megperzsel, eléget ---------- Ez már ugye itt ige, és a magyar(abb) szó is az, mert az a FÜSTÖLŐ szavunk pontosan, épp egymás alá sikerült kerülniük ahogy itt írtam, még jobban látszik hogy mi ez.)) Azaz :
FÜSTÖLŐ ----USTOLO változott át a latinoknál, már letoldalékoltuk készre nekik, látszik ami látszik.
Szikrányi kétség sincs hogy a magyar nyelv építette fel ezt a szót is, a szó toldalékolása már önmagában eldönt mindent :
USTULANDUS : égetendő , perzselendő ---------------- FÜSTÖLENDŐ(S) .)) Mi ezt már nem szoktuk a végén melléknévképzővel használni, azaz a FÜSTÖLENDŐ -------(f)USTULANDU(s)
A latin itt keni-vágja a magyar beálló melléknévi igenevet.))
Azaz a FÜST fogalma szülhette az ÜST edényt. A füstös edényt.
Még valamikor Kiss Dénes mondott valami olyasmit hogy minden nyelv egy rontott magyar. Erre igen jól ráérzett...
