A topic célja a BMW motorkerékpárok tulajainak és azoknak a szimpatizánsokanak az összefogása, akik szeretik ezt a motormárkát.
Szinte hihetetlen, hogy nincs ilyen Topic még!
Ugyanezek az adatok vannak nálunk is ha az asszonnyal motorozok. 1250 gsa 3,9 liter 390-es Duke 2,9 liter/100km. Max. 95 km/h tempo különben a feleségemet lefújja a menetszél a motorjáról.
Igen, az látszott rajtuk, hogy zavarta őket, hogy van náluk gyorsabb. Főleg az elől menő reagált idegesen, én ilyenkor inkább elengedem a gyorsabbat, könnyű ilyenkor hibázni.
Mondjuk pl Erdélyben nehéz lenne ilyen tempót menni, ahol bármelyik kanyarban ott lehet egy lovaskocsi, traktor, vagy egy lassú teherautó.
Én csak prosztovics felhasználó vagyok, így csak az érzéseimet tudom elmondani. A 19-es kerékkel a Gs (1150-1250-ig) magától megy be a kanyarokba, a 17-el meg bűvészkedni kell. Pedig most direkt fújtam az R 850 R első kerekébe (jobb lett), de még mindig tolni kellett a kormányt.
Na a Gs-en nincs tolásra szükség, akkor így pontosítok, és ezáltal nekem könnyebb a kanyarvétel vele.
Hogy extrém helyzetben melyik a jobb, azt nem tudom, pályára nem járok, országúton meg igyekszem nem feszegetni a határaimat.
Elmentünk Mosonmagyaróvárra feleségemmel megnézni egy gyönyörű állapotúnak hirdetett Monster 620ie-t.
A fiatal kereskedő srác is azzal fogadott, hogy nagyon szép.
A képek alapján sejtettem, hogy nem lesz hibátlan, a JSZP-n megnéztem az előtörténetét, már az is zaklatottnak tűnt - régóta nem lehetett gondos gazdája:
- 2003-as, 2008-ban került be az országba, 4 tulaja volt
- az utóbbi pár műszakin csak pár száz km-rel nőtt a futásteljesítmény, tehát sokat állt
- 2008-ban még szürke volt, azóta fehér, de nem írták át a forgalmiban
A képekről láttam, hogy kókány az első lámpa és a kipufogó is barkács meg nyilván nem is legális.
A valóság még szomorúbb volt:
- a képeken tiszta a blokk, de koszos, sárgás
- kérdezem, a kipu mennyire legális, van-e hozzá papír - azt mondta nem kell, mert most volt _nagyon_szigorú KPM vizsgán. Persze mondom, majd az osztrák rendőr fog elnézést kérni...
- a kupplungkar vége leesett, még nem volt ideje visszaszerelni (ugyanolyan gyártmány mint amit Tux cserélt le)
- a jobb telóból folyik az olaj - "csak egy szimering" mondja... de mondom olajos a fétárcsa és körbe az új gumi. Egyrészt veszélyes, másrészt megeszi az olaj a gumit. Ha a tárcsa olajos, akkor a betét is az, hivatalosan nem lehet tisztítani, cserélni kell, nyilván mindkét nyeregben. Ráadásul elég vállas a tárcsa, nem csodálkoznék, ha az is cserés lenne. A külső villacsövön láttam valami horpadást - fényképen is látszik a fénytörés, tehát kérdés, hogy változtak-e belül a méretek, lehet, cserélni kell azt is...
- a tákolt kipu bilincsébe beleütközik a fékkar - ez is átment a nagyon szigorú vizsgán
- az ülés meg a műanyagok valami kulimásszal lekezelve - ez valami filléres neppertrükk lehet, mindenesetre gusztustalan
- a műszerfalban a digitális kijelzők előtti fólia meghullámosodva
- A2-re van hivatalosan korlátozva, de most nincs benne a fojtás - én nem szeretem az ilyen okosságokat...
Most engedte le az árat 1,3-ról 1,05-re...
Mondom, ezért az állapotért ez nagyon sok. Ha belegondoltok, 1150-es BMW-k mennek ebben az árban.
A srác most már nem azt mondta, hogy milyen gyönyörű, hanem hogy ez már 20 éves, ez ilyen, az új meg 8millió - persze, a 600-as Ducati, mi?
Ezzel már nem volt kedvem vitatkozni, mondom gyere, nézd meg a 2005-ös BMW-met, és vessük össze a két motort...
Itt már nyilvánvaló volt, hogy nem lesz biznisz, pedig még meg sem néztem, mitől van lenyúzva a kipu a bal oldalon - trükkös az ilyen, miért nincs arról az oldalról fénykép - meg már be sem indítottuk.
Én szeretek ilyeneket megnézni, tanulságos tud lenni, de szomorú is, lehet, hogy valaki sok pénzért lesz átcseszve... :(
Az eszem nekem is a vstromot mondta előző motornak, mert az nem romlik el és alig fogyaszt. Mentem eggyel, kb ebben ki is merültek számomra a jó tulajdonságai. Igaz, azon épp égett a csekkendzsinnnn.
Abban a letolásban volt egy kicsi csalás szerintem. Látszik, hogy ismeri ezt az utat. A sportmotorosok mozdulatain is látszott, hogy ől szegények az életükért mentek :) De csodás példa arra, hogy 80 lóerő (maradéka) mire elég.
Erre mondta, hogy valamelyiken látott egy matricát, amire az volt írva, hogy "Ronda, de amikor megelőzlek majd, még csúnyábbnak fogod látni." Vagy valami ilyesmi.
"Egyébként a 17-es első kerék a baj, ahogy zöld_I is írja, amivel a kanyarokban soha nem tud a Gs 19-es kereke nyomába érni, már ha szeretsz kanyarodni."
A 19-es kerék elég erőteljesen a kanyarodás ellen dolgozik, csak mondom.:) Az azért jó, mert jobban simítja az úthibákat, és jobban stabilizálja a motort egyenesen haladásnál. Amire a GS-nél a futómű geometriája miatt erőteljesen szükség is van. A GS annak ellenére kanyarodik jól, hogy 19-es kereke van, és nem azért. Mondjuk a korábbiakon segítenek valamit a virsli gumik is, de próbálj csak meg döntve gyorsítani mondjuk lámpától indulva, aztán nézheted a sárga lámpát, ahogy villog.
Ha szeretsz kanyarodni, akkor a 17-es kerék a jó választás. Csak azzal egy kicsit dolgozni kell.
Az almát a körtéhez? Nyilván nem egy ligában játszanak. Szépen fertőz a Gs, a Dl-esek mind Gs-t vesznek előbb utóbb. Pláne, ha 2 személlyel utaznak. És onnan már nincsen visszaút, belekóstoltak a jóba. Bocs, hogy neked mondom, magam is fertőzött vagyok, bár Dl-em nem volt.
Azért az szép volt, amikor letolta a sportmotorokat. Egy ekkora dromedár, és milyen szépen befeküdt a kanyarokba. Gondolom azok megálltak egy kicsit gondolkodni, hogy mi is volt ez, Ufó?!
Ha már fogyi bajnokot keresel, házon belül ott az F 700 Gs (650 Gs Twin, 800 Gs) , ami tartós Rotax blokkal van szerelve, és 210 kiló. Az a másik jó ajánlat ma ár-érték arányban. Persze itthon nincsen belőle nagy választék, mert a boxer elnyomta, na meg a Dl 650.
Nekünk volt F 650 Twin, ami a párom tempójánál 3,6-ot evett. Ja és a kanyarokban nagyon jól megy, és még rugót sem kell benne cserélni. A szélvédelme egy Airflow plexivel kitűnő. Ha megöregszem olyat veszek, addig meg riogatom a népet a Hannibállal. Ma is egészen szépen nyílt a sor, amikor a tükörben megjelentem, azért a GSA az tekintélyt parancsoló.
"hihetetlen mennyivel kisebb könnyebb mint az enyém" - ez egészen addig igaz, amíg nem döntöd el álló helyben, illetve amíg nem indulsz el vele.
"-2 lit kevesebbet tankolt." - ez így nem releváns, ha 100 km-ént álltatok meg tankolni, akkor ez rengeteg, ha meg 400 km-ként akkor nem igen számít.
Ispánt sokan ismeritek, ahogy öregszik egyre jobb fogyasztásokat produkál a v-stromokkal, a régi 2005-ös is 4,5l körül, míg az újabb 2017-es 3,7-3,8l eszik 100 km-en. Az az én vizes GS-emhez képest 1l minden 100 km-en. Az egy év alatt az én használatomban 100-120l benzin !
Ennek ellenére nem vennék v-strom 650xt-t, mert minden sokkal rosszabb rajta, nincs fék, nincs futómű, már új korában érdemes a gyári rugókat lecserélni, álló helyzetben egy bizonyos szögnél megdől, nincs az az isten, hogy megtartsa egy átlag ember (ott a GS még simán erőlködés nélkül visszaállítható)
Korábban meg lettem kritizálva, hogy egy-egy tankolásból mondok tizedes fogyasztásértéket. ezért rögzítettem a tankolásokat, hogy legyen nagyobb statisztika.
Én is úgy látom, az 1150 (Rockster) nem nagyon tud 5 alatt fogyasztani, ha nézegetem a spritmonitor.de adatait, kb másnál is ez a helyzet.
Ha nem gyorsultam 100 fölé, akkor sem volt takarékosabb.
Jellemzően 100-120 között van az utazóm, országúton járok, csak egyszer mentem gyorsforgalmin 150-nel pár tíz km-t. Viszont meglepően jól ment ott a gép.
Amikor megvettem, 210 km után gyulladt ki a sárga lámpa, most 250-260. Elfogadtam, hogy ez ilyen.
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a segítőkészséget: gondolatokat, felajánlásokat! Azt igen nagy megtiszteltetésnek tekintem, ha valaki felajánlja a motorját kipróbálásra, ez egyáltalán nem elvárható és igen nagy jóindulatra és bizalomra vall.
Zöld_I és Dreamfactory - nagy köszönet!
Ahogy várható volt, többségben vannak a GS mellett érvelők, de én értem tcaoe és Horvát István logikáját is. Szerintem is vannak olyan helyzetek, amikor a sima R jobb lehet, az érvek, szempontok elhangzottak, mindenki tudja mérlegelni, mi mennyire fontos neki.
Persze a személyes kipróbálás a tuti, de nem baj, ha az ember felkészülten megy, tudja mire kell figyelni.