"BOLDOG KARÁCSONY
Az Általános Kohó és Öntöde Művek kutatólaboratóriuma nem volt messze az iliumi
üzem főbejáratától: vagy egy saroknyira az igazgatósági parkolóhelytől, ahol dr.
Breed leállította a kocsiját.
Megkérdeztem dr. Breedtől, hányan dolgoznak a kutatólaboratóriumban.
- Hétszázan - felelte -, de alig százan foglalkoznak tényleges kutatómunkával. A
többi hatszáz, hogy úgy mondjam, a háztartásban dolgozik, és én vagyok a
házvezetőnő.
Mikor a gyár utcájában belefolytunk az emberáradatba, mögöttünk egy nő boldog
karácsonyt kívánt dr. Breednek. Dr. Breed nyájasan hátranézett a keletlen
tésztatengerbe, és az üdvözlőben bizonyos Miss Francine Pefkót ismert fel. Miss
Pefko húszéves volt, üresen csinos és egészséges - unalmas átlag.
Dr. Breed karácsonyi nyájasságától vezérelve hívta Miss Pefkót, tartson velünk.
Miss Pefko, közölte, dr. Nilsak Horvath titkárnője. Aztán elmondta, kicsoda Horvath.
- Híres vegyész. A felületi rétegek kémiája a szakterülete. Ő az, aki olyan bámulatos
dolgokat csinál filmekkel.
- Mi újság a felületi rétegek kémiájában? - érdeklődtem Miss Pefkónál.
- Uramisten, engem ne kérdezzen - felelte. - Én csak lekopogom, amit diktál. - Aztán
elnézést kért, amiért Isten nevét a szájára vette.
- Ó, maga biztosan sokkal többet ért, mint amennyit bevall - modta dr. Breed.
- Nem én.
Miss Pefko nem szokott ilyen dr. Breed-fontosságú személyekkel csevegni, és most
zavarban volt. Pipiskedve lépegetett, mereven, mint a csirke. Mosolya üveges volt, és
kétségbeesetten kutatott az agyában valami mondanivaló után, de nem talált benne
mást, csak használt papír zsebkendőket meg divatékszert.
- Nos - mordult fel beszélgetősen dr. Breed -, hát hogy tetszik magának minálunk?
Mióta is van itt?... Már majdnem egy éve?
- Maguk, tudósok, túl sokat gondolkodnak - fakadt ki Miss Pefko. Gügyén nevetett.
Dr. Breed nyájassága üzemzavart idézett elő az idegrendszerében. Már nem volt
ura a szavának. - Maguk mind túl sokat gondolkodnak!
Egy kifulladt, reménytelenül kövér nő mocskos kezeslábasban trappolt mellettünk,
és meghallotta, mit mond Miss Pefko. Megfordult, szemügyre vette dr. Breedet,
tehetetlen szemrehányással mérte végig. Utált mindenkit, aki túl sokat gondolkodik.
Pillanatnyilag benne láttam az emberiség méltó képviselőjét.
A kövér nő arvkifejezése azt sugallta, hogy ott helyben becsavarodik, ha bárki még
egy szemernyit mer gondolkodni.
- Szerintem - mondta dr. Breed - előbb-utóbb rá fog jönni, hogy mindenki
ugyanannyit gondolkodik. Csak a tudósok egyszerűen így gondolkodnak mindenről,
mások pedig amúgy.
- Hrm - gurgulázott üresen Miss Pefko. - Amikor dr. Horvath diktál, tisztára olyan,
mintha idegen nyelven mondaná. Nem hiszem, hogy megérteném, még ha egyetemre
járnék, akkor sem. És közben lehet, hogy olyasmiről beszél, ami fenekestől felfordít
meg kifordít mindent, mint az atombomba.
- Amikor hazamentem az iskolából, anya mindig megkérdezte, mi történt aznap, és
én elmeséltem - mondta Miss Pefko. - Most meg hazamegyek a hivatalból, anya
megkérdi ugyanazt, és én csak annyit tudok válaszolni - Miss Pefko megrázta a fejét,
bíborszín ajka ernyedten megrebbent -, mittudomén, mittudomén, mittudomén..
- Ha nem ért valamit, unszolta dr. Breed -, kérje meg dr. Horvathot, hogy
magyarázza el. Remekül magyaráz. Dr. Hoenikker mondta mindig - fordult hozzám -,
hogy az a tudós, aki egy nyolcéves gyereknek nem tudja megmagyarázni, mit
csinál, sarlatán.
- Hát akkor én a nyolcévesnél is butább vagyok - kesergett Miss Pefko. - Én még
azt sem tudom, mi az a sarlatán."
/Kurt Vonnegut: Macskabölcső - 15. fejezet/
I'm a Prince, Please Kiss Me!
