Néhányan azt mondják, közel a vég.
Néhányan azt mondják, meglátjuk még az Armageddont.
Remélem, tényleg így lesz.
Biztosan jól jönne egy kis vakáció ebből
A lószarból, harmadosztályú cirkuszból, torzszülöttek előadásából
Itt, ebben a reménytelen kibaszott Los Angeles nevű lukban.
Egyféleképpen lehet csak segíteni: elárasztani ezt az egészet.
Bármilyen kibaszott időben, bármelyik kibaszott napon.
Tanulj meg úszni, majd találkozunk lent az Arizona-öbölben.
Félted az alakodat és
Félted a fehérkávédat és
Félted a peredet és
Félted a parókádat és
Félted az antidepresszánsodat és
Félted a pilot-odat és
Félted a szerződésedet és
Félted az autódat
Ez egy lószar, harmadosztályú cirkusz, torzszülöttek előadása
Itt, ebben a reménytelen kibaszott Los Angeles nevű lukban
Egyféleképpen lehet csak segíteni: elárasztani ezt az egészet.
Bármilyen kibaszott időben, bármelyik kibaszott napon.
Tanulj meg úszni, majd találkozunk lent az Arizona-öbölben.
Néhányan azt mondják, hogy egy üstökös zuhan majd az égből.
Meteoreső követi, meg szökőár.
Majd törésvolalak jönnek, és nem bírnak nyugton megülni.
Aztán jön milliónyi butaagyú faszfej.
Néhányan azt mondják, közel a vég.
Néhányan azt mondják, meglátjuk még az Armageddont.
Én remélem, hogy tényleg meg fogjuk.
Biztosan jól jönne egy kis vakáció ebből
A hülye szarból, buta szarból, hülye szarból...
Egy hatalmas nagy gennyedző neon-őrület,
Van egy ötletem, hogy mivel foglaljátok el magatokat.
Tanuljatok meg úszni. Tanuljatok meg úszni. Tanuljatok meg úszni.
Mert Mama hamarosan rendberakja a dolgokat
Mama majd átjön hogy egyenesbe tegye a dolgokat, ahogy lenniük kéne.
Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni.
Bassza meg L Ron Hubbard és
Bassza meg az összes klónja.
Basszák meg azok a pisztolyos savanyú nyomulós leendő gengszterek.
Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni.
Basszd meg a retro cuccokat.
Basszd meg a tetkókat
Basszák meg a drogosok és
Basszák meg a rövid agyukat
Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni.
Basszák meg a mosolygós pedálozók
az elrejtett filofaxaikkal
Basszák meg ezek a működésképtelen bizonytalan színésznők.
Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni. Tanulj meg úszni.
Mert én esőért imádkozom.
Én szökőárért imádkozom
Akarom látni, ahogy a föld megcsúszik
Akarom látni, ahogy az egész elsűllyed
Mama, kérlek mosd el
Akarom látni, hogy összeomlik és elsűllyed
Akarom látni, ahogy összeomlik
Akarom látni, ahogy elárasztod
Ideje, hogy elsűllyesszed megint.
Ne hívj pesszimistának.
Próbálj meg végre a sorok között olvasni.
Nem tudom elképzelni, hogy miért nem
Üdvözölnél bármilyen változást, barátom.
Akarom látni, ahogy az egész elsűllyed.
Beszívódik.
Elmerül.
a múltkor ment a musicmaxon és épp telefonáltam szal megkérdeztem az illetőt, h az csaj-e és szte is az artériás fejű a csaj, és a másik a pasi, amelyik kihúzza... csak szegény csaj olyan mint aki auschwitzban töltötte az elmúlt 40 évet. de sztem az arcukon látszik az artériásnak olyan nőies a feje.
erről jut eszembe. megnéztétek-e már valaha a dissectionalt? én csak most jutottam el odaáig (najó, úgy fél éve) merthát az internet... nem jön be. ügyes, de nem jön be.
egyébként kicsit -szerintem- (kövezzetek meg ha nem) kéne egy cseppet (nem sokat) változtatni az artvörkön, mert kezd ismétlődni a cucc. szerintetek?
Blekesziddel egyet kell értsek! Schism-t nem szabad megváltoztatni, az a gitár az nagyon kell oda, de ugyanez vonatkozik a szak mí drályra is a tix-ben.
De a Patient.. az mindenkinek bejön? A legkirályabb az albumon...
És tökre nem értem azt, hogy nem lehet végighallgatni az albumot? Mi ez a szar? Lefekszem, vízipipázom és hallgatom. Mire leég a pipa, akkor szokott vége lenni az albumnak.
Most volt épp a tvben a Green Jelly - 3 little pig, ami azért jön ide, mert Maynard nagyon komolyan tolja benne a kismalacos herélthangu énektémát!:)
zseniális.
aha, jimmy. nekem inkább a hold your light 11 résznél futkos a hátamon a hideg.
sztem cam jobban nyomja (legalábbis közelebb áll az én vizuális ízlésemhez) www.happypencil.com (lusta vagyok linkelni bocs)
Na ezzel nem értek egyet, hogy a Schism-et elcseszi a leállás!! valami über zseniális elszállás az síró fura gitártéma, teljsen kikapcsol, és ahogy kibontakozik belöle a szám utolso harmada az valami döbbenet.
és a klippeben ennél a résznél amikor szedik ki a ficko a fejéböl a kockahasábot , és az artériákkal variálnak...na az már télleg nem gyenge.
- nem mindíg lehet 1 albumot végigülni. nekem nagyon nyers ha figyelek rá, egyszerűen kibukok tőle. (jó értelemben)
- az üresjáratok tényleg kellenek h lehiggadj. bár egyébként én se szeretem őket, de tény h hasznosak.
- a cdk utolsó száma meg arra jó h rájöjjön az ember h ez az egész nem olyan "komoly" mint azt az előzőekben hallotta.
- lassítások a lateraluson: egyetértek, a thicks&leeches-t meg a schism-t is elcseszik sztem.
szerintem a ticks and leeches-nek az aenima-n kellett volna rajta lennie: stílusilag a hooker with a penis c. szám ikertestvére a suck me dry-t tekintve... viszont az a belassulás megöli magát a dalt... valójában az a rész egy technikai tévedés...
a parabola pedig erősen érezteti maynard perfect circle-beli utazását...
nem értem: hogy nem lehet egy albumot végigülni? egy adott lemez szerintem kerek egész, s ha nem prog.szemmel nézem, semmi értelme darabonként vagy részben hallgatni; a szerzők koncepcióját illik szemelőtt tartani...
a videók tényleg nagyon szuperek: a prison sex a kedvencem
ja, arra való, hogy kiugorjon az ember a wc-re...
szerintem a disgustipated-en kívül a sober-t is hallgatnod kéne... az egyik legfurább szám: valószinüleg egy az egyben játszották fel és semmi rájátszás nem történt utólag...
Szerintem az udertow "konnyen hallgathato", meg hogy van rajta egy erdekesebb szam, semmi ellentmondas nincsen. A disgustipated szinte az egyetlen dal (dal?), amit arrol a lemezrol szoktam hallgatni.
Abban megallapodhatunk, ahogy irtad, hogy: "zeneileg csak az lehet jó, ami zeneelméletileg jól van megírva", de az uresjaratokrol vitatkoznek, az intermissionrol, meg az uresjaratokrol altalaban, szerintem igenis jol jon, hiszen elotte pont egy nagyon nyers, durva szam ert veget, es kell egy kis ido, mire olyan allapotba kerulsz, hogy (az asszem, 'eleven' cimu, vagy az lenne a jimmy? a franc se tudja) szamot hallgatni tudjad, aminek egeszem mas hangulata van. Az a szam (interm.) arra valo, hogy kiuritsd a fejed. Persze, zeneileg eleg gagyi.
azért ez nagy szó, nyár óta bújom a lateralust, minden nap hallgatom, és mégse tudom végigülni....
ez az első ilyen zeném. nembaj, amire a köv. tool kijön, a végére érek, úgyis 3-4 éves szünet lesz... :)))
hmm, az a helyzet, h én sem tudom a számcímeket 8 után a lateraluson, mégpedig mert nem bírom végighallgatni általában, mert nagyon nehéz zene sztem. de ha eljutok odáig h 11, 12. szám akkor ált. ámulok....
ez a jó a tool-ban. amúgy abszolút kijön h danny az egyetlen kiugróan jó zenész... sztem. de azért ha számba veszem h adam mennyi mindent csinál, a hegedű, meg a klipek, akkor azért nem lehet azt mondani h nem zseni a srác... :)
Igaz, de ez a hatás akkor is simán kijönne ha csak kb 1, max 2 percig tartana.
Én meg elb@sztam az előző hozzászolásom, mert a Disposition kurva jo kis szám, és a Reflection megy át altatóba kissé. Keverem a lemez végét már, odáig nem sűrűn jutok el:)
pont ezek a változások jönnek be nagyon a t00lban. ami neked a ticksnél nem jön be. imádom a közepén azt a kis sejtelme szak mi drály részt. nagyon üt, halál király.