Szia szívecske!
Rammstein? Elmondom: Újpest felé lefordulsz balra, egész a Munkásotthon avenue-ig. Ott fülelsz kicsinyég s ahol hallod az áradatot... na ott. Nekem is csupán tévéből s videoból jött, no meg két öles hangfalból, de hidd el - mit sem veszített a hatásából. Főleg így, cenzúrázatlanul.
Egyébként fura egy téma. A zenével én ugyanúgy vagyok, mint a szerelemmel. Vagy első látásra kell, vagy sehogy. Ám ez az egy kivétel volt. Hosszú ideig idegenkedtem, rágcsáltam furcsálkozva s fenntartásokkal. Ám egyszer csak hatni kezdett... Hogy miért? Ördög tudja. Monoton és éppen ezért rendkívül hatásos. A témák viszont egytől-egyig érdekesek. Az emberi kapcsolatok penetráját boncolgatják. Szado-mazo, pedofília, családon belüli erőszak... ehh, csupa szépség. Viszont céllal teszik. És valahol Tilo azúrkék szeme, bársonymély hangja emlékeztet valakire...
Most minden nagyon gromek. A lelkiekben. Virágom, remélem, azért hunysz ily lelkesen, hogy holnap teljes erőbedobással áldozhasd magad a gyönyörök oltárán.
A kicsi szerzetes pedig kikészült a szövegemtől. Nem is csoda. Mostanig restellem, amit hétvégén műveltem és annak rendje szerint bocsánatot is kértem illetékes helyen - de nem, nem mondom, hogy e pillanatban másként reagálnék. Végletesség, ez jellemző rám. Miért kellene logika szerint, ésszerűen és elvárásoknak megfelelően cselekednem? A magamfajta képtelen erre. Bicsibocsi, de más vagyok és nekem így jó. Erre lehet legyinteni és lehet fejforgatni értetlenül, oly kevéssé számít. A lényeg a különbözőség és a szabadság. Még ha ára is van.
Pusszancs.
akkor holnap ott és akkor! most párhuzamosan egy kedves házidolgozatot kell írnom, amit reggel le is kéne adnom, és még csak 1 oldal van meg, és nincs ötletem.
na csók.
Édes, kicsi láma. Szerintem te ma meg sem prószálsz szóba elegyedni velem. Hisz minden szavam valahun a fellegek fölött szárnyal. Olvastad a sok jót, tudom. Ez a helyzet és nem is fog változni, de ígérem, többé nem leszek lehetetlen alak - amennyire egy kihunyófélben lévő csillag ígérheti, hogy nem fog még számosszor, elkeseredetten felragyogni...
Félszemű jumurdzsákok nem köllenek. Mintha írtam volna vala.
Hm... az élmény átélhetetlen, ha nem mozogsz azon a hajszálvékony mezsgyén, mely elválasztja a valót a vágytól. Könyörtelen és durva, érzelmes és vágyakat fakasztó.
Az egérségről: képtelen lennék úgy élni, mint azok a sok mások. Számomra a korlátlanság a lényeg. Bármit tehetek, ami csak tetszik. Még ha a normál polgárok körében fizetnem is kell érte, például azzal, hogy nem értenek és elutasítanak. Én pillanatról pillanatra élek. Szeretek füllenteni, mert érdekel mások reakciója. Szeretek játszani, kockáztatni és logikátlanul, improvizatíve reagálni. Ehhez nem sok partner akad. Hogy miket is füllentek? Például azt, hogy most épp koncerten voltam. Mert bár ott voltam - valahogy mégsem eléggé. Vagy azt, hogy testséma zavarom van? Hm... Kissé elvont nekem ez az este, de így jó. Ellentétek vonzásában... Erről legalább tíz terjedelmes oldalt kék teleszőnöm, ami itt nem lehetséges. Maradok én - a kiismerhetetlen, a szerethető és szerethetetlen.
Virág, furcsa ez. Most épp olyasvalaki állt előttem tökéletes eszményként, aki szinte semmiben sem hasonlít a mi emberünkhöz. Hm... Mély hangja van, ennyiben talán. De egyébként?! Megtermett, szálas termet. Minden moccanata darabos, már-már esetlen, kecsnek és bájnak igencsak híján. És mégis... valami megfog benne. Az a bizonyos RAGYOGÁS. Az, hogy öles lépteivel, duzzadó izmaival és markáns vonásaival sem kelti bennem a macsó effektust. Ugyanolyan törékeny és sebezhető, mint mi magunk. Humanoid forma. Egy férfi, aki áttetszően kék szemeivel rád néz és te hirtelen észre sem veszed, de elfelejtesz lélegezni... Mert a varázs működik.
Elárulom, miért e csoda: egy olyan férfiról van szó, aki ugyan egy metal zenekar énekese, karizmatikus frontman és minden, ami ehhez kell, ugyanakkor... egyedül neveli a kislányát. És ez többet mond nekem mindennél.
Mmmm... egyébként Rammstein koncertről jövök. Hát puszikálok mindenkit.
Tán kiismerhetetlen lennék? Csodás. Ez a célom. Kiríni a sok szürke egér közül. Azok közül, akik aszerint élnek, amit tanítottak és tanácsoltak nekik. Akik a megszokott normák szerint léteznek. A csókolom tetszik. Mmm... Magam alatt lennék? Nem hiszem. Jelenleg épp túl néhány extázison. Most jövék meg egy koncertről, mely telis-tele volt apró, ám annál jelentékenyebb katarzisokkal. Finom kis élvekkel, melyek kellőképp megbotránkoztatók és elutasítandók mindazok számára, akik az eszükkel élnek. Nekem, aki a zsigereimből, az ösztöneimből és a szenvedélyeimből táplálkozom, maga a mennyei manna, amit kapok egy-egy ilyen élménytől. A brutalitás gyönyör. Amikor nem vagy több, mint nyers bőr és csupasz hús és a forrón lüktető, szenvedélyes zene áthatol, keresztülizzik rajtad... mmm. Hiábavaló ezt olyasvalakiknek mesélni, akik nem tudnak a ragyogásról. Még vak vagyok a stroboszkóp fényétől s még nem hallok az eszement gitáráradattól, mely átmosta, felfrissítette elmémet. Van itt valaki? Vagy csupán én s az érzékeim?
Csókolom.
Viveca, diplomáciailag szeretnélek megtapogatni, mos mi tul.képp. jóban vagyunk? netán rosszban? Miben sántikálunk? Egyátalán itt vagy, vagy magad alatt?
Szasztok, gyerkőcök!
Gondoltam, ha már erre járok, a Skála felé, benézek hozzátok!
Libi, legyen csütörtök, a szokott hely! Okés!
Egyébként jössz Maidenre???
Flowerke, örömmel értesítelek: Ville olyannyira aktív volt, hogy még kettőkor is tartott a hepaj! Veled pedig holnap, okés?
Nem tudom, mi lesz este, mer úgy tűnik, tíz előtt és után lehetetlen belépdesni, de majd korábban megprószálom. Monnyuk nyolc után vagy kilenc körül... Csak meg kell beszélnem Petya barátommal, akivel bizonyos okok miatt folyvást egyezetetnünk kell!
Addig is bájvigyor!
Csutortokon lenne jo a szokasos idoben, a szokasos helyen! :-)
Mas...hallgatom itt a Metal Hammer kazit, van rajta a HIM-kópiának nevezett To Die For-tol egy szam, hat az az egyik legjobb! Eszmeletlen milyen jo hangja van az enekesnek! Es nem is HIM kopia, talan kisse Type O feeling-je van a dalnak. "Sláger" lehet belőle, meg kéne hallgatni a többit is!
hát sajna Viveca alszik...de azért megnyugtatom, hogy fiataloknál a napi öt még normális. de gondolom ha Ville még mindig (inter)aktív, akkor sem fogsz a monitor előtt ülni és az én kevésbé érdekes személyemet álomba ringatni..
na jóccakát!
Szerintem az újon inkább a középtempósból van több. De ezen (sem) fogunk összeveszni! Sajna elkerültük egymást - egy körül én már sajna csicsika... Hacsak ennek a Valo embernek nincsenek más tervei. Bár ahogy visszagondolok a mai teljesítményünkre, hát nem is tudom... A napi öt már krónikusan sok???
szerintem ezen kevesebb a lassú, mint az újon. érdekes. igen, valóban jól hangzanak együtt..de a legszebb egy trió lenne. nem. inkább KÉT duó. maradjunk konzervatívak.
Lelépek levélnézőbe és bekukucskálok a himfórumba, aztán még visszanézek, de én éjfél után már nem nagyon tudok hepajkodni, mer hónap dógozóba köll mennem - meg aztán a péntek éjt még azóta se hevertem ki teljesen, tisztára sleepwalker vagyok...
Én megmondhatom, Flower, de mintha aszontad vóna, szőkén má nem is köll! De ha mégis, az nekem csak jó, mer legalább nem köll osztoznunk a világszépen!
Most komolyan, szerintem a Reaper télleg eszméletlenül jó (az az ex-barátnő ölég jól énekel...). Egyébként a Diabolikal és az It's all tears a további favoritok. Nekem túl sok rajta a lassú.
Ma délelőtt is mit műveltem? Elébb Osterrocknacht, aztán meg Live in Berlin... phűű... kimelegedtem rendesen!
mondd má meg a vijének, hogy hossza aszt a szép haverlyát, a zolyit!
szó. a bátyámnak épp ma adtam le a drótot, hogy megvan végre az első HIM, oszt azonnal adott is kazit. nagyon rég volt, hogy ugyanolyan zenét hallgatunk. A Robinak is a Reaper tetszik. igaz, neki a többi nem is. ilyen pasim van.
Kérdés: nincs meg véletlenül az Echo díjátadó? Az is valami elvont csatornán ment, vagy WDR, vagy MRD vagy tetszés szerinti kombináció... És a Bravo Supershow? Az nekem megvan, csak érdeklődöm, te is birtoklod-e...
Neked persze, hogy jó, nem ilyen ótvaros, kőkorszaki masinád van!
Kb. 16.35-re ott vagyok a Kálvinon, plusz-minusz 2-3 perc, attól a csiga 47-estől függ.
Ville itt ül, a haját igazgatja és azt izeni: neki akár éjfélig is kitart az ereje!
Mit szólnál a metróhoz, ott, ahol a pékség van (a mozgólépcsők mellett). Okés?
na, nékem a Kálvin a legjobb a felsoroltak közül. uramnak mondtam, hogy nemtom mikor érek haza, az attól függ, a Ville meddig ér rá. haha! kiakadt. de komolyan, meddig ér rá???
El se hiszed, de háromnegyed tíz óta egyfolytában próbálkozom - és most engedett be ez a q...... externet. Eccerűen hihetetlen, az index meg q..... lassú, szóval megpróbálok mindent leírni.
Waters komának köszi az infót, de ennyien is jól megvagyunk - persze azért körülnézek, miféle népségek tanyáznak arra...
Virág, a kedd abszolút jó! Csak vakkancsuk meg, hol szabadulsz rám! (Kálvin, Deák vagy Újpest...)
Libikóka, te is írd meg, hogy melyik nap legyen a szokásos helyen!!!