A napokban tette fel a youtube csatornájára a már elhunyt közismert gyülekezeti lelkész külföldön élő fia a kozmológiai nézetét: a Föld lapos.
A Bibliára hivatkozik, mert ő ragaszkodik a Szentírás alázatos elfogadásához. De mit szólnak ehhez azok a fundamentalisták, akik tagadják azt, hogy a Föld lapos lenne, holott a Szentírás ezt tanítja?
Volt róla szó és köztudott dolog, hogy a "laposföldes" jelző ma már csak egy ahhoz hasonló szitokszó, ami egykoron a pogány, eretnek, vagy a paraszt volt.
Nem tudom, volt-e már szó erről, most nincs kedvem végigolvasni. Szóval, az egy igen elterjedt tévhit, hogy a középkorban laposnak tartották a Földet. A reneszánsz idején újra felfedezték Lactantiust, aki szerint a Föld lapos. Viszont őt már a saját korában is eretneknek tartották.
A Biblia azt írja, hogy lapos, de ez nem függ össze az üdvözüléssel, így már a korai egyház is elfogadta azt az ókori tudományos eredményt, hogy a Föld gömbölyű.
"42 023 március közepe táján (P-Dox Semmiben Sem Hívők vallás időszámítása szerint +40 ezer év a mostani még hivatalos Eu-hoz ) igen nagy intenzitással megkutattam a laposföldes fura és elsőre mazohista feltűnési mániának tűnő jelenséget és az azt cikizőket, tehát a szatíra ('szadista') csoportot, hogy van-e jelentős különbség köztük, vagy memetikailag és pszichovirulógiailag azonos esetek. A lényeg, nincs túl nagy különbség az üldözési és az üldözhetnéki mániások közt. Vicces, de ez sajnos a valóság: Nos a laposföldeseket cikizők úgy néz ki csoportszinten lapos Nap és Föld-pályások. Támadják és lényegében tagadják is azt, hogy ez a valóságban egy sokkal összetettebb mozgás. Erősen ragaszkodnak a lapos ellipszis pályához. Így ők valójában nem mások mint "2D-és a Világ, az Ellipszis Alakú Pályában Hívő vallási szekta" tagjai. Rájuk sem érdemes sem figyelmet, sem időt pazarolni senkinek sem."
- Akár ZombiJézuska imádóak, vagy akár tagadóak. A marhaság, az marhaság marad. A híveik, vagy a tagadóik számától és tömegétől függetlenül.
Benne van ez minden komolyabb lexikonban, csak némileg más és másként megfogalmazva:
tudomány; A tudomány egy a tekintélyelvet elvető módszertan, aminek az alapja a logika, az ok okozati összefüggések, a helyes érveléstan és a bizonyíthatóság. Fő eleme a kritikai vizsgálat és a tesztelés. A tudomány módszertana, ha valami nem működik leírásának megfelelően, akkor pontosítja azt, vagy elveti.
Csak az a tudomány, ahol a tudományos elvek és módszertan maradéktalanul van betartva. Ha csak úgy nagyjából .... na az még, és pont az áltudomány definíciója.
A vallások, a teológia és az ateizmus sem tudomány, mint ahogyan a metafizika sem. Ezek áltudományok. Tekintélyelvek és dogmák elfogadására épülnek főként. Állításaikat nem hogy nem tudják igazolni, de nem vetik alá kritikai próbáknak sem, és ez alapján nem vetik el és javítják a hibás dolgaikat.
Az áltudományt meg mi hitelesíti??? Mint a Teológia, Politika, Jog stb ... mi is? Egyetemi diplomák és tudományos díjak???? dr. Dr. PhD, docens, MTA akadémikusság stb... Az ellen kellene küzdeni elsődlegesen. A laposföldesek és lapos Nap és Föld-pályások csak kishalak.