Azzal meg az lenne a bajuk a gyilkolást kiáltó kekeckedőknek , hogy minden mechanizmus beindításához legalább egy ember szükséges . Tehát az a gyilkoló , aki megnyomta a gombot .
A téma soha nem nehéz, ha tiszteletben tartanák az ember saját elhatározását. Ehhez nincs köze senkinek, se orvosnak, se családtagoknak. Csak az egyén szabad akaratának. Attól eltekintve, hogy pl. Svájcban , nem orvos intézi a dolgot, hanem erre szakképzett személyzet.
Még előtted az élet! Nem viccelek. Én 60 voltam, mikor a férjem meghalt. Senkim nem volt akkoriban. Egy évig gondolkoztam, hogy hogyan lehetne holtbiztosan öngyilkosnak lenni. Közben rábeszéltek az antidepresszáns szedésére és teltek a hónapok, de lassan eltávolodtam az öngyilkosság gondolatától. Eutanáziáira nem is gondoltam, mert egészséges voltam és ilyen szempontból fiatal.
Most 89 vagyok és az élet olyan váratlan dolgokkal lepett meg, amit kár lett volna elmulasztanom. Igen hasznos is lettem mások számára. Ma azt mondom, nem volt szabad akkor meghalnom.
Nem akarlak vigasztalni. Hiába mondtak volna nekem ilyeneket akkor, úgyse hittem volna el. A sors elrendezte az életemet. A férjemet magamban máig gyászolom, minden ellenére,de tudok a gyásszal együtt élni.
Köszönöm az ajánlást, tudok a könyvről, de az ő esete, bár tragikus, neki van miért, kiért élnie, mert van két fia. Nekem egyetlen gyerekem volt. Remélem számításba veszik, hogy tök egyedül vagyok a világban, mert különben saját magamat kell elintéznem, az meg, ha rosszul sül el, akkor magatehetetlen leszek.
Egyébként a magyar pszichiáter vagy más szakorvos szakvéleményét (ill. a fordítását) áttanulmányozzák, de ők maguk is elbeszélgetnek veled és felállítanak diagnózist és az alapján döntenek.
Őszinte részvétem, minden szülő rémálma ez, hogy a gyermeke előtte hal meg.
A kérdésedre válaszolván: Ezért nem engedélyeznék valószínűleg, ahogy a többiek is mondták. És őszintén szólva ilyen friss esetnél laikusként is azt mondaná bárki, hogy adj időt magadnak és gyászold el a fiadat. Önmagában depresszióval amúgy nagyon nehéz amúgy is engedélyeztetni, az esetek nagy részében elutasítják. Ráadásul a gyászoló szülő depressziójára is az a tévképzet áll fenn, hogy az idő majd enyhíti a fájdalmat. Szerintem nem enyhíti, csak megszelidül a fájdalom és hozzá szoknak a gyászolók a veszteségükhöz, ami nyilván könnyebb egy elvesztett nagyszülő esetében, mint egy elvesztett gyermekében.
Ha nem bánod, ajánlok egy könyvet: https://www.libri.hu/konyv/angela_murinai.mikor-feltamad-a-szel.html A szerző egy feminista idol, de ez a könyve arról szól, hogy hogyan dolgozta fel a fia elvesztését. Talán egy sorstárs szavai képesek lesznek neked is valami reményt adni, szerintem érdemes lenne elolvasnod.
Még egyszer fogadd őszinte részvétemet, és remélem, hogy találsz majd újra valami értelmet az életedben! ♥
Szerintem először biztos elküldenének terápiára, megjegyzem én is, pedig én nagy eutanázia pártoló vagyok. Nem tudom mennyi idős vagy, mert az is sokat számít.
Nem tudja valaki, hogy pszichiátriai probléma esetén engedélyeznék-e nekem az eutanáziát? Két hete halt meg a fiam, ráadásul valószínűleg az én hibámból. Pokoli fájdalom, ami soha nem enyhülne. Rosszabb, mint bármilyen fizikai szenvedés. Amúgy senkim nincs az életben, aki miatt maradnék. Nincs értelme még ki tudja mennyi évig szenvednem. Utána akarok menni, akár van valami odaát, akár a semmi. Tudományos cikkben olvastam, hogy ilyen esetben is elfogadható, elvégezhető az eutanázia. Állítólag két orvos véleménye kell a döntéshez, de nem tudom, hogy ittenieké vagy azoké a külföldi orvosoké, ahol elvégeznék az eutanáziát.
Most volt az ATV-n egy rövid riport két másik beteggel .
Ennél förtelmesebb betegség tán' nem is létezik . A szerencsétlen beteg egy bizonyos stádiumnál már öngyilokra sem képes . Rettenet még belegondolni is , hogy ép tudattal fullad meg ....Életben nem kívánnék ilyet senkinek , de akik a lehetőséget is elzárják egy ilyen beteg előtt , azok próbálják ki !
