A beteg szemeket szedd ki, vagy a komplett fürtöket dobd el. Beteg termést nem jó áztatni. Ha mégis áztatod, akkor azt ne kénezd, hanem majd a mustot, 5%-os törzsoldattal úgy rémlik 2dl/hl kell, de olvasd el az használatit. Egy éjszaka ülepíted, leszeded utána az aljáról, és azt fogod majd erjeszteni.
Hirtelen felindulásból vettem egy 300 négyszögöles szőlőt, pincével. A szőlők nagy része csemege, ezt megettük, elajándékoztam stb. Viszont még fenn vannak a kék szőlők, ezeket holnap leszedem és megpróbálok bort csinálni belőle. Rozé a cél. Szerintem 60-70 l lesz maximum.
Úszófedeles műanyag tartályt örököltem az előző tulajtól. A tervek szerint leszedem, ledarálom, 4-5 órát áztatom a zúzalékon, majd kézzel kinyomom a nagyját, leszűröm, és megy bele a tartályba. Sok mindenben világtalan vagyok, de legelőbb a kénezésben. Van benne 5-10% nem túl egészséges szem. Tegyem a borként egyből hozzá a musthoz? Ha tettem hozzá, akkor mikor adjak hozzá fajélesztőt? Vagy első fejtés után kell kicsit kénzeni?
Nekem csak pár tőke szőlőm van. A mi csapatunk csak 3fős és én+ reggelente 1fő, 15-20perc, aki a szervizelést csinálja.
Nálam a humánerőforrás gazdálkodás más alapokon nyugszik. Több évtizedes tapasztalattal bíró helyi sommelierekkel közösen kérjük reggelente az Úr segítségét a jó termés kapcsán, amit szükség szerint napközben is megismetlünk, ha szükséges járványügyi fohásszal megtoldva.
Én pörgetéshez csináltam körömpörköltet, de annyit kellett egyek belöle, hogy egy életre elment a kedvem az evésétöl.
Most meg azon izgulok itt bent a szobában, hogy nehogy valami kehe legyen az újboromnak, mivel a covid miatt nem érzem rendesen a szagokat. Kész szerencse, hogy szüret után jött ki rajtam (valószínü a szüreten kaptam el, voltunk min. 26-an közte orvosok gyógyszertári ügynökök, iskolások, budapestiek, nagyvárosiak, falusiak etc.), különben nem is tudom, mi lett volna...
Ezt egy magam fajta falusi gyerek évekkel ezelőtt egyszerű analóg technikai eszközzel oldotta meg. Colos deszka 120as szöggel. Brutális, de az 50es MTZ se szereti ha beleragad.
A helyi ismerősök sem tudják elképzelni ki az sz@rházi aki ilyet mer csinálni (bár biztos nem egyedül van)! Soha nem volt jellemző arra a környékre de valószínűleg ez fog történni az előttünk álló években (még a pincére is weirtheim zár kell). A gazdák mindig biztattak bennünket, hogy különböző gyümölcsök érésekor szedjünk csak nyugodtan de persze ez számunkra "osztályidegen" volt...
Mivel addikcióm van a szőlőműveléssel (nálam így jön ki a kapuzárási pánik) és úgy néz ki a négylábúak illetve a szárnyasok ellen is megtaláltam a munkaigényes megoldást 2 év alatt, még van csekély bizodalmam abban, hogy a költséghatékony megoldást is megtalálom a következő 3/4 évben a kétlábú kártevők ellen. Addig meg csinálom amit elterveztem.
Felkészültem Generosa, Zweigelt feldolgozására és most lesz Olaszrizling és lehet Cabernet Sauvignon amelyeket nem ismerek...
Objektíven nézve, nálad nem biztositottak a termelés feltételei.
Az én ötletem 120ft/liter vagy kg:
Ha minden igaz, mi hétfő délután kezdjük végre az igazi szüretet. (Cabernet Sauvignon)
Az első táblám a legkevésbé terhelt. Ha szeretnél belőle, szedhetsz kézzel róla, vagy vödrözhetünk bogyót/levet a kombánjból. Autóval/futóval könnyen megközelíthető.
Mutatóban, hétfő estig van még kb 15-20mazsa Zalagyöngyém is, de azután abból egy éjszaka alatt, keddre új fajtát "nemesítünk".
A hét szűk esztendő 3. éve de a fájdalmam mérhetetlen. Ha nem szeretném ennyire a szőlővel való tevékenykedést azonnal otthagynám a picsába ;-)
A szoros programok (munka) miatt nem jött össze a Generosa és így a kb. 8q Zweigeltben bíztam amiből 2q szénsav atmoszférás erjesztése volt tervbe véve a maradék meg hagy szóljon.
Múlt hét kedden reggel egy gyors látogatás alatt már csak kb. 50 kg-ot találtam illetve a felhúzott hálók alatt vadkár okozta csupasz kocsányokat. (tegnap délután már az 50 kg-ot sem)
Eddig csak a Zalagyöngyét vitték el amit az idén a vadak ettek meg (na azt nem sajnálom), ez volt az első alkalom hogy a kékszőlőbe is belenyúltak. Ezt akár borász is elvihette nem csak pálinkás mert másoknál a vadak még kerítéssel védett területen is nagy károkat okoztak.
A kerítés - ebben a vészterhes időszakban - nem játszik, ha csak a drótot számoljuk 12 tekercs, 283x8 m bekamerázása sem lenne olcsóbb de most kamera bérlési lehetőségeket keresek 4-6 hét időtartamra... na meg valami csősz félét... de ezek is mind-mind extra kiadások (mikor nagy magabiztossággal az mondtam, hogy ha nekem 400 Ft-omba kerül 1 liter bor előállítása 300 Ft helyett, lesz@rom mert az enyém de akkor csak a növény ápolásra gondoltam nem termés védelemre)
Hálózni úgy is kell 2x (hajtás és bogyó védelem)...
Pár siker ez évből azért csak van , vadrágás elleni védelem, harc a fekete rothadás ellen, átoltások, egyre jobban kialakuló idős ültetvény, mesés csemegeszőlő termés de a korona feltétele még várat magára.
Ha esetleg valakinek van valami ötlete, ne tartsa magában;-)
A "házi" hűtő-fűtő rendszer elkészült, a "tűzoltásos" Olaszrizlingnél kipróbálhatom legalább a hűtést...
Nálam faszán dolgozik az élesztö, plusz a nyálázásból származó trutyinak a felét sikerült lelopnom, csak egy a gond, jó, ha a 2/3-a lett a termés annak, mint amit reméltem, részben azért, mert a szél túl sok hajtást kitört, részben azért, mert az alsó szomszédomtól kaptam ajándékba egy kis lisztharmatot, pedig vért izzadva védekeztem ellene.
Ötletem sincs mit kaphatnék a MO-től amit azért inkább a lágy savak jellemeznek. Alkalmanként kedvelem a félédes változatát de ez csak 1-2 pohárig szokott tartani ;-)
OR-gel sincs tapasztalatom de azt valahogy simábbnak, egyszerűbbnek, jobban fogyaszthatónak gondolom még egy kis maradék cukorral is (2-5 gr/l) és talán a magasabb alkohol is jobban illik hozzá.
Olyat nem tudsz, hogy fele-fele mindkettőből, aztán egybe a kettőt? Amúgy nem tudom, a muskotályosság mennyire domborodik ki ilyen magas cukorfoknál, általában 18 fok (KMW, nem brix) körül szokták a muskotályos fajtákat szedni, pont azért, hogy ne vesszen el a muskotályos jelleg.
Van lehetőségem Muscat Ottonelt vagy Olaszrizlinget feldolgozni.
Mindkettő 21-22 MM° körüli. Savról nincs infóm de Mátra ami elég hűvös a sav nem nagyon ég ki.
Bele merjek nyúlni a MO-be (a törkölye kívánatos mellék termék lenne) "közép-kései" szüret miatt ha nem szeretnék félédes, normál alkoholos vagy csontra kierjesztett 14-es alkoholos bort?
Ha azt mondjátok a muskotályos íz túl "szappanos" (tudom ízről beszélünk) vagy nem használnátok csak pálinkának akkor belenyúlnék az OR-be.