Figyelem! Nagyon fontos! RÁKKELTŐ HATÁSÚ A HIDEG SÖR! Japán tudósok megállapították, hogy a hideg sör rákkeltő hatású! A kísérletben egy japán laborban hideg sört öntöttek egy alvó rákra és az rögtön felébredt!
"Hogy pontosan értsd: mondjuk letiltották a zsoltu nicket. Erre zsoltu felháb és megrököny, és regisztrál újat. Másik mailcímről, első körben mondjuk utlosz nicket, vagy zsoltu2-t, hiszen naív. Megy a levesbe. Aztán regisztrál másik mailcímről, már nem azonosítható nicknevet, gondolván, majd ha megszólal, aki akarja, megismeri - de nem tud megszólalni, mert megy a levesbe. Aztán még egy nick, meg még egy, egy este folyamán mondjuk 10-15 is akár. Szerinted akkor ezt hogy? Namost az mennyiben menti a helyzetet, hogy a modi látja-e az IP számsort, vagy az admin szól neki, hogy azonos IPről próbálkozik valaki, nyírja ki, és nem mondja a modinak a számsort? Lehet taktikázni, de az biztos, hogy a Wágner-féle "csak nick van és nincsenek emberek" tézis két alap ponton dőlt meg."
Ugyan nem vagyok moderátor, továbbá véleményem szerint nem azt kaptad anno, amit érdemeltél (ejj, de finom megfogalmazás), DE... Baszomalássan, azért ott voltam, és emlékszem két dologra:
1. naggyából az összes nicked vagy a soltikára "rímelt", vagy a kutyád nevére (inci-finci, inus-finus, négylábjókétlábrossz, blablabla... mittoménfejbőlmá'). 2. körülbelül az első hozzászólásaid rendre a modistopikba mentek (aka: lendületből ott folytattad, ahol kivágtak).
Nnomost, ha az ilyen "jellemző nikkeves", vagy lebukott soltika egy üresáratban (pölö éjjel!) záros időn belüli regelésű csorda tagja, akkor cefetül könnyű dolga van annak, aki ki akarja lőni az összes nickedet. Ez a fajta "megelőző csapás" ugyan messze nem moderációkonform eljárás, de az IP-címhez semmi köze!
Ha jól sejtem, a bal gomb mikrokapcsolója haldoklik (amúgy 100 egérből 99-nél az adja be a kulcsot), azt általában egy forrasztópákával cserélhető.
(Gyors és piszkos javításnál - pótalkatrész híján - a kerék alatti, harmadik nyomógomb mikrójával szoktam kicserélni, mer' aztat úgyse használja a kutya se.)
a csak válasz és a csak hozzáállás egy csomó vitának elejét venné asszem!:-)
és a forgalom sem csökkenne, lévén az emberek ízlése olykor fura: akár azt is szívesen nézi, ha börtöntöltelékel tölteléket kevergetnek, és nem a klasszisokra buknak.
Egyszóval nyugodtan lehetne a diktatúra jegyében is működni, semmi sem változna, csak egy csomó asztalveregetőtől bennék el vele a dobverőt!:-D
ha ebbe belemegyek, akkor tyúkszemekre lépek megest. Elég annyi, hogy ott kezdődnek a bajok szerintem ( de csak szerintem), hogy vannak akik úgy gondolják, hogy felülbírálati joguk van és a demokrácia egy nem köztulajdonban levő fórum esetében is kikövetelhető dolog. De mégha csak úgy gondolnák...
ugyanmár, ez lett hangoztatva mert jópár eszement irl világfájdalmat érzett olykor ha itt elvették a babaruháját még én is beleestem ebbe nem egyszer!
Ugyanakkor bizony ha ezt is hangoztatta Wágner és olykor agyoncsapta holmi marhaságokkal a mondandóját bizony sok esetben az embert nézte főként a nick mögött, legfeljebb ha valaki nem ütötte meg nála a mércét, vagy nem tartotta jogosnak a sirámot, vagy túlságosan visszaéltek a segítséggel többszöris akkor kitért egy sörszasszéval!
A királyi többes, soltika, nem elegáns. Régen sem volt az, most sem az. Természetesen jogodban áll királyi többesben címezni nekem a szövegeidet, nekem meg jogom van ennek okán árkot röhögni köréd. Ugorgyunk, ahogy Pósalaki bácsi mondotta volt.
Te nem hallottál a jó és a rossz törvényszerűségéről, egyensúlyról például?
nincs hupa hepe nélkül azt kell, hogy mondjam és csak nagyon rózsaszínű buborékban lehet feltételezni, hogy minden szép és jó lehet valahol.
én azt kell mondjam elég angolos krimitörténetet ismerek ahhoz, hogy tudjam: a legjobb modorú családtagok is képesek mosolyogva és kultúráltan egymást írtani.
Ha már itt tartunk, sokszor van tépve a moderáció azért is, mert nem lehet paragrafuson kapni az intézkedések nyomán. Persze azt, amikor valaki úgy képes garázdálkodni, hogy nyálkásan elcsúszkáljon a paragrafusok közt és aztán ha kérdezi, hogy miért emeltek rá páncélsarkat akkor méltatlankodik az egyetlen rövid válaszon márha egyáltalán kap választ:-csak!
Egy ideje fórumozok és bizony szeretem megtalálni az összefüggéseket, a miértek is érdekelnek, olykor sportot űzök ebből bevallom.
De hidd el, a mosolyogva a másik hátába kést döfők léteztek, léteznek és létezni is fognak.
ó, dehogynem. Pont olyan fórumozó vagy, akivel simán meg lehetne tenni, hogy olyan dolgokat használjanak fel ellened amik személyes fájdalmat és sérelmet okozhatnak és bizony vagy azért úszhatod meg, mert a vitapartnered normális és nem él vissza, vagy azért, mert még nem húztad ki nagyon a gyufát egy-egy markáns véleménynnilvánítással.
De tudod ha mersz markánsan vitázni sosem tudhatod ki haragszik meg rád és milyen eszközöket vet be.
Nem mindegy? Most épp ott tart, hoyg nem igazi családi közösség a fórum és azért kell rendőr, és micsoda felháborító, hoyg ki és hogyan állt ki vagy nem a Wágner mellett/alatt/felett/mögött opcionális. A gond csak az, hogy ez a fórum még mindig nem a világ közepe, sőtdepláne, más csatornái is vannka a kapcsolattartásnak, mint a fórumra való írkálás. Bár ha ezt meg kell említeni, akkor már oylan mind1.
soltika élvezi, hogy ez a topik és ez a nick még megvan neki, és most megmondja az übertutit. Ha ezt elunta majd talál magának más játékot.
Miért tudnál kiállni? Van valami tulajdonjogod a fórumra azontúl, hogy beleírkálsz?
Milyen jogon akarnád megszabni, hogy valakik hogyan akarják a saját fórumukat működtetni?
Ha már itt tartunk, ki miből tanul...én emlékszem anno a danubiusz és sláger körüli hajcihőre és bizony ott is a hőbörgők csináltak hülyét magukból!
Lehet itt lelkisen mellett döngetni és kiállni Wágner mellett, csak igazából fölösleges, pláne mivel sokan csak tudni vélik mi történt. A magam részéről azt mondom: minden elismerésem Wágneré, és elítélem azt, hogy milyen módon léptek túl rajta, ha úgy tetszik egy bulis-talis, pezsgős nyugdíjbavonulás a minimum ami kijárt volna, de tudod vendég vagyok itt akinek ha nem tetszik a rendesz el lehet menni, de követelőzni semmiképp nincs jogom.
és egy fórumon értelmetlen, itt nem lehet embereket bántalmazni, komolyan megsérteni. ez nem a pszichiátria rovat vagy egymást irl is ismerő háziasszonyok társalkodója, hanem egy dilifórum, ahová ennek ismeretében jönnek az emberek.
"egyébként meg az egyén maga döntse el, nem kell fontoskodó segédrendőr."
nézőpont kérdése, mert látod onnan jutottunk el idáig, hogy ha személyes érintettséggel, sértettségemben fordulok modrációhoz akkor ugye árulkodok és ez taszító.
Ha viszont úgy látom valaki mást sértettek meg az emberi méltóságában vagy bármiben, akkor kérem, hogy nézzenek rá a mosik a történésekre ez nem fontoskodás. Te az élteben is elmennél egy ütlegelt mellett, míg ha valakivel bajod van, akkor segítséget kérsz?
De nagyobban vagy van, vagy az erősebb kutya szexuál.
ez sem elképzelhetetlen - ma ő szexuál, holnap a másik, de egy ponton túl mindenki megelégeli, ha csak u.az a kutya szexuálhat furtonfurt és kénytelen lesz megtanulni az alfa hím is, hogy az ő javát szolgálja az önmegtartóztatás, mert különben ráun a közösség.
személyes sértegetés számít, régóta működő, törzsgárdával rendelkező topicokban.
egyébként meg az egyén maga döntse el, nem kell fontoskodó segédrendőr.
itt is idéznék egy nem-indexes hozzászólást.
"szeretném megkérdezni, hogy milyen kifejezéseket tartatok alkalmasnak annak közlésére, amikor vitapartneremnek szerintem azért nincs igaza, és azért nem tudom meggyőzni, mert gondjai vannak a szövegértéssel, a memóriával, a logikai konzisztenciával, és igazolatlan tényekkel dobálózik? szerintem erre a hülye, amnéziás kifejezések a megfelelőek. lehet finomkodni cavintonnal és kicsihuszárral, de láthatóan az sem jó nektek."
és topikon is lehet bizony olyan dolgokat tenni amit nem kéne. Vagy szerinted akár puszta szavak miatt nem létezhetne teszemazt rágalmazási per, hiszen azok csak szavak?